Schaffer Alfréd

Itthon csak Spécinek nevezték, a németek találtak neki igazi méltó becenevet: ő lett a Futballkirály (Fussballkönig).

Valóban királyi jelenség volt, legalábbis, ami a játéktéren nyújtott teljesítményét illeti. Fölényes biztonsággal kezelte a labdát, s szinte bármilyen távolságból hihetetlen pontossággal lőtt kapura.

A klubelnökök irodájában épp olyan király volt, mint a pályán. Tökéletesen tisztában volt saját képességeivel, értékével, s mindig megérte szolgálatainak árát. (Még „amatőr” korában is, hát még profiként! Jellemző történet, hogy amikor Bázelben játszott, a helyi polgármester félig tréfásan ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Ön a hírek szerint többet keres, mint én.” Spéci azonnal kész volt a válasszal: „Valóban, de ön nem tud futballozni, én meg tudok!”) A klubhűség sohasem volt nagy erőssége, akár két-három mérkőzés után is egyesületet változtatott, ha nem találta aktuális állomáshelyét megfelelőnek.

Életének nagy részét három helyszínen töltötte: a futballpályán, a szállodában és a kávéházban. Szavahihető szemtanúk állítása szerint legalább olyan virtuóz módon bánt a dákóval, mint a bőrlabdával. Igaz, napi átlagban mintegy három órán át biliárdozott, ennyi idő alatt mesterfokon meg lehet tanulni bármilyen játékot …

A futballt persze már egészen ifjan mesterfokon művelte. Tizenkilenc esztendősen addigi pályafutásának nyolcadik klubjában, Tatabányán fenomenális góljaival segítette a TSC-t előbb a nyugati kerületi, majd az országos vidékbajnoki címhez, végül az országos bajnoki döntő helyett megrendezett barátságos találkozón (a kor zűrzavaros viszonyai közt az MLSZ „elfelejtette” kiírni a szokásos mérkőzést, de a csapatok már korábban megállapodtak az időpontban …) három gólt lőtt az FTC kapujába! Más kérdés, hogy a csapat így is 4:3-ra vesztett.

A mesterhármasokkal amúgy sem fukarkodott: bemutatkozó válogatott meccsén ugyancsak hármat rámolt be az osztrák kapus, Kraupar hálójába (1915. november 7., 6:2 az Üllői úton). A kezdet jelképes, legalábbis ami a válogatottbeli mérlegét illeti. 15 címeres mezes mérkőzése közül 14-et az osztrákok ellen játszott (nem ő tehet róla: a kora…), s összesen 17 gólt lőtt! A legalább öt mérkőzésen szereplő játékosaink közül az utódok sorában csak kettő akadt, aki ezt a bravúrt – több gól, mint meccs – meg tudta ismételni: Deák Ferenc (27/20) és Kocsis Sándor (75/68) …

Kevésbé a háború, mint inkább az állandó hazai futballtorzsalkodások miatt „csak” háromszoros bajnokként és kétszeres gólkirályként szerződött először külföldre, Svájcba. Igaz, ebben szerepet játsz(hat)ott az a tény is, hogy a Kommün időszakában Bokányi népbiztos közvetlen munkatársaként tevékenykedett. (Elég beszédesen árulkodik erről egy fényképfelvétel, amely az inkriminált nyári időszak egyetlen válogatott meccsén készült, s amelyen Spéci – puskával a kezében látható …)

Spéci az MTK 1919 nyári németországi túráján érezte úgy, hogy ezúttal nemcsak klubot, hanem országot is kell váltania. Lemaradt a csapattól, Szabó Petárral, az MTK másik csatársztárjával együtt, aki 1. FC Nürnberg együtteséhez szerződött, nem sejtvén persze, hogy ezzel mintegy „történelmi folyamatot” indít el. A későbbi időkben öt további magyar edző dirigálta a klub csapatát (többek közt Konrád Jenő és Orth), és rajtuk kívül három játékosa is volt az egész Németország-szerte népszerű „Clubnak”. Spécit viszont egy ügynök már az FC Basel konkrét szerződéstervezetével várta, így Helvétföldre tette át székhelyét. Bázelben egyébként a szintén korábbi válogatott és szintén nagy világvándor Nemes-Neufeld Sándor, valamint az osztrák Putzendoppler társaságában erősítette az FC sorait. Még volt klubcsapata, az MTK ellen is pályára lépett a svájciak színeiben, 1920 júliusában. A kék-fehérek 3:1-re megnyerték a meccset, az iróniára mindig hajló Kertész II pedig a szállodában így „biztatta” a főportást: „Ugyan, kérdezze meg már Schaffer urat, hogy miért nem játszott ellenünk!” Biztos nem szégyenében bujdosott el a csatár, de tény: néhány nappal később odébbállt Bázelből, s az újdonsült német bajnokot választotta.

Noha kevesebb mint fél esztendőt töltött Spéci Nürnbergben, valósággal elbűvölte a rajongókat játékával. Ekkor kezdték el Fussballkönignek becézni. Az első számú sztárrá nőtte ki magát, noha a csapatban német válogatottak is futballoztak, például a középfedezet dr. Hans Kalb (15), vagy az egész évtizeden át stabilan a nemzeti csapatban védő, 21-szeres válogatott Heinrich Stuhlfauth. Utóbbi annyira híres játékos volt, hogy dr. Theo Riegler könyvet is írt pályafutásáról. Ebben a szerző így áradozik Schafferről: „Micsoda erősítés a Clubnak! A kerek labda varázslója, a zsonglőr Rastelli tanítómesterként elárulja a nürnbergieknek receptje titkát. Magával ragadó rendező, csodálatos csapatszerkezetet teremt, amely egy precíz gép jól olajozott, finom kerékszerkezetéhez hasonlít. Minden játékos összehangoltan játszik, mindegyik ösztönösen érzi, mit is akar a másik. Schaffer azt tanítja társainak, hogyan kell folyamatos és átgondolt összjátékkal tökéletes és elegáns gólt elérni, hogyan lehet okos helyezkedéssel a labdát megszerezni. Ez a mozgékony óriás a játéktér művésze, mesterien uralja és kezeli a labdát, gondolkodó labdarúgó, aki minimális erőkifejtéssel maximális hatást ér el.”

Stuhlfauth maga így vélekedik játékos-edző csapattársáról: „Schaffer nem becsvágyó, nem maga akar sok gólt rúgni, hanem kiszolgálja társait, lőjenek olyan gólokat, amilyeneket akarnak. Ő maga ritkán rúgott gólt, de ha igen, az minőségi, klasszisgól volt. Spéci egyszer egy Fürth elleni meccsen olyan erősen és gyorsan lőtte meg a labdát, hogy a bíró nem látta, túljutott-e a gólvonalon, vagy sem. Az egyetlen bizonyíték az volt, hogy a nedves labda nyomot hagyott a belső kapufán.

Egy másik alkalommal, az offenbachi Kickers ellen a pályát számos pocsolya borította, akkora eső esett korábban. Az ellenfél kapuja előtt egy akkora hatalmas vízzel telt gödör volt, hogy csaknem elfedte az egész tizenhatost. A labda beleesett a tócsába és beleragadt. Az offenbachiak odarohantak, hogy kihozzák. Schaffer nem akart vizes lenni, odébb várta, amíg az ellenfelek nagy nehezen kihalásszák, majd mikor a szárazra értek vele, villámgyorsan elvette tőlük a labdát, hogy szinte észre sem vették. Amikor egy offenbachi odarohant hozzá, hogy visszavegye, magyaros akcentusával odabökte: »Mit akarsz itt? A labda már rég a túloldalon van!«”

Nürnbergben sem várta meg a bajnoki idény végét, a Wacker München csapatába lépett át. Új együttesét is a délnémet bajnoki címig juttatta (az elsőt „statisztikailag” a Nürnberggel nyerte, a német bajnoki döntő idején azonban már nem volt a csapat tagja), a Tschammer-kupáért vívott nagynémet bajnoki döntőn pedig először 5:0-ra verték az Arminia Bielefeldet, de az elődöntőben 4:0-ra kikaptak a későbbi bajnok Hamburger SV-tól.

A müncheniektől októberben, idény közben szerződött el prágai csábításra, a cseh klassziscsapat Spartánál azonban csak egy hónapot töltött – egyetlen bajnokit játszva – s máris összeveszvén a vezetőkkel, továbbállt.

 

TFU_19941130_FU_NIIA - 0004-41922 telén csatlakozott egykori csapatához és részt vett a téli szünetben lebonyolított, hosszú és eredményes MTK-portyán, amelyen ő, a vendég „vándor” (akkoriban így hívták a ma „idegenlégiósként” emlegetett játékosokat) szerezte a csapat legtöbb gólját.

Mégsem tért haza a kék-fehérekkel, inkább leszerződött Bécsbe, az Amateure együtteséhez. A két volt csapattárssal, a Konrád fivérekkel csodát műveltek. Remeklések egész sorával kápráztatták el az igazi fociínyenc bécsi publikumot, első ízben velük duplázott, azaz megnyerte a bajnokságot és az akkor (egészen 1950-ig) Bécsi Kupának nevezett tulajdonképpeni osztrák kupát is a lila-fehér gárda.

Népszerűsége az egeket verdeste. Egy alkalommal meghívót kapott az operabálra. Egy picit megkésett, az előcsarnokban egy fotóriporter sajnálkozva fogadta. „Kár, hogy csak most jött, Herr Schaffer. Ha előbb ideér, együtt lefényképezhettem volna Piccaverrel, a világhírű tenoristával, aki az imént ment be.” A középcsatár azonnal rávágta: „Sose bánja, öregem. Piccaver már elég híres, nem szorul rá a külön reklámra!…”

1925 februárjában a Képes Sportlap munkatársa Bécsben kereste fel a futballkirályt, s megállapíthatta, hogy remekül szabott angol öltönyében éppoly „fess fiú”, mint mindig.

„Futballozom, fizetnek érte, jól élek” – kezdte a beszélgetést Spéci.

„Azt beszélik, hogy elkészül Bécsből …”

„Én mindig, mindenhonnan elkészülök” – hangzott a válasz.

Valóban: hiába marasztották a császárvárosban, a bajnokság megnyerése és a kupagyőzelem után nem maradt. Fél év kihagyás, hosszas tárgyalgatások után egy másik fővárost tüntetett ki kegyeivel, újra a prágai Spartát választotta.

Az arany Prágában is játékos-edzőként működött, s ott sem sokáig. Az első ízben megrendezett, teljes idényű profibajnokság alig több mint fele után összeveszett a vezetőséggel és elhagyta a csapatot. Igaz, akkor már olyan fölénnyel vezettek a bajnokságban a Sparta-fiúk, hogy azt már nem lehetett elveszteni. Szóba került Bécsbe való visszaszerződése is, de egy időközben -gazdasági okokból – hozott idegenellenes törvény ezt meghiúsította.

Végleg befejezte a játékot, csak edzősködni ment vissza – Németországba. Sokfelé hívták, ő mégis a korban csak a negyedik számú (Wacker, 1860, Bayern volt az akkori sorrend) bajor fővárosi csapatnak számító DSV Münchennek mondott igent.

Egy évre rá már persze a Wackernek! De a sikerek – pedig korábban mintha karon fogvajárt volna Fortunával – egy ideig elkerülték. A „nagy” Münchennél sem termett számára babér, ha csak azt nem vesszük annak, hogy a nagynémet bajnoki finálén (amelyben délnémet másodikként indulhatott a csapattal), az elődöntőig verekedte magát a Wacker, ott azonban alulmaradt a későbbi ezüstérmes Herthával szemben. A Király – visszatért Bécsbe. Tanulságos a sürgöny váltás, amit 1929 márciusában az akkor már Austriának nevezett lila-fehér klubbal folytatott, még a szerződéskötés előtt.

„1000 örömmel megyek – stop – havi 2000 schillingért” – táviratozott Spéci Bécsbe. „Jöjjön 2000 örömmel – stop – havi 1000 schillingért” – szólt a válasz. Mit volt mit tenni, odament feleárért. Persze nem árt tudni, hogy a havi átlagkereset akkoriban Bécsben 300 schilling volt …

schaffer-alfred_karikatura_0818_01

A rövid, alig hat hónapos kaland kudarccal zárult. Az Austria csak a 8. helyen végzett a bajnokságban, a kupadöntőbe sem sikerült beverekednie magát, a Fussballkönig tehát sietve Berlinnek vette útját. S bár a német fővárosban sem járt több sikerrel, mégis „visszafogadták” a bajorok. Ezúttal két évig kitartott (bajnoki és kupadiadalok nélkül), s csak aztán szerződött tovább Frankfurtba. S ami a bajor fővárosban nem sikerült, másfélszáz kilométerrel odébb sem.

1933 tavasza újra Budapesten találta. Mi több, ismét megpróbálkozott a játékkal is! A Nemzeti Sport március 8-i száma hírül adta: “Schaffer a Hungária mai kétkapus edzésén kipróbálja magát, s ha megfelelőnek tartja játékát, szolgálattételre jelentkezik a klubnál”. A mozgás jól sikerült, az edzőmeccset váltott ellenfelekkel (VI. ker. FC, amatőr MTK) 4:2-re nyerték meg Schafferék. Spéci a március 19-i, a csehek elleni válogatott meccs miatti bajnoki szünetben 18-án, szombaton, a Kispest elleni barátságos meccsre ismét kék-fehér mezben lépett pályára. S noha a próbameccsen 40 esztendősen (!) két gólpasszt adott Dudásnak és a második félidőben maga is betalált, a bajnoki rangadóra, az Újpest elleni ki-ki meccsre nem mert kísérletezni Senkey edző. Schaffer a B-csapatok találkozóján irányította a Hungária csatársorát, aztán kisvártatva újra visszatért Németországba.

schaffar-alfred_09250003Nürnbergbe kellett mennie, hogy Fussballkönigből végre „Trainerköniggé” legyen. Keze alatt a csapat, a Club nemcsak megnyerte a bajor birodalmi bajnokságot, de a nagynémet bajnoki döntőbe is beverekedte magát, ahol viszont már nem bírt a Schalkével.

Schaffer pedig ismét nem bírt a nyughatatlan vérével, amely ezúttal újra hazahajtotta.

A Hungária, pontosabban Brüll Alfréd ajánlott pazar feltételeket és igen nehéz munkát. A kőkemény Spéci azonban a kék-fehérek elkényeztetett sztárjaival is elbírt, noha igen szigorúan bánt velük. Csodálatos rúgótechnikája még a korábban zabolázhatatlannak hitt Cseh „Matyit” is megszelídítette. A fáma szerint felakasztotta sétapálcáját a kapufára és azt célba véve rendezett versenyt tanítványával.

A mester – nagy fölénnyel győzött – tízből nyolcszor eltalálta a pálcát a 16-os vonalra letett labdából. Cseh II pedig attól fogva igencsak respektálta trénerét …

Egy másik alkalommal edzés után a mester kapura lődözött Szabó Tóni-nak, a válogatott kapusnak. Schaffer így szólt játékosához: „Most nagy erővel a bal sarokba lövöm a labdát, úgy tíz centivel a léc alatt, egy-két centire a bal kapufától. Előre elvetődhet érte, de úgysem tudja védeni!” Nekifutott, s a labda szinte hajszálnyira ott vágódott a hálóba, ahová másodpercekkel azelőtt szánta …

A két év alatt megnyert két bajnoki cím (1935/36, 1936/37) után nem lehetett kétséges, hogy őt kérik fel szövetségi edzőnek, aki Dietz kapitány mellett a pályamunkát végzi a vb-re készülő csapattal.

Spéci pedig megtett minden tőle telhetőt. Nem rajta múlt, hogy a csapat végül elveszítette a világbajnoki nagydöntőt. Schaffernek tehát köze volt – méghozzá igen tevékeny köze – a magyar futballhistória holtversenyben legjobb világbajnoki szerepléséhez. Sokak szerint szakértelme és hagyományos szerencséje miatt, ha ő állítja össze a döntőben pályára lépő tizenegyet, talán még a világbajnoki címet is a magyar csapat nyerte volna …

S bár az MLSZ is szerette volna, ha marad, ő inkább megköszönte a bizalmat és távozott. Sok-sok egyesületi ajánlat közül végül a bukaresti Rapidét találta a legjobbnak, s bár sokáig tárgyalt a román vezetőkkel, éppen idejében érkezett ahhoz, hogy a bajnokságban bukdácsoló együttest kupagyőzelemig vezesse.

A Rapid egy évre rá is megnyerte a kupát, a mester azonban addigra már az itáliai kávéházak biliárdtermeivel ismerkedett: áprilisban áttette működése színhelyét Rómába.

Az odaérkezésekor 13 esztendős AS Roma (1927 júliusában alakult, négy római klub, az Alba – Bukovi egykori csapata -, a Fortitudo, a Roman és a Pro Roma egyesülésével), amely korábban mindössze két ezüstre volt képes, Schafferrel megnyerte első bajnoki címét, amit az utódok csak 41(!) év múlva tudtak megismételni. Ráadásul mindezt úgy, hogy odaérkezése után először csak a 7., a következő esztendőben pedig 11. lett a gárda. Schaffer következetes edzői munkája az 1941/42-es idényre ért be, amikor csapata a legtöbb győzelemmel és a legkevesebb vereséggel, a legkevesebb kapott góllal, négy pont előnnyel szerezte meg a scudettót.

Ezek után – nem hosszabbított szerződést a Romával! Hazajött, átmeneti szabadságra. A Képes Sport oldalas interjút közölt vele Képessy József tollából, amelyben némi anekdotázás és szakmai elemzéssor mellett elhangzott az alcímként vastag betűkkel kiemelt mondat: „Ha megfelelő helyre állítanak, szívesen hazajövök.”

Mi lehet megfelelő hely egy Schaffer-formátumú egyéniség számára? Természetesen csak a Fradi, esetleg az Újpest kispadja. S mivel a sajtó a korban is nagyhatalom volt, a lapok többször is célozgattak a Ferencváros önmagához és játékosállományához képest gyenge szereplésére (a harmadik-negyedik helyen haladt, a Gammával és a Salgótarjánnal csatázva a zöld-fehér csapat), a szakvezetés erélytelenségére, szinte sugallták a döntést, amely 1943 májusának végén bekövetkezett.

„Schaffer Alfrédot, a világhírű labdarúgó-edzőt leszerződtette a Ferencváros” – adja hírül június 1-jei számában szintén a képes sportlap, az alábbi bevezetővel: „A Ferencváros váltakozó sikerű szereplése nagy személyi változást hozott. A Fradi vezetősége megunván a csapat gyenge szereplését s a meglazult fegyelmet, leszerződtette edzőként Schaffer Alfrédot, az Olaszországból nemrég hazatért kiváló oktatót.”

A mérce persze magas volt: a zöld-fehérektől a játékosállomány ereje és a karizmatikus edző személye miatt mindenki bajnoki címet várt a következő bajnoki esztendőben. Nem így történt! Az egyre dinamikusabban fejlődő, bombacsatársorával valóságos gólfesztiválokat rendező Nagyvárad leiskolázta a mezőnyt, 13 ponttal (!) előzte meg a végül másodiknak befutó, de 30 bajnokijának egyharmadát elvesztő zöld-fehér együttest! Még az sem vigasztalta a Fradi-rajongókat, hogy az első, a Hungária úton döntetlennel végződő (2:2) találkozó után Kolozsvárott, az ellenfél otthonában aratott 3:1-es győzelemmel sikerült megvédeniük az előző évben, már Schaffer irányításával elnyert Magyar Kupát.

Spéci levonta a konzekvenciákat – a bajor fővárosba szerződött. Pályafutása során már a harmadik müncheni csapat vezetését vállalta el, a Bayernét. Edzői zsenijéből még tellett egy „fél bajnokságra” – a téli szünetben jelentős pontelőnnyel vezetett a Bayern a birodalmi bajnokság délbajor-müncheni csoportjában -, de a Fussballkönig nem vállalta a második félévre már a csapatot. Ezt a címet is beszámítva nem kevesebb mint huszonkét nagy tétel (bajnoki cím, gólkirályság, kupasiker) szerepel a dicsőséglistáján!

1945 augusztusának utolsó napjaiban egy már órák óta halott, hatalmas termetű férfit szedtek le Prien am Chiemsee vonatállomásán az egyik szerelvényről. Időbe tellett, míg egy labdarúgó-rajongó felismerte: a Futballkirály volt az egyedül utazó, ismeretlen férfi.

Ott is temették el, a kis helyi temetőben, sírkövén – szokatlan módon – szerepel a pontos születési idő is – hibás születési hellyel! (Pozsony helyett Budapest neve áll a kőbe vésve.)

Az örök világvándor örökre megpihent. Az évszázad első felének egyik legkiemelkedőbb labdarúgó-egyénisége – akárcsak hatalmas kortársai közül Guttmann, Orth vagy Sárosi doktor – idegen földben nyugszik, immáron véglegesen …

schaffar-alfred_09250005

(Dénes Tamás – Peterdi Pál – Rochy Zoltán – Selmeci József: Kalandozó magyar labdarúgók)

13 Vélemény a cikkhez: Schaffer Alfréd

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.23. 18:00 FTC-DVTK (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ