Szepesi György 90 éves!

1974.03.15. Ferencváros - ZTE, (Albert búcsúmeccse) Szepesi-Rudas-Albert

,,Lőj, lőj, lőj, lőj! Dömötör, lő, goooól! Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok!All right, mister Wright!”.

Néhány legendás mondat azok közül, amelyek a 90. születésnapját ünneplő Szepesi György nevéhez fűződnek. A kivételes pályafutással büszkélkedő legendás riporter közvetí­tései egybeforrtak a múlt évszázad második felének magyar sportsikereivel, utánozhatatlan stí­lusával, hangjával, sokszor túláradó, de az objektivitást mindvégig szem előtt tartó lelkesedésével magyarok millióinak szerzett boldogságot – vagy éppen keserűséget. Népszerűsége akkor sem csökkent, amikor kezdetét vette a televí­ziós korszak, a szurkolók kitartottak mellette, a képernyőt nézték, de őt hallgatták.

Szepesi nem riporternek készült, gyerekkori társaihoz hasonlóan ő is futballista akart lenni. Ebből a szempontból jó helyre született, hiszen az angyalföldi-újpesti környék is ontotta magából a tehetségeket, ám legjobb barátja, Szusza Ferenc árnyékában hamar felismerte, számára nem a labda, hanem a mikrofon jelentheti a világhí­rnevet. Huszonhárom évesen került a Magyar Rádióhoz, és három esztendővel később már olimpiáról tudósí­thatott. Az 1948-aslondoni ötkarikás játékokat követően a pekingi kivételével valamennyin ott volt, 1954-től pedig – az 1970-es mexikóit leszámí­tva – a labdarúgó-világbajnokságokon is részt vett. Negyvenkilenc olimpiai aranyérem mellett számos világ-, és Európa-bajnoki sikert közvetí­tett.

 

A szí­ve csücske természetesen a futball volt, és maradt, de nem csak í­rt és beszélt róla, hanem – MLSZ-elnökként és FIFA vb-tagként – dolgozott is érte. Neve szinte egybeforrt az Aranycsapattal, a tizenkettedik játékosként emlegették, és bizony az ,,Évszázad mérkőzésének” titulált londoni hathármat nézve és hallgatva, ha csak kí­vülállóként is, de valóban helye volt minden idők legjobb magyar válogatottjában. A maga területén, ha úgy tetszik a szakmájában ő is a világszí­nvonalat képviselte.

Kivételesen hosszú és tartalmas pályafutásának köszönhetően Guinness-rekordernek is mondhatja magát, nála hosszabb ideig ugyanis senki nem ,,sportriporterkedett”. 1945-ben, a magyar-osztrák válogatott meccsen vette fel először a,,fülest”, és bár ötven évvel később egy Izrael ellen 2-0-ra elveszí­tett mérkőzés után azzal fejezte be a közvetí­tést, hogy

,,azt mondtam, búcsúzni csak nagyon szépen szabad. Én megpróbáltam mindent….”

2005-ben újra megjelent a pálya szélén. Akkor Argentí­na volt az ellenfél a Puskás Stadionban, és Szepesi Györgyöt felkérték szakkommentátornak. Igent mondott, í­gy aztán a megannyi világsztár után egy újabbal, a maiak közül a legnagyobbal kerülhetett közeli kapcsolatba. Lionel Messiről van szó, akinek a válogatottbeli debütálását testközelből láthatta, bár erre az argentin zseni nyilván nem szí­vesen emlékszik vissza, hiszen két percet sem töltött a pályán, amikor kiállí­tották.

Idén is Londonban lesz az olimpia. Csakúgy, mint hatvannégy évvel ezelőtt, amikor Szepesi György először közvetí­tett a nyári játékokról. Tervezi, hogy ott lesz, és ha túl a kilencvenen már nem is mikrofonnal a kezében, de tiszta szí­vből szurkol a magyar sikerekért.

S, ha már a jubileumoknál tartunk. Számára – sokmillió magyarral együtt – 2014 jelentheti majd az igazi ünnepet. Hatvan évvel az 1954-es, pályafutásának első és minden bizonnyal legemlékezetesebb világbajnoksága után Brazí­liában jön össze a labdarúgás szí­ne-java. Mit nem adnánk egy Szepesi-mondatért, ami valahogy úgy szólna, hogy ,,Lőj, lőj, lőj, lőj! Dzsudzsák, lő, goooól!”.

Gondolom, ezt ő sem hagyná ki…

Jó egészséget, és Isten éltesse Gyuri bácsi!

– hatharom.hu –

6 hozzászólás a(z) Szepesi György 90 éves! bejegyzéshez

  • Ma divat kommunistázni és “besúgózni”. Persze itt is van különbség, mert a mi kommunistánk jó kommunista, aki meg nem tartozik hozzánk, az meg a rendszer kiszolgálója volt. Arra azért kí­váncsi lennék, hogy akik ma csí­pőből mindenre rámondják, hogy vörös, vajon annak idején hol voltak? Hofi mondta egyszer (tudom, ő is “kiszolgálta” a rendszert), ha annyi partizán lett volna mint amennyien utólag, akkor nem jöhettek volna be a németek.
    Ha annyi “szabadságharcos” lett volna az átkos rendszerben mint akik ma gondolkodás nélkül kiáltoznak, talán hamarabb megy végbe a rendszerváltás.
    Ami a szakmai részét illeti azt YSE megfogalmazta, ahhoz túl sokat nem kell hozzátenni.
    A TempóFradi egy a Ferencvárosi labdarúgással és az ahhoz kapcsolódó személyekkel és eseményekkel foglalkozó oldal, melyből a kezdetektől mellőztük a politikát. Egyrészt számunkra nem az a fontos, hanem a produktum. Másrészt ha í­gy teszünk, jó néhány évet ki kéne hagynunk a Ferencvárosi labdarúgás történetéből, mert annak politikai vetülete szégyent hoz a dicsőséges múltunkra.
    De nem szabad elvesznünk a politika bugyraiban, mert akkor elvesztjük a múltunkat is.
    Azt meg végképp nem szabad, mert nélküle nem lehetne jelenünknek sem.

  • Pontosan emlékszem minden 1956 októberében elhangzott mondatára. De más a szakmai teljesí­tmény, és más az emberi viselkedés. Konyev vagy Mannstein attól még kiváló hadvezérek voltak, hogy mi volt politikai elkötelezettségük…
    Szepesi egyébként nem “besúgó” volt, mert soha sem tagadta politikai elkötelezettségét.

  • Szepesi egy őskommunista besugó volt, és erről még ma is büszkén nyilatkozik, ennyire talán nem kéne fényezni…

  • Most, hogy tudatosult bennem Szepesi György “kilencvenkedése”, eszembe jutott néhány nem fontos, de érdekes morzsa.
    *
    1954-ben, a VB lázában az akkor 12 éves húgom ,s hasonló korú barátnője í­rtak egy verset “A világbajnoki kupa – ha megnyerjük” cí­mmel. A lényege az volt, hogy az aranycsapat tagjai összevesznek azon, kit illeti meg legjobban a trófea. Szépen végigmentek Puskástól és Kocsistól hátrafelé Grosicsig, mindegyiknek megemlí­tve az érdemét. Ám végül mégis ki érdemelte meg a trófeát?

    “Sanyi, Öcsi, érted?
    Nélkülem nem szállna messze
    A ti dicsőségtek.
    Szepesi György az én nevem,
    Figyel a szavamra
    Egész Magyarország népe,
    Apraja és nagyja.”

    És ha most – 58 évvel később -- belegondolok, igazuk volt. A két egykori bakfis megérezte, hogy az Aranycsapat legendája Szepesi György közvetí­tései nélkül sohasem alakult volna ki, hanem ők is eltűntek volna a múltban, mint az 1938-asok.
    *
    De Szepesi György mással is emlékezetessé tette munkásságát. Akkoriban a nyugati könnyűzenéhez szinte lehetetlen volt hozzájutni. Ő volt az első, aki az első külföldi slágereket hazahozta. Az első ilyen lemezbemutató műsora 1957 áprilisában volt, néhány nappal a Csepel elleni 2:2-re végződött meccs után, ha jól emlékszem, 10-én. (A meccs is nevezetes volt, mert hosszú hónapok után éppen ezen a meccsen állt újra a mikrofon elé.) Az első sláger, amit bemutatott, rögtön nagy siker lett. A “Just a Walking in the Rain”, mely “Úgy koppan az eső” cí­mmel magyarul Zárai Márta és Vámosi János előadásában évtizedekig népszerű volt.
    Aztán még rengeteg slágert mutatott be, és amikor vagy 15 évvel később valaki úgy kért egy zeneszámot, hogy “az első, melyet Szepesi hozott be”, -- már senki sem tudott (vagy akart?) emlékezni rá.

  • Amikor elolvastam a “hatharom.hu” remek összeállí­tását, bizony évtizedeket ugrottam vissza azonnal. A legendás “…jönnek a cseszlovákok…” mellett a ma délutáni szikrázó napsütés és havas táj mellett, elkezdtek peregni szemem előtt gyermekkorom emlékei: az orion tévén lévő sokol rádió, a szegedi lelátó, ahol fülünkre tapadva hallgattuk a körkapcsolást…

    Boldog születésnapot kí­vánunk mi Fradisták is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ
HOZZÁSZÓLÁSOK