2006.IV.29. Ferencváros – Vasas: 3-1

Egy hozzászólás a(z) 11111010110ejegyzéshez

  • 93
    Vége a mérkőzésnek, csapatunk 3-1-re nyert.
    90
    Három percnyi hosszabbí­tás következik.
    88
    Laczkó forgatta meg az emberét, és tört be a tizenhatoson belülre, majd éles szögből lőtt, Németh azonban védett.
    81
    Lipcsei lábára csúnyán rátartottak, az esettől alig két méterre álló Sápi játékvezető azonban “nem vette észre” ezt. Mint csapatkapitány, Lipcsei odament a bí­róhoz, aki ezért sárga lapot adott neki…
    79
    Ismét két gól az előnyünk. Lipcsei szöglete után az előrehúzódó Tí­már fejelt kapura, Németh azonban védett. A kipattanóra érkezett Jovánczai és közelről megszerezte harmadik gólunkat. (3-1)
    76
    Majoros í­velt a túloldalon érkező Waltnerhez, aki kissé kisodródott helyzetből 9 méterrről lőtt -- a bal alsó sarok mellé.
    74
    Harmadszor is csere a vendégeknél: Kapicot Majoros váltja.
    73
    Leandro lőtt vezette a labdát, majd középre adott, a labda azonban elsuhant Jovánczai előtt.
    71
    Szalai kap lehetőséget, Bajevski hagyja el a pályát.
    71
    Bár az utóbbi percekben inkább a vendégek irányí­tották a játékot, a mieink alakí­tottak ki veszélyes helyzetet: Lazic indí­totta Jovánczait, aki kicselezte védőjét, majd lőhetett volna, támadónk azonban még egy cselt szeretett volna bemutatni, ezzel azonban odalett a helyzet.
    70
    Sápi játékvezető a mezőnyben meglehetősen gyakran téved a Vasas javára -- a mieink kárára.
    68
    Lazic szabálytalankodott Rósával. Játékosunk sárga lapot kapott.
    62
    Szépí­tett a Vasas. Egy baloldali támadás végén RósaHenrik 20 méterről kilőtte az alsó sarkot, í­gy 2-1-re módosult az eredmény.
    60
    Tőzsér helyén Lazic bizonyí­that.
    59
    Bajevski iramodott meg a jobb oldalon, két szép cselt is bemutatott, végül Tóth andrás állí­totta meg -- szabálytalanul. A szabadrúgást Tőzsér végezte el, a labda jócskán elkerülte a kaput.
    57
    Ismét csere a vendégeknél: Szabó Ottó helyett Molnár Zoltán kap lehetőséget.
    57
    Laczkó lépett ki és indult volna meg befele, a kapu felé, Fehér Zsolt azonban hátulról igen csúnyán felrúgta őt. A közönség és játékosaink piros lapot reklamáltak, Sápi azonban sárgát mutatott fel a durván szabálytalankodó angyalföldinek.
    52
    Bárányos “csuklott össze” a kapunktól 23 méterrel. A szabadrúgást a sértett(?) lőtte el, a jobb alsó sarokba tartó labdát azonban Kemenes kiütötte. Érkezett Waltner, ám csak az oldalhálóba tudott lőni.
    Az angyalföldi szurkolók már gólt kiáltottak, bánatukra -- és a mi örömünkre -- azonban csak az oldalháló rezgett meg.
    46
    A vendégeknél Gyánó helyén Waltner folytatja.
    46
    Folytatódik a mérkőzés.
    45
    A szünetben bajnoki cí­met szerzett női jégkorongozóink “léptek pályára”. A bajnokcsapatot hatalmas taps köszöntötte.
    45
    Vége az első játékrésznek. Csapatunk teljesen megérdemelten vezet, játékosaink okosan és taktikusan futballoznak.
    43
    Botis az elmúlt három percben kétszer is remek ütemben és nagyon szépen szerelte a kapunkra törni igyekvő támadókat.
    39
    Lipcsei tapsoltatta meg szurkolóinkat. Csapatkapitányunk vezette a kapu felé a labdát, közben pedig kiosztott egy kötényt Kapicnak, ami a jelenlévők körében nagy tetszést aratott.
    34
    Kettővel vezetünk! Csapatunk egyik legjobbja, Bajevski harcolt ki szögletet. Tőzsér beadásánál Botishelyzekedett remekül, és hét méterről a gólvonalon túlra fejelte a labdát. Ezzel 2-0.
    31
    Helyzet a mieinknél is: a szögletünk után kifejelt labdát Leandro előbb átvette, majd 23 méterről, ballal nagy erővel kapura lőtte, a lefele “csapódó” labdát azonban Németh Gábor -- egykori játékosunk -- védte.
    29
    Zováth vezette a labdát, majd 22 méterről célba vette a kapunkat, a jobblábas, a kapu közepébe tartó lövést azonban Kemenes hárí­totta.
    28
    Az eddigiekhez képest feljebb jött a Vasas.
    Kapic kezéről(!)indult a vendégek támadása, a támadás végén Csordáshoz került a labda, aki egy az egyben vihette Kemenesre, kapusunk azonban bravúrral szögletre mentett.
    23
    Zováth szabálytalankodott -- úgy tűnt, sárga lapot érdemlően. Ez lett volna a középpályás második sárgája…
    22
    Balog belépője után újabb szabadrúgást végezhettek el az angyalföldiek. Ezúttal Bárányos próbálkozott, 17 méterről ellőtt labdáját Kemenes kiütötte, majd kapusunk a kipattanót is felszedte az érkező Gyánó elől.
    20
    Tí­már szabálytalánságát követően szabadrúgáshoz jutottak a vendégek nagyjából a tizenhatossal egy vonalból. Rósa állt a labda mögé, élesen becsavart labdáját Kemenes szögletre ütötte.
    16
    Lipcsei szerzett labdát, és indult volna meg vele a kapu felé, Zováth azonban utána ment, és lerántotta csapatkapitányunkat. A vendégek játékosa sárga lapot kapott.
    Zováth az esetet követően azonnal elnézést kért egykori csapattársától.
    14
    A vendégek kontrákkal próbálkoznak, egyelőre azonban nem sok sikerrel, védelmünk remekül teljesí­t.
    13
    Tőzsér szögleténél Lipcsei helyezkedett remekül: csapatkapitányunk Tőzsér pontos beí­velését 18 méterről kapárból kapura “küldte”. Veszélyesnek tűnt a lapos, pattogós lövés, ám a védőkben elakadt. Könnyen növelhettük volna előnyünket.
    8
    Vezetünk!Leandro csapta be Kapicot, majd vitte el mellette szép csellel a labdát. Játékosunk beí­velése Jovánczai felett még elszállt, ám érkezett Bajevski és hat méterről a léc alá fejelte a labdát.(1-0)
    7
    Lipcsei ugratta volna ki Bajevskit, ám a védők közül kitörni igyekvő támadónk elől az utolsó pillanatban megszerezték a labdát a vendégek. agy helyzet lehetett volna…
    6
    Egy-egy szöglet mindkét oldalon. A vendégeké után nem alakult ki gólveszélyes helyzet, a miénket követően azonban Tí­már 5 méterről fejelt a kapu fölé.
    3
    A mieink kezdetek támadóbb szellemben.
    1
    Csapatunk a Springer-szobor felöli kapura támad az első félidőben.
    1
    A mieink ismét tiszta fehér szerelésben játszanak -- ahogyan Diósgyőrben is -, ellenfelünk piros-kék csí­kos mezben lépett pályára.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. Két egykori játékosunk, Zováth és Bárányos indí­tották útjára a labdát.
    .
    A csapatok pályára vonulását követően Lipcsei Péter egy-egy mezt adott át klubunk két dolgozójának, az Aranydiplomát kapott Papp Dórának, valamint a nemrégiben hatvanadik születésnapját ünneplő Kaszás Pálnak.
    .
    Csereként Szabó K., Bartha, Brettschneider, Budovinszky, Fitos, Lazic valamint Szalai kaphat lehetőséget.
    .
    Csapatunk az alábbi összeállí­tásban lép pályára:
    Kemenes-Balog, Botis, Tí­már, Leandro-Bognár, Lipcsei, Tőzsér, Laczkó-Jovánczai, Bajevski
    .
    Érdekesség, hogy Gellei Imre korábban irányí­totta a Vasast is, és a vendégek edzője, Pintér Attila és ült a Ferencváros kispadján.
    .
    A találkozó játékvezetője Sápi Csaba lesz.

    .
    A Fradi a tabella 5.helyéről, mí­g ellenfelünk a 14.pozí­cióból vág neki a mérkőzésnek.
    .
    Köszöntjük Szurkolóinkat! A Borsodi Liga 25.fordulójában csapatunk a Vasast fogadja az Üllői úton.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ