Suttyó, a császár

suttyo-a-csaszar_0024

Nézetem szerint amatőr és profi játékos között az a különbség, hogy az amatőr futballistának szenvedélye a futball, a profinak szenvedélye és kötelessége, amely kötelességet minden szemponttól függetlenül legjobb igyekezete szerint kell teljesítenie. Azt a másfél órát, amelyet játékban tölt el, becsületesen kell megharcolnia. A futball itt kezdődik, nem a rúgásnál vagy a fejelésnél.

Ez a néhány mondat felér egy szerelmi vallomással, amit az ifjú szerelmes szíve választottjának elrebeg. Zavartan, olykor kapkodva vagy dadogva, de a fiatal hölgy érzi a szavak őszinteségét. A nyiladozó szerelem ilyenkor szokott lángra kapni. Annál meghatóbb és meggyőzőbb ez a kitárulkozás egy olyan embernél, aki már túljutott pályája csúcspontján, zenitjén, és amit mond, az már inkább a múlt, semmint a jövő.

Boldog ember volt-e Turay József, a Suttyó, a Császár, a magyar futball egyik legmarkánsabb alakja?

Azt hiszem, erre a kérdésre határozott igennel válaszolhatunk. Az egyszerű munkáscsaládból származó Turay kora ifjúságában eljegyezte magát a futballal, és ehhez a varázslatos játékhoz élete végéig hű maradt.

Édesanyja és édesapja abszolút tekintély volt előtte, tíz testvére pedig (összesen tizenegyen voltak) megteremtette számára azt a környezetet, ami értelmet adott életének. Nem is tudott a családjától elszakadni, csakúgy nem, mint örök szerelmétől, a futballtól. Azt tehette, amit szeretett. Előbb, mint játékos, aztán mint edző.

Amit kevesen mondhattak el magukról, azt Turay elmondhatta volna, ha természete nem lett volna annyira zárkózott. Nem volt bőbeszédű, különösen nem, ha önmagáról kérdezték az újságírók, rádióriporterek, filmhíradósok. Számára mindig a csapat volt a fontos, akár a Fradiban, a Hungáriában, vagy a magyar válogatottban játszott. Ezért tudta alárendelni saját személyiségét csapatának, és egyéni kiválósága mellett valódi csapatjátékossá tudott válni.

Szerencsés volt azért is, mert kiváló gárda bontakozott ki mellette, olyan csapat, amely világhírűvé tette a magyar futballt. Ez a kiváló együttes érte el a franciaországi VB-n az ezüstérmet.

Emberi, erkölcsi magatartása szilárd volt, megalkuvásra nem volt hajlandó. Ezért vált meg a Fraditól és ment át a Hungária csapatába, mert úgy érezte: az előbbi csapatában megalázták, amikor nem adtak kölcsönt az annyira óhajtott családi ház felépítésére.

Ő nem akart megalázni senkit, még annak is segített, aki nem várt tőle ajándékot. A barátait soha nem hagyta cserben, még akkor sem, ha életét kellett kockáztatnia. Székely Mihály és Salamon Béla sok történetet tudtak Turaynak erről a tulajdonságáról.

1944. december 24-én nősült, az anyakönyvvezető a légópincében tartotta meg a szertartást, mert akkor már bezárult az ostromgyűrű Budapest körül.

A történelem torz fintora, hogy a Reitter Ferenc utcai kis ház bombasérülés miatt csaknem elpusztult…


-részlet a könyv előszavából-

Szerző: Bolgár István
Kiadó: SPORTPROPAGANDA

Részletek Bolgár István Turay Józsefről írt könyvéből.

Valóság és legenda — összekapcsolódik pályafutása során, rövid életén át a két jelenség.

Ez a 182 cm magas, karcsú fiatalember szerette az életet és mindazt, ami széppé teheti. Az egyszerű munkáscsalád gyermeke beutazta a fél világot. Közismert személyek, írók, újságírók, színészek lettek a barátai. Jó megjelenése, vonzó tekintete a nők érdeklődését is felkeltette. A pletykák azt mondották róla, hogy túlságosan szereti a gyengébb nemet. Végül is nem vehető zokon egy egészséges, életerős fiatalembertől, ha olykor-olykor észreveszi, hogy nők is élnek a földön…

Szeneslegényként emlegették, noha egy pékségben dolgozott. Még azt sem átallották ráfogni, hogy írni, olvasni sem tud, analfabéta. Ráfogták, hogy pénzéhes profi, aki akkor és ott játszik, ahol jobban kibélelik a pénztárcáját százasokkal. De a népszerűségét sose vesztette el, mert minden meccsen a kötelességérzet vezette: tudta, hogy a közönséget ki kell szolgálni a játéktudásával, odaadó küzdeniakarásával. Fény és árnyék — ez minden ember életének kísérő jelensége.

Kijutott ebből Turaynak is éppen elegendő. Olykor szemére hányták, hogy nem eléggé sportszerű az életmódja. Szó, ami szó, Turay megitta a maga két deci borát ebéd után és elég sokat cigarettázott is. Talán ennek tudható be, hogy oly sokat kínlódott egészsége megőrzésével. Talán ez okozta korai halálát is?

De így lett először Suttyó, majd oly sok kimagasló teljesítmény után Császár. Akik valaha is foglalkoztak a magyar labdarúgás történetével, alakulásával, azok úgy tartják számon Turay Józsefet, mint a magyar futball egyik legragyogóbb csillagát. És amíg játsszák hazánkban ezt az izgalmas, érdekes játékot, így őrzik meg Turay Józsefet az emlékezetükben.

***

…a közelben volt egy pékség, bizonyos Wiederkehr Náci péksége. Jóska itt lett háziszolga, heti 15 pengő bérért. Éppenséggel nem volt nehéz a feladata, de a felelősége nagy volt.  Időnként kocsira ült és a kedves vevőknek kiszállította a friss, finom, még meleg kenyeret.

Tulajdonképpen Turay jól érezte magát, összemelegedett a főnökkel, a vevők is megszerették. Úgy nézett ki, hogy a sorsa egyenesbe jutott. Különösen akkor, amikor megalakult az FSC, azaz a Fővárosi Sport Club. Jóska megbecsült tagja lett a csapatnak, amely sikert sikerre halmozott.

Itt már igazi csapat tagja lett. Vásároltak részletre cipőket, piros-narancssárga ingeket, és benevezett az FSC az ILSZ negyedik osztályába. A próbálkozás teljes sikert hozott: az első évben megnyerték a bajnokságot és bejutottak a III. osztályba. Minden a legszebb reményekre jogosított. Ám a sors közbeszólt…

Jelentkezik a Fradi. . .

Ennek azonban volt némi előzménye. A sok cikk, interjú, fénykép közül Turay Jóska egyetlenegyet őrzött meg és betéve tudta minden szavát. A Nemzeti Sport 1926. december 27-i számában néhány sort közölt az amatőr körmérkőzésekről. Ebben szerepelt — még a szerző sem tudta — egy sporttörténeti megállapítás: „Nagyszerűen játszott Turay (FSC), akiről még sokat fogunk hallani.”

A család meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadta a hírt, amit Jóska felolvasott. Apja, mint már említettük, elvi okokból tartózkodó volt a futballal szemben. Elvi ok: a sok szétrugdalt cipő. Meg aztán nem látott benne anyagi lehetőséget. Édesanyja, a szeretett mama pedig gyanakvóan ízlelgette a félmondatot: mi az, hogy sokat fognak az ő fiáról hallani? Miért, mi okból és főleg mit? Csupa rejtély, csupa talány, az egyszerű, reálisan gondolkodó asszonyi agynak az első pillanatban megfejthetetlennek látszott ez a fejtörő. Meg azután, ugye, írtak a társadalom kiválóságairól, politikusokról, tudósokról, művészekről, de írtak betörőkről, rablókról, tolvajokról is, hogy a többi ,,nehéz fiút” ne is soroljuk tovább. A Mama súlyos aggodalmait, sőt, félelmét megérezte az egész család. Vizsgálódva figyelték a Jóska fiút.

De ez a nap — írjuk le még egyszer: 1926. december 27. — a szerencse napja volt Turay Jóska életében. Miközben a család töprengett, kopogtattak az ajtón. Ki az ördög lehet a csendesnek ígérkező napon? A Mama ment ajtót nyitni, és legnagyobb meglepetésükre két idegen, számukra ismeretlen úr lépett be. Meglepődve hallotta, hogy a két jól öltözött úriember mást nem akar, mint Turay Józseffel beszélni. Az egyik magas volt és sovány, a másik alacsony és kövér. Mintha Stan és Pan elevenedett volna meg a Röppentyű utcai házban.

A Mama meglepetéséből magához térve szólt a fiának:

— Jóska, téged keresnek!

Kézenfekvő gondolatok cikáztak át Jóska agyán. Az álmoskönyv szerint sem jelentett jót, ha két idegen ember Angyalföldön keres valakit. Ez csak a rendőrség lehet. Turay gyors mérleget készített magában.

Wiederkehr Náci bácsival nem lehetett baj, hiszen az ünnepek előtt fillérre elszámolt vele. Nem volt összetűzése sem a rendőrökkel, sem más hivatalos emberekkel. Az édesapja rémült arcára tekintve azonban elég bizonytalanul érezte magát. Ám jöjjön az, aminek jönnie kell. Nyugodtságot erőltetve magára, megfontoltan iszogatta a reggelire megszokott malátakávét, s várta a két idegen közeledését. Mindössze a meztelen lábát húzta maga alá.

Stan és Pan bevonult és egyenesen Jóskához léptek. A hosszabbik úr kezet nyújtott és katonás rövidséggel bemutatkozott.

— Klement vagyok.

A kövérkés úr követte társa példáját:

— Tóth vagyok.

Jóskának a két név nem mondott semmit, de azért udvariasan válaszolt:

— Mit akarnak tőlem?

Apja, anyja és tíz testvére közrefogták a három beszélgető embert és várták a fejleményeket. Klement úr, mert ő volt a delegáció vezetője, tüstént a tárgyra tért:

— A Ferencváros képviseletében jöttünk.

A delegáció másik tagja így folytatta:

— Láttunk tegnap a Millenáris pályán játszani. Azért jöttünk, hogy megkérdezzük: van-e kedved a Ferencvárosban játszani?

Ez egészen új volt Turay életében, mert az FSC, a Fővárosi Testnevelési Kör, és az ékszerészek csapata jelentette eddig az ismeretségi körét, no meg Wiederkehr Náci bácsi. Az egyszerű, egyenes kérdésre várták az egyenes választ.

Turayban megállt az „ütő”. A legtitkosabb vágyát találta ki a két úriember. A Ferencvárosnak nagy volt a híre, bár Jóska soha nem látta a Fradi játékát, még az Üllői úti pályán sem járt. Azt azonban tudta, hogy ennél jobb hírt még nem hallott. De megszólalt hűséges szíve, és azt sugallta az agyának: most hagyjam itt az FSC-t, Angyalföldet, a társakat, a szurkolótábort, akik annyi szeretettel, sőt, tisztelettel öveztek. Aztán a valóságérzéke is megszólalt: az FSC-ben ő az első játékos, a legjobb, a legtehetségesebb. A Ferencvárosban pedig egy ifjú kezdő, ismeretlen, a legszürkébb. Ezt is nehéz lenne elviselni. De aztán más is az eszébe jutott: hátha elkezdődik a karrierje, hiszen ismerősei közül Dán Vili máris a Ferencváros egyik híressége.

Bár Jóska agya villámgyorsan működött, a két úr mégis sokallta a hallgatást. Ezért Klement úr még egy érvet dobott a serpenyőbe:

— Szerződtetnénk, fizetést kapnál.

Most már megenyhült a család hangulata is. Az egyik testvére biztatóan oldalba bökte:

— Hallod Jóska? Pénzt kapnál.

— Nos és mennyit fizetnének?

— Hetenként húsz pengőt — válaszolt a delegáció vezetője.

Turay nem mutatott nagy meghatottságot. Bár arra gondolt, hogy Náci bácsi is emelné heti húszra a fizetését, a Fraditól is kapna egy húszast. Ez már valami.

De az igazi diplomata nem teregeti ki parti közben a kártyáit:

— Heti húsz? Az kevés! Meg aztán az is végigfutott az agyán: ezek meg akarnak szerezni engem, azért jöttek ide az Isten háta mögé.

Tóth úr nem lepődött meg:

— Kevés? Hát legyen harminc.

Turay nem siette el a dolgot. Döntés előtt gondolkodni kell.

— Alszom egyet a dologra. Meg kell fontolni.

A két úr megértően bólogatott. Udvariasan elköszöntek és elmentek.

. . . meg az Újpest

A család némán, de szemrehányó tekintettel nézett Józsira. Ki tudja, mit vágnak a fejéhez, ha közben nem kopogtak volna ismét. A család és Turay is meg volt lepődve, hogy talán az előbbi két úr tért vissza és tetemesen felemelik az ajánlatot — mondjuk heti száz pengőre. De ismét meglepetés érte őket: egy magányos úr lépett a szobába. Nem mutatkozott be, azonnal a tárgyra tért.

— Az Újpest megbízásából keresem fel Önt, Turay úr. Hajlandók lennénk szerződtetni, ha kedve van hozzá.

Józsi rögtön megértette a gyakorlatias látogató gyors észjárását. Körülményeskedés helyett mindjárt a tárgyra tér. Ez igen. És semmi tegeződés, hanem udvarias önözés, és nem „fiam”, hanem „Turay úr”!

A fiatalember néhány pillanatig hallgatót, mint aki rendezi gondolatait. Közben a család ismét körülállta őket, és várta a fejleményeket. Józsi, mint egy született diplomata, kérdésre kérdéssel válaszolt. Sőt, nem is egy, hanem két kérdéssel.

— Szerződés? — majd egy bátorító mondat.: — Lehet róla beszélni. De a lényeg: mennyit fizetnének nekem Újpesten?

Az ismeretlen úr sem siette el a választ. Felmérte a helyzetet, végigmérte „Turay urat” és megfontoltan válaszolt:

— Heti negyven pengőt! A dolog egyre izgalmasabb lett. Ez már igazán nagy pénz. Havi 160 pengő. Gyors számolás: heti negyven a futballból, heti húsz a Wiederkehr Náci bácsitól, az 240 pengő havonta. A család is számolt és azonos végeredményre jutott. Véleményük szerint most már ki kellene mondani a boldogító igent. Turay agya is lázasan dolgozott: elfogadja vagy visszautasítsa? Többet kérni már nem volt bátorsága, meg nem is akart szerénytelennek látszani. De a diplomáciai készsége most sem hagyta cserben.

— Meg kell fontolni, alszom egyet a dologra. Újpest követe nem lepődött meg, természetesnek vette a választ. Csak egy kikötése volt:

— ígérje meg Turay úr, ha profi lesz, hozzánk jön, az Újpestbe. Megígéri?

— Erre is aludnom kell — mondta, mert nem szeretett ígérgetni. Ám Újpest követe ezt a választ ígéretnek vette, és úgy érezte, dolgát jól végezte. Udvariasan elköszönve magát ajánlotta és diadalmasan távozott.

A család meghökkenve vette tudomásul a helyzetet, bár a Mama megkockáztatott néhány szemrehányó bólogatást. Az igazi balhé azonban az apjától érte, miután basszus hangon kérdezte:

— Mire vársz, te mafla? Mit adjanak a két szép szemedért, mi? Talán sarokházat? Toronyórát lánccal?

— Ugyan fater, bízza ide a dolgot. Tudom én, hogy mit csinálok. Megkapom én azt a negyvenet a Fraditól is. Oda meg inkább mennék, mert ott játszik a Dán, a Rázsó Muci, meg a Bukovi Marci, őket még az Ékszerészből ismerem. Azok nekem haverjaim. Az Újpestből pedig senkit sem ismerek.

A fatert nem elégítette ki a válasz, de már szelídebben kérdezte:

— Hát aztán mit csinálsz, ha egyik sem jön vissza? Mi?

— Akkor jön más. Van elég profi csapat. Ha meg senki sem jön, maradok az FSC-ben. Úgy is jó!

Az első profi szerződés

Ebben most már megnyugodtak. Gondolták, eléggé mozgalmas volt már ez a nap. Újabb esemény úgy sem lesz. Alighogy végiggondolták, ismét kopogtak. A Mama most már szinte érdeklődés nélkül nyitotta ki az ajtót. Klement úr és Tóth úr léptek be. Csak azon csodálkoztak Turayék, hogyan értek vissza az Úllői útról ilyen hamar. Másnap tudták meg, hogy Klement és Tóth lent álltak az utcán, a kapuval szemben. Megvárták, míg az újpesti úr távozik és azonnal újra kopogtattak. A kezdet igen bátorító és reményteljes volt. Közölték, Józsi megkapja a heti negyvenet, egy feltétellel, ha azonnal aláírja a szerződést, és nem kér újabb türelmi időt. De azért némi nyomatékot is akartak adni a szavaiknak, ezért a következő „szózatot” intézték hozzá:

— Gondoljad meg, hogy a Ferencvárosban fogsz játszani, abban a csapatban, amelyikben a Schlosser, a Borbás meg a Rumbold. És nemcsak, hogy játszani fogsz, de pénzt is kapsz érte! Persze, csak akkor, ha akarod. Többet azonban nem kérünk erre, jól gondold meg a dolgot!

Ez már valóságos ultimátum volt. Turay érezte, nem töprenghet tovább. Különben is ekkor már elhatározta, hogy leszerződik:

– Hát jó, aláírom, kapok heti negyvenet. De van még egy kikötésem.

– Halljuk!

– Vesznek az FSC-nek egy csapatra való dresszt. meg 11 pár futballcsukát.

– Rendben van.

Így tehát megszületett a megállapodás, Turay aláírta a szerződést. De azért a két úr néhány buzdító szót fontosnak tartott. Klement úr volt a szóvivő, aki annak a reményének adott kifejezést, hogy szívvel-lélekkel Fradista lesz az immár leszerződtetett új játékos.

Turay rövid, egy mondatos „szónoklatot” vágott ki: kifejezte a reményét, hogy pontosan meg fogja kapni a pénzt.

Így lett a Fradi játékosa Turay, a Suttyó, majd Császár.

***

Az új fiú a pályán

Időrendben 1926. december 27-én délelőtt 10 óra. Ekkor lett a Fradi játékosa Turay. Kemény tél volt akkor. Mint mondták: várjon türelemmel, nem kell azonnal jelentkeznie. Aztán ez a nap is elérkezett. Egy februári délután ment ki a Fradi-pályára. A vérbeli szurkolók érdeklődéssel figyelték az új fiút. Nem voltak túlzottan elragadtatva tőle, közömbösen méregették. Mormogásaikból inkább valamiféle „majd meglátjuk” várakozás érződött ki. Pedig az új fiú kellemes megjelenésű, 182 cm magas, nyúlánk, karcsú fiatalember volt, aki barátságosan mosolygott.

A Fradiban egy új, csodás világot ismert meg. Fűtött, meleg helyiségek, melegvíz folyt az öltözőben, az edzéshez bokszlabda is volt. Minden edzés után masszőr dögönyözte végig a fiúkat, Turayt is. Heti négy edzés volt a Fradiban. Ennek az lett a következménye, hogy nem tudta Wiederkehr Náci bácsinál a munkáját elvégezni, amit különösebben nem is fájlalt. Persze, ha tudta volna, hogy még egyszer visszakerül a jó öreg pékhez . . .

Új egyesületében szeretettel karolták fel a vezetők. Mint Turay visszaemlékezett: Tóth-Potya ,,úgy bánt velem, mint a saját fiával”. Ez a melegszívű szakember rögtön látta, hogy gyémántot kapott a kezébe, amelyet csak csiszolgatni, formálgatni kell. A mester külön foglalkozott vele, órák hosszat gyakoroltak. Ez az atyai viselkedés egy életre beoltotta Turayt a Fradi iránti szeretettel, így gyorsan elfelejtette az FSC-ben töltött éveket, az egykori kamasz fellángolást életreszóló, tartós szenvedély váltotta fel.

Egy karrier elindul

Így érkezett el Turay számára az első meccs. 1927 március 23-án Tóth-Potya időre futtatott Turayval 400 métert. Még évek múlva is emlékezett az eredményére: 58 másodperc. A Mester elégedetten bólintott, s rövid megbeszélés után közölte, hogy vasárnap játszani fog a Fradi első csapatában, mégpedig nemzetközi meccsen, a prágai DFC ellen.

Turay hidegvérrel vette tudomásul a bejelentést, bízott önmagában és biztos volt abban, hogy nem fog leégni. De amint közeledett a mérkőzés napja, egyre jobban elfogta a lámpaláz. Két nappal a mérkőzés előtt elszállt az önbizalma, aggasztó érzések kerítették hatalmukba. Ettől kezdve csak baljós következményekre számított. A végső következtetés az volt, hogy most vasárnap befejeződik a labdarúgó-karrierje. A szurkolók kifütyülik, kinevetik, szidni fogják apját, anyját, az egész rokonságát. De még jobban bántotta, hogy a szeretett Mestert is szidalmazni fogják: hogyan állíthatott be a Fradiba egy ilyen tehetségtelen falábút? Ha az FSC-ben marad, semmi gondja nincs. Percről percre nőtt a feszültsége, ezért felvette vadonatúj sötétkék ruháját és elment Náci bácsihoz. Az elegáns ruhához csak annyit, hogy Turay a heti negyven pengőből harmincat adott a családnak, tízet pedig öltözködésre költött.

Tehát felkereste Náci bácsit a pékségben, leült a kamra mellé egy székre és megkérdezte:

— Mondja, Náci bácsi, ha tegyük fel vissza akarnék jönni melózni, visszavenne engem?

Az öreg jóindulatúan nézegette az elegáns fiatalembert és aziránt érdeklődött, hogy mért kérdezi ezt tőle? A fiatalember őszintén válaszolt:

— Kérem, Náci bácsi, holnap játszom először a Fradiban, és mindjárt egy fene nehéz meccsre tettek be. Megfogadtam: ha leégek, búcsút mondok a profi futballnak és visszajövök ide dolgozni. Hát ezért kérdezem.

Náci bácsi törölgetni kezdte a szemüvegét, ismét végigmérte a fiatalembert, aztán angyali nyugalommal válaszolta:

— Nem fogsz te leégni, Jóska.

— De ha mégis. Ha mégis?

Náci bácsi megingathatatlan volt hitében:

— Nem fogsz te leégni, Jóska! – Majd bátorítólag hozzátette: – Ha mégis leégnél, hát majd beszélünk a dologról.

Ez némileg megnyugtatta Turayt. Gondolta: a legrosszabb esetben ott folytatja, ahol abbahagyta.

Aztán újabb hírt kapott, ami ismét megzavarta a nyugalmát. Tudomására jutott, hogy az FSC egész csapata kimegy a meccsre és drukkolni fognak, hogy Jóskának jól menjen a játék. Ez aztán végképp felkavarta Turayt: leégni a régi srácok, csapattársak előtt . . . Annyira ideges lett, hogy aludni sem tudott éjszaka. Szinte kidobta az ágy, korán kelt és érzékeny búcsút vett a családtól. Elhatározta, hogy a mérkőzésig sétál egyet, a levegőzés jó, nyugtat, frissít. Azt is elhatározta, hogy vendéglőben ebédel, mert az édesanyja csodálatos kosztja megfekszi a gyomrát, elnehezíti.

A kislány inkább moziba megy

Volt egy potyajegye a meccsre, azt felkínálta az édesapjának, ő azonban nem fogadta el.

A házzal szemben egy kedves, fiatal lány várta Jóskát. Bözsi már akkor rúzst használt, pedig Angyalföldön ez még nem volt divat. Kisírt szemmel állt a fiatalember elé: már napok óta nem látta őt, mondja meg nyíltan, ha már nem szereti. A szerelemben kell az őszinteség. Ha nem szereti a fiatalember, akkor ő sem szereti.

Jóska nyugtatgatta a lányt, elővette a jegyet és meghívta a mérkőzésre. Bözsi megnyugodott, de nem fogadta el a jegyet, mert – mint mondotta – inkább moziba megy a barátnőjével.

A jegy tehát itt sem kelt el, Turay zsebében maradt, amikor az új játékos belépett az öltözőbe.

Jóska alig tudott belebújni a zöld trikóba az idegességtől. Slózi bácsi észrevette, odament hozzá, megveregette a vállát és azt mondta:

— Adok egy tanácsot, fiam. Ne törődj semmi mással, csak a labdával! Arra gondolj, hogy a Frangepán utcában játszol, az FSC-ben.

Jó csapat volt a Fradi, a csatársor meg különösen: Rázsó, Turay, Dán, Schlosser, Kohut. Az első pillanatokra így emlékezett Turay:

“Nekem Slózi tanácsa ellenére is reszketett a lábam. Kezdésnél Dán, a center, elém pöccintette a labdát, én visszaadtam neki és rohantam előre, mint egy bolond. Dán egy cselt csinált és szöktette Kohut Vilit. Ő leviharzott csaknem a kornerzászlóig, onnan magas ívben, hátrafelé beadott. Valamivel a 16-oson belül álltam és láttam, hogy a labda felém száll. Összeszedtem minden erőmet és irtózatosan megvágtam. Mint a veszett fene, úgy szállt kapura a laszti. A cseh kapus oda sem szagolhatott volna, ha a labda nem csattan a felső lécen. Első ténykedésem a Fradiban ez a kapufa volt. Ezt a kapufát olyan tapsvihar fogadta, mintha három gólt rúgtam volna. A lábamból a reszketés pillanatok alatt eltűnt, s közel másfél évtizedes pályafutásom alatt sohasem tért vissza többé.”

Utólag csak akkor ijedt meg, amikor eszébe jutott: mi lett volna, ha kapufa helyett luftot rúg? Talán visszament volna Náci bácsihoz. Az első meccs azonban sikeres volt. Azt mondták, hogy Turay jól játszott.

Sőt, a Nemzeti Sport is meg volt elégedve! Ezt írta: „Az újonc Turay debű-je határozottan sikerült. Erélyes, szívós, küzdő, jól lő, de kissé lomha”.

Mindenesetre a következő bajnoki mérkőzésre Turayt nem tették be a csapatba, de egy sérülés miatt már április 14-én ismét bekerült és ettől kezdve bent is maradt. A kritika egyre elismerőbb volt, és ő maga is érezte, hogy egyre jobban összeszokik társaival. Hétről-hétre mind jobban játszott. Május végén Prágában a Fradi 2:1-re kikapott a Slaviától, de a lapok azt írták: Turay játéka a mérkőzés szenzációja volt.

Októberben játszott először a Hungária ellen. Ez a mérkőzés abban az időben akkora izgalmat okozott a szurkolók körében, mint egy világbajnoki döntő. A játékosok számára szinte létkérdés volt. A Ferencváros senki ellen nem harcolt olyan elszántan, mint a Hungária ellen. Az új fiú is beleélte magát a meccs hangulatába: emberfelettien sokat dolgozott, olyannyira, hogy néhány perccel a mérkőzés befejezése előtt úgy érezte, össze fog esni. De győzött a Fradi 3:-2-re! A szurkolótábor üdvrivalgása az egekig csapott, amikor a fáradt játékosok az öltözőbe mentek.

Aztán következett a Vasas, ez akitűnő csapat. A Fradiban Bukovi játszott centerhalfot, de már a játék elején megsérült. Turay emlékezik:

— Potya bácsi engem vezényelt hátra, a helyére. Nem akarok dicsekedni, inkább idézem a Nemzeti Sportot. A sportújság a címében ezt írta: „A 10 emberrel játszó Ferencvárosnak a nagyszerű Vasas ellen is megmentette Turay a 2 pontot”.

Hát még a kritika! „Eposzi hőssé magasodott ezen a mérkőzésen Turay, ez az őserő, ez a csupacsont, izom, szívember, aki nem ismerve a fáradtságot, tűrve a legkeményebb faultokat, mindenütt ott volt, passzolt, fejelt, szerelt, lőtt, s a csapatba az ő hidegvére, önfeláldozása öntött lelket. Technikája szinte tökéletes, nem ismeri a pipogyaságot, kemény, rengeteget elbír, csodálatos futball-intelligenciája van.”

Ez már aztán igazi karriert jelentett! A közönség rajongott Turayért, aki biztos tagja lett a csapatnak. A csatársorba került, minden fizikai és szellemi erejét csapatának szentelte. De a legjobb játékosnak is vannak hullámhegyei és hullámvölgyei; van, amikor minden sikerül, van úgy, hogy semmi. Turaynál is előfordultak kiemelkedő meccsek, aztán néha váratlanul gyenge teljesítményeket nyújtott. De még akkor sem akadt senki a vezetők és a játékosok között, aki azt gondolta volna, hogy ez rajta múlott. Talán a legnagyobb elismerés az volt, hogy még a legelvakultabb szurkolók sem tételezték fel soha, hogy gyengébb játékának ő maga lenne az oka. Pedig tudjuk, hogy a szélsőséges drukkerek egyetlen rossz pillanat miatt is megharagszanak és kedvenceiket zabolátlanul szidalmazzák, kifütyülik.

A közönség bizott Turayban, ez volt nagy népszerűségének az alapja. Tapasztalták, hogy minden mozdulatát nagy akarás irányítja. A lelkes akarat mintaképe lett abban az időben, amikor nem minden játékosról lehetett ezt elmondani. Még a legnagyobbak között is volt, aki anyagi kérdésektől tette függővé klubszeretetét.

Mennyire kiszámíthatatlan a sors! Ez a csupa szív játékos néhány évvel később szintén anyagi okok miatt vált meg szeretett csapatától, de még évekkel később is megőrizte az első nagy szerelem emlékét.

***

Sikersorozat

1931-ben egy olyan sikersorozat kezdődött, amire sem a szurkolók, sem a vezetők nem számítottak. Most azt mondanák: gödörben volt a csapat, sem a bajnokság, sem a nemzetközi mérkőzések nem sok sikert ígértek. Mégis ekkor kezdődött egy olyan sikersorozat, amelyet azóta sem szárnyalt túl egyetlen csapat sem. Sőt, még meg sem közelített. Ez volt az úgynevezett 100%-os bajnokság: Az összeszokott gárda mind a 22 mérkőzésen győzött, a gólaránya pedig 105:18 volt! A csapat játékerejét mutatja többek között a Hungária ellen elért 5:1 arányú győzelme. Az emlékezetes mérkőzés Barátky góljával kezdődött, tehát a Hungária szerezte meg a vezetést. Ezzel azonban a kék-fehérek ellőtték puskaporukat. Már csak a Fradi volt a pályán és öt gólig meg sem állt a zöld-fehér csapat. A szurkolók öröme, lelkesedése nem ismert határt. De meg kell mondani: a csapatjátéka lelkesítette fel a szurkolókat, nem fordítva . . .

Az utolsó mérkőzést is megnyerte a csapat. A szurkolók nagy ünnepséget rendeztek, amiből kijutott a vezetőknek és a játékosoknak egyaránt. A csapat nevében Amsel Ignác, a remek kapus mondott köszönetet költői ihletésű szavakkal: „Önök valamennyien aktív részesei a mi sikerünknek, győzelemsorozatunknak, hiszen lelkesedésükkel, szeretetükkel átölelve éreztük magunkat minden küzdelmünkben”.

Pályafutása során öt alkalommal vehetett részt Turay ilyen ünnepségen: háromszor a Fradi (1927, 1928, 1932) és két alkalommal (1936, 1937) a Hungária játékosaként. Ötszörös magyar bajnok egy évtized alatt.. .

Aztán az első válogatott mérkőzés a csehszlovákok ellen Budapesten, 1928 áprilisában, amit követett a többi csaknem ötven, hiszen összesen 47-szer öltötte magára a címeres mezt.

***

Búcsú a Fraditól

A Húsvéti Torna a magyar szurkolók egyik kedvence volt. 1934. április 2-án és 3-án a Ferencváros és a Hungária vett részt a Húsvéti Tornán. Az Est című lap két serleget ajánlott fel. Mind a kettőt a magyar csapatok kapták, a zöld-fehérek és a Hungária. Ekkor Turay már a kék-fehérek játékosa volt.

A kis kitérő után ideje, hogy visszatérjünk Turayra, illetve az építendő házra. Tehát nem rendeztek jutalomjátékot Turay részére, a pénz pedig égetően szükséges volt. Turay elhatározta, hogy kölcsönt vesz fel az egyesülettől és hetenként törleszti. A válasz — meglepetésre — határozott visszautasítás volt. Turayt bosszantóan bántotta ez a magatartás. Az a gyanú merült fel benne, hogy már nem látnak benne a vezetők 2000 pengő értékű jövőt. Mélyen megbántottnak érezte magát. Néhány év múlva azonban már némileg megértette a vezetőséget. Új tehetségek bontogatták a szárnyaikat, az egyesület vezetősége inkább feléjük fordult. Az biztos, hogy bár Turay nem volt még játékosnak öreg, a teljesítőképessége nem növekedett.

A visszautasítást azonban nem tudta megemészteni. Ő, aki élt-halt a csapatért, sokszor mások helyett is gürcölt, most nem kapott megértést. Ragaszkodott ahhoz, hogy a kérése teljesüljön. Erre — kimaradt a csapatból…

Ahogy ilyenkor lenni szokott, jelentkeztek a jólértesültek, megindult a pletykaáradat. Teljesíthetetlen követelésekről, sőt, zsarolásról suttogtak a “jóakarók”. Még azt is kitalálták, hogy összeverekedett a kis Takáccsal, és egyéb valótlanságokat is terjesztettek róla. A csapat nélküle is jó volt, ezért úgy értékelték Turayt, mint akivel már nem érdemes foglalkozni. Két rövid hét után már „lejátszott lemeznek” tekintették, pedig még fiatal volt és töretlen erőben érezte magát.

Volt egy kellemetlen beszélgetése a klub elnökével. Turay azt hitte, minden rendbejön, újra játszik, és megy minden a maga útján.

Az elnök azonban kurtán-furcsán csak annyit mondott: a vezetőség foglalkozott a viselkedésével, azt elítélendőnek tartja, de remélik, hogy megváltozik, ezért megengedik, hogy játszhasson ezután is, ha akar.

Turay röviden csak ezt kérdezte:

– És a kölcsönt megkapom?

A válasz rövid és rideg volt:

– Lehetetlen!

Ez a felelet végleges elhatározásra késztette:

– Nem akarok játszani a Ferencvárosban .. .

Turay azt hitte a szíve szakad meg. Hat év alatt az Üllői úti pálya második otthona lett, a szülei és a testvérei után a csapatot szerette a legjobban.

Egy újságíró barátjának aztán megvallotta:

– Elváltam tőlük, mert ha maradok, magam írtam volna alá a halotti bizonyítványomat. Másrészt soha nem volt ínyemre a viszonzatlan szerelem…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 12.09. 19:30 Vasas-FTC (TV:M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ