2010.VIII.28. NB II., PMFC – Ferencváros II.: 3-0

Lipcsei és Kiss László

Lipcsei és Kiss László

3-0-s vereséget szenvedett NB II-es együttesünk a feljutásért küzdő PMFC otthonában. Már az első percben hátrányba kerültünk Lovrencsics találata után, sőt az első negyedóra végén Gyánó találata után 2-0-ra vezettek a hazaiak. Veszélyesebben játszott a Pécs, amely Simonfalvi góljával a 70. percben állí­totta be a végeredményt.

A vendégek vezetőedzője, Lipcsei Péter a pmfc.hu-nak azt mondta, elégedett lenne egy döntetlennel volt edzőinek csapatával szemben.

Lipcsei Péter hozzátette: a Ferencváros második csapata nem feltartott kézzel érkezik majd Pécsre, szeretnék a saját játékukat játszani. A vezetőedző azt nem tudta megmondani, hogy az élvonalbeli együttesből ki tud majd Pécsett is pályára lépni, de a Ferencváros Győr elleni mérkőzését későbbre halasztották, í­gy az első csapat nem játszik a hétvégén, vagyis elméletileg nagy a választási lehetőség.

– Ha a legutóbbi, 5-1-es győzelmünket nagyban segí­tő négyes, vagyis Vass, Pölöskei, Gárdos és Fülöp Noel újra nálunk játszhatna, akkor már elégedett lennék – mondta el Lipcsei Péter. – Mindenképpen ponttal, vagy pontokkal szeretnénk távozni Pécsről, de mivel bajnokesélyes együtteshez látogatunk, én már egy döntetlennel is elégedett lennék.

Az FTC II. vezetőedzője szerint a pécsi labdarúgás jó kezekbe került. Kiss László és Mucha József egyaránt volt edzője Lipcseinek, aki mindkét trénert kiváló szakembernek ismeri. Ugyanakkor azt mondta: “a mérkőzés előtt és után biztosan jót beszélgetünk majd a pécsi szakmai stábbal, a meccs 90 percére viszont félre kell tenni az érzelmeket, és mindenkinek a maga sikeréért kell dolgoznia.”

A mérkőzésen Lipcsei Péter a pécsi viszonyokat jól ismerő segí­tőt kap majd, hiszen ezen a mérkőzésen az egykori PMFC-edző, Nagy Tamás is itt lesz. A PMFC-vel NB II-es bajnokságot nyerő edző azt mondta, több mint fél éve nem látta a pécsi együttest játszani, í­gy igazán naprakész információkkal nem tudta segí­teni Lipcsei Pétert a felkészülésben – de amit tud a pécsi fociról, azt biztosan elmondja edzőtársának a meccs előtt.

Schultz Levente: „Többször játszottam már a Ferencváros ellen a Vasasban, a Siófokban és a Zalaegerszegben is, í­gy most már nem jelent különlegességet a Fradi ellen játszani – ráadásul szombati ellenfelünk olyan fiatal játékosokból áll, akiket alig ismerek, bár egykori csapattársamat, Lipcsei Petit érdekes lesz ezúttal a kispadon, edzőként látni…”

A mérkőzés:

PMFC – Ferencváros II.: 3-0 (2-0)
Pécs, 1.000 néző, vezette: Berger (Viszokai, Kiss)

PMFC: Dibusz – Simonfalvi, Todorovic, Nagy J., Törtei – Regedei, Lantos, Schultz – Covic (Nagy O. 69.), Gyánó (Stojanovski 33.), Lovrencsics (Bozsik 77.)
kispad: Sólyom, Horváth A., Pintér, Kvekveskiri
edző: Kiss László

Ferencváros: Mester – Vattai, Fülöp N., Rodenbücher, Sváb (Antal 46.) – Tóth A. Peszmeg (Nyilasi B. 46.), Stanic, Papp M. –  Gárdos, Pölöskey (Danquah 79.)
kispad: Hermány, Nagy P., Bogáti, Berdó
edző: Lipcsei Péter

Gól: Lovrencsics (1.), Gyánó (17.), Simonfalvi (70.)
Sárga lap: Lantos (43.), Todorovic (67.) illetve Antal (66.), Nyilasi B. (75.)

Pölöskey próbál előre jutni

Pölöskey próbál előre jutni

Pocsék időjárás várta este nyolckor a csapatokat, ami meglátszik a lelátón is: a szemerkélő esőben mintegy ezren látogattak ki a pécsi stadionba.

A mérkőzés előtt Nagy Tamás elárulta, nem sokan játszanak ma vissza, csak Rodenbücher és Sztanics a két újonc Lipcsei Péter együttesében.

Már az első percben megszerezte a vezetést a PMFC: jobb oldali beadás után Lovrencsics 4 méterről fejelt a kapu bal oldalába (1-0). Az első negyedóra végén Gyánó növelte két gólosra a hazaiak előnyét, jobbról a kapu jobb alsó sarkába lőtt (2-0).

A fordulás után tovább növelte előnyét a hazai csapat. A 70. percben a megsérült Gyánó helyére beállt Stojanovski gurí­tott középre, Lovrencsics lapos lövését Mester lábbal hárí­totta, majd egy beí­velés után Simonfalvi elé pattant a labda, aki rádőlt, és jobbal 7 méterről a kapu jobb oldalába zúdí­totta (3-0).

További képek …

Az online közvetí­tés itt érhető el.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Lipcsei Péter: – Gyakorlatilag már az első percben elvesztettük a mérkőzést, hiába kértem a fiúkat arra, hogy a legelsőtől a legutolsó percig koncentráljanak. Úgy gondolom, nem szégyen kikapni Pécsett, mivel a hazaiak rendkí­vül erősek, mi pedig újoncok vagyunk ebben az osztályban. A mérkőzést teljesen megérdemelten nyerte meg a PMFC, sok sikert kí­vánok nekik ahhoz, hogy feljussanak az élvonalba.

Kiss László: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Lovrencsics korai gólja lökést adott a csapatnak, de további 3-4 gólt rúghattunk volna. Lovrencsics csúsztatásait például nem sok kapus fogta volna meg, ezúttal viszont mindkétszer bravúrral védett a vendégkapus. Gyánó sérülése okozott némi problémát, mivel Sztojanovszkinak bemelegí­tés nélkül kellett beállnia. Sokat kell még javulnunk ahhoz, hogy álmainkból valóság váljon.

(A Ferencváros és a Pécs hivatalos honlapja, a bama.hu és az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ