“Ó kapitány…kapitányom!…” – 37.

lakat-kapitány-2

Egyetlen reményünk Jenei Imre volt, de aztán jöttek az izlandiak…

Olyan sok mindent produkált már a magyar labdarúgás a történelmének örömittas és vérzivataros évtizedei alatt, hogy az ember egy idő múltán méltán gondolhatta: fergetegesen újjal már senki sem tud előállni. Ám ami 1992. március 25-én a Népstadionban egy osztrákok elleni barátságos mérkőzésen történt, arra garantáltan nem volt példa a nemzeti tizenegy akkor éppen kilenc esztendő hí­ján egy évszázados históriájában.

A Népstadionban a két csapat Himnuszát (a honi labdarúgás történetében először) egy külföldi állampolgárságú férfiember hallgatta a mieink szövetségi kapitányaként.

Az illetőt természetesen nem lehetett virtigli külföldinek tekinteni, hiszen Jenei Imrének hí­vták, aki teljes futballpályafutását és akkor már ékkövekkel dí­szí­tett tréneri karrierjét a román futball-kultúrában játszotta és dolgozta végig, de magyar nemzetiségéhez, magyar ajkúságához nem férhetett kétség.

A legzseniálisabb nyelvész számára is doktori disszertációt ért volna megállapí­tani, hogy románul, vagy magyarul beszél-e jobban?

(Az 1964-es tokiói olimpián a románok elleni találkozónkon is kék-sárgába öltözve várta, hogy a csapatba állí­tsák – végül erre nem került sor -, ám annak, hogy játszik, összehasonlí­thatatlanul nagyobb volt a valószí­nűsége, mint hogy bő negyedszázad múltán magyar szövetségi kapitányként üdvözölhetjük.)

Az 1937 márciusában Bélegregyen született Jenei fedezetposzton 12-szer viselte a román A válogatott mezét, játékosként azonban meg sem közelí­tette azokat a magasságokat, amelyeket aztán edzőként bejárt.

Amire magyar kapitány lett, már négyszer is volt edzője a legjobb román klubcsapatnak, a bukaresti Steauának, s szövetségi kapitányként irányí­totta Románia legjobbjait is.

Világhí­rnévre akkor tett szert, amikor a Bajnokcsapatok Európa Kupája 1985-1986-os kií­rásában, Sevillában egy felejthetetlen hosszabbí­tásos meccsen (sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbí­tásban nem esett gól) 11-esekkel úgy nyerte el a közép-európai klubcsapatok közül elsőként – a legrangosabb kupát, hogy a szász kapus, Helmuth Ducadam négy (!) lövést is hárí­tott, a Steaua részéről viszont Lacatus és Balint betalált, a csillagok közé repí­tve ezzel a kezdés előtt voltaképpen teljesen esélytelennek tartott csapatát.

A sevillai döntőt követően Jenei Imre olyan rangra tett szert a kontinens edzői között, amelynek eredményeként a magyar válogatottnak csekély esélye volt arra, hogy megnyerje őt szövetségi kapitánynak.

És láss csodát – sikerült!

Pedig a magyar futball egyik legzűrösebb korszakát éltük akkoriban!

Mészöly Kálmán egyik percről a másikra a kapitányi kispadról felállva egy szaúd-arábiai csapat olyan anyagi kondí­ciókat kí­náló ajánlatát foglalta el, amelyet (ahogy mondani szokták) nem lehetett kihagyni, a helyére állí­tott Glázer Róberttel pedig a lehető leggaládabb módon jártak el az illetékesek, hiszen már régen megszavazták Jeneit kapitánynak, amikor a tehetséges, ambiciózus trénerrel még mindig elhitették: jó eredmények esetén akár még maradhat is a posztján.

A háttérben az állt, hogy az MLSZ elnöksége már 1990. december 20-án, egy kecskeméti kihelyezett ülésen (Garami József ellenében) 14:10-es arányban Jenei Imrét választotta kapitánynak, ő azonban csak 1992 januárjában települt át Budapestre, mert szerződése 1991 végéig a Steauához kötötte.

A vezetőknek „trükközniük” kellett, hiszen egy év hosszú idő, Jenei nem volt akárki, bármikor akár vissza is mondhatta volna a felkérést.

Amilyen hí­reket kaphatott az akkori magyar válogatott játékerejéről, no meg az itteni futballhelyzetről, még csak nem is hibáztathatta volna ezért senki, Jenei azonban született úriember módjára viselkedett, az adott szó és a szerződés szent volt a számára, és végül elvállalta a megoldhatatlant.

Akkor már tudtuk, hogy az 1992-es Európa-bajnokságot nélkülünk rendezik, az új kapitány feladata az volt, hogy az 1994-es amerikai világbajnokságra vezesse ki a nemzeti tizenegyet.

Amikor aztán eljött a bemutatkozás napja, az MLSZ talán minden korábbinál jobban megadta a módját a kapitány antréjának. A Béke Szálló kupolatermében legfeljebb akkor volt hasonlóan nagy tömeg, amikor 1957-től egy évtizeden át a remek zenész, bizonyos Herrer Pál, egy kilenctagú zenekar élén szolgáltatta esténként a zenét (két trombita, négy szaxofon, plusz a rimusszekció) és a kor legnagyobb sztárjai, Németh Leheltől Koós Jánoson, Korda Györgyön át Kovács Erzsiig énekelték az éppen aktuális vagy nagyon is örökzöld slágereket.

Jenei Imre bemutatkozása több volt, mint lenyűgöző!

Mi, az akkor már a sorozatosnak mondható vereségektől lelkileg porig zúzott újságí­rók (jómagam a Nemzeti Sport labdarúgórovatának vezetőjeként működtem akkoriban) szinte nem akartunk hinni a fülünknek, amikor hallgattuk ezt a mosolygó, vidám, hittel és bizakodással teli, önbizalomtól duzzadó embert a magyar futball közeljövőjéről beszélni.

Mondókájának lényege az volt, hogy szinte kiadta a parancsot: sutba vágni a kishitűséget, elég az állandó siránkozásból, a nyavalygásból, a magyar futballra született nép, a játékosoknak a génjeiben van minden, ami a jó szerepléshez szükséges, tessék hinni, bí­zni a csapatban, kéretik a futball köré karneváli és nem temetői hangulatot teremteni, és akkor nincs az az égi vagy földi erő vagy hatalom , amely megállí­thatna bennünket az amerikai vb-re vezető úton.

A hivatalos rész befejezése után néhányunkat megtisztelt azzal, hogy külön is leült velünk beszélgetni, mert kí­váncsi volt a véleményünkre, és alaposan meglepődött, amikor egy emberként azt mondtuk neki: „Imre bácsi, mi sokkal jobban tisztelünk és szeretünk téged annál, minthogy becsapjunk, az az igazság, hogy szerintünk fogalmad sincs, hogy mire vállalkoztál voltaképpen…”

Nem sértődött meg, nem éreztette velünk hatalmas szakmai fölényét, a diskurzus végén, még mindig szélesen mosolyogva csak ennyit mondott: „Majd meglátjátok, hogy nekem lesz igazam! Ti, valamennyien egy súlyos félreértés áldozatai vagytok, szinte már el sem tudjátok hinni, hogy a magyar válogatott milyen nagy sikereket érhet el. így nem lehet csatába menni! Ha nem is leszünk olyanok, mint Puskásék, vagy Alberték korában, de néhány hét, és rá sem fogtok ismerni a mostani csapatra!”

Esküszöm mindenre, ami szent: hinni akartunk a szavainak, ám a valós helyzetet sokkal jobban ismerve, mint amennyire ismerte ez a remek edző, mindez valahogy nem igazán sikerült!

Pedig az első lépés Jenei Imrét igazolta.

Igaz, hogy barátságos meccsen, de a Népstadionban simán vertünk egy nagyon erős brigáddal hozzánk érkező osztrák válogatottat, a 2-1-es győzelmet, mint Jenei kapitány első kezdőcsapata, a Petry – Simon, Telek, Lőrincz, Keller – Kovács E., Détári, Lipcsei, Eszenyi – Kiprich, Kovács Kálmán összeállí­tású gárda ví­vta ki.

A győzelembe mindenki belelátta azt, ami nem volt (mert még nem is lehetett) benne, jelesül, hogy ez már Jenei Imre keze munkája, sőt, amikor egy hónap múlva Ukrajnában is nyerni tudtunk (3-1), és az angoloktól Budapesten csak egy hallatlanul szerencsétlen öngól miatt kaptunk ki 1-0-ra, a magyar nép már az amerikai 24 között látta a válogatottat.

Az igazán drámaian végződő, és talán minden korábbi csalódásunkat felülmúló összecsapást megelőzte egy stockholmi meccs, amely már pontos előrejelzést adott arról, hogy hamarosan mi vár ránk.

Igaz, hogy Solnában csak minimális különbséggel (1-2) kaptunk ki, de a magyar válogatott játéka olyan volt, mintha Jenei Imre életében még egyszer sem tette volna be a lábát a nemzeti tizenegyünk öltözőjébe.

Soha nem felejtem el, hogy a mérkőzés után a szálloda bárjában, ahol akkori Nemzeti Sportos kollégámmal, Zombori Sándorral és a Népszabadság futballtudósával, Hegyi Ivánnal próbáltuk elemezni a voltaképpen elemezhetetlen helyzetet, Imre bácsi leült mellénk és ezt kérdezte:

– Nos, uraim, hogy tetszett, amit láttak?

– Imre bácsi, nem kertelünk, nem beszélünk mellé, nagyon gyengén játszottunk! – feleltük, lehet, hogy egy kicsit sprőden, de mindenképpen a látottaknak megfelelően.

Életemben először (és azt hiszem utoljára) akkor láttam Jenei Imrét ingerültnek.

– Szerintetek!… – mondta és ezt még megtoldotta egy tőle szokatlanul erőteljes monológgal is, imigyen: „Miért nem mondjátok, hogy hagyjuk abba, úgysem lehet semmit sem csinálni, a klubok ilyenek, a játékosok olyanok, az edzők még olyanabbak. Pénz nincs, tudás még annyi sem, felesleges itt minden erőlködés, fogjuk magunkat és szépen vonuljunk le az európai futballtérképről!”

Ezzel hagyott ott bennünket.

Volt benne némi sértettség, ám a lelke mélyén (szerintem) pontosan tudta: sok igazság van abban az egyetlen mondatban, amit megfogalmaztunk.

Mégsem volt nálunk szomorúbb ember (legfeljebb minden további magyar futballszurkoló), amikor a stockholmi vizit után egy héttel az akkoriban még a kontinens leggyengébb válogatottjai közé tartozó Izland igazolta a Svédországban megfogalmazott kritikánkat.

Annál kellemesebb rajtot egy vb-selejtező sorozaton elképzelni sem lehet, mint amikor egy válogatott hazai pályán, a csoport toronymagasan legszerényebb tudású tagját fogadja, hiszen ilyenkor általában csak a gólkülönbség kérdéses, márpedig egy látványos játékkal kiví­vott, sokgólos győzelem elképesztően sokat tud erősí­teni egy voltaképpen rossz formában lévő, hogy azt ne mondjam, vergődő válogatotton.

A hangolással, és a csapat önbizalmával sem volt különösebb baj.

A Nemzeti Sport főcí­me í­gy szólt.: „Izland ellen győzni annyira kötelező, mint nyolcadik osztályban tudni az Anyám tyúkját!”, amire még a kapitány is rátett egy lapáttal, hiszen í­gy nyilatkozott: „Ha nem győzünk, ki kell iratkoznunk a vb-selejtezőkről!”.

Igaz, hogy a Népstadionban alig gyűlt össze tí­zezer ember, hogy a vb-selejtezők rajtján lássa a magyar válogatottat, de ezt akkor a nyár kezdetének (június 3-án volt a meccs, és milyen kí­sérteties, hogy 1986-ban Mexikóban június 2-án szenvedtük el a soha sem feledhető 0-6-ot a szovjet válogatott ellen…), valamint az ellenfél niemand-mivoltának tulajdoní­tottuk.

És a 3. percben Kovács Kálmán góljával már vezettünk is!

Mi több kell ennél, gondoltuk, hiszen most majd sorra jön a többi gól, csak az a kérdés, hogy hat, vagy nyolc lesz-e a vége.

Ám a további gólok csak nem jöttek.

Pontosabban jöttek – a mi kapunkba.

A meccset Izland nyerte 2-1-re!

Nehéz szavakba önteni, mit éreztek a magyar futballszurkolók az Izlandtól elszenvedett vereség bekövetkeztének pillanatában.

Azok a mindenre elszántak, akik ez idő tájt már nem is annyira a válogatottban, hanem személy szerint Jenei Imrében hittek, bí­ztak, a talpra állás csodáját személy szerint tőle, a szövetségi kapitánytól remélték.

Pedig (lévén a csoportban az volt első meccsünk) még nem volt elvesztve tulajdonképpen semmi, a kí­nos kudarctól függetlenül, akár még ott is lehettünk volna Amerikában.

(A csoportban rajtunk, és az izlandiakon kí­vül a görögök, az oroszok és a luxemburgiak szerepeltek még.)

No, de ha már Jenei Imrével sem megy?…

Azzal a Jeneivel, aki a Steauával BEK-et nyert, a román válogatottal is remekelt, akire igazán nem lehet azt mondani, hogy nem ért a futballhoz! Létezik olyan, hogy ennek a végtelenül tisztességes, becsületes, nagytudású embernek a végzete a magyar válogatott lesz?

Ezt í­gy, akkor rögtön, persze még nem mondta ki senki.

A Jenei-varázs azonban egy pillanat alatt megtört.

Sokkal nagyobb edző volt ő annál, minthogy ne tudta volna pontosan, mit jelent egy szövetségi kapitány megí­télésében, ha az első tétmeccsén kikap egy olyan válogatottól, amelyet nem jegyeznek a világ futballtőzsdéjén.

Nem mondott le.

Maradt.

De hol volt már az a csillogó tekintet, amely a Béke-kupolában csak úgy sugárzott felénk…

Következik: A Jenei-éra bukása

lakat-kapitány

6 hozzászólás a(z) “Ó kapitány…kapitányom!…” – 37. bejegyzéshez

  • én ott voltam ezen az izlandi meccsen (előtte az angol 0-1-en is, de az más tészta). ifjonti naivitásom vihetett csak rá, hogy háromnegyed év múlva, még ugyanebben a selejtezősorozatban a hazai görög meccsen is ott legyek…
    ezek a negatí­v élmények benne lehetnek, hogy (alighanem érzelmi szempontok alapján) a kilencvenes éveket sosem volt legalja sötét korszaknak értékeljem, amit pedig -- ld. BL 16-os főtáblánk, atlantai olimpiai, vébé-pótselejtező, vagy csak szimplán: október-novemberig kitartó kupasorozatok -- ma már inkább visszasí­rni kéne…

    • Kispufi, én meg a ’70-es -- ’80-as évek összes VB-selejtezőjén voltam ott … vidéki gyerekként … pontosabban: ’77. április -- ’85. november között … ha jól számolom, összesen 10 selejtezőn … AKKOR IS azt hittük, hogy nincs már lejjebb … Végh Antal ’73-74 körül í­rta meg a legendás, “Miért beteg a magyar futball?” c. lektűrjét, amiből semmi nem derült ki, csak egy szurkolói kirohanás volt … de Magyarországon kb. 40-50 éve nincs EGY edző, aki EGY gyereket megtaní­tana passzolni, rúgni, FUTBALLOZNI!!! Megboldogult Varga Zoli (akit, persze mindenhol kinyí­rtak kis hazánkban!) a Fradinál döbbenten állapí­totta meg, hogy sokszoros válogatottak -- Simon Tibi, Telek, Limperger, Jagodics stb. -- nem tudnak RÚGNI!!! Ami a labdaRÚGÁSBAN nem lenne hátrány … 🙂 Ledöbbent, hogy ezek a válogatott játékosok milyen képzésen mentek át??? Valahol bele is halt … ugyanez várt rá Győrben, Sztalinvárosban stb. … amikor 2 perc alatt levette, hogy egy magyar gólkirály (T.A.) alapmozdulatokkal nincs tisztában … Na, én nemcsak a Biszku Bélák +nyugdí­ját vonnám vissza, hanem, ha IGAZÁN futballszerető lennék, az összes magyar “edző” és “mesteredző” pótlékát is … a magyar “futballban” “dolgozó” emberek 40-50 éve hülyí­tenek bennünket … csak épp Lisztes Krisztián óta egy Fradi nem tudott egy FUTBALLISTÁT feladni a nagycsapathoz … ennek is már 22-23 éve, és, hát a Krisztián sem lett egy Albert, vagy Nyilasi … gyalázat, ami itt folyik évtizedek óta, a “Szőke Sziklákkal és Kavicsokkal”az élen … ha O. V. tényleg szeretné a magyar futballt, már vagy 50 embert lecsukatott volna, aki ebben a “Nem-emberi Szí­njátékban” részt vett … mert ennél nagyobb aljasság, mint amit a magyar “futballtudorok” az elmúlt 30-40 évben elkövettek, nem sok van! Nyilván, az emberölés mindennek az alja … de rögtön utána jön, hogy ha valaki több millió ember hitét, kedvét veszi el, mint amit tettek ezek a …. -ok!
      Bocsi, csak kijött belőlem! Azért pénteken ezerrel HAJRÁ MAGYAROK (!!!), még akkor is, ha egy esetleges magyar győzelem után az összes kaszinóban/kocsmában készülő és egyéb “szakember” féltéglával fogja verni a mellét …

      • Sajnos az állami vezetés nem szólhat bele a labdarúgó szövetségek ügyeibe, mert azonnal FIFA szankciók következnek. Mondjuk kizárás … Korábban megpróbálták, de vissza kellett vonulni. Csak ha bűncselekmény gyanúja merülne fel, mint Blatternél…
        Erről ennyit. Azt kell szidni, akit érint. (Most ne hozd fel az 1990 előtti dolgokat, mert ugye a nagypolitika felülí­rja esetenként a dolgokat.)

        • Kedves YSE, Ön sem a lényegre reflektált … az “irományom” veleje: megtaní­tottak-e az utóbbi 40 évben egy magyar gyereket futballozni ezek a a magyar futballguruk, vagy nem? Izlandon lehet olyan csapatot összerakni, amelyik oda-vissza veri Hollandiát, a tót szomszédok verik a spanyolokat … akkor miről beszélünk? A Ferencváros legendás utánpótlás-nevelése … megismétlem: Lisztes K. óta adtak fel egy válogatott játékost? De jól el vannak … van pénz … a “Fradinál dolgozom” … elnézést, csak a keserűség beszél belőlem .. de, azért holnap: HAJRÁ MAGYAROK!!!
          Utána majd megbeszéljük, hogy mi minden hiányzik …

          • Adott klubok UP csapatainak sikeres hazai szereplése nagyjából abban rejlik 20 éve, hogy összeszedik adott korosztály tehetséges gyerekeit és miniválogatottként indulnak el egy-egy korosztályos bajnokságban. A klasszikus értelemben vett minőségi utánpótlás nevelés nem létezik idehaza. Nemzetközi szinten U-válogatottjaink csak azon országok csapatait tudják legyőzni, akik mögöttünk vannak az UEFA klubranglistán, azokat is jellemzően csak itthon.

          • Én most csak arra reagáltam, amiben tényszerűen tévedtél. A szövetség és az itthoni szakemberek felelősségét nem érintettem, és nem is vitatom. De szerintem a szövetség felelőssége sokkal nagyobb, mint elsőre látszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ