Ruprich László

Ruprich LászlóRuprich “Cila” édesapja jó nevű akadémiai műasztalos volt, aki többek között a Budavári Mátyás-templom, a kassai dóm, vagy az Üllői úti Örökimádás templom belső faberendezését készí­tette, egyben a Magyar Iparművészeti Társaság egyik vezető személyisége.

Gyára az Üllői út és Kisfaludi utca sarkán, a laktanyával szemben volt, ide született László is, 1903-ban, negyedik gyerekként.

Nagybátyja, Thék Endre pedig talán az ország leghí­resebb iparművészeként a legismertebb épületeink berendezéseit szállí­totta Üllői úti gyárából, amely több mint 400 embert foglalkoztatott. Az Operaház, a Parlament, a Bazilika, a sajnos elpusztult Királyi Vár gyönyörű famunkái az ő nevéhez fűződnek. Mivel Thék házasságai gyermektelenek maradtak, a sógor gyerekeit örökí­ttette meg az Üllői út 66/c sz. ház falán ma is látható frí­zen, ahol a családi hagyomány szerint a későbbi Fradi-hátvéd a zongoragyártást jelképező hangszer mellett kürttel a kezében áll a baloldalon puttóként megformálva. Édesapja korai halála után (1910) Cila is ebbe a házba költözött át édesanyjával. Egyébként a Thék-gyárat határoló utcának az ötvenes évek elejéig Thék Endre utca volt a neve (azóta Leonardo da Vinci utca), 2001-ben pedig az “átkos burzsuj” rehabilitálása után a Franzstadtban a Művészetek Palotája melletti utcát keresztelték el róla. Tehát Cila ennek a Thék Endrének az unokaöccse volt.

Cila gyerekkorától társasági ember volt, aktí­v, örökmozgó. A Népligetbe jártak focizni, ami akkor még a Ludovikánál kezdődött. A másik nagy lehetőséget a “grund” nyújtotta, a Thék-bútorgyár óriási fatelepe, amely az Örökimádás templom mögött a Balázs Béla utcáig húzódott (1945 után belügyi garázs lett). Gyerekként itt fociztak későbbi társaival, akik közül én személyesen is megismerhettem még Furmann “Csuszti”-t, aki többször meglátogatott bennünket. Blum Zolitól pedig egy ezüst Fradi-jelvény maradt rám… Mivel itt a Thék-gyár fatelepén nyugodtan lehetett hangosan “murizni”, a csapat sok győzelmet és bajnokságot is ünnepelt itt. Ebben Cila vezető szerepet játszott örökösen jó kedvével, kiváló hangjával és magyar nótákra specializált jó zongoratudásával.

Cila nagyapám szerint jó focista volt, karrierjét egy szerencsétlenség törte derékba, ez az oka rövid pályafutásának. Sérülése miatt a család “páholyában” (a lehajtható “pótülésen” – ki emlékszik még erre?) ült egy meccsen, amikor az első tribünsorban a mögötte szurkoló férfinak a zsebében elsült a revolvere. Ennek a lövedéke Cila térdébe fúródott, emiatt azután soha többet nem tudta a lábát rendesen mozgatni. A labdarúgás, mint nagy szerelem megmaradt számára, de már csak edzőként és persze nagy szí­vfájdalommal csapatának örök szurkolójaként. És egy ideig a csapat győzelmeinek egy részét még velük együtt a “fatelepen” ünnepelhette… Csak megjegyzem, hogy ha Cila nem ül ott, a golyó nagyanyám fejét találhatta volna el…

Cilát a 30-as évek erösödö nemzeti öntudatra ébredése néhány sporttársával együtt úgy ragadta magával, hogy nevét Kúnsági Lászlóra magyarosí­totta.

1945 után a család nagyon nehéz időket élt át, Cila el akarta hagyni az országot, de a jugoszláv határnál későbbi feleségével együtt elkapták, í­gy került Sztálin legjobb taní­tványának, Rákosinak a börtönébe. Itt a Fradista múlt külön súlyosbí­tó körülménynek számí­tott, a pribékek ott kí­nozták, ahol tudták. Az erős fizikumú hátvéd ugyan túlélte a guggolások után járó, szí­vre mért ütéseket, amelyek sok sorstársa halálát okozták, de 48 kilósan (!), haláláig ki nem hevert vesebajjal került ki a börtönből. A tárgyaláson, ahol e sorok í­rója gyerekként jelen volt, saját felesége sem ismerte meg a megtört, nehéz kéz- és lábbilincsben elővezetett egykor duzzadó erejű Fradi-hátvédet.

Szabadulása után újra Móron lett edző, ahol 1956-ban a hí­vó szóra elsők között vett részt a forradalmi karhatalom megszervezésében. A forradalom leverése után jóakarói figyelmeztetésére az utolsó pillanatban sikerült még elhagynia veszélyessé vált hazáját, ahová azután soha többet nem térhetett vissza. Honvágytól szenvedve 1974-ben halt meg hazájától távol, Philadelphiában.

Emlékszem, amikor “börtönélményeiről” mesélt, elmondta, hogy bár családjáról hosszú ideig semmit sem tudott, a cellában egy “szimpatizáló” börtönőrtől vasárnaponként mindig izgatottan várták a hí­rt, hogy hogyan játszott a Fradi – pardon, ugye akkor Kinizsi!

(Rupprich Péter levelének és családi fotóarchí­vumának felhasználásával)

5 hozzászólás a(z) Ruprich László bejegyzéshez

  • Karcsi, felülmùltad Önmagadat ezzel az ìrí soddal.

    Szerintem ez a legjobb ìrí sod, amit eddig olvastam tôled ezen a honlapon.

    Nagyon meghatott ennek a férfinak az élettörténete.

    De nem csak az, hanem az egész hí ttérinformí ciò. Az iparmûvészeti Tí rsulat megemlìtése, a sok épület, melyiket az ùtòkorra hagytak elôdei illetve rokonai.

    Elgondolkoztatò volt az, hogy nagyon is megjí rta a Fradi jí tékosa a névmagyarosìtí sí t, hiszen nem jí rt neki hí la érte. Ellenkezôleg: börtönbe került.

    De nem tört meg. Még 1956-hoz is csatlakozott.

    Nem-e a Ferencví ros “mégis” megtestesìtôje ?

    Utòlag egy szép idézet a (csùnya) börtöntartòzkodí sí t illetôen. Valòjí ban ezt Tik tudjí tok a legjobban megérteni, akik vagy í téltétek a szörnyû és éber korszakot, vagy ismeritek annak az í ldozatait:

    “…Emlékszem, amikor “börtönélményeiről” mesélt, elmondta, hogy bár családjáról hosszú ideig semmit sem tudott, a cellában egy “szimpatizáló” börtönőrtől vasárnaponként mindig izgatottan várták a hí­rt, hogy hogyan játszott a Fradi – pardon, ugye akkor Kinizsi! …”

    Ha mí r a labdarùgí s magí ban egy sají t vilí g, sají t törvényekkel és sají t egyédekkel, akkor a Fradi megint ebben a sají t vilí gban egy mí s sají t vilag.

    Ez az ìrí s, Karcsi, nem politikai ìrí s volt, vagyis: habí r a politikí ròl is volt szò, bebizonyìtotta szí momra, hogy van a mindennapokon tùl valami és valaki, akikben bìzni és hinni lehet, akí rmilyen lélektelen is a körülmény.

    Abban vagy ebben a sají t vilí gban nincsennek fegyencek, Sem börtönôrök.

    Abbòl a vilgbòl, “…vasárnaponként mindig izgatottan várták a hí­rt, hogy hogyan játszott a Fradi …”

  • A szám tátva maradt élettörténetétől… Köszönöm, uraim.

  • Hála a családtagoknak, egyre több játékosunkról kerül elő információ.

    Ha már XX. századi történelem (egy korabeli csapattárs története):

    http://www.tempofradi.hu/hajra-fradi-hajra-fidi

  • Hát, kedves Karcsi, ezt megint csak megköszönhetjük, fantasztikus emlékezés, benne a XX. századi egész magyar történelem. Bevallom, nem tudtam róla, hogy ilyen nevű játékosunk is volt, de az életéből Andy Wajna filmet forgathatna…Köszönet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK