“Ó kapitány…kapitányom!…” – 3.

lakat-kapitány-2

A „Tigris”, aki kibányászta a gyémántokat…

Nemeskotteszói Gallowich Tibor az idők végezetéig beí­rta magát a magyar szövetségi kapitányok, í­gy értelemszerűen a honi labdarúgás történelmébe.

Már régen nem szerepelt neve előtt a „nemeskotteszói”, nemesi származására utaló előnév, amikor az ország futballjának főtrénereként ő küldte pályára azt a tizenegyet, amely a II. világháború utáni első válogatott mérkőzésen Magyarországot képviselte.

így aztán, ahogy az 1945. augusztus 19-én az Üllői úton lejátszott Magyarország-Ausztria összecsapás valamennyi résztvevője, értelemszerűen, mint annak a csapatnak a szövetségi kapitánya ő is felsoroltatik minden alkalommal, amikor a magyar futball jelentős szereplőit és állomásait veszik számba az emlékezők.

Divatos kifejezéssel élve (amelynek talán a tartalmát sem értette volna 1945 táján az utca embere, nemhogy a közbeszéd részeként használja) „jókor volt jó helyen”!

Kapitányi munkálkodását azonban igazságtalan és szakszerűtlen lenne a puszta vakszerencse számlájára í­rni.

1945 nyarától 1948 nyaráig tartó regnálása alatt a piros-fehér-zöldbe öltözött gárda 18 meccséből 13-mat megnyert, egyszer játszott döntetlenre és mindössze négy vereséget szenvedett.

Ez remek, 75 százalékos kapitányi mérleg, amelynél jobbra a válogatottat legalább 15 meccsen dirigáló kapitányok közül csak Sebes Gusztáv neve mellett lelhetünk, ennek dacára az emberek minden bizonnyal már régesrégen elfelejtették volna, ha az „elsőknek” mindig kijáró kivételezettség és különlegesség nem óvja meg attól, hogy végzetesen kimosódjon az emlékezetekből.

KS_1942_I_092

(Képes Sport, 1942)

A mindennapi élet háború utáni újraindulásának hatalmas közös élménye és lendülete, a futballélet talpraállása, az emberek öröme annak a ténynek, hogy túlélték a borzalmakat, önmagában elég volt ahhoz, hogy szinte mindenért fokozottan lelkesedjenek, kiváltképp olyasmiknek, amik évekre eltűntek az életükből.

Hogyne mentek volna ki tehát boldogan 1945 nyarának végén egy olyan válogatott mérkőzésre, amelyből unikális módon aztán másnap (augusztus 20-án) még egyet rendeztek.

Az már korábban eldőlt, hogy az első ellenfél Ausztria lesz, másnapra azonban Jugoszlávia legjobbjait vártuk Budapestre.

Ők azonban az utolsó pillanatban lemondták a meccset, í­gy igazán le a kalappal a sógorok előtt, akiket sikerült rávenni nemcsak a maradásra, a revánsra, de egyben arra, hogy alig több, mint 24 órán belül kétszer is (2:0, 5:2) legyőzhessük őket. Ám most ugorjunk vissza egy jó nagyot az időben, hiszen Gallowich Tibor természetesen nem a semmiből lett szövetségi kapitány.

Ha nem is klasszis, de jeles futballista múlt állt mögötte.

Előbb a Nemzeti SC, majd a Budai 33 kapusa volt (utóbbiban Zsák Károly tartalékja lehetett!), bekerült az amatőrválogatottba – de a szurkolók maguk között csak „a szerencsés Gallowichnak” nevezték.

Nem véletlenül.

Mérkőzések, sőt bajnokságok sorát védte végig úgy, hogy a labda és (a kapusok legjobb barátja) a kapufa szinte mindig vele volt, olyan helyzetekből került ki rendre győztesen, amelyekbe más kapusok garantáltan belebuktak volna.

Egy idő után aztán már rá is játszott a becenevére: minden találkozó megkezdése előtt egy mágnespatkót (a szerencse jelképét) helyezett el kapuja valamelyik sarkában, tovább hergelve ezzel az ellenfelek szurkolóit.

(A Gallowich család archí­vumából)

(A Gallowich család archí­vumából)

A szerencse akkor sem hagyta el, amikor már edző volt és motorjával tréningre menet olyan balesetet szenvedett, amelybe orvosai véleménye szerint száz emberből kilencvenkilenc belehalt volna, ő azonban ha súlyos sérülések árán is, de túlélte, csak a „paripája” tört ripityára.

Visszavonulása után azonnal edzősködni kezdett (olyan kis csapatoknál is dolgozott, mint például a Wekerle) a Ganzzal, a Budafokkal és a Tatabányával ért el szép sikereket. Dirigálta a Kispest együttesét is, apró kuriózum, hogy 1934-35-ben még „Purczeld papa”, azaz Puskás Öcsi apja is a játékosa volt. (Aztán, persze, a fiú nála debütált a válogatottban 1945 augusztusában.)

Igazán komolyra azonban akkor fordult a tréneri pályája, amikor 1940-ben a Vasashoz szerződött, ami fényesen igazolja, hogy nem az 1945 után bekövetkezett alapvető politikai változások okán lett a szociáldemokraták lelkes hí­ve és támogatója. Hiszen akkoriban sokkal inkább veszélyt jelentett egy ilyen kiállás, s nem nagy üzletet.

A „Vasas-család” abban azonban feltétlenül segí­thette, hogy 1945-ben, amikor a magyar pályákon csak úgy hemzsegtek a már neves, befutott, jelentős eredményekkel bí­ró, mind játékos, mind tréneri múlt tekintetében nála sokkal nevesebb trénerek, éppen őt tolják a csúcsra, éppen ő lesz az első számú magyar futballedző. Nyilván a poszt elnyerésében segí­tségére volt a politikai háttér, s az, hogy akkoriban ő volt a sportlap, a Népsport egyik vezetője.

(1947-ben nagy sikerű könyvet í­rt a magyar futball történetéről.)

A legidősebb még köztünk élő magyar válogatott játékos, Rudas Ferenc több szállal is kötődik fejezetünk főhőséhez. Gallowich Tibor és Rudas Ferenc édesapja, Ruck Ferenc a Nemzeti SC-ben évekig játszottak együtt, Rudas pedig nemcsak tagja volt a háború utáni első magyar válogatottnak, amelyet „A szerencsés” állí­tott össze, hanem az első gól is a nevéhez fűződik, 11-esből lőtte a labdát Plock hálójába. Ő állí­tja: a szövetségi kapitány a politikai nézeteit hermetikusan távol tartotta a futballpályák és az öltözők világától.

Soha, semmilyen cselekedetében, vagy döntésében nem volt nyakon csí­phető, hogy melyik oldallal szimpatizál.

A futballhoz nagyon értő, a játékosok lelkéhez pillanatok alatt közelférkőző, rendes, tisztességes, becsületes, korrekt emberként emlékszik vissza rá, akit a futballisták klubhovatartozástól függetlenül szerettek, tiszteltek és nagyra becsültek. Trénerként az úgynevezett „célfutball” volt az edzői hitvallása, mindent ennek rendelt alá, ezt játszatta kapitányként is a válogatottal.

És ezen a ponton érdemes egy kis kitérőt tenni, már csak azért is, mert a történet több mint kí­sérteties.

„Eljött az utolsó óra, amikor még új útra lehet fordí­tani a magyar futballt! – mondja Gallowich Tibor a Sporthí­rlap „őszinte” ankétja során.” Ezzel a cí­mmel jelent meg í­rás az emlí­tett lap 1934 (!) januári számában!

Ebben Gallowich (sok egyéb mellett) ezt mondja:

„Lelovich Jenő arról beszélt, hogy a tréner Magyarországon csak villámhárí­tó. A menedzserek és a futballvezérek villámhárí­tója. Ennek a kitűnő sportembernek ebben teljes mértékben igaza van. A futballunk nyüzsgő világától ő talán most egy kicsit távol él, de ez a távolság csak még igazabbá és bátrabbá teszi kritikáját. Igaza van abban is, hogy a magyar trénerek nem merik véleményüket nyí­ltan elmondani. De a mai gazdasági helyzetben ugyan ki merné megkockáztatni megharcolt egzisztenciáját? Nekem is nehéz a tréner-kérdésről nyilatkozni, pedig számomra az edzősködés nem egzisztenciát jelent, inkább kedvtelésből, mint létfenntartásból foglalkozom vele. És mégis kötnek bizonyos konvenciók!”

Hangsúlyozom: nem 2014-ben, hanem 1934-ben elhangzott szavak ezek, ám erős a gyanúm, senkinek a szeme nem rebbenne, ha a Nemzeti Sport, vagy akár a Sport plusz legközelebbi számában valamelyik jelenleg dolgozó honi tréner fakadna ki pontosan ugyanezekkel a szavakkal.

Nyolcvan (!) évvel a Gallowich Tibor által elmondottak után…

TFU_19860900_Fmm_000 - 0017-19451230

Gallowich Tibor adta át Lakatnak az “1945 legjobb FTC játékosának” felajánlott trófeát (balról: Nagy K., Kéri, Kubala, Sipos, Mike, Lakat, Sárosi III., Sárosi dr.) – Fradi Újság, 1986

De visszatérve a szövetségi kapitányhoz: engedtessék meg itt egy személyes, ám számomra annál fontosabb emlék. Édesapám is az ő keze alatt volt először válogatott, azon a bizonyos „első” magyar-osztrákon, majd amikor már sokadszor állí­totta be őt a nemzeti tizenegy balfedezet posztjára, ezt nyilatkozta róla: „11 Lakattal világbajnokságot lehetne nyerni!” Ez teljesen nyilvánvalóan túlzás, ám mindennél pontosabban jelzi, hogy mit értett ő a számára szent és sérthetetlen célfutball alatt. Jelesül: vegyük el a labdát az ellenféltől, és azonnal lendüljünk támadásba. Hozzuk helyzetbe azokat a játékosokat, akik csak az ellenfél kapujának a támadására összpontosí­tanak… Márpedig ehhez, a szemtanuk állí­tása szerint apámnál kevesen értettek jobban. Elvette a labdát az osztrákok akkori legnagyobbjaitól, Deckertől, vagy Stojaspaltól, és már adta is azoknak, akik összehasonlí­thatatlanul magasabb technikai szinten művelték ezt a játékot, mint ő. Emlí­thetem, Zsengellért, Szuszát, Puskást, Hidegkutit és a kor nagyjai közül még vagy tizet.

A futballtársadalom által Tigrisnek is becézett Gallowich Tibor legnagyobb érdeme mégsem az a bizonyos célfutball, hanem egy olyan úttörő munka, amelyről az utókor (még pontosabban a jelen) futball-krónikásai bűnös módon feledkeznek el.

Egy jottányit sem kisebbí­tve az Aranycsapattal 1950 és 1954 között a világot végigverő Sebes Gusztáv érdemeit, a lecsupaszí­tott tények: a valaha volt legnagyobb futballalakulat alapjait nem Sebes, hanem Gallowich rakta le.

Érdemes figyelni a precí­z, pontos, és legalább annyira tudatos épí­tkezésére. A sokak által akkor még csak „taknyos kissrácnak” tartott Puskást 18 évesen, már 1945-ben (azon a bizonyos „másnapi” osztrákok elleni meccsen) beteszi a válogatottba, ahol egy hónap múlva már játszik Hidegkuti is.

Harmadikként (1947-ben) a nagy játékmestert Bozsik Cucut találja meg és avatja fel, hogy aztán még ugyanebben az esztendőben a kapuba állí­tson a MATEOSZ-ból egy addig alig ismert fiatalembert, akit Grosics Gyulának hí­vnak…

Hozzájuk csatlakoztatja a védekező fedezet posztján Zakariás Józsefet, majd egy évvel később a Hidegkuti-Puskás kettős mellé biggyeszti a Fradi „kis csillagát”, Kocsis Sándort is.

A Kocsis-Hidegkuti-Puskás belső hármas tehát (mögöttük Bozsikkal és Zakariással) nem Sebes Gusztáv, hanem Gallowich Tibor találmánya, az már az ő egyéni tragédiája, hogy egészségi állapota miatt kapitányságának utolsó esztendejében szí­vének súlyos betegsége okán már több időt tölt kórházban, mint a futballpályákon.

Azt azonban nem lehet elvenni tőle, hogy az alapokat ő rakta le, az Aranycsapat legcsillogóbb gyémántjait ő bányászta ki, még ha rajta kí­vül álló okokból együtt játszatni őket csak egyszer-egyszer tudta.

Kapusra, védekezni tudó fedezetre, zseniális játékmesterre és három csatárzsenire épí­tette a csapatát, és nagy valószí­nűség szerint (bár a politikai hátország tekintetében mindenkinél erősebb Sebes-tényezőt ismerve ebben azért nem vagyok olyan biztos) ő járta, akarom mondani verte, volna velük végig a világot.

Mindezt azonban nem adta meg neki a sors.

1948. június 6-án a románok elleni 9:0 jelentette a búcsúját a kapitányi poszttól. (Volt a világon még egy kapitány, aki kilencgólos győzelem után köszönt le?)

Következhetett négy mérkőzés a Sebes, Mandik, Kléber válogató bizottsággal, majd 1949 januárjától a Sebes korszak.

Az élet még abban sem volt kegyes hozzá, hogy felfedezettjeinek első igazán nagy eredményét megélhesse.

Alig nyolc évvel élte túl édesapját, Nemeskotteszói Gallowich Jenő orvos őrnagyot, aki a keleti fronton halt hősi halált.

„A szerencsés”, „a Tigris”, „a Tibi bácsi” 1952. július 12-én halt meg.

Három héttel később Puskásék olimpiai aranyat nyertek Helsinkiben.

Következik: A Sebes-korszak

lakat-kapitány

2 hozzászólás a(z) “Ó kapitány…kapitányom!…” – 3. bejegyzéshez

  • “Hát ez í­gy tovább nem mehet! A Ferencváros a külföld előtt és idehaza is a magyarság egyik nemzeti értéke és nem “Csáky szalmája”. Ez a Fe­rencváros nem politikai jelszavak kohója, nem krejzleráj és nem gyári, üz­leti vállalkozás. Itt ne akarja senki sem sütögetni erkölcsi vagy anyagi pe­csenyéjét. Aki ebben a klubban dolgozni akar, úgy lépjen be az Üllői úti stadionba, mint a kultúra templomába, vegye le a kalapját és mélységes alázattal szolgálja a jobb sorsra érdemes magyar sportot …”

    részlet a Népsportban megjelent, 1945. november 18-ai cikkéből
    számomra ez a Fradizmus…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ