1970.X.25. Bp. Honvéd – Ferencváros 1:1

Állnak(balról): Bálint, Vépi, Havasi, Páncsics, Megyesi. Elől: Szőke, Gulyás, Rákosi, Mucha, Albert, Branikovits

„Húszperces“ rangadó Kispesten

Belefogni egy muzeális lapszemlébe úgy, hogy közben az agyunk teljesen máshol jár és máshol próbálja megkeresni a válaszokat, nem a legszerencsésebb dolog. Még annak ellenére sem, hogy szerkesztőtársaim általában úgy választanak mérkőzést a beharangozóhoz, hogy legyen valami kis „áthallás” a dicső múlt és a jelen között. Példálózni nem szeretünk és nem is szoktuk a mindenkori jelen gondjaira a múltban keresni a válaszokat, de szurkolóként azért minden elkövetünk annak érdekében, hogy a múlttal ha nem is a csapatnak, de a szurkolóknak adjunk egy kis „alapozást” a jelen mérkőzéséhez.

2011. augusztusában a nyári nyugodtság helyett az őszi viharok tornyosulnak az Üllői út 129. felett és olyan veszélyhelyzetet vetí­tenek elő, hogy sokan narancsriadót fújtak és fújnak is egyhuzamban. Ennek ellensúlyozására talán jobb lett volna egy győzelmi beharangozóval feledtetni a jelen nyomorúságát, de most véletlenül sem akartunk olyan tükröt tartani a jelen elé, mely görbe tükörként eltorzí­taná az igazi lényeget. Magát a muzeális emlékezést. Mert legyen bármilyen esendő a jelen és bizonytalan a jövő, a múlt felidézése maradjon meg a nosztalgiának, a simogató emlékezésnek és annak az örömnek, hogy akik átélték a dicső múltunkat a jelen minden pillanatában bele tudnak szagolni a múlt illatos virágába.

NS-19701025Ettől függetlenül szerkesztőtársam ismét jól választott mérkőzést. Bár kicsi a hasonlósága a jelennel, de meg vannak azok a kapaszkodók, melyek össze tudják kötni az idővonal negyven évét. 1970 új évtizedet nyitott – bár a matematikusok imádnak vitázni azon, hogy 0-val vagy az 1-el kezdődik minden új – és a maga nyugalmával békésen telt el az egész világon. A politika sem tartogatott meglepetéseket és bár megkezdődtek az amerikai-vietnámi béketárgyalások, a háború vége még nagyon messzinek látszott. A tudomány meglepte a világot. A NATO fellőtte az első távközlési műholdat, válaszul az oroszok űrszondája landolt a Holdon. Az Apolló-13 kapitánya szájából meg elhangzik a világ egyik leghí­resebb mondata: „Houston, we have a problem.”

Amit ma, 2011. augusztus 12-én í­gy lehetne „ferdí­teni”: “Fradi, van egy kis gond.” De ne legyünk igazságtalanok és maradjunk 1970-nél. Ettől függetlenül 1970-re is igaz az előbbi „ferdí­tés”, hiszen a sérült Géczi Pistának egyszerűen nem volt helyettese. Azt nem tudni, kinek az fejéből pattant ki az ötlet, de a meglepő megoldás született. Egy 39 éves kapus mellett döntöttek, aki még az ötvenes években divattá tette a nap elleni sapka viseletet és akit 1959-ben simán elküldtek a Fradiból, de akinek a szí­ve mindig is zöld-fehér maradt bármerre is sodorták a hullámok. És mikor 1970-ben a Fradi vezetői megkeresték azzal, hogy térjen vissza az első csapathoz, azonnal igent mondott. Nem mérlegelt, nem kért számon semmit. Tudta, hogy segí­tenie kell, tudta, hogy csak vésztartalékként számí­tanak rá, de az örök szerelemnek még 39 évesen sem mondhatott nemet. Gulyás Gézáról van szó, a Fradi legendás kapusáról, aki 206 alkalommal védte a kaput (csúcstartó is lehetett volna, ha 1959-ben politikai nyomásra nem távolí­tják el a Fradiból) és 1 gólt is szerzett, mely emlékezetes esemény, hiszen az utolsó bajnoki fellépésén (1971.06.21) büntetőből szerezte a Dunaújváros ellen. És ha hasonlóságot akarunk keresni a múlt és a jelen között, akkor adva van, hiszen az elmúlt héten lett a Fradi igazolt játékosa Végh Zoltán akit negyven évesen igazoltuk le és aki majdnem akkor született, amikor a muzeális lapszemlénk „játszódik”.

A kapuson kí­vül van még hasonlóság, de ez tényleg csak a véletlen műve és semmi szerepet nem játszik a kiválasztásban. A hatvanas évek végén már kezdett felbomlani az „aranylábúak” korszaka és bár az 1970-es egy szezonos bajnokságban még döntőt játszottunk a Dózsával (2:3, 1:1 í­gy másodikok lettünk), de a bomlás jelei már mutatkoztak, melyek főleg személyi konfliktusokban csúcsosodtak ki. 1969 decemberében váratlanul eligazolt Szűcs Lajos, de ezzel a problémák még nem oldottak meg teljesen. Kevés információval rendelkezünk és nem is akarunk konkrét tények nélkül vagdalkozni, de elég megnézni az 1970-es csapat összeállí­tását és hamar rájövünk, hogy kik között is alakulhattak ki a viták.

l_1970NOV24-19701025Problémák tehát 1970-ben is voltak, de ez legfeljebb a pályán kí­vülre volt jellemző, ebből a játék közben semmit sem lehetett érezni. Mert akkor még a játék volt az első. Ha felhúztad magadra a zöld-fehér mezt, ha kifutottál a több tí­zezer szurkoló elé, ha megláttad a pöttyöst a kezdőponton, már semmi sem létezett tovább, csak a játék. Bár eddig is voltak már olyan muzeális beharangozóim ahol éppenséggel a mérkőzésről í­rtam a legkevesebbet, és most sem halmoztam el információval a kedves olvasót a találkozóról, de az Apolló-13 kapitányának „tényszerű” mondatának utóhatása sok felé terelte a gondolataimat.

Az akkori labdarúgásunk erejét mutatja az is, hogy a Honvéd csapatában is olyan játékosok szerepeltek (Bicskei, Tajti, Komora, Kocsis, Kozma) akik hosszú ideig töltötte be jelentős szerepet a magyar labdarúgásban. A Fradi 1970-es összetétele éppen átmenetet képzett azok között akik a hatvanas években játszottak főszerepet (Páncsics, Rákosi, Albert, Branikovits, Szőke) és azok között akik a hetvenes években (Vépi, Megyesi, Bálint, Mucha) vezetik sikerre a Ferencvárost. Sajnos abban már nem vagyok biztos, hogy 2050-ben az akkori szurkolók az előbbiekhez hasonlí­tható neveket tudnak majd felsorolni 2011-ből. Legfeljebb a bizonytalanságra, a széthúzásra fognak emlékezni és arra, hogy akkor is volt egy kapus a Fradiban, akik 40 évesen igazoltunk le. Mint 1970-ben Gulyást, akiről az akkor í­gy í­rtak: „Őt a sors a tenyerébe vette és felemelte: tizenkét évvel a visszavonulása után újra szerepelt a CSAPATBAN!”

így í­rva a csapat szót, csupa nagybetűvel. Mert akkor még beszélhettünk csapatról mert akkor még létezett a FERENCVÁROS. Csupa, csupa nagybetűvel.

– lalolib, 2011.08.13. 

NS-19701026-0102-19701025

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ