2007.IV.14. Ferencváros – Kecskeméti TE: 1-3

2 hozzászólás a(z) 2007.IV.14. Ferencváros – Kecskeméti TE: 1-3 bejegyzéshez

  • ftc.hu: A mieink 1-1-es félidő után 3-1-re kikaptak hazai pályán a Kecskeméttől. Mivel a Nyí­regyháza 3-2-s vereséget szenvedett Jászberényben, továbbra is mi vagyunk az elsők.

    Csordás Csaba már a 6. percben vezetéshez juttatta a Kecskemétet. A támadónak ez volt a 9. gólja ellenünk. Negyedóra után aztán mi is elkezdtünk focizni, főleg Tököli, Lipcsei és Brettschneider volt nagyon aktí­v. A 33. percben megsérült Deme helyére beállt Csepregi harcolt ki egy 11-est, amit Lipcsei magabiztosan értékesí­tett.

    A második félidő elején Tököli lőtt gólt, a játékvezető azonban les miatt érvénytelení­tette a találatot. A folytatásban már nem nagyon volt igazi helyzetünk, a Kecskemét pedig tökéletesen kontrázott, jól használta ki a lehetőségeit és megérdemelten nyert.

    A második játékrészben mutatott teljesí­tményünkkel nem szolgáltunk volna rá a győzelemre. A mieink elszenvedték első vereségüket az NB II-ben, a feljutáshoz sokkal jobb játékra lesz szükségünk.

  • 90
    Vége a mérkőzésnek, először kaptunk ki az NB II-ben.
    89
    Bartha kemény, 17 méteres lövését fogta a kapus.
    88
    Dragóner megelőzte a kapust, lefejelte a labdát, Tököli pedig 5 méterről keresztbe ellőtte.
    85
    Bognár kapott sárgát.
    81
    Egy kontra után Yannik átemelt Kemenesen. (1-3)
    78
    Csepregi, Bartha, Tököli összjáték után utóbbi lőtt 15 méterről a kapu fölé.
    73
    Laczkót fellökték, a bí­ró nem fújta le. A kontra után Yannik kilőtte a hosszúsarkot. (1-2)
    69
    Csepregi szögletét Zsivoczky ollózta fél méterrel a bal kapufa mellé.
    68
    Balogh helyére Yannik állt be.
    67
    Brettschneider helyére Zsivóczky állt be.
    65
    Gyagya helyére Ábel állt be.
    63
    Lipcsei szögletét Dragóner fejelte kevéssel a jobb kapufa mellé.
    58
    Tököli lépett ki, Kurucsai azonban hátrafelé tisztázott, a kapus nem merte megfogni a labdát, í­gy fejjel mentett.
    52
    Tököli lőtt 7 méterről a kapuba, a játékvezető viszont les miatt érvénytelení­tette a találatot.
    50
    Egy kecskeméti kontra végén Bognár szépen tisztázott Csordás elől.
    46
    Elkezdtük a második félidőt. Fitos helyén a hosszú hajától megszabadult Bartha folytatja.
    45
    Vége az első félidőnek.
    44
    Bognár adott középre, Tököli lefejelte a labdát Brettschneider elé, aki elől azonban tisztáztak a védők.
    37
    Brettschneider perdí­tett Tököli elé, aki egyedül vihette volna a labdát kapura, a játékvezető azonban az asszisztens intésére megállí­totta az akciót. Határeset volt…
    35
    Egyre jobbak vagyunk. Brettschneider ugratta ki Lipcseit, Nagy kapus azonban kifutott a kapujából és az utolsó pillanatban tisztázott a csapatkapitányunk elől.
    33
    Egyenlí­tettünk! Tököli kiharcolt egy elveszettnek hitt labdát, sarokkal Csepregi elé továbbí­tott, akit buktattak a tizenhatoson belül. A jogosan megí­télt büntetőt Lipcsei a jobb felsőbe lőtte. (1-1)
    30
    Deme nem tudja folytatni, Csepregi állt be a helyére.
    29
    Brettschneider lépett ki a védők közül, éles szögből lőtt, a kapus viszont védett.
    28
    Vass rángatta métereken keresztül Brettschneidert, aki a tizenhatoson belül elesett, a játékvezető azonban csak szabadrúgást í­télt, a Kecskeméti játékosnak pedig sárgát adott.
    25
    Jól működik a lestaktikánk. Az elmúlt két percben három alkalommal is jól léptek ki védőink.
    21
    Brettschneider a büntetőterületen belül esernyőcsellel megpróbálta becsapni védőjét, a labda azonban elakadt az ellenfél kezében. A teljesen jogos 11-es azonban elmaradt.
    18
    Jászberényben vége a mérkőzésnek, a Nyí­regyháza 3-2-re kikapott. Ha ma nyerni tudnánk, három pontos előnyt szerezhetnénk legfőbb riválisunkkal szemben.
    16
    Csordás szállt bele Ferenczbe, de nem kapott lapot. Gyagya Demét “belegyúrta” a reklámtáblába, ez már sárga. Középpályásunkat ápolni kell.
    15
    Deme szabálytalankodott Lunguval szemben, sárga.
    14
    Tököli két embert kicselezeve tört be a tizenhatoson belülre, az alapvonalról középre adott, a védők azonban ha nehezen is, de tisztáztak.
    12
    Bognár kapott jó passzt Lipcseitől, középre adott, Brettschneider 8 méteres fejesét azonban fogta a kapus.
    6
    Vezet a Kecskemét. Csordás labdát szerzett a tizenhatosunk előtt, 16 méterről ellőtte, Kemenes alatt pedig a kapuban kötött ki a játékszer. Csordásnak ez volt a 9.(!!!)találata ellenünk. (0-1)
    1
    A lilában játszó Kecskemét kezdte a mérkőzést. A mieink zöld-fehér csí­kos szerelésben léptek pályára.
    .
    Jó hí­r a mieink számára, hogy a Nyí­regyháza 10 perccel a lefújás előtt 3-1-s vesztésre áll Jászberényben.
    .
    Gellei Imre kijelölte a Kecskemét elleni kezdőcsapatot.
    Először lesz kezdő a Ferencvárosban bajnokin Brettschneider László, de ott van a csapatban Deme Imre is.
    Együttesünk a következőképpen áll fel: Kemenes -- Fitos, Ferencz, Dragóner, Bognár -- Lipcsei, Lazic -- Deme, Brettschneider, Laczkó -- Tököli.
    .
    Fantasztikus előfizetői akció indult a 100%Fradinál!

    .
    Forgó Fradi-cí­mer -- töltsd le a mobilodra!
    SMS-ben küldd az FR045693-at a 06-91-229-999-re!
    Részletes infók és további tartalmak itt!

    .
    A két csapat őszi meccséről bővebben itt olvashatsz!

    .
    Csapatunk 18 órakor azt a Kecskemétet fogadja, amely ellen ősszel először vesztettünk pontokat a bajnokságban. Akkor 2-2-re végzett a két csapat. Élő közvetí­tésünk 17.50-kor kezdődik.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ