Zöld-fehér forgácsok: Vallomás a Fradiról

fradi-palya_1112Amikor a Kairosz Kiadó vezetője, Bedő György megpendí­tette, nem í­rnék-e egy vallomásos emlékezést a Fradiról, kapva-kaptam ajánlatán. Általában irodalomtörténeti elemzéseket í­rok és beszámolókat unokáimról, de a Fradi életem nagy szerelme
– remélem, feleségem megbocsájt ezért -, s akkor éppen a másodosztályba toloncolta a Kisteleki-klán, s rajta köszörülték a nyelvüket a Nemzeti Sport szakí­rói, élen a rovatvezetővel. Azt akartam elmondani, a Fradi akkor is Fradi, ha éppen „alant” van, ezért lett a könyv cí­me: Fradi szí­vvel hegyen, völgyben. így jelent meg a Kairosznál.

Amikor í­ró apám – a Fradi számára is nagy szerelem volt és maradt – először vitt az Üllői úti pályára, még álltak a falelátók. A Fradi öregfiúk Ausztria öregfiaival játszottak, ki is kaptak, de nem az eredmény volt a lényeg, hanem a többnyire idősebbekből álló nézősereg gyönyörűsége, a hajdani kedvencekkel és ellenfelekkel való találkozás. A következő héten már magától értetődő volt, hogy a Fradi-pályára megyünk. az EMTK ellen játszott a csapat, a frissen igazolt Deákkal centerben.

Deák Ferenc – akit Bamba becenévvel éltetett a Fradi-tábor – leginkább tankra emlékeztetett. Ha megindult, nem lehetett feltartóztatni. Egy Fradi-Kispest meccsen – a Kispest nagyon jó csapat volt Bozsikkal és Puskással – lázasan vállalta a játékot. Félidőben 1-0-ra vezettek a piros-feketék. Aztán jött Deák. Úgy söpörte el Patyit, a kispesti középhátvédet, mint a tavaszi szél a telet, három gólt rámolt be a kispesti kapuba. Ájuldoztunk a gyönyörűségtől.

Egy-két legendát még láthattam. Csikós Gyulát a kapuban, amikor Henni Gézát átvezényelték Újpestre, kényszerűségből be-beállt védeni. Egy-egy nagy védése után attól féltünk, eltörnek a csontjai. Sárosi doktor, a nép Gyurkája, már nem volt a régi, de köztiszteletnek örvendett, szélsőjével, Gyetvaival egyetemben. A búcsúmeccsén a svéd Norköpping ellen olyan hátrahúzós gólt lőtt, amilyet addig nem láttam.

Akkor már alakult a nagy csapat. A főmeccs előtt az ifjak játszottak tüneményes tehetséggel, Kocsis Sanyikával, aki közkedvenc lett. Fiatalokat igazoltak: Budait, Czibort, s mellettük igazi nagyságok alkották a csapat gerincét: Rudas, Kispéter, Lakat, Mészáros „Dod󔝅 és csupaszí­v gürizők: Szabó, Kéri, időnként Horváth Ödön, hátul pedig Henni Géza röpködött a kapuban, hihetetlen bravúrokkal és elképesztő könnyelműségekkel döbbentve a szurkolókat. A 30-as évek elejének csoda-Fradija után elérkezett az újabb csodacsapat: Henni – Rudas, Kispéter, Szabó – Kéri, Lakat – Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor. Némelyikük világklasszis lett, mások, elsősorban Rudas, lehettek volna. Nála gyorsabb hátvéd legfeljebb Mátrai volt, emellett gyakran egyedül tartotta föl az ellenfél csatárait, ami nem volt egyszerű, hiszen az Újpest támadói Szuszával és Zsengellérrel, az MTK a félelmetes Sándor – Hidegkuti jobbszárnnyal sokszor nyomasztó perceket szereztek számunkra.

Még nyomasztóbb éveket szerzett a „sportpolitika” a Fradi szétverésével. A Honvédba és az újpesti Dózsába kényszerí­tett játékosok hiánya rémisztő következményekkel járt. Ha akkor nincs Kispéter és Mészáros, elsüllyedtünk volna a mocsárban. Felvirradt a magyar válogatott fénylő napja, s elhomályosult a Fradié, amelytől a nevét is elvették, de a szurkolói megmaradtak, még növekedett is a számuk, hisz kitartani – valamiképp a rendszer ellen való tiltakozásnak is minősült. Hiába a nagy Honvéd, a rokonszenv soha nem lett az övék. (Általában nem szerencsés, ha egy rendszer vagy egy politikai vezető kinéz magának egy csapatot, és a többiek rovására azt támogatja.)

Következett a mélyrepülés, a kieséstől való rettegés, majd a változás, amelyben nem kis része volt az új tehetségeket kinéző Csikósnak és a csapatot egybekovácsoló Sós Károly edzőnek. Jött Kertész, Mátrai, Vilezsál, Fenyvesi, s voltak, akiket a nehézségek acéloztak meg: Gulyás a kapuban, Ombódi (aki a kapusét kivéve minden poszton használható volt), Dalnoki, aki Dékánnyal együtt akár meg is halt volna a csapatért, és Orosz „Pali”, ő valóban látott a pályán. A váz akkor telí­tődött új élettel, amikor megjelent Albert, Juhász, helyet követelt a védelemben Páncsics Miklós és Novák Dezső Szombathelyről, beérett az örökmozgó, hihetetlen munkabí­rású Rákosi, s két igazi mester irányí­tott a kispadról: Mészáros, majd Lakat Károly. Albert vezényletével, Mátraival hátul nagycsapat lett a Fradi, s az maradt akkor is, amikor Páncsics lépett Mátrai helyébe, a remek Szűcs Lajos váltotta Oroszt a fedezetsorban, hisz feltűnt egy egészen kivételes adottságú játékos, Varga Zoltán is, akiben megvolt a képesség, hogy Puskás követője legyen (mint ahogy fénykorában Albert is befért volna az aranycsapat csatársorába). Ismét „fent” voltunk, s hevesen dobogott a Fradi-szí­v a pályán és a nézőtéren is.

Még egy nagy korszaknak lehettem tanúja. A pokróckemény Dalnoki Jenő fiatalokból kalapált össze remek együttest, amelynek igazi ereje a középpályán mutatkozott meg, a Nyilasi, Ebedli, Mucha sorral, Pusztaival a jobbszélen, Szokolaival középen, Magyarral, Pogánnyal a csatársor baloldalán.

Aztán megrepedt valami. Nem tudom pontosan, hol és mikor, talán nem is lehet időponthoz kötni. Az ország erkölcsi hanyatlásával párhuzamosan a foci is elindult lefelé. Elvadult a nézőtér hangulata, szinte polgárjogot nyert az erőszak. Ez már egy másik világ. Elkezdődött az idegenből érkező játékosok térhódí­tása, s egyre kevesebb tere és lehetősége maradt a fiatal magyar tehetségeknek. A „szí­v” helyett a pénz a fontos. Talán-talán az én lelkesedésem is mérséklődött volna, ha a Fradit nem űzik a másodosztályba. Ám ez annyira aljas eljárás volt, hogy feltámadt szí­vemben a „csakazértis” haragja. Még az sem tudott eltávolí­tani, hogy megjelentek az angolok pénzzel és féltehetségekkel, ráadásul egy ideggyenge edzővel, aki azt a szörnyűséget is elkövette, hogy nem nyilatkozott meccs után, alkalmat adva a Nemzeti Sportnak, hogy hangot adjon mélységes felháborodásának. (Milyen érdekes: most, hogy Mezey György egyértelműen kijelentette: nem óhajt válaszolni a Nemzeti Sport kéréseire, óriási a csönd. Nem nehéz kitalálni, miért és ki miatt. A régi nagy újságí­rók, Pataky Károly és a többiek alighanem forognak sí­rjukban a szakma züllését látva.)

Az elmúlt évek lehangoló tapasztalatai után is él bennem a remény. Bí­zom a Kaposvárról érkezett edzőben. És bí­zom abban, hogy Lipcsei Péter és Tuboly Frigyes fiatal magyar tehetségeket kutat föl a Fradi nagy korszakainak szellemében. És remélem, nemcsak az én szí­vem dobog továbbra is a Fradiért, hanem azoké is, akik a pályán képviselik a zöld-fehér hagyományokat.

Rónay László

***

A fenti sorokat az 1937-ben született Rónay Lászlótól kaptuk, aki születésekor nemcsak nevét kapta édesapjától, hanem a Fradizmust is örökölte génjeiben, amit természetesen később tovább adott fiának.

A napokban oldalunkon is megjelent az í­ró “nagy szerelméről” született könyve, a Fradi-szí­vvel hegyen, völgyben.

fradi-szivvel_0004

-mj-

2 hozzászólás a(z) Zöld-fehér forgácsok: Vallomás a Fradiról bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ