Opata Zoltán

Opata Zoltán

Opata (Ormos, Patai) Zoltán (1900. szeptember 24., Budapest – 1982. május 19., Budapest) az MTK, a Hungária FC (1920-34: 144 bajnoki / 57 gól; hat bajnok-, és két kupagyőztes csapat tagja), közben a miskolci Attila FC (1929-30) csatára 1922 és 1930 között 17 válogatott mérkőzésen szerepelt és 6 gólt ért el. Tagja volt az 1924. évi olimpiai játékokon részt vett magyar együttesnek. A sokoldalú csatár a támadósor minden helyén szerepelt nemcsak az MTK-ban, hanem a válogatott csapatban is. Leggyakrabban középcsatárt játszott. Az MTK örökös tagja.

Technikailag képzett, kétlábas, rendkívül lendületes és veszélyesen lövő labdarúgó volt. Az összjátékban is jeleskedett. A szárnyakat tervszerűen, jól foglalkoztatta. Látási zavara — rövidlátása miatt — a fejjátékban gyakran alulmaradt. A bohém természetű játékos az élet gondtalanabb, szórakoztatóbb oldalát is szívesen kereste. Osztatlan népszerűségnek örvendett kiapadhatatlan humora, ötletes tréfái és bemondásai miatt. Egész anekdota-kör alakult ki személye körül.

A labdarúgást azonban komolyan vette. Küzdőképessége a pályán mindig csorbítatlan maradt. Legjobb játékát a magyar nemzeti csapatban 1924. április 6-án, az olaszok elleni mérkőzésen (7:1) nyújtotta.

*

Visszavonulása után hosszú ideig értékes edzői tevékenységet fejtett ki.

KS_1943_I_130Az 1936-os berlini olimpián a magyar amatőr válogatott szakvezetője volt.

Játékosként megszerzett féltucatnyi bajnoki címe után a HASK Zagreb-bel nyert először bajnokságot edzőként. A háború után az ITA Arad-dal végzett a román bajnoki pontvadászat élén, majd az 1957/58-as idényben a lengyel bajnokságban is a bajnoki dobogó tetején fejezte be a Górnik Zabrze-val.

Idehaza dolgozott a Debreceni Bocskainál, a WMFC-nél, a MÁVAG-nál, a Kolozsvári AC-nál (kupadöntős a Fradi ellen 1944-ben), a Pécsi BTC-nél, a Bp. Dózsánál, a Csepelnél, a Bp. Haladásnál és a Fradinál is.

Dimény Lajos távozása után került a Ferencváros élére, 1947. május 15-én debütált a Fradi kispadján éppen egykori klubja, az MTK elleni bajnoki találkozón (3:3). A szezon végén a negyedik helyen zárt a csapat. A híres mexikói túrán még Ő vezette a csapatot, de a nyár végén lejáró szerződését nem hosszabbította meg. Urbancsik Gábor váltotta a kispadon.

Névjegy:

Klubjai játékosként: ?- 1916: MÁVAG, 1916-34: MTK, Hungária (6x bajnok, 2x kupagyőztes), 1924: Makkabi Brno, 1929-30: Attila, Nemzeti, Debreceni Bocskai, 1932-33: OSC Lille, 1934-35: Racing Paris

Klubjai edzőként: 1936: olimpia válogatott, Debreceni Bocskai, 1937-38: HASK Zagreb (1x bajnok), WMFC, 1941-42: MÁVAG, 1943-44: Kolozsvári AC (1x kupadöntős), 1945-46: Fererul Cluj, 1946-47: ITA Arad (1x bajnok), 1947: Ferencváros, 1948-?: Pécsi BTC, Bp. Dózsa, Csepel, Bp. Haladás, 1957-58: Górnik Zabrze (1x bajnok)

*

ZOLI, A MÓKAMESTER

Horgászbottal a kezében ül a Duna-parton. Rezignáltán nézi a víz tükrét. Mintha nem is a halakat lesné, hanem a múltban járna emlékezete. Aki nem ismeri, el sem tudja képzelni, hogy a végtelen nyugalommal „pecázó” hatvanon felüli, de ma is (1963-at tapossuk) izmos sportember valaha – bizony nem ma volt – a legnyugtalanabb, a fékezhetetlen temperamentumú robbanékonyság megtestesítője volt a pályán és az életben egyaránt.

A közönség tombolva harsogta a nevét: Opata! Opata! Az ágyúslábú csatár pedig száguldott és lőtt. Sok gólt lőtt. Különösen mai szemmel. Mert akkoriban egy bajnokságban 25-30 góllal nem lehetett a góllövőlistán valami előkelő helyre kerülni. Még saját csatártársaival is nehéz volt góllövésben az „egyensúlyt” fenntartani. Gondoljunk csak arra, hogy állt fel az a csatársor? Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny. A labdarúgás évszázados történetében szerte a világban aligha akad klubcsapat, aki olyan neveket tud felsorakoztatni. Opata mégsem maradt alul társaival szemben.

A magánéletben sem volt kisebb sikere. Aranyos, bohém kedélyű volt, szellemes kiszólásait egész Pest ismerte; kitűnő táncos, társaságának valóságos mókamestere volt. A legnagyobb szerelme azonban, amely mindig és mindent legyőzött, mégis örökké, a futball maradt. Ma is az!

A horgászat? Inkább narkotikum!

Nyugtalan játékos volt. Ugyanis akkor még szokatlan volt, hogy valaki széltében-hosszában végigjátssza az egész pályát. Opata úttörő volt ezen a téren. Így lett ő a Jolly-Joker, s nemcsak az MTK-ban. de a válogatottban is szerepelt jobbszélsőtől a balszélsőig a csatársor mind az öt pontján.

Mint játékos, s mint edző bejárta a világot, de boldog csak itthon volt. Amíg „ment” a játék, csak az MTK-ban játszott. Amikor jött az elkerülhetetlen hanyatlás korszaka, de még nem tudott elválni olthatatlan szerelmétől – megpróbálkozott más csapatokban is játszani. De az már nem volt az igazi.

15 éves korában, mint MÁVAG játékosa, edzőmérkőzésen szerepelt az MTK ellen. A legendás hírű Kertész II. „halfolt” ellene. Tucatnyi góllal vezetett már az MTK, amikor Kertész megkérdezte, hogy nem volna-e kedve átjönni hozzájuk?

- Vili bácsi, ez lehetséges? – kérdezte Opata.
- Hogyne! Kedden várunk az edzésen.

Így került Zoli az MTK-ba. Kertész Vili végig megmaradt patronusának a pályán kívül is. Ö vezette be nemcsak a kék-fehérek klubjába, hanem a hangulatos életbe is.

Az MTK-ban meg lehetett „tanulni” játszani. A kitűnő partnerek mellett legtöbbet jelentett Jimmy Hogan, a kiváló angol tréner, aki megalapozta a feledésbe azóta se ment híres MTK stílust. Más vonzerő is akadt az MTK-ban. Ott játszottak évtársai, Braun és Orth. Mindkettő iskolás gyerek korában már a „nagy egyben”. Hogyne vonzotta volna őt is a nagy lehetőség?

1916-ban játszott először az MTK ificsapatában. Nem restelltem – mondja ma is büszkén – a MÁVAG nagy egyből itt az ifibe kerülni. Jimmy Hogan itt is szeretettel foglalkozott vele. És a „nagy” játékosok is barátian karolták fel. Rövidesen beállították a nagycsapatba. Nem kisebb nagyság, mint Konrád II., a világhírű „Csámi” helyett kellett játszania egy kupadöntőn a Vasas ellen. A bemutatkozás emlékei közé tartozik, hogy egy támadás hárításánál Plattkó, – akkor még a Vasas kapusa – valósággal leütötte. Később, mint klubtársak és jó barátok, nevetve emlékeztek erre az epizódra.

1920-ban lett állandó tagja a nagycsapatnak, amikor Winkler, Szabó, Schaffer, majd a Konrád-fivérek és mások is külföldre távoztak. Először Schlosser mellett balszélsőt játszott, majd fokozatosan sor került a csatársor minden posztjára.

Beszélgetés közben kutat az emlékei között. Vallomást tesz a múltról: Igaz nagy játékosok között játszottam. De a sikertényezők között, a játékosok tudásán kívül, más is szerepelt. Elsősorban – és ezt kellene minden játékosnak megtanulni – a klubszeretet! És az egymás iránti szeretet! Ezt az erkölcsi erőt nem pótolhatja semmi sem. Szeretett klubunk és az egymás iránti rajongásunk és felelősségünk átsegített bennünket minden nehézségen. Testi-lelki jó barát volt a csapat minden tagja. Együtt éltek, együtt szórakoztak. Természetes, hogy egyek voltak a pályán is.

Érdekes, hogy még a profikorszakban sem tekintette egyikük sem foglalkozásnak a labdarúgást. Mindegyiküknek volt állandó, rendes foglalkozása. A „foci” több volt mint pénzkereső foglalkozás: olthatatlan rajongás, lángoló szenvedély, amely végigkíséri őket egész életükben.

Apró epizódokra emlékezik. Az MTK vezetői ismerték mulatós kedvéről. Egy ízben Brüll, Weisz Richárd, Preiszmann, Zwack János – szóval az akkori elnökség – vitte magával szórakozni. A mulatós kedvű Zoli azonban nem ivott a drága Pomerryból. Brüll csodálkozva kérdezte: „Opata, mi van magával?” ő rezignáltán felelt: „Elnök úr! Nem megfelelő a társaság!” Jól mulattak a csípős megjegyzésen. Az MTK Liszt Ferenc téri klubhelyisége volt a tanyájuk, második otthonuk. Naponta ott jöttek össze családostól és ott forrott még jobban össze tökéletes baráti egységgé is a csapat. Bizony ma sem ártana – állítja Opata -, ha a játékosok és vezetők ilyen bensőséges közösségi szellemben élnének együtt. A klubba nemcsak a focisták jártak. Jó barátok voltak a többi szakosztály tagjaival is. Egymást biztatták mérkőzéseiken és versenyeiken az atlétákkal, bokszolókkal, úszókkal, vízilabdásokkal és a többiekkel. Mindent elkövettek a színvonalas magánéletük érdekében, s mindenkinek jutott ideje foglalkozásuk és az edzések mellett, tanulásra és művelődésre.

Sok kedves emléket idéz pályáról és pályán kívüli életükből. Mint kuriozitást említi, hogy egy ízben Közép-Németország válogatottja ellen öt szélsőcsatárból állt a magyar támadósor: Paulusz, Braun, Opata, Hirzer, Weisz. Mégis győztek! Labdarúgó-élményei közül nehéz kiválogatni a legérdekesebbet. Mint játékos, vagy edző, az MTK-n kívül a miskolci Attilában, a debreceni Bocskaiban, a MÁVAG-ban, a Pécsi BTC-ben, a Dózsában, az FTC-ben, a Csepeli Vasasban és a Bp. Haladásban működött.

Azonkívül Lengyelországban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában és Romániában is tanította a labdarúgást. Hogyne lenne számtalan élménye. De a legkedvesebbek mégis az MTK-hoz fűződnek.

Egyszer, egy csütörtöki napon, a születésnapját ünnepelték. Artner Lajos, az MTK egyik vezetője itatta Zolit és Jeny Rudit. Meglátta Preiszmann az esetet és botrányt csinált. Mi ez? Vasárnap a Fradi ellen játszunk és a balszárny iszik! Ha vesztünk, Artner úr csomagolhat! Nagy lett a „hajtás” Artnerért. 4:1-re győztek, Opata három gólt lőtt.

Az is előfordult, hogy hasonló sportszerűtlenség miatt kihagyták a csapatból. Nem tették be például egyszer a Vienna ellen, s a tribünről nézte a mérkőzést. Félidőben 2:o-ra vezettek a bécsiek. Érte mentek, hogy játsszon a második félidőben. Nehezen vállalta, hiszen nem készült erre a lehetőségre, színésztársaságban töltötte az éjszakát is. Mégis sikerült megfordítani az eredményt. Két góljával járult hozzá az MTK 3:2-es győzelméhez. Az akaraterő diadalára, a „csakazértis megmutatom”-ra sok példát tud felhozni emlékeiből. Azt azonban nem állítja, hogy ez az életmód hasznos volt játékos-pályafutására. De bírta fizikummal.

Tizenhétszer volt válogatott. Ez nagy szó volt abban az időben. Nem volt bérelt hely a csapatban és ritkábban is voltak a válogatott mérkőzések. Nagy megtiszteltetést és nagy felelősséget jelentett akkor a válogatottság. Erre is kellene gondolni a mai fiataloknak, akik úgyszólván „szériában” szerepelnek a válogatott csapatban – hangoztatja az egykori bohém futballista.

Opata Zoltán emlékei, bár a régi világot tükrözik, mégis tanulságosak ma is, mert nagy játékos volt és mint ember is mindig tiszteletet élvezett a labdarúgó-világban.

(Antal Zoltán és Hoffer József írásainak valamint az MTK kiadványainak és az Új Magyar Életrajzi Lexikon felhasználásával)

2 Vélemény a cikkhez: Opata Zoltán

  • Jól tudom, hogy ő volt az első olyan edzőnk, akinek korábban semmilyen FRADI-kötődése nem volt? Mert nem sok ilyen csapat van a világon… a ’80-as évekig a Real és a Barca volt talán hasonló… a multikulti előtt… javítsatok ki, de az én szerény tudásom szerint Opata, Soós és Sárosi Laci bácsi volt az első 90 évben az az edzőnk, aki nem Fradista volt…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Könyvajánló
OLDALAK
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ