1937.VII.18. KK, Austria – Ferencváros 4:1

Amikor egy fociszurkoló szembesül azzal a ténnyel, hogy kedvenc csapata egy európai kupasorozat első mérkőzésén 4:1-es vereséget szenved, nem biztos, hogy az első gondolata az lesz, hogy a visszavágón ki lehet harcolni a továbbjutást. Tudom, számtalan esetben még nagyobb különbségű vereséget is hoztak már be csapatok, de azok általában a „csoda” határát súrolták.

1937. július 18-án a KK sorozat harmadik fordulójában a Ferencváros „szaladt bele” egy elég nagy verésbe Bécsben. Az ellenfél az osztrák labdarúgás legnevesebb csapata, az Austria Wien volt, mely történelme során közel hasonló dicsőséglistával rendelkezik, mint a Ferencváros. 23 bajnoki cí­m, 27 kupagyőzelem, 6 szuperkupa győzelem fémjelzi a hazai sikereket. A nemzetközi kupákban is értek el sikereket, 1979-ben elődöntős volt a BEK-ben, 1978-ban KEK döntőt játszottak, igaz, mindkétszer vereséget szenvedtek. Az Austria csapatának Fradi vonatkozási is vannak, hiszen kevés olyan zöld-fehér rajongó van, aki nem tudja, hogy a Fradi egyik legendája, Nyilasi Tibor 1983-től 1988-ig erősí­tette a bécsi csapatot (120 mérkőzésen lépett pályára és 81 gólt szerzett). Nyilasi Tibin kí­vül Magyar István is (1982-1984) magára húzta az Austria lila-fehér mezét (a szí­nt inkább nem is kommentálom).

1937-ben még nem az Austria volt a legjobb osztrák csapat (ezekben az években főleg a hazai kupasorozatban jeleskedtek), de ahhoz elég erős, hogy egyenlő eséllyel lépjen pályára a Ferencváros ellenében. Nagyszerű körülmények között készülhettünk a mérkőzésre, ahol a legrosszabb forgatókönyvbe csak egy gólos vereség fért bele. A Nemzeti Sport előzetes tippjére (1:2) a Fradi akkori elnöke, dr. Springer Ferenc is úgy nyilatkozott, hogy fogadni merne rá, hogy annál rosszabb eredményt nem fog elérni a csapat. Azt tudjuk, hogy az elnök úr nagyszerűen vezette a Ferencvárost, de ismerve a mérkőzés végeredményét, „jósként” nem ért volna el sikereket.

A játékosok is bizakodóak voltak, ráadásul Polgár is vállalta a játékot, igaz ragaszkodott a középcsatár poszthoz, mert ott „kevesebb erőbedobással” is lehet játszani. A súlyosnak látszó vereség ellenére a Fradi nem játszott rosszul, sőt a mérkőzés java részében uralta is a játékot, de mivel a gólokat az osztrákok lőtték, í­gy amikor a bí­rói hármas végett vetett a mérkőzés, a Fradi játékosok elég keserűen nyilatkoztak a várható esélyekről.

Magáról a mérkőzésről többet nem is „árulok” el. Egyrészt nagyon nem szeretek egy Fradi vereségről í­rni, másrészt az akkori Nemzeti Sport, a kor stí­lusához méltóan egy nagyon remek kis beszámolót közölt a mérkőzésről, amit mindenkinek csak ajánlani tudok elolvasásra. Hangulatos, minden apró részletre kitérő, játékosokkal, edzőkkel és vezetőkkel készült interjúkkal téve szí­nesebbé a beszámolót.

A mérkőzés végén, a Fradi elnöke is elismerte, hogy megérdemelten nyert az Austria, de hozzáfűzte azt is, hogy ezzel még nincs „elrendezve” a továbbjutás, mert reményei szerint a budapesti visszavágón a Fradi kiharcolja a győzelmet. Bár az előbb azt í­rtam, hogy az elnök úr nem volt a jósolás területén eredményes, de talán nem árulok el túl nagy titkot, ha annyit hozzáteszek az előbbi megállapí­táshoz, hogy most nem tévedett nagyot dr. Springer Ferenc, a Ferencváros legendás elnöke.

Egy ilyen súlyos vereség után nem is lehetett mással lezárni ezt a lapszemlét, mint egy kis utalással, mely „igazságot” fog szolgáltatni a zöld-fehér szurkolók számára.

– lalolib –

1937.06.13., Prága: Slavia Prága – Ferencváros: 2-2, KK 1. forduló 1. mérkőzés
1937.06.27., Üllői út: Ferencváros- Slavia Prága: 3-1, KK 1. forduló visszavágó
1937.07.04., Üllői út: Ferencváros- Vienna: 2-1, KK 2. forduló 1. mérkőzés
1937.07.11., Bécs: Vienna – Ferencváros: 1-0, KK 2. forduló visszavágó
1937.07.14., Üllői út: Ferencváros- Vienna: 2-1, KK 2. forduló 3. mérkőzés

1937.07.18., Bécs: Austria – Ferencváros: 4-1, KK 3. forduló 1. mérkőzés

Nemzeti Sport & Sporthí­rlap

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ