1913.IV.20. WAF – FTC 1:4

TV-19130504-08-19130420

Weisz Ferenc 350-edszer játszik az FTC csapatában, a WAF ellen tartandó mérkőzésben. A ritka jubileum alkalmából a kitűnő játékost ünneplésben fogják részesí­teni.

(Sporthí­rlap, 1913. március 31.)

Sok a pénze a Labdarugó Szövetségnek. Legalább is erre vall az a hir, hogy a szövetség a FTC—WAF mérkőzésre Bécsbe küldi a szövetségi kapitányt, Herczog Edét. Szegény szövetségi kapitányi végre láthatja a FTC-ot játszani — Bécsben. Pesten nem volt erre alkalma. Pedig felesleges a kiküldetés, úgy sem az lesz válogatott, akit ő ajánl, vagy ha akarjuk, úgy is az lesz válogatott, akit ő nem akar. Ha pedig már minden áron Bécsbe menesztik, legalább küldjenek vele még két-három szakembert, például Mestert és Hirschlert. Majd ők segí­tenek neki véleményezni. Mikor az ilyen kiküldetéseket halljuk, mindig hallani véljük lelki füleinkkel a vidéki labdarugó sportunk feljajdulását. Hiába siránkozol te szegény árva, rád nem jut semmi. Kell a representáciára, meg a kiküldetésre.

(Pesti Hí­rlap, 1913. április 16.)

Patakynak, a FTC centercsatárának, a kultuszminiszter megengedte, hogy egyesülete, szí­neiben dacára a kereskedelmi iskolai tanulókra vonatkozó tilalomnak, tovább is játszhassék. Ezzel együtt — reméljük — a többi kereskedelmi iskolai tanulók is megkapják azt a — mondhatnék — jogukat, amelytől az elhamarkodott rendelet megfosztotta őket. Ez az óhaj annál is inkább megszí­vlelésre méltó, mert a kereskedelmi iskolákban nincs is torna s igy a tanulók, egyéb hiján, legfölebb a rossz levegőjű tantermekben elmélkedhetnek azon, hogy talán husz-harminc év múlva lesz egy miniszter, aki erre rájön.

(Pesti Hí­rlap, 1913. április 20.)

1913. április 20., *16:30, Bécs, Hütteldorf, WAC-pálya, WAF – FTC 1:4 (0:2)
vezette: Retschury (osztrák)
nézőszám: 4 000
WAF: ? — ?, Tekusch I. — ?, Sedlacek, Tekusch II. — ?, Prohaska, Fischera, Havlik, ?
FTC: Ungár — Rumbold, Payer — Weinber, Bródy, Blum — Weisz F., Tóth-Potya, Pataky, Schlosser, Borbás dr.
Gól: Prohaska vagy Fischera (49.) illetve Pataky (3., 32.), Schlosser (66., 74.)

SV-19130421-05-19130420

SH-19130421-07-19130420

Vidéki mérkőzések. (Győr.) FTC II—Győri TE 0:0. Biró: Dr. Meixner.

(Sportvilág, 1913. április 21.)

Győr. Egyetértés TO — Ferencvárosi Torna Club II. 0:0. Nagyon szép eredményt ért el a jó formában lévő győri csapat, melynek különösen a védelme nagyszerűen játszott. A játék mindvégig fair és változatos volt. Biró Meixner (GyTE.) FTC összeállí­tása: Fritz, Szandovits, Geiser, Dvorzsák, Medgyessy, Krizsán, Rónai, Bródi, Korody I., Cserni, Korody II.

(Pesti Hí­rlap, 1913. április 22.)

*Illustriertes (Österreichisches) Sportblatt, 1913. április 19.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

EL: 10.03.18:45 FTC-Tottenhem TV:M4Sport
OLDALAK
10.06.18:00 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ