2007.IV.30. Ferencváros – Nyí­regyháza: 1-1

2 hozzászólás a(z) 2007.IV.30. Ferencváros – Nyí­regyháza: 1-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: A Ferencváros szempontjából az év legfontosabb mérkőzésén a mieink döntetlent játszottak a Nyí­regyházával.

    Az első tí­z percben mi voltunk jobbak, de igazi gólhelyzetet nem tudtunk kialakí­tani. A 20. percben egy védelmi hiba után Montvai váratlanul vezetést szerzett a Nyí­regyházának. A folytatásban sokáig semmi emlékezetes nem történt, majd a 39. percben Bognár í­velt középre egy szabadrúgást, amit Tököli 7 méterről a kapuba csúsztatott. A gólunk után sokkal jobban játszottunk, előbb Lipcsei 32 méteres szabadrúgását védte bravúrral Erdélyi, majd a 45. percben Tököli szerezhetett volna gólt. Előbb 11 méterről próbálta átemelni Erdélyit, aki azonban bravúrral mentett, majd Lipcsei jobbról érkező beadása után Tököli fejelhetett, a vendégek kapusa azonban ismét védett.

    A második félidő első felében mi játszottunk fölényben, főleg Tököli volt elemében, de újabb gólt már nem tudott szerezni. Az utolsó 20 percben ugyan többet birtokoltuk a labdát, helyzetünk azonban csak a 89. percben volt, amikor Jovánczai fejese a felső lécről kifelé pattant.

    Jobb gólkülönbségünknek köszönhetően továbbra is mi vezetjük az NB II Keleti csoportját.

  • 90
    Vége a mérkőzésnek.
    88
    Lipcsei beadása után Jovánczai fejese a felső lécről kifelé pattant, de les miatt már lefújta a játékvezető.
    86
    Lengyel állt be Montvai helyére.
    83
    Deme 20 méterről lő mellé.
    81
    Tököli helyére Horváth állt be.
    80
    Tököli szépen vitte el a labdát Ambrusz mellett, középre gurí­tott Bognár lövését blokkolták, Deme pedig 13 méterről a kapu mellé ollózott.
    78
    Lipcsei 28 méteres lövését Erdélyi fogta.
    73
    Lippai- Madar csere a vendégeknél.
    71
    Brettschneider helyére Jovánczai állt be.
    70
    Laczkó nagyon éles szögből keményen lőtt, a labda alig szállt a kapu mellé.
    69
    Deme 17 méteres lövését blokkolták a védők, a labda felpörgött, Tököli 8 méterről pedig fölé fejelt.
    64
    Sikerrel, hiszen támadónk visszatérhetett.
    62
    Tököli lába görcsbe ugrott, előbb sportszerűen a közelben álló Bagoly vette őt kezelésbe, majd az oldalvonal mellett Eisemann gyúró és Gyarmati doktor próbált segí­teni Tökin.
    59
    Cseréltek a vendégek is: Zabos helyén Hegedűs játszik.
    58
    Lippai brutálisan felrúgta Zsivoczkyt, de még sárgát sem kapott.
    57
    Lippai 18 méteres lövését Szabó biztosan fogta.
    54
    Tököli szerzett harcosan labdát, majd Laczkó elé játszott, aki 17 méterről fölé lőtt.
    52
    Egy szöglet után Tököli elé került a labda, aki 11 méterről ballal a kapu mellő lőtt.
    50
    Minczér felrúgta Tökölit, sárga.
    46
    Elkezdődött a második félidő. Zsivóczky állt be Csepregi helyére.
    45
    Vége az első félidőnek. Ha a másodikban úgy fogunk játszani, mint ahogy az egyenlí­tő gólunk után tettük, akkor nem lehet gond a három pont megszerzésével.
    45
    Egy jó kiugratás után Tököli 11 méterről megpróbálta átemelni a kapust, aki azonban megnyúlva elérte a labdát, majd Töki egyből lőtt, de az védők blokkoltak. A labda azonban nálunk maradt, Lipcsei jobbról érkező beadás után Tököli 7 méterről fejelt, Erdélyi hatalmas védést mutatott be.
    45
    A tizenhatoson belül Sipos eltüntette Laczkót,mehetett tovább…
    44
    A gól óta jobban játszunk. Lipcsei 32 méteres szabadrúgását Erdélyi bravúrral védte.
    42
    Bagoly utolsó emberként buktatta a kiugró Tökölit, a vendégek játékosa érthetetlen módon csak sárgát kapott.
    39
    Góóóól!!! Bognár előreí­velt szabadrúgása után Tököli 7 méterről a kapuba csúsztatott! (1-1)
    33
    Ismét Montvai ugrott volna ki, Lipcsei szabálytalanul szerelte, sárgát kapott.
    31
    Bognár adott jobbról középre, Bagoly pedig 5 méterről majdnem a saját kapujába fejelt, de a labda pár centivel elkerülte a bal sarkot.
    20
    Deme labdát vesztett a térfelünkön, egy jó kiugratás után Montvai 12 méterről a bal sarokba gurí­tott. 0-1
    15
    Lipcsei szöglete után Laczkó fejelt a kapu fölé.
    13
    Labdát vesztettünk a középpályán, Szilágyit ügyesen ugratták, éles szögből lőtt, de Szabó biztosan védett.
    12
    Minczér csúnyán “beleszállt” Csepregibe, a jogos sárga elmaradt.
    10
    A jobb oldalon Brettschneider sarokkal Csepregi elé tette a labdát, aki élesen középre adott, Bagoly azonban fejjel mentett.
    6
    Laczkó két jó csel után 16 méterről középre gurí­tott, a védők röviden szabadí­tottak fel, Brettschneider pedig 18 méterről fölé lőtt.
    4
    Tököli hozta fel a labdát, Brettschneidert ugratta ki, de Breki lesen állt.
    1
    Mi kezdtük a mérkőzést.
    .
    A Fradi tiszta fehérben, mí­g a Nyí­regyháza piros felsőben és kék nadrágban játszik majd.
    .
    A mieink a következő összeállí­tásban lépnek pályára: Szabó- Bognár, Lipcsei, Ferencz, Nagy S. -- Csepregi, Deme, Lazic, Laczkó -- Brettschneider -- Tököli.
    .
    Töltsd le a Fradi indulót a mobilodra!
    Eredeti hangzásban: küldd az FR16050-et a 06-91-229-999-re!
    A szurkolótábor előadásában: küldd az FR16053-at a 06-91-229-999-re!
    Polifónikus csengésként: küldd az FR37575-öt a 06-91-227-222-re!
    Eredeti hangzásban: küldd az FR28755-öt a 06-91-227-222-re!
    Részletes infók és további Fradis-csengőhangok itt!

    .
    Csapatunk 18 órakor fogadja az Üllői úton a Nyí­regyházát. A találkozó sokak szerint a későbbiekben akár az elsőségről is dönthet. Élő közvetí­tésünk 17.45-kor kezdődik.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ