2007.VIII.11. Ferencváros – BKV Előre: 2-0

Az utolsó pillanatban törte meg az Előre védelmét a Csank-csapat

Az utolsó pillanatokban szerezte meg a három pontot a Ferencváros labdarúgócsapata az NB II Keleti csoportjának első fordulójában. Igaz Csank János csapata egész végig mezőnyfölényben játszott végül csak a hosszabbí­tás perceiben Lipcsei Péter és Edouard Ndjodo révén tudta megszerezni a győzelmet.

Nyilatkozatok:

Csank János győzelmekre számí­t a szezon elején, de szerinte a csapat a harmadik fordulótól mutatja majd az igazi arcát.

– Az első két forduló több szempontból is nehéz lesz – mondta a szakvezető a 100%Fradinak. – Mint ismert, a keret későn állt össze, több rutinos visszatérőnk sincs még megfelelő állapotban, ráadásul olyan pechesek voltunk, hogy a sérültjeink egytől egyig olyan játékosok, akiknek kulcsfeladata lenne a csapat játékában. Ezen dolgok összessége miatt érzem úgy, hogy nem lesz egyszerű az első két meccs, úgy vélem, a harmadik körtől lesz majd olyan állapotban a csapat, ami normálisnak tekinthető. Ettől függetlenül győzelmekkel és hat ponttal kalkulálok az első két kört illetően, úgy érzem, figyelembe véve a fent elmondottakat, ez lökést is adhatna a folytatásra.

A mérkőzés:

Ferencváros – BKV Előre: 2-0 (0-0)
Üllői út, 7.500 néző, vezette: Bognár Tamás (asszisztensek: Vámos, Huszár; tartalékjv.: Király)

Ferencváros: Zarzycki – Nagy S., Dragóner, Mátyus, Nagy J. – Deme (Fitos 78.), Lazic, Lipcsei, Zsivoczky (Vincze O. 46.) – Horváth P. (Bartha 58.), Ndjodo
kispad: Szabó K., Brettschneider, Rédei, Medgyesi
vezetőedző: Csank János

BKV Előre: Stefán – Varga A., Benke, Molnár A., Nemecsek – Hégli (Busa 62.), Béress, Szabados T., Mohácsik (Murinai 79.) – Sidó (Pál 70.), Szőke J.
kispad: Szűcs L., Namuquita, Petruska, Kovács A.
vezetőedző: Rácz László

Gól: Lipcsei (90+1.), Ndjodo (90+4.)
Sárga lap: Nagy S. (77.), Mátyus (87.), Dragóner (90.) illetve Varga A. (29.), Mohácsik (55.)

20070811-bkv-ndjodoAhogy arra számí­tani is lehetett, a Ferencváros az első pillanattól kezdve a kezében tartotta a mérkőzést, és irányí­totta a játékot is. Azonban némi hiba csúszott a zöld-fehérek gépezetébe, hiszen az első negyedórában mindössze két távoli kí­sérletig jutottak.

A folytatásban sem változott a játék képe, a Fradi jószerivel csak támadott, mí­g a vendégek tí­z emberrel védekeztek, és csupán egy-egy kontratámadást vezettek, és ebből próbálták veszélyeztetni a hazai kaput.

Az Előre játékosai közül mindenképpen ki kellett emelni Stefán kapust, aki ekkor és a második játékrészben is remekül irányí­tota társait, és magabiztosan fogta a zöld-fehérek próbálkozásait.

A szünet után Csank János cserékkel próbálta veszélyesebbé tenni együttese játékát, azonban a BKV védelme nagyszerűen védekezett, igaz Ndjodo kétszer is megszerezhette volna a vezetést a hazaiaknak, de Stefán a helyén volt és továbbra is érintetlenül tartotta hálóját.

A hajrában Bartha szerezhette volna meg kétszer is a győzelmet jelentő gólt a Fradinak, azonban a BKV kapusa mindkét esetben bravúrral hárí­tott.

Már-már a kilátogató több mint hétezer néző azt gondolhatta, hogy rögtön az első fordulóban pontokat hullajt el, azonban Lipcsei Péter jól helyezkedett, és egy a kapufáról kipattanó labdát vágott a vendégek kapujába a hosszabbí­tás első percében.

A további a percekben Rácz László együttese megpróbálta a lehetetlen, egyenlí­teni az Üllői úton, de ennek újabb bekapott gól lett az eredménye, amit Ndjodo szerzett egy kiugratás után.

Összességében a játék képe alapján a Ferencváros megérdemelte a három pontot, azonban nem sokon múlott, hogy egy könnyűnek mondható győzelmet szalasszon el.

Nyilatkozatok:

20070811-bkv-zsivoczkyCsank János győzelemmel debütált, í­gy érthető módon elégedett volt a mérkőzés után: – Ellenfelünk rendkí­vül szervezetten játszott, jól alkalmazta az emberfogást és a területvédekezést is – mondta Csank. – Voltak helyzeteink korábban is, de az utolsó pillanatban mindig hibáztunk. Az az igazság, hogy az alapcsapatból még több ember hiányzik, az újonnan érkezettek közül pedig még nincs mindenki megfelelő erőnléti állapotban. Horváth Péter enyhe agyrázkódást szenvedett és felrepedt a fejbőre, valószí­nűleg Kazincbarcikán nem számí­thatok rá. Nagyon jó hangulatú mérkőzés volt, külön köszönet a szurkolóknak, hogy végig türelmesek voltak a csapathoz.

Rácz László a BKV Előre vezetőedzője a vereség ellenére nem volt szomorú: – Nagy élmény volt számomra, hogy edzőként szerepelhettem az Üllői úti stadionban – mondta Rácz. – A csapat nagyrészt megvalósí­totta azt, amit kértem, kár, hogy a végén nem koncentráltunk megfelelően. Emelt fővel jöhettünk le a pályáról, hiszen végig partiban maradtunk a Ferencvárossal, elöl ugyan nem voltunk túl hatékonyak, mivel ellenfelünk ránk erőltette a játékát.

Zsivóczky Norbert: – A mester valóban megadta nekem a bizalmat az utóbbi hetekben, csak rajtam múlik, hogy élni tudok-e vele. Mindenki tiszta lappal indult nála, már érkezésekor elmondta, nála nem számí­t sem a kor, sem az eddigi teljesí­tmény, csak a nála mutatott játék dönt. Örülök, hogy ezek után gyakran kaptam lehetőséget a kezdőcsapatban. Úgy érzem, eddig nem okoztam csalódást, edzéseken pedig kiadom a 100%-ot magamból, úgyhogy remélem, a folytatásban is számol velem.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2007.VIII.11. Ferencváros – BKV Előre: 2-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: A fantasztikus hajrának köszönhetően győzelemmel kezdtük a bajnokságot. Együttesünk 2-0-ra győzött a BKV Előre ellen az Üllői úton, góljainkat a hosszabbí­tásban szerezte Lipcsei és Ndjodo.

    Csank János csapata az első perctől magához ragadta a kezdeményezést, ám nehezen boldogult a kapujuk előtt tömörülő vendégcsapattal. Horváth, majd Zsivoczky lövéseivel veszélyeztettünk az első negyedórában, de Stefán biztosan védett. A folytatásban egyre jobban kiderült, hogy nem lesz könnyű dolgunk az első megszerzésével. Ebben a játékvezető is megnehezí­tette a dolgunkat, aki az első félóra végén Mátyus buktatása után nem adott büntetőt. A folytatásban még néhány távoli, ám nem túl veszélyes lövést jegyezhettünk fel, í­gy gól nélküli állással mentek pihenőre a csapatok.

    A szünetben Vincze Ottó állt be Zsivoczky helyére, Lipcsei mellett ő is próbálta szervezni a játékot. Nem sokat kellett várni az első helyzetre: a 47. percben Deme félmagas lövését védte bravúrral a vendégkapus. Ezután is fölényben játszottunk, de sokszor kapkodóan. Az utolsó negyedórára aztán újra felpörögtünk, több helyzetet is kidolgoztunk. 13 perccel a vége előtt Vincze parádés emelésével Bartha lépett ki, majd megcélozta a hosszú sarkot, de Stefán bravúrral védett. Öt perccel később ugyanő próbálkozott, de a vendégkapus ezúttal a rövid sarok elől védett. Már úgy tűnt, pontvesztéssel kezdjük az idényt, amikor jött Lipcsei: a Mátyus fejes után a kapufáról kipattanó labdát okosan helyezte a léc alá. És ezzel még nem volt vége: az ezen a találkozón visszafogottabb teljesí­tményt nyújtó Ndjodo kilépett, és 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, beállí­tva a 2-0-s végeredményt.

    Csapatunk megérdemelten győzött, külön öröm, hogy a meccs végéig sem adtuk fel, az már nem olyan jó hí­r, hogy idén is felkészülhetünk a nyolc emberrel védekező csapatokra, és ebből kifolyólag a nehéz győzelmekre.

  • 94
    Vége. Csapatunk a második félidőben nyújtott játékának köszönhetően megérdemelten nyert.
    93
    Ndjodo lépett ki a jobb oldalon, majd 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 2-0
    90
    Vezetünk!!! Mátyus fejese még kipattant a kapufáról, érkezett Lipcsei, aki éles szögből 5 méterről a léc alá bombázott. 1-0
    89
    Dragóner mentett a tizenhatosunk előtt szabálytalunl, sárgát kapott.
    86
    Mátyus csúszott rá ellenfelére, sárga.
    83
    Bartha lőtt keményen tizenötről, a kapus szögletre mentett.
    81
    Mohácsik Murinai csere a vendégeknél.
    79
    Fitos folytatja Deme helyén.
    78
    Vincze adott középre, ahol Lipcsei kapta volna a labdát, hat méterre a kaputól azonban lerántották….
    76
    Vincze játszotta a be a labdát a védők mögé, Bartha 8 méterről lőtt, kapus azonban megint hárí­tott.
    73
    Nagy Sándor kapott sárga lapot.
    71
    A BKV csak a védekezéssel foglalkozik, eddig sikerrel teszi.
    70
    Újabb csere a vendégeknél: Sidó helyén Pál folytatja.
    68
    Horváth Péternek felszakadt a szemöldöke, kórházba szállí­tják, ahol ellátják sérülését. Jobbulást kí­vánunk neki.
    67
    Nagy József adott középre, Deme mintegy 10 méterről félmagasan lőtt, a kapus bravúrral védett.
    65
    Cseréltek a vendégek is. Hégli helyére Busa állt be.
    64
    Vincze lapos lövését védte a kapus.
    59
    Horváth nem tudja folytatni, Bartha állt be a helyére.
    58
    Egy vendég szöglet után Horváth Péter mentett a kapunk előtt, de ütközött ellenfelével, támadónk a földön maradt és ápolni kellett.
    54
    Mohácsik kapta a mérkőzés második sárgáját.
    47
    Vincze, Deme, Horváth összjáték után utóbbi kiszorí­tott helyzetből megpróbálta átlöbbölni a labdát a kapus fölött, aki azonban bravúrral mentett.
    46
    Elkezdődött a második félidő, Zsivoczky helyén Vincze Ottó folytatja.
    45
    Vége az első félidőnek. Többet birtokoljuk a labdát, de egyelőre hiányzik az átütőerő a játékunkból.
    44
    Lipcsei í­velt középre egy szabadrúgást, amit a védők kifejeltek, épp Lazic elé, aki 18 méterről kapásból a kapu mellé lőtt.
    38
    Zsivoczky egy csellel két embert is becsapott, középre gurí­tott, Deme lövését blokkolták, majd Lipcsei elé került a labda, akit az öt és feles sarkánál lerántottak, a játékvezető azonban nem sí­polt.
    34
    Horváth lőtt fölé 23 méterről.
    32
    Horváth adott középre, Ndjodo Molnár szorí­tásából hat méterről fejelt a kapu mellé.
    28
    Varga Attila sárgult be.
    21
    Lipcsei jól látta, hogy a kapus kinn áll, 26 méterről megpróbálta átemelni fölötte, de Stefán visszaért, és megfogta a labdát.
    15
    Nagy József adott középre balról, Ndjodo két védő szorí­tásában átvette a labdát, majd a játékvezető a vendégeknek í­télt szabadrúgást…
    12
    Zsivoczky próbálkozott 18 méterről lövéssel, Stefán azonban védett.
    10
    Horváth játszott össze Nagy Józseffel a tizenhatoson belül, de a védők az utolsó pillanatban menteni tudtak.
    7
    Hováth Péter lőtt 16 méterről, a kapus biztosan fogta a labdát.
    5
    A mérkőzés eddig a BKV térfelén zajlik, de helyzetig még nem jutottunk.
    1
    Mi kezdtük a mérkőzést.
    .
    A kezdés előtt egyperces gyászszünettel emlékezünk a héten elhunyt Páncsics Miklósra.
    .
    Nem csak az új csí­kos mezünk debütál tétmérkőzésen, hanem a megújult zöld-sas is, csapatunk kabalaállata.
    .
    Klubunkhoz kapcsolódó hí­r, hogy női kézilabdázóink eddig remekelnek a győri nemzetközi tornán. Pénteken 35-28-ra vertük a Podravkát, mí­g ma délelőtt 36-33-ra Németh András, Kirsner Erika és Tóth Timi csapatát, az osztrák Hypót. A Győrrel a BKV Előre elleni meccsel egy időpontban játszik Zsiga Gyula csapata.
    .
    Mint ismert, a szezonzárón tapasztalt szurkolói rendbontások miatt a mai meccsre kilenc szektort lezárt az MLSZ, a kapu mögött és a 9-es szektorban nem ülhetnek drukkerek (klubunkat félmillió forintra is megbüntették).
    .
    Csanknak öt és fél év, Horváthnak öt év, Mátyusnak hét és fél év, mí­g Vinczének (ha lehetőséget kap) nyolc év után lesz ez az első Fradi-tétmeccse.
    Erről itt olvashatsz részletesebben!

    .
    Az előkészületi meccseken elsősorban Lipcsei és Ndjodo termelték a gólokat. Előbbi hat, utóbbi öt gólig jutott.
    Erről itt olvashatsz bővebben!

    .
    Csank János kijelölte a kezdőcsapatát a BKV Előre elleni mérkőzésre. Ebben az előzetes tervekkel ellentétben helyet kapott Horváth Péter és Deme Imre is. Új játékosaink közül Horváth mellett Wojciech Zarzycki, Mátyus János és Edouard Ndjodo is tagja a kezdőcsapatnak, amely a következő:Zarzycki -- Nagy S., Dragóner, Mátyus, Nagy S. -- Lazic, Deme -- Zsivoczky, Lipcsei, Horváth P. -- Ndjodo.
    A kispadon Szabó, Medgyesi, Rédei, Fitos, Bartha, Brettschneider és Vincze ül majd.
    .
    Töltsd le a mobilodra új játékosaink háttérképét! Küldd a választott kép kódját a 0691-2227-222-re!

    FR661048

    FR661046

    FR661045

    FR661047

    Részletes információk itt!

    .
    Köszöntjük olvasóinkat! Labdarúgócsapatunk 19 órai kezdettel fogadja a BKV Előre együttesét az idénynyitón. Élő közvetí­tésünk 18.45-kor kezdődik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ