Valamikor nevettünk rajta…(H)

Vándor Kálmán

VÁNDOR KÁLMÁN:

A magyar labdarúgás gunyoros-humoros-hézagpótló,
a szurkolók nélkülözhetetlen kis ábc-je

Hungary, Hongrie, Hungária… Magyarország! A magyar labdarúgás megjelenési formája a futballvilágban, nemzetközi dicsőségek és kudarcok hűséges hordozója.

HAJTÁS: minden játékos a maga malmára hajtja a vizet. Olykor a sört és a bort is.

HAMBURGER: semmi köze az SV Hamburg kupagyőztes csapatához. Megjelenési formája a futballpályán: tí­zforintos nagyságú mustárpecsét a szomszéd nadrágján.

HARAKIRI: öngól.

HAT-NULLA: elméleti gólarány.

HÁROM-NULLA: mesteri gólarány.

Hátvéd: fiatal, erős, félelmet keltő hústorony, korlátolt alkotóképességgel, amit az edzők főleg a rombolásban igyekeznek hasznosí­tani.

HAZAI PÁLYA: több néző, kevesebb taps. Hazai pályán nem lehet veszí­teni, és a döntetlent is feltételesen fogadják el. Vereség után jobb megvárni, mí­g a szurkolók szétszélednek.

HIHETETLEN: a Guinness-rekordok évente megújuló könyve szerint Dino Zoff, a Juventus kapusa 1972. szeptember és 1974. júniusa között 1142 alkalommal védte sikerrel a labdát. Vajon hogyan számolhatták meg? …

HOBBI: a labdarúgók szinte kivétel nélkül a tenisznek hódolnak szabad idejükben. A teniszezők viszont a „kerek bőrt” kergetik, ha ráérnek. Mindenki mást szeret!

HOTEL: P . . ., amikor idegenben játszanak, a szállodában mindig külön szobában tölti az éjszakát. Várja a mérkőzés kezdetét, hogy végre kialudhassa magát.

HÁTVÉD - (karikatúra: Dluhopolszky László)

HULLÁM: biztos nem tartós. A támadók második vonalának csupán alkalomszerű felzárkózása, amely hivatott lenne a visszapattanó labdákkal távolról bevenni az ellenfél kapuját. Olykor elborí­tja a szurkoló agyát.

HUMOR: a játékvezető kezdő sí­pjelére a középcsatár felemelte a kezét, üdvözölte a közönséget, és visszament az öltözőbe.

HÜLYE: „Maga hülye!” — mondja a játékos a bí­rónak a pályán. Ugyanerről a fegyelmi tárgyaláson: „Maga hülye? — én ezt csak megkérdeztem a bí­rótól . . .”

Részletek:
Vándor Kálmán
GÓL, VOLT, GÓL NEM VOLT… cí­mű könnyvéből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ