“Ó kapitány…kapitányom!…” – 12.

lakat-kapitány-2

“Otthon én most egy hazaáruló vagyok!”

1966. július 23-án (angol idő szerint úgy hat óra tájban) Baróti Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a sunderlandi Roker Park öltözőjének fapadján ült és végtelenül el volt keseredve.

Akkor már világszerte számon tartott edzőként (túl volt az 1964-es Eb-n szerzett bronzérmen, s a harmadik világbajnokságán vezette a válogatottat, ennél több szerepléssel akkor még csak Sepp Herberger és Walter Winterbottom dicsekedhetett) pontosan tudta: válogatottja csak úgy, mint négy évvel korábban Chilében, ismét nagy lehetőséget szalasztott el. Bár volt annyira remek szakember, hogy tudja azt is: Rancaguában, a csehszlovákok elleni 0:1 alkalmával összehasonlíthatatlanul közelebb álltunk a győzelemhez és a továbbjutáshoz, mint ezúttal, amikor ugyan szintén csak minimális különbséggel (1:2) kaptunk ki a szovjetektől, sőt, két hatalmas esélyünk is volt az egyenlítésre, a játék összképe alapján a „CCCP” feliratot viselő ellenfél sokkal jobban játszott, végig uralta a meccset és teljesen megérdemelten jutott a legjobb négy közé.

A körülötte a fürdőzés után éppen törölköző, vagy már civilbe öltözött játékosok is inkább egymással, mint vele tárgyalták meg a nem sokkal korábban a pályán történteket, hiszen pontosan tudták, jobb ilyenkor a kapitányt magára hagyni a nagy közös bánattal, mert a futballban régi aranyszabály, hogy a kudarcokat követő, azonnali „kibeszélő show” sokkal többet árt, mint használ, néha életre szóló haragok születtek/születnek belőle.

Kapitányt buktatott a BBC…

No, nem mintha Albertéknak rettegniük kellett volna a szövetségi kapitány kemény szavaitól, vagy akár csak egy erőteljesebb villámkritikájától, hiszen Baróti azon kevés magyar trénerek közé tartozott, aki képes volt méltósággal elviselni akár a legfájóbb vereségeket is.

Sok egyéb mellett nyilván otthonról hozott intelligenciájának és belső lényéből fakadó személyiségjegyeinek köszönhetően tudott (szinte) mindig higgadt maradni. (Szabályt erősítő kivételként talán Tichy Lajos tudott volna erről egy történetet mesélni, akinek a galamblelkű kapitánnyal – még útban az 1962-es világbajnokságra – volt egy olyan öltözőn belüli afférja, amikor csak a futballistenek mentették meg a résztvevőket a tettlegességtől.)

Nagy áttételekkel Albert Flórián is szereplője volt a Baróti-Tichy afférnak, amelyet (a jelen szokásaival szöges ellentétben) a „peres felek” úgy intéztek el egymás között, hogy az első csoportmeccsünket Anglia ellen Albert és Tichy góljaival nyertük meg 2:1-re Anglia ellen

(A Baróti kontra Tichy konfliktushoz tartozik, hogy a kapitány nem azonnal állt „bosszút”. A Bp. Honvéd zseniális tudású csatára – az 1962-ben történtek után – az 1964-es Eb-döntő első mérkőzéséig, a spanyol-magyar összecsapásig, még tizenhatszor volt tagja Baróti Lajos válogatott csapatának, attól kezdve azonban soha többé nem húzhatott magára nemzeti színű mezt, pontosabban még egyszer, amikor 1971-ben tíz percig pályán volt a búcsúmérkőzésén.)

Sajátságos módon mégis néhány (mai füllel hallgatva nem is igazán durva, ám az 1966-os viszonyokat figyelembe véve a politika vizeire navigálható), érzelmektől fűtött mondat hozta Baróti fejére a bajt, amennyiben egyáltalán lehet így fogalmazni annak a tudatában, miszerint a világbajnokságról (lélekben legalább is) már nem, mint a magyar válogatott szövetségi kapitánya utazott haza Magyarországra.

Az történt, hogy alig valamivel a szovjetek elleni mérkőzés lefújása után, már bent az öltözőben, egy, a kapitány által ismeretlen fiatalember, aki a BBC munkatársaként mutatkozott be, rövid véleményt kért tőle a mérkőzésről és a magyarok világbajnokságon nyújtott játékáról. Baróti, szokásától merőben eltérően, ingerülten reagált a kérdésre: „Hagyjon engem fiatalember. Én már nem vagyok a válogatott szövetségi kapitánya. Itt és most azonnal lemondok a tisztségemről! Otthon úgyis mindenért én leszek a hibás, otthon én most egy hazaáruló vagyok, az emberek azt mondják majd, hogy le kellett feküdnünk a ruszkiknak… Szóval, kérem, hagyjon, mást és többet nem akarok mondani.”.

A meglehetősen mély megbántottságot, sértettséget (bár azt gondolom, hogy a tehetetlen düh kifejezés ebben az esetben pontosabban írja le a helyzetet) hordozó mondatot a BBC természetesen azonnal adásba szerkesztette.

Talán minden visszhang és következmény nélkül el is csúszik valahogy a világ frekvenciahullámain, ha a társaságnak nincs egy Londonban működő magyar nyelvű adása, amely egy órával a mérkőzés után már le is adta Baróti kifakadását, és ez összehasonlíthatatlanul nagyobb visszhangot (és botrányt) váltott ki itthon, mint a csapat vb-búcsúja.

Lajos bácsi ugyanis a szövetségi kapitányi posztról való lemondását nem gondolta azért véresen komolyan (regnálása alatt vagy fél tucatszor fordult vele elő hasonló eset, de aztán valahogy mindig hagyta magát meggyőzni a folytatást illetően), a politika nagykutyái most viszont ráharaptak a „csontra”.

Konkrétan sohasem derült ki, hogy a „le kellett feküdnünk”, vagy a szovjetek „ruszkikként” való említése verte e ki a biztosítékot az illetékeseknél, bár ha úgy veszem, már az önmagában főbenjáró bűn lehetett, hogy a BBC-nek nyilatkozott, amiről (igaz, évekkel későbbről) az Illés együttes tagjainak is van egy cifra történetük.

A lényeg: Baróti Lajos ugyan még elkészítette az 1966-os világbajnokságon szerepelt magyar válogatott játékának és összteljesítményének több mint száz oldalas értékelését, ám az MLSZ-ben ennek felolvasására már nem adtak módot, sőt (amit nagyon kevesen tudnak, hiszen a visszaemlékezésekből valahogy rendre kimarad), a BBC-nek adott nyilatkozatra hivatkozva 1966. decemberéig mindennemű, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották!

A néma dosszié…

Tipikus magyar edzősors: 1966. július 15-én Baróti a Brazíliát verő magyar válogatott világszerte agyonünnepelt szövetségi kapitánya, egy hónap múlva pedig még egy edzést sem vezethetne le az NB I-ben.

(1966. december 1-én szerződött az Újpesti Dózsához, ám itt is valamilyen ördögi háttéralku állhatott a történések mögött, hiszen egy olyan sikeres szövetségi kapitánynak, mint amilyen Baróti volt, a futballtól való eltiltása nem történhetett a belügyi szervek tudta – mi több: jóváhagyása – nélkül, ugyanakkor, amikor ez az eltiltás lejárt, éppen a Belügyminisztérium által patronált és felügyelt Újpest ajánlott neki vezetőedzői posztot.

Ám hogy a történet még cifrább legyen, a kontraktus aláírását az Újpest vezetői annak a lila-fehér sztárnak, nevezetesen Göröcs Jánosnak a jóváhagyásától tették függővé, aki akkoriban a legfinomabban szólva is karcos viszonyban volt Barótival, hiszen a kapitány nemcsak kihagyta az 1965 elejéig – Sándor Károly visszavonulásáig – megbonthatatlannak látszó Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi csatársorból, de még a 22-es vb-keretbe sem szorított neki helyet. Titit úgynevezett biztonsági tartaléknak jelölte csupán, aki a vb-meccsek alatt itthon készült, hogy ha bármikor szükség van rá, már ülhessen is fel a Budapest-London járatra. Göröcsre nem lett szükség a vb-n, ennek ellenére, amikor az újpesti vezetők megkérdezték tőle, hogy szerződtessék-e az ex-kapitányt azt mondja: „Baróti nagyon jó edző, teljesen mindegy, hogy szeretjük-e egymást vagy sem. Jöjjön!” )

Pedig micsoda világbajnokság volt az a magyar válogatott esetében, amelyről a Baróti dossziénak hallgatnia kellett!

Ha a magyar labdarúgás 1901 óta íródó történelméből, valamilyen szubjektív mérce alapján (futballról lévén szó, másként nem is nagyon lehetne) összeválogatjuk a nemzeti tizenegy öt legértékesebb győzelmét, akkor abban a londoni 6:3 után a szintén angol földön, igaz Liverpoolban aratott brazilok elleni 3:1-es diadal feltétlenül helyet követel magának, arról nem beszélve, hogy az „Évszázad mérkőzése” barátságos találkozó volt, ezzel szemben az Everton pályáján bemutatott futballcsoda világbajnoki csoportmérkőzés! Történt mindez azt követően, hogy az első próbán simán kikaptunk a portugáloktól, így ha a brazilokkal szemben is veszítünk, már utazhatunk is haza.

A kapitány Angliára tartogatta a nagy húzást…

A magyar-brazil (3:1) Oscar-díjat érdemlő történetét jelen sorozat keretein belül azt hiszem, nyugodtan mellőzhetem, hiszen kilencvenkilenc százalékos az esélye annak, hogy nincs olyan futball iránt érdeklődő ember ebben az országban, aki – akár felvételről – ne látta volna magát a mérkőzést, vagy ne olvasta volna rongyosra az összes erről szóló cikket, könyvet, vagy tanulmányt.

Ne tagadjuk: sokat könnyített a helyzetünkön, hogy a bolgárok Zecsev nevű, mondhatni sprőd-stílusban játszó futballistája gondoskodott arról, hogy a kirobbanó formában lévő Pelé ellenünk sérülése miatt ne léphessen pályára (mint, ahogy a brazilok sem hullattak volna könnyeket azért, ha mondjuk akár Albert, akár Bene, akár Farkas hiányzik a magyar válogatottból), ám a meccsen látottak alapján talán mégsem túlzás kijelenteni: az a magyar válogatott (ott és akkor) Peléstől is megverte volna a világbajnoki címet védő Garrincháékat.

Ihletetten futballozott a magyar csapat, olyan remekül, ahogyan az egy generáció életében egyszer, legfeljebb kétszer jön össze.

Azon a liverpooli meccsen mi voltunk a „brazilok”, és az ellenfél kényszerült a futballtanonc szerepére.

A világsajtó ezután kiáltotta ki a magyar válogatottat a világbajnokság egyik esélyesévé, holott még a bolgárokat is le kellett győznünk ahhoz, hogy egyáltalán a csoportból továbbjussunk!

De valahogy az már olyan simán ment (3:1), hogy a megemlékezések is elintézik egy félmondattal, holott egyáltalán nem volt unalmas meccs!

A 43. percig (!) Aszparuhov góljával a bolgárok vezettek, és ha netán az összecsapás ezzel az eredménnyel végződik, a portugálok és a brazilok pedig „okosan” leikszelnek egymással, akkor a világszenzációnak számító győzelmünk ellenére már a csoportunkból sem jutunk tovább.

Baróti nagy taktikai húzásáról is méltatlanul kevés szó esik, aki még a világbajnokság előtti utolsó hazai válogatott mérkőzésen is két echte vonalszélsővel (Bene, Fenyvesi dr.) küldte pályára a kezdő tizenegyét a Népstadionban.

Aztán mindenki legnagyobb megdöbbenésére az akkor már hosszú évek óta kihagyhatatlan Fenyvesi Máté egyszer csak eltűnt az összeállításból, így a két vonalszélsős és az öt- (de minimum négy-) csatáros játék örökre a múlté lett.

A Ferencváros remek balszélsőjének (személyével kapcsolatban ne feledjük: egy esztendővel az angliai világbajnokság előtt még VVK-győzelmet jelentő gólt fejelt a Juventusnak Torinóban) mellőzésével a csapatszerkezet így egy kicsit „amorffá” vált, hiszen a hozzáértőknek nem kell magyaráznom: a papíron helyére kerülő Rákosi Gyula, vagy az oldalvonalat taposva nagyon ritkán feltűnő Farkas János mennyire „másfajta balszélső” volt, mint amilyen stílusban „Tüske” játszotta ezt a posztot.

Egészen pontosan: Baróti csatárt áldozott a középpálya megerősítése érdekében, és az már a futball fricskája, hogy ami a brazilok ellen fényesen bevált, a szovjetekkel szemben már nem működött!

Olyannyira nem, hogy éppen Rákosi volt az, aki a 2:1-re elveszített mérkőzés talán legnagyobb helyzetét elhibázta, bár ezzel erősen versenyben volt Mészöly is, aki éppen Rákosinak egy baloldalról küldött beadását Jasin kapujától nyolc méterre mellre vette, majd elementáris erővel lőtt is, ám a kapu helyett a kétségbeesetten közbevetődő Voronyin derekát „törte ketté” a bombájával.

Nagy kérdés persze, mi van akkor, ha továbbjutunk?

Ma már tudjuk, ebben az esetben az elődöntőben az NSZK válogatottja lett volna a következő ellenfél, többek között Schnellingerrel, Beckenbauerral, Hallerral, Overathtal, Uwe Seelerrel a soraiban.

Azzal az NSZK-val játszottunk volna a vb-döntőbe jutásért, amely ellen az otthon játszó, s ennek minden előnyét élvező Anglia a fináléban csak – egy máig vitatott Hurst góllal – a hosszabbításban jutott el a 3:2-es vezetésig, és bár erre (hogy azért olyan nagy vita ne legyen) a West Ham csatára rátett még egyet, de magát a vb-t mégis csak az a bizonyos „vagy bent volt, vagy nem” lövés döntötte el.

Hogy velünk, magyarokkal mi történt?

Ünnepeltük a brazilok elleni 3:1-et és félévre eltiltottuk a futballtól a szövetségi kapitányunkat.

Következik: Baróti és Argentína…

lakat-kapitány

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.19.21:00 EL csoportkör Espanyol-FTC (TV:Sport1)
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST