Rab Tibor: 62

009-1-PZ_FA_C_0020-3Az FTC saját nevelésű játékosa mindössze tizenkilenc esztendős volt, amikor bemutatkozott a Fradiban, ráadásul nem is akárhol: Liverpoolban. A Népsport tudósítója szerint “nem okozott csalódást”. Valószínűleg akkori mestere, Dalnoki Jenő is így volt vele, mert további KEK mérkőzéseken is jutott neki szerep (csak a malmöi meccs maradt ki számára a KEK menetelésből) és a bajnokságban is egyre többször került be a csapatba.

Már a következő szezonban, az 1975/76-os bajnokságban a csapat kihagyhatatlan játékosává vált, az összes bajnoki mérkőzésen pályára lépett, de a következő hét esztendőben is a csapat egyik meghatározó embere volt, alig hagyott ki mérkőzést.

– Sok-sok edzés, munka volt a hátam mögött addig a pillanatig, míg először pályára léptem az NB I-ben. A mester bízott bennem, és a játékostársak is. Ez nagyon jólesett, ösztönzött. Gyerekkorom óta a klub tagja vagyok, így különösen felemelő érzés volt az első csapat tagjának lenni. Bálint Lacival sok csatársor életét igyekeztünk megkeseríteni, kettőnk taktikai tárházában sok helycsere, különféle variációk szerepeltek. Az 1975-ös és az 1976-os esztendőre mindig emlékezni fogok. 1975-ben magamra húzhattam a címeres mezt. Az 1976-os évet kilencszeres válogatottként zártam, úgy, hogy a magyar bajnokság aranyérmét is a vitrinemben őrizhettem!

Az alig húszesztendős fiatalemberre a válogatók is felfigyeltek: Baróti kapitány az osztrákok elleni EB-selejtezőn (1975. szeptember 24., Magyarország – Ausztria 2:1) azonnal a kezdőcsapatba állította. Az elsőt további 19 követte az 1982-es világbajnokságig. Ott volt a ’78-as argentinai VB-n a keretben, de pályára nem tudott lépni.

Az 1977/78-as szezon után a Toldi vándordíjjal ismerték el teljesítményét a zöld-fehér klubnál. Azután katonaság, majd kisebb-nagyobb formaváltozások következtek, de újra visszaverekedte magát a már Mészöly Kálmán vezette nemzeti csapatba. 1982-ben az argentinok ellen került be a nemzeti tizenegybe a spanyolországi világbajnokságon, amely az utolsó válogatottságot jelentette a nagyszerű beállósnak.

Továbbra is a csapat erősségének, egyik meghatározó egyéniségének számított egészen az 1985/86-os szezonig, amikor is befejezte élvonalbeli pályafutását 31 évesen.

1988-ban a Malmö elleni búcsúmérkőzéssel távozott az Üllői útról közel 500 mérkőzéssel a háta mögött.

merkozesjelenet_19880730_bucsumeccs_ebedli-szokolai-rab-takacs-pogany_1215

Ebedli, Szokolai, Pogány, Takács és Rab (fotó: Hargitai Károly gyűjteményéből)

1986-tól alsóbb osztályú (1986-88: Monori SE, 1992: Balatonlelle) csapatoknál játszott valamint Ausztriában (1988-92: SC Gattendorf) a játék mellett a csapat edzőjeként is tevékenykedett.

(Nagy Béla interjújának felhasználásával)

7 Vélemény a cikkhez: Rab Tibor: 62

  • Sok kitűnő. megbízható védőt láttam a FRADIBAN: Tibi a legjobbak között volt.

    BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT !!!

  • szia Tibi a hunyadvári karcsi után szabadon (buxa) 1969-1973 engem kanyarnak csúfoltak,
    mert nem tudtam egy egyeneset rúgni.Kiflibe ment a labda…….

    Tibikém! Mi akkor beszéltűnk utoljára amikor 1973 tavaszán a régi klubház (nem a faházban
    ahol még a Meggyesi is lakott,hanem a nagyablakos betonházban az új klubban tudod!?)
    Ott volt a fölkerülés amit, ha jól emlékszem a LOGODI LACIBÁCSI hirdetett ki)
    Emlékszem ezen a sorsdöntő pillanatban a te arcodra és a Magyar Pistáéra.
    A te arcodat nem kell ecsetelnem a pályafutásod miatt,de sztorizást,ha érdekel folytatom.
    A jóisten tartson meg egészségben,így a 60-on túl ecsém mert én júniusi( méghozzá 16.)
    vagyok.Amúgy a mottóm szerint nem szoktam gratulálni a szülinapokhoz, mert mi a fenét
    gratuláljak az öregedéshez. Na már megint filozofálok.Emlékezned kell amikor hazafelé
    mentünk edzés után a héven és Gácsér mindég a másik kocsiba szált, amikor kértél, hogy
    ékátéból könyvből kérdezzelek ki ott is mindíg elkezdtem komolytalan filozófiai hülyeségem-
    be, amivel gyerekesen bosszantottalak. Na jó, majd később folytatom, ha akarod.

    Apropó! az első sikeredről még nem írtak, azt hiszem.

    Most már, csak tényleg schlagwortokban, tőszavakban, tudod svábgyerek vagyok, de ez akkor
    még nem volt téma, sem a cigányozás sem a zsidózás stb.

    téhát:1970nyara besztercebányaifjúságitrnakupagyzlmcsapatfelálláscsokinagyjózsizomboritótgyurirbtbiszntmklssynagyjzsihnyadvriohnhszhllerrbirobozszabódinitrtalékegyszlávosnevűnememlékszemtartalékkapusisrabtiborerreemlékszemmegarrais,hogyastrandontengeralattjárótjátszottálésrajtadröhögöttazegészcsapat.rejtő után szabadon…. Ne dudd ki. török zultán.
    Üdv,zárom soraim még egyszer jó egészséget a családodnak bátyádnak ptrnek tégeg meg a
    jóisten áldjon mégegyszer.

    úi.ezt fejtsd meg ki volt!

  • Ragyogó játékos voltál Tibi, egyik kedvencem. Igazi Fradi-szív, tudás. Hogy a fenébe tudtál olyan higgadt, érett játékot nyújtani 20 évesen pl. Belgrádban, a zvezda ellen? Isten éltessen még nagyon sokáig!

  • Mivel annak idején én is beállósként “kergettem” a labdát (igaz sokkal alacsonyabb szinten mint Tibor) ezért mindig a kedvenceim közé tartozott. Zseniális ütemérzéke volt, jól fejelt és kiválóan tudott fellépni a támadásokhoz.
    Ha ehhez még hozzávesszük a Martos, Bálint, Rab, Megyesi hátvédsort, akkor már nem is tovább fokozni.
    Boldog születésnapot Tibor!

  • Isten éltessen sokáig Tibor!!!
    A FERENCVÁROS egyik legendája voltál, akit mi szurkolók soha nem felejtünk el!!!

  • Kedves Tibor!
    Szeretettel köszöntelek Születésnapod alkalmából.
    Felejtehetlen élményekben volt részem kamaszkoromban , mikor még Téged és az akkori Csapatot láthattuk a 30.000-es stadionunkban. Nekem ezen belül is néhány játékos nagyon közel állt a szívemhez (Rab, Takács, Nyilasi, Pogány) Sosem lehet elfelejteni pl. a 80-81-es bajnoki cím utáni ünneplést, a felvonulást a lezárt Üllői úton és körúton több ezer társammal, vagy a Fradi-Újpest 7-1 -et a Népstadionban.
    Szeretném , ha egyszer a fiaim is megérhetnének valami hasonlót és visszatérne egyszer Dalnoki Jenő és a 3 E betű szellemisége a FRADIHOZ. Isten éltessen sokáig!

  • Kedves Tibor ! Sok szeretettel köszöntelek születésnapod alkalmából . Neked is köszönhetően sok együttes élményünk volt, de ezek közül is a legnagyobb a délamerikai túra ! / ebben is.Rosarió! /

    Minden szépet és jót, jó egészséget kivánok ! Szeretettel: Karcsi bácsi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ