Bajnoki beharangozó: A 215. Derby következik

W_ute_ftcA magyar labdarúgás legtöbb bajnoki összecsapását hozta a Ferencváros és az Újpest 110 éves rivalizálása. A két csapat 215. bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban.

1905. február 19. óta íródik a zöld-fehérek és a lila-fehérek közös, a magyar labdarúgást meghatározó bajnoki történelme. A Soroksári úton lejátszott mérkőzésen a Fritz – Berán, Ullerich – Lissauer, Bródy, Gorszky – Takács D., Pákay, Pokorny, Weisz, Braun összetételben pályára lépő FTC 2:0-ra győzte le az újonc újpestieket. A mérkőzés góljait Weisz Ferenc szerezte.

A krónikák így emlékeznek a mérkőzésről:

A mérkőzés kielégítette a várakozást, erős, de különösen az I. félidőben igen szép küzdelmet hozott. Különösen szépen játszott mindkét csatársor. Szünet után 10 percig még az UTE bírja a nagy tempót, csakhamar azonban az FTC lesz a helyzet ura, s a 17. és a 23. percben két goalt lő. Mindkét esetben Braun ügyes játéka juttatta a labdát Weiszhez, aki 35 méterről élesen, védhetetlenül rúgta a labdákat a hálóba.

A bajnoki visszavágóra az Újpest egykori otthonában, a Népszigeten került sor szeptember 17-én. A mérkőzést ismét az FTC nyerte, ezúttal 3:1 arányban Pákay(2), Koródy valamint Petz góljaival.

Az 1906 tavaszán debütáló Schlosser Imre, azaz Slózi 1910. október 30-án mesterhármassal búcsúztatta a Soroksári úti pályát az UTE elleni 7:1-es találkozón, majd 1911. április 30-án hat gólig jutott az első Üllői úton rendezett, ugyancsak 7:1-gyel végződött mérkőzésen.

Tizenkét éven át, egészen 1917 nyaráig nem tudott pontot elvenni a UTE az FTC-től. 15 győzelem, 63 rúgott és 12 kapott gól…

A remek sorozat 1917. június 24-én szakadt meg. Az UTE az Amerikai úton aratott 4:1 arányú győzelmet (gól: Fogl II., Molnár III., Priboj, Fogl III. illetve Nemes), melynek következtében a lila-fehérek a dobogón végeztek, megelőzve a története addigi legrosszabb bajnoki szereplését produkáló ferencvárosiakat (a negyedik helyen zártak Blumék).

További öt évet kellett várni a két csapat első Megyeri úton történő összecsapására, amely az UTE-stadion pályaavató mérkőzése is volt egyben. 1922. szeptember 17-én így vonultak ki a csapatok a mérkőzésre:

UTE: Remete – Fogl II., Kelecsényi II. – Kelecsényi I., Baubach, Peics – Paulusz, Kósa, Priboj, Schaller, Szidon

FTC: Amsel – Takács I., Hungler II. – Wilheim, Wilhelm II., Blum – Héger, Balassa, Pataki, Tóth, Ivanovszky

A stadionavatón Blum Zoltán az FTC kapitánya lila fehér csokrot nyújt át Fogl Károlynak az UTE kapitányának

A hazaiak Priboj és Schaller révén vették be a vendégek kapuját, míg a zöld-fehérektől Pataki gólja csak a szépítéshez volt elegendő, így 2:1-es hazai győzelem született.

Az amatőr korszak óriási ferencvárosi fölénnyel zárult: 34 mérkőzés, 24 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség, gólarány: 95:35. A zöld-fehérek fölényére jellemző, hogy négyszer is hatgólos különbséggel páholták el a lilákat…

1926. október 3-án került sor a profizmus korszakának első Újpest FC – Ferencváros FC bajnoki mérkőzésre. A találkozó gólnélküli döntetlennel zárult a Megyeri úti “Teknőben”.

A bajnoki visszavágó már eseménydúsabbra sikerült: 9-9 emberrel fejezték be a csapatok, de gólból a Fradisták értek el többet (2:1), sőt az idény végén a bajnoki cím és a kupa is a IX. kerületbe került. Mindkétszer az újpestieket előzték meg Tóth-Potya István tanítványai.

1928 és 1940 között a magyar színtér mellett mindkét csapat a Közép-Európa Kupában is vitézkedett. A KK-t két-két alkalommal hódították el a csapatok. 1939-ben ez a két gárda vívta a legrangosabb európai kupa döntőit, amely végül lila-fehér sikerrel zárult (1:4 és 2:2).

A nemzetközi kupadöntő mellett a magyar kupában is emlékezetes döntőt vívtak Sárosiék, amikor 1933. május 25-én 11:1-re ütötték ki Avarékat.

Az 1929/30-as idényben nyerték első bajnoki címüket a lilák, majd rá egy évre megvédték azt.

1931. április 5-én az Újpest 3:1 arányban győzött a Megyeri úton. A mérkőzés jelentősége, hogy ezután a vereség után Blum Zoltán csapata egy páratlan sorozatba kezdett. 18 hónapon át, 1932 októberéig 32 alkalommal győztesen hagyták el a pályát a franzstadti legények …

1945-ig a profi, majd NB-s korszak alatt 39 bajnoki találkozót vívott a két alakulat. Ekkor már egyenlő erők vették fel a harcot, 15  ferencvárosi és 11 újpesti győzelem mellett 13 döntetlen született, a gólarány 78:69.

A kiegyenlített párharcok ellenére ebben az időszakban a Fradi hét bajnoki címéből ötöt (1926/27 – hét pont előnnyel, 1931/32 – nyolc pont előnnyel, 1933/34 – két pont előnnyel, 1937/38 – három pont előnnyel, 1940/41 – tizenegy pont előnnyel) az öt elsőségig jutó Újpest előtt nyert meg.

*

A II. világháborút követően három bajnoki címet gyűjtöttek be Szuszáék, míg Rudasék egy bajnoki aranyéremmel gazdagították a klubok éremkollekcióját. Már az ÉDOSZ korszakban, 1950. május 21-én született meg az eddigi  legnagyobb gólkülönbségű ferencvárosi győzelem Czibor, Kocsis 3-3 valamint Deák 2 góljával: ÉDOSZ – Bp. Dózsa 8:1. (A Fradi kispadján Lyka Antal, az újpestiekén Kemény Tibor ült. A harmincas években még a Fradi színeiben együtt rohamozták az ellenfelek kapuját.)

Az ötvenes években egyik csapat számára sem termett sok babér. Az Újpest négy, a Fradi három bronzérmet ért el ebben az időszakban. Mindkét csapat számára az 1959/60-as idény jelentette a fordulópontot. A lilák Mátraiék előtt nyerték újabb bajnoki címüket. A hatvanas években újra a Fradi volt a csúcson, négy bajnoki elsőséget gyűjtöttek be Alberték.

A következő fordulópontot az 1969-es év jelentette. Az 1969 – 1978/79 közötti tizenegy bajnoki idényből kilencszer az Újpesti Dózsa nevével kezdődött a tabella, négyszer éppen Juhász Pistáékat előzték meg.

1971 júniusában a Megyeri úton aratott győzelem is kevés volt a bajnoki elsőséghez

Az 1969-re szétesett FTC, az 1970-es tavaszi bajnokságban ismét bejelentkezett az aranyért. A bajnoki döntők első találkozóján 2:1-re vezetett a Fradi a mérkőzés 85. percében, majd a vége 2:3 lett. A visszavágón ismét a zöldeknél volt az előny a 71. percig, de a vége 1:1, és újpesti aranyérem lett.

Az 1970/71-es idényben két (hiába rúgott győztes gólt Szőke a Megyeri úton), az 1972/73-as szezonban öt, az 1973/74-es bajnokságban három ponttal gyűjtöttek többet Fazekasék.

A bő húsz év (1959/60  – 1979/80) alatt lejátszott 43 bajnoki találkozóból (17 győzelem, 13 döntetlen, 13 vereség, gólarány: 82:68) számosat fel lehetne idézni. Ilyen a 8:3-as illetve a 7:1-es találkozó is, de szót érdemel Szőke Pista is, aki rendre bevette Szentmihályi kapuját vagy az egykori legendás védő, Páncsics Miklós, aki egyetlen bajnoki gólját a lila-fehéreknek lőtte. Szintén Páncsics nevéhez fűződik a Népsport első tízes osztályzata, amit 1972. április 15-én az újpestiek ellen nyújtott remek játékával érdemelt ki.

1987-ben, harminchárom év Népstadionbeli játék után költöztek vissza a csapatok otthonukba.

Az 56 stadionbeli találkozón eldöntetlent mutat az örökmérleg, 21 FTC és 20 Újpest siker mellett 15 döntetlen született és még a gólarány is elképesztően szoros, 99:96.

Míg a ’80-as években egy-egy bajnoki címet gyűjtött be mindkét klub, az utolsó bő húsz esztendőben az Újpest csak egyszer tudott az élen végezni, ráadásul ennek már 17 éve. 1930 óta nem vártak ennyi időt a lila-fehér hívek egy bajnoki aranyra sem … Eközben a Fradi ötször is az élen végzett.

A közelmúlt:

A 2000-es években lejátszott 30 bajnoki találkozóból 12 zöld-fehér és 11 lila-fehér siker született, míg nyolcszor megosztoztak a pontokon, a gólkülönbség 39-38 az Újpest javára.

A Megyeri úti 15 találkozóból viszont mindössze kétszer nyert és ötször távozott ponttal az FTC, a hazaiak nyolcszor is otthon tartották a bajnoki pontokat.

Az utolsó Szusza Ferenc stadionban rendezett derby-t az Újpest nyerte 2-1-re Vasiljevic, Simon K. ill. Mateos góljaival (ma már mindegyikük máshol futballozik).

A két csapat utolsó bajnoki mérkőzésén is hazai győzelem született Hajnal és Varga R. góljaival az Üllői úton.

A Ferencváros bajnoki örökmérlege az Újpest ellen:

201516_08_Ujpest

Mérkőzésszámok, gólok, edzők:

Szoki lőtte az utolsó ferencvárosi mesterhármast 1982-ben

A két csapat bajnoki mérkőzésein dr. Sárosi György szerepelt a legtöbbször a Ferencváros csapatában, összesen 34 alkalommal (a Megyeri úton és az Üllői úton egyaránt 17-szer). A további sorrend: Lipcsei Péter (30), dr. Fenyvesi Máté (28) és Mátrai Sándor (28).

Jelenlegi keretünkből Gera Zoltán tucatszor lépett pályára az Újpest ellen.

A lila-fehérek elleni góllövőlistát Schlosser Imre vezeti 26 góllal, amelyet 14 mérkőzésen ért el. Az Üllői úton is Slózi a legeredményesebb 11 találatával. A Megyeri úton Sárosi dr. kilencszer talált ellenfelünk kapujába.

Mostani csapatunkból Gera a leggólerősebb: eddig négyszer vette be a lilák kapuját.

Az egy mérkőzésen legtöbb gólig jutó játékosok közt Schlosser a legeredményesebb, 1911-ben hat gólig meg sem állt az első Üllői úton rendezett találkozón, míg a Megyeri úton Sárosi és Deák jutott mesterhármasig. De rajtuk kívül is akadtak még jó páran, akik legalább három gólt értek el egy találkozón: Schlosser (1910, 1911 (6 gól), 1912, 1914), Pataki (1921), Sárosi dr. (1940), Finta (1941), Deák (1948), Czibor és Kocsis (1950), Albert (1964 – Népstadion) és utoljára Szokolai (1982).

A Ferencváros kispadján Dalnoki Jenő ült a legtöbb alkalommal, tizennégyszer. Játékosként további 20 alkalommal lépett pályára.

*

Thomas Doll 28. bajnoki mérkőzésén maradhat veretlen. A német mestert dr. Lakat Károly (31 és 34 veretlen mérkőzés) valamint Blum Zoltán (36 veretlen mérkőzés) előzi meg az örökranglistán.

Amennyiben Újpestről is elhozza a három pontot Doll gárdája, úgy megismételi az 1967. évi bajnoki rajtot, amikor is 8 győzelemmel kezdett dr. Lakat Károly későbbi bajnokcsapata.

Nagy gólkülönbségű (legalább négygólos) mérkőzések:

1907.03.24., Népsziget, UTE – FTC: 0-5
1907.09.29., Népsziget, UTE – FTC: 0-6
1909.03.28., Népsziget, FTC – UTE: 6-2
1909.09.26., Millenáris, FTC – UTE: 6-2
1910.10.30., Soroksári út, UTE – FTC: 1-7
1911.04.30., Üllői út, FTC – UTE: 7-1
1912.12.08., Üllői út, FTC – UTE: 5-1
1913.11.16., Üllői út, FTC – UTE: 5-1
1918.07.07., Üllői út, FTC – UTE: 6-0
1932.04.10., Megyeri út, Újpest – Ferencváros: 0-5
1940.11.03., Megyeri út, Újpest – Ferencváros: 0-5
1941.11.30., Megyeri út, Újpest – Ferencváros: 6-2
1947.10.19., Megyeri út, Újpest – Ferencváros: 5-1
1949.05.14., Üllői út, Ferencváros – Újpest: 0-5
1950.05.21., Üllői út, ÉDOSZ – Bp. Dózsa: 8-1
1955.06.05., Népstadion, Bp. Dózsa – Bp. Kinizsi: 4-0
1976.05.15., Népstadion, Ferencváros – Újpesti Dózsa: 3-8
1979.09.22., Népstadion, Ferencváros – Újpesti Dózsa: 7-1
1982.04.21., Üllői út, Ferencváros – Újpesti Dózsa: 5-0
1990.08.18., Megyeri út, Újpesti Dózsa – Ferencváros: 0-5
2010.09.11., Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 6-0

A lila-fehérek statisztikájában szerepel két olyan találkozó is, amely Nagy Béla adatgyűjtésében/statisztikáiban nem található. Az első egy 1913. május 25-én 4:2-es FTC sikerrel zárult találkozó, melynek érdekessége, hogy csakugyan bajnoki mérkőzésnek indult, de aztán végül edzőmeccsként játszották le. A találkozót egyébként az 1912/13 évi bajnoki tabella sem tartalmazza számszerűen.
A másik kérdéses mérkőzést 1915. december 5-én a Hadikupában játszották le és ez is FTC sikerrel zárult (4:1).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.19.21:00 EL csoportkör Espanyol-FTC (TV:Sport1)
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST