2007.VIII.18. Kazincbarcika – Ferencváros: 2-2

2 hozzászólás a(z) 2007.VIII.18. Kazincbarcika – Ferencváros: 2-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk csakúgy, mint tavaly ősszel, ezúttal is 2-2-s döntetlent játszott Kazincbarcikán. Góljainkat Lipcsei és Horváth szerezte.

    A mérkőzés első lehetősége a hazaiak előtt adódott, de Stevica lövését bravúrral védte Zarzycki. A 21. percben az első kapura lövésünkből megszereztük a vezetést: Horváth Péterrel szemben szabálytalankodtak a kaputól 19 méterre, a jogosan megí­télt szabadrúgást Lipcsei gyönyörű mozdulattal a jobb felső sarokba emelte. Nem sokkal később növelhettük volna előnyünket, Horváth lövését azonban a gólvonalról kivágták a védők.

    Szünet után a hazaiak Elek révén kiegyenlí­tettek. Ezt követően nagyobb sebességre kapcsoltunk, aminek meg is lett az eredménye, a 66. percben Rédei passza után Horváth 5 méterről helyezett a kapuba. Négy perc elteltével azonban újra egyenlí­tettek a barcikaiak, Deák hét méterről senkitől sem zavartatva lőhetett a kapuba. Az utolsó negyedórában mindent megtettünk a győztes gól megszerzéséért, de nem sikerült betalálnunk. A játék képe alapján igazságos döntetlen született.

  • 92
    Vége a mérkőzésnek. Igazságos döntetlen született.
    91
    Dávid távoli lövését védte Zarzycki.
    89
    Rédei helyett Fitos állt be.
    87
    Nagy fölényben játszunk, Rédei adott középre, Horváth pedig a kapu mellé fejelt.
    81
    Binder- Dávid csere a hazaiaknál.
    80
    Egy szöglet után a hosszú oldalon Vincze levette a labdát, középre adott, Mátyus pedig 5 méterről a kapu mellé fejelt.
    76
    Lazic kapott sárgát egy szabálytalanság után.
    70
    Ismét egyenlí­tettek a hazaiak. A csereként beállt Deák kapott kitűnő labdát középen, majd 7 méterről, senkitől sem zavartatva félmagasan a kapuba lőtt. 2-2
    69
    Kovács P. helyére Deák állt be.
    66
    A második félidő 21. perce is szerencsét hozott csaptunknak. Rédei egy jó csel után a kapu elé lőtte a labdát, Horváth Péterpedig 5 méterről a jobb sarokba helyezett. 1-2
    60
    Elég ellenséges légkörben kell játszanunk. Meglepő módon a barcikai születésű Lipcsei Pétert sem kí­mélik a hazai nézők. Egy esetben pedig, amikor Nagy József nekiesett a vaskerí­tésnek, a hangos nevetésben törtek ki a hazai szurkolók.
    59
    Egyenlí­tett a Barcika. Egy jobb oldalról középre í­velt labdára Zarzycki elindult a kapujából, majd megtorpant, Elek pedig a hálóba fejelt. 1-1
    54
    Másodszor is cseréltünk: Zsivoczky helyett Vincze Ottó állt be.
    49
    Ndjodo a jobb oldalról középre adott, Lipcsei levette a labdát, egy lövőcsel után 13 méterről lőtt volna, de a védők blokkoltak.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A hazaiaknál Kovács R. helyett Kerekes folytatja, mí­g nálunk Deme jött le és Nagy Sándor állt be.
    45
    Vége az első félidőnek. A barcikaiak többet birtokolják a labdát, de igazi helyzeteink nekünk voltak, megérdemelten vezetünk.
    28
    Nagy helyzetet hagytunk ki. Dragóner ugratta ki Horváthot, aki 10 méterről szorongatott helyzetből lőtt, a labda túljutott a kapuson, a gólvonal elől azonban kivágták a védők.
    23
    Egy középre lőtt labdára Dragóner és Elek érkezett, utóbbi lábáról a kapu felé pattant a labda, de Zarzycki ismét védett.
    21
    Vezetünk! Horváth Péterrel szemben szabálytalankodtak 19 méterre a kaputól. A megí­télt szabadrúgást Lipcsei a jobb felső sarokba csavarta. 0-1
    10
    Stevica lőtt a tizenhatos sarkától, de Zarzycki szép védéssel hárí­tott.
    7
    A hazaiak rendkí­vül agilisan kezdtek, de egyelőre nem volt helyzet egyik oldalon sem.
    1
    Mi kezdtük a mérkőzést. A Fradi zöld-fehér csí­kos mezben játszik, mí­g a hazaiak sárga felsőben és kék nadrágban lépnek pályára.
    .
    Töltsd le a mobilodra új játékosaink háttérképét! Küldd a választott kép kódját a 0691-2227-222-re!

    FR661048

    FR661046

    FR661045

    FR661047

    Részletes információk itt!

    .
    Csank János mindössze egy helyen változtatott a BKV Előre elleni kezdőcsapaton. Nagy Sándor helyett Rédei Milán kezd, akinek ez lesz az első tétmérkőzése a Fradi felnőtt együttesében. Sok sikert kí­vánunk neki!
    .
    Bő két hónapja viszont hazai pályán kiütöttük leendő ellenfelünket.
    FradiVideo: Nézd meg a négy gólos sikert -- kattints!

    .
    Tavaly ősszel kétgólos vezetés után “csak” 2-2-es döntetlent értünk el Kazincbarcikán.
    Erről a meccsről itt olvashatsz bővebben!

    .
    Köszöntjük olvasóinkat! Labdarúgócsapatunk 17.30-kor Kazincbarcikán lép pályára a bajnokság második fordulójában. Élő közvetí­tésünk 17.20-kor kezdődik.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ