Nagy változások a vezetésben

fradi_cimer

Összeállt az FTC zRt. új igazgatótanácsa, amelyben jelentős változások voltak. Ennek tagja jelenleg Kevin McCabe (elnök-tulajdonos), Scott McCabe, Gerstl Alexander (az Esplanade Kft.), David Harrop (pénzügyi igazgató) és Berki Krisztián.

Kevin McCabe kiemelte, hogy hatan távoztak az eddigi IT-ből, amelybe több új arc is került, és ennek köszönhetően egy fiatalosabb, lendületesebb vezetés irányí­tja majd a klubot, amely napi szinten foglalkozik a Ferencváros ügyeivel, ez pedig jelentősen javí­thatja a hatékonyságot.

Ron Reid mellett Dave McCarthy is csatlakozik az FTC-hez, ő is inkább a futballszakmai kérdésekbe folyik bele, mí­g Andrew Johns marketinges szakemberként segí­ti majd a zRt. munkáját.

*

Az FTC zRt. hétfőn sajtótájékoztatót tartott, amelyen több döntésről is tájékoztatta a sajtót és a szurkolókat. Az alábbiakban az FTC Labdarúgó Zrt. közleményben foglalja össze, hogy a télen meghozott döntéseket milyen elvek mentén hozta meg.

Az újonnan felálló Igazgatótanács tagjai: Kevin McCabe, tulajdonos és Elnök Scott McCabe, a tulajdonos képviselője, Berki Krisztián, az FTC Labdarúgó Zrt. Vezérigazgatója, Gerstl Alexander a Ferencváros megvásárlásában résztvevő Esplanade Real Estate Kft Ügyvezetője, aki a Nemzetközi kapcsolatokért felelős Igazgatói pozí­ciót tölti be, valamint David Harrop pénzügyi igazgató.

A jelenlegi helyzet szerint 2010 nyarán megkezdődhet a stadion rekonstrukciójának első fázisa, a tereprendezés és bontási munkálatok. A Ferencváros labdarúgócsapata átmeneti helyre költözik, amely helyszí­n keresése még folyik. Szóba jöhet a Puskás Stadion, a Vasas pályája, de más lehetőség is mérlegelésre kerül.

A tavaszi félév egy új időszakot jelent, amikor “cél a stabilizáció! Ez a jelmondat, ezt kí­vánom a Ferencvárosnak a jövő évre!” – mondja Berki.

Az Igazgatótanács döntése alapján az edzőkérdést házon belül oldja meg a Csoport. Az FTC Labdarúgó Zrt. Igazgatótanácsa elfogadta a vezetés javaslatára Craig Short-ot és Ron Reid-et vezetőedző-párosnak, akik az ünnepek után azonnal neki is kezdenek a munkának és összeállí­tják az új keretet. Az egyeztetések játékosokkal már folynak és a tervek szerint 3-4 új játékos igazolása történik meg. “Ez mind attól is függ, hogy kikkel tudunk megállapodni, mert ahhoz két fél kell, de a célunk, hogy átstrukturáljuk a csapatot, és minőségre próbáljuk cserélni a mennyiséget.” – mondja Berki Krisztián.

“Olyan játékosokat nézünk, akik felkészültek a megmérettetésre. A Fradiban játszani olyan nyomást, elvárást jelent egy játékos felé, amit nem mindenki kész feldolgozni. Nekünk most kész játékosokra van szükségünk ahhoz, hogy stabilizáljuk a csapatot és olyan magasra kússzunk a tabellán, amilyen magasra csak lehet, de legalább az első harmadban végezzünk! – ahogy a vezetőedző, Craig Short mondja.

Az FTC Labdarúgó Zrt. erősí­téseket tervez a kereskedelem és kommunikáció területén is. “Új irányokat szeretnénk bevezetni és a szurkolókat aktivizálni, ez a legfontosabb. Ugyaní­gy fontosnak tartjuk a partnerkapcsolatok kiépí­tését, fejlesztését. Megyünk Máltára edzőtáborba és remélhetőleg nyáron elindí­tjuk a stadionnal kapcsolatos feladatok megvalósí­tását is. A jövő év eseménydús és izgalmas lesz, garantálom!” – summázza Kevin McCabe az üzleti célokat.

FTC Labdarúgó Zrt.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján, 2009.12.21. – 12.23.)

3 hozzászólás a(z) Nagy változások a vezetésben bejegyzéshez

  • Szép névsor.Sok mindenröl árukkodik. Szerintem pl. Wolf  és Pisanjukon kivül senkit nem hoztam volna.

  • IT tagok: K. McCabe, S.McCabe, Alexander, Harropp, Berki
    Menedzsment: Berki, Johns, Szokai, Igaz
    Szakma: Reid, Short, McCarthy, Pease, Lord
    Légiósok: Haber, Ashmore, Abdi, Wedgbury, Shaw, Adnan, Joaquin, Alcantara, Mamic, Wolfe, Morrison és volt Lowton + Sinnott
    Utánpótlás: öt légiós

    vesd össze “Nincs pénz”

  • A legnagyobb baj  hogy az angolok nem veszik eszre  hogy szakembereik saját hazájukban sem tudtak eredményt elérni másod osztályü csapatuknál. Kezdem azt hinni ,hogy a MCabe birodalom összes csapatai játékos anyagát figyelembe vételével nem tudnának összehozni egy rendes  Ferencvárost. És a jelen helyzetben ugy tünik ez  nem csupán a pénzkérdésen múlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ