Vincze Ottó: Nem tudtam élni a hatalmas lehetőséggel

Vincze Ottó

A Barcelona volt a temető?

A Grasshoppersnek lőtt két góljával berobbant a köztudatba, s ha a nevét halljuk, rögtön a Ferencváros BL-csapata jut az eszünkbe.
Csakhogy a legnagyobb sikerek ellenére sem úgy alakult Vincze Ottó pályafutása – ahogy a tudása, tehetsége alapján megjósolták a szakemberek? Hol rontotta el? És amire sokan keresik a választ: most akkor egy nehezen kezelhető játékosról van szó, vagy csupán egy vagány, csibész futballistáról?

Hatalmas utat járt be, hiszen az Ózdi Kohászból szinte egyből a svájci Sionhoz került. Mindössze 16 évesen…
Kiváló alapokat kapott külföldön, ám a svájci évek miatt nagy árat is fizetett: packáztak vele, és a sikerei csúcsán – nem engedték továbblépni. így is leigazolta a Barcelona (!), ám a katalánok B csapatában nem tudta megváltani a világot, ahogy a németországi légiós évek sem hoztak átütő sikereket. Pedig a magyar futball egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki…

„Ózdról a Fradiba 12 évesen: a szüleim hallani sem akartak róla”

– Csak úgy pezseg az élet Vincze Ottó körül, hol itt, hol ott tűnik fel. Árulja el: pontosan mivel foglalkozik manapság?
– Valóban nincs egy perc időm sem unatkozni. Az egyik legfontosabb, hogy ha minden jól alakul, akkor nyaralni már diplomával a zsebembe mehetek, hiszen fél év, s végzek az egyetemen: sportszervező, sportmenedzser szakon. December 31-ig a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetségben is dolgoztam menedzserként, de ez a munka megszűnt, viszont í­gy is maradt még feladatom bőven. A győri futsal csapat klubigazgatója vagyok, a TV2-n a Bajnokok Ligája szakkommentátora, s az EON arca, családi nagykövete. Ráadásul még futballozom is, az alacsonyabb osztályú Biatorbágy csapatában.

– Más meg sopánkodik, hogy milyen nehéz átállni az aktí­v futball után a civil életre…
– Én nem vagyok egy panaszkodós tí­pus, meg aztán szerencsém is volt: megtaláltak ezek a szép feladatok. Azt viszont elismerem, hogy tényleg nem egyszerű egyik pillanatról a másikra átállni, ha valaki húsz-huszonöt évet lehúzott a futballpályán. A pályafutásom végén már láttam a jeleket, hogy rövidesen abba kell hagyni, mert már nem úgy megy a játék, mint fénykoromban. És ha erőltetem, húzhattam volna még egy-két évig, de annak már semmi értelme nem lett volna. Inkább döntöttem, s elkezdtem képezni magam: elvégeztem a szakedzőit, már csak a pro-licenc hiányzik, tanultam informatikát, s belekóstoltam sok mindenbe. most meg nemsokára végzek az egyetemen…

– Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez: Ózdon kezdett futballozni, ám rövidesen már a Ferencváros mezét viselte. Hogy fedezték fel?
– Tizenegy évesen kezdtem el játszani, s rá egy évre már a serdülő-válogatott tagjának mondhattam magam. Átesetem a különböző rostákon, majd Dunavarsányban felfedezett Somogyi Lajos bácsi, aki a Fradi utánpótlás edzője volt akkoriban. Nyomban felvette a kapcsolatot a szüleimmel, hogy elvinne a Ferencvároshoz, de erről a szüleim hallani sem akartak. Nem is csoda, hiszen mindössze 12 éves voltam.

– Mégis a zöld-fehéreknél kötött ki…
– Az FTC kitartóan csábí­tott, s a szüleim végül úgy döntöttek: a fővárosba költözünk, ott vállalnak munkát, s í­gy 13 évesen én is csatlakozhattam a Ferencvároshoz.

„Mészöly Kálmán akcióba lépett”

– Mindössze néhány év elteltével viszont Svájc felé vette az irányt, holott még csak 16 esztendős volt. Nem hétköznapi kezdet – 1990-ben…
– Szintén a korosztályos válogatotthoz köthető ez is, ahol már a csapatkapitányi karszalagot is én viselhettem. Egy torna döntőjét éppen a Sion ellen játszottuk, ahol megválasztottak a legjobb játékosnak, sőt, a gólkirályi cí­met is elnyertem. Ezt látva a svájciak – élén az elnökükkel – minden követ megmozgattak, hogy megszerezzenek. Bocsák Péter menedzser segí­tségével sikerült is kiigazolnom. Engem pedig vonzott a nagy feladat és a nyelvtanulás lehetősége.

– 1990-ben, 16 évesen egy menedzser segí­tségével?
– Nem volt ő tipikus menedzser, inkább csak segí­tőnek nevezném. Közvetí­tett a svájciak és a magyarok között. A segí­tség elkelt, de abban az időben nem mindig a játékos érdekeit tartották szem előtt… Ez a svájci lépés egyébként meghatározta az elkövetkező tí­z évemet…

– Bő húsz évvel ezelőtt már simán ki lehetett igazolni, pláne ilyen fiatalon?
– Valahol én voltam az első hivatalosan kikerült játékos, mert a korosztályomból utánam ment csak ki Korolovszky Gyuri, Szekeres Tamás és Forrai Attila. Az MLSZ-ben nem is nézték jó szemmel, hogy külföldre igazolok, precedens értékű döntést hoztak, fél évig jegeltek, nem hí­vtak a korosztályos válogatottba sem.

– Négy év múlva, 1994-ben viszont hazatért, de nem a Ferencváros, hanem a Vasas lett a befutó, ahol aztán az NB I-ben is bemutatkozhatott. Miért Angyalföld?
– A katonai szolgálat miatt kellett hazatérnem, s mondanom sem kell: én a Fradihoz akartam kerülni. Csakhogy… Akkoriban a Ferencvárosban játszott Lisztes Krisztián, Lipcsei Péter, Albert Flórián – és még sokan mások… Beszéltem Nyilasi Tiborral, aki korrektül közölte: pillanatnyilag nem tud állandó lehetőséget biztosí­tani a számomra. Ezzel egy időben viszont Mészöly Kálmán megneszelte, hogy leigazolható vagyok, s akcióba lépett… Hát, í­gy kerültem a Vasashoz.

– Ahol nem is vallott szégyent: 37 meccsen 11 gólt szerzett, alapemberré vált. Ennyire jó alapokat kapott a Sionnál?
– Ennyire jó alapokat kaptam Ózdon. Bár azt is el kell mondanom, hogy a foci előtt én rengeteg sportágat kipróbáltam, úsztam, atletizáltam, karatéztam, dzsúdóztam, s ezeket nagyszerűen tudtam hasznosí­tani a későbbiekben, még akkor is, ha viszonylag későn, 11 évesen kezdtem futballozni. És még valami, amiről csak kevesen tudnak, de most elárulom: a svájci négy évem alatt én fél esztendőt kölcsönben eltöltöttem a másodosztályú Chatelsaintdenis csapatánál, s ott a felnőttek között folyamatosan játszottam. Valójában ott robbantam be.

„Vetélytársam egy 36 éves francia válogatott volt”

– Nem a Ferencváros BL-csapatában, a Grasshoppers ellen?
– Az is fantasztikus élmény. Akik átélték azt a csodát, a mai napig emlegetik, legyen szurkoló, játékos, vagy bárki, aki a csapat környékén bóklászott. Annak az időszaknak a legfontosabb tapasztalata az volt, hogy ha megkapjuk a lehetőséget a bizonyí­tásra, akkor tudunk élni vele. Az egyetlen motiváció, ami összekötött bennünket, az a siker volt. Mégpedig azért, mert azt a Ferencvárost akkoriban a legjobbak alkották, kiegészí­tve néhány fiatallal. S nekem ez eleinte furcsa volt. Én a Vasasból kitűntem, nagyon jól ment a játék, mí­g a Fradiban egy lettem a sok közül. Ezt azért meg is kellett emészteni, hiszen ez számomra nem volt éppen komfortos érzés. De aztán kiderült: jókor vagyunk jó helyen, jött a BL, mi pedig hangzatos sikert értünk el. Pedig milyen viharverten érkeztünk Zürichbe: még csak cserélni sem tudtunk, a fél csapat sérült volt, de ilyen előjelekkel is bejött minden a második félidőben. Hajdu Attila kivédett egy tizenegyest, Lisztes Krisztián megkezdte a gólgyártást, én meg folytattam…

– Mennyiben változtatta meg a további életét, karrierjét a BL-szereplés?
– Sajnos, nem ez volt a meghatározó. Pontosabban: nem tudtam annyira kamatoztatni a sikert, ahogy szerettem volna. Emlí­tettem, hogy a svájci szerződés alapvetően meghatározta a folytatást. Nos, ennek ezúttal megismertem az árnyoldalát. Tudni kell, hogy a Vasasban és utána a Fradiban is kölcsönben szerepeltem. A Sion viszont időközben megnyerte a svájci kupát, s elindulhatott a KEK-ben. Ez fontos volt, hiszen hiába volt érdeklődés irántam, hiába tárgyalt Szendrei József a spanyolokkal a további pályafutásomról – még akkor is, ha ez nem volt egy túl sikeres tárgyalás, hiszen nyomban kölcsön akartak adni a másodosztályú Meridának -, a svájci elnök mindentől elzárkózott. Nem volt más választásom, maradnom kellett, s fél évet szó szerint végigszenvedtem a Sionban. Miközben a lehető legjobb korban voltam, miközben egy fontos évet magam mögött hagytam, már nem akartam a Sionban szerepelni. De legalább játszottam volna rendszeresen, ám erről szó sem volt. Vetélytársam egy 36 éves francia válogatott játékos volt, aki ahogy felépült a sérüléséből, nyomban őt favorizálta az edző. Amikor aztán a csapat a Liverpoollal szemben búcsúzott a KEK-től, az elnök elengedett…

– És következett a Barcelona B csapata. Sokak szerint ez végzetes lépés volt. így látja?
– Nem ez volt benne a végzetes. Úgy indult, hogy fél év után végleg megvesznek a spanyolok és hároméves szerződést kötnek velem. De májusban egy szabadrúgás során megsérült a lovaglóizmom, s megoperálták mindkét oldalon. Két hónap pihenő következett, majd rehabilitáció, s Barcelonában csak felhozó edzéseket végezhettem. Amikor végre szóhoz jutottam, kaptam egy piros lapot, s eltiltottak öt hétre. Hiába dolgoztam én az edzéseken, nem vették hasznomat, s mikorra visszatértem, csak négy, öt meccs volt vissza a szezonból. így nem számoltak velem a továbbiakban…

„A fiamból hiányzik a csibészség”

– Kétévnyi ferencvárosi kitérő után ismét külföld felé vette az irányt, ezúttal Németország következett. És a Mannheimnél minden jól is kezdődött…
– Tényleg jó volt az első évem a Bundesliga II-ben szereplő Mannheimben. Akárcsak a pártfogoltam, Stieber Zolika most, én is í­gy indí­tottam. Élveztem a játékot, aztán…

– Mi történt?
– Elrúgták a bokámat a negyedik forduló környékén, s ezzel el is ment a teljes őszi szezonom. Tavasszal a csapat nélkülem is jól szerepelt, í­gy a váltás mellett döntöttem. Ami akár jól is elsülhetett volna: az első osztályú Cottbus hí­vott, s tett ajánlatot. Elfogadtam. Megkaptam a tí­zes mezt, ám legnagyobb pechemre Miriuta Laci mégsem igazolt el onnan. Márpedig ő a gárda legjobbja volt, s azt az edzőnk is megmondta: Cottbus egy kiscsapat, amely nem bí­r el két ilyen kaliberű játékost, mint Miriuta és én.

– Ezek után árulja el: elégedett a pályafutásával? Befutotta azt a karriert, amit jósoltak önnek?
– Ha azt nézem, hogy ózdi gyerekként milyen helyekre jutottam el, milyen csapatok ellen szerepelhettem, akkor még elégedett is lehetnék. De nem vagyok az, mert a lehetőségeket nem használtam ki maximálisan. És sajnos nem is futottam be a sokak által jósolt karriert.

– És a válogatottság? Sok vagy kevés, hogy tizenegy alkalommal felölthette a cí­meres mezt?
– Ez is érdekes, mert az én időmben sokkal nagyobb rangja volt a válogatott meznek. És a posztomon kiváló labdarúgók szerepeltek, elég csak Illés Bélára, Sándor Tamásra, Lisztes Krisztiánra, Pisont Istvánra gondolni, akik a nemzeti csapat szempontjából inkább előtérben voltak, lévén folyamatosan játszottak a klubjaikban. így aztán kapitányi szemmel nem is csodálkozom, hogy inkább ők kapták meg a lehetőséget. De arra a mai napig örömmel gondolok vissza, hogy Lothar Matthäus kitalált engem, s nála négyszer is csapatkapitány lehettem.

– Vincze Ottóval kapcsolatban kihagyhatatlan: nehezen kezelhető, vagy csak vagány játékos volt?
– A vagányságban van valami, és ennek a jó értelembe vett csibészségnek sok hasznát vettem. Viszont nem éreztem magam sohasem nehezen kezelhetőnek, az csak a mentalitásomból, az állandó győzni akarásomból fakadt. És soha nem voltam tiszteletlen, még csak nehezen kezelhető játékosnak is bélyegeztek meg.

– Mi a helyzet a kisfiával e téren, aki szintén futballozik?
– Valóban, a tizenegyes fiam az ETO utánpótlásában játszik, s rettentő büszke vagyok rá. Futballista szeretne lenni, s teljes szí­vvel hajt. De az a fajta csibészség, ami az apját jellemezte, egyelőre hiányzik belőle. Persze, az alma nem esik messze a fájától, s ki tudja, hogy én milyen voltam ennyi idősen?!

(Andics Gábor / Sportplusz)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ