Sándor József

Sándor József

Eisenhofferhez hasonlóan Kispestről került az FTC-be. Huszonöt éves korára még azt is elérte, hogy válogatott legyen.

A fedezetsorban rendre megbízhatóan szerepelt. Szorgalma, munkabírása, és megbízhatósága emelte a legjobbak közé. Rendkívül sokat vállalt magára. Hiányossága között említették a gyorsaságát illetve a passzjátékát.

Az 1925/26-os szezonban már a csatársorban tudott a csapat legeredményesebb támadója lenni olyan társak előtt, mint Pataki és Kohut. A leghíresebb „beugrása” a ferencvárosi csatársorba egy Vasas elleni meccsen történt (1926. március 7. FTC-Vasas 4:1).

“Az FTC kitűnő válogatott halfja segítségére sietett a sérülések miatt meggyengült csatársornak. Kiváló képességeinek nemcsak ötletes mezőnyjátékkal adta tanújelét, hanem szemfüles és eredményes góllövőnek is bizonyult. Sorozatban lőtt négy pompás gólja büszke és ritka rekord.”

(Ez a rekord a mai napig tartja magát az FTC – Vasas Üllői úton vívott párharcaiban.)

1937 tavaszán, Blum Zoltán távozása, majd Bródy Sándor kétmeccses beugrása után 18 mérkőzésen ült az FTC kispadján. Az ezüstérmes csapatot hét bajnoki találkozó erejéig dirigálta, amelyből hatot megnyertek Toldiék, egy döntetlen mellett. A KK győzelemig vezető úton a Slaviát, a Viennát és az Austriát múlták felül Sárosiék  (a Lazio elleni győztes döntő mérkőzésein már Rauchmaul Emil vezette a csapatot). Érdekesség, hogy az első és az utolsó mérkőzésén is az Austria csapata volt az FTC ellenfele és mindkét alkalommal nagy különbséggel győzött a zöld-fehér csapat (7:2 és 6:1).

Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával