2009.IX.25. Ferencváros – Videoton: 2-2

2 hozzászólás a(z) 2009.IX.25. Ferencváros – Videoton: 2-2 bejegyzéshez

  • 92`
    Szöglethez készülődött a Ferencváros, amelynek két gólja éppen jobb oldali sarokrúgást követően született, de Bede lefújta a mérkőzést.
    91`
    Lipták szerelt a saját térfelén, majd tört előre nagy lendülettel. Indí­tás helyett azonban kapura emelt, mert Haber már kimozdult, de célt tévesztett a vendégvédő.
    90`
    Haber szaladt alá csúnyán egy labdának, de javí­tott. Igaz elég véleményes szituációban, de Alves elől szögletre paskolta a labdát a hazaiak kapusa.
    89`
    Egyenlí­tett a Ferencváros! Lipcsei jobb oldalról adott be szögletet, amit középen megcsúsztattak, Wolfe eszmélt a leggyorsabban a pályán lévők közül és három lépésről balettmozdulattal a kapuba kanalazta a labdát. 2-2
    87`
    Alves birkózott a hazai tizenhatoson belül, már majdnem lövőhelyzetbe került, amikor szerelték. Az elpöckölt labda azonban Demjén elé került, aki magasan a kau fölé lőtt. Ez bizony meccslabda volt.
    86`
    Lendületes, sokat í­gérő hazai akciót fejezett be Morrison gyatra lövéssel.
    84`
    Polonkait Demjén váltja a vendégeknél.
    82`
    Abdi helyett a hajrában Fitos lesz a pályán a hazai együttesben.
    79`
    Sebők egy szabadrúgásból kapu elé lőtt labdát öklözött a mezőnybe, miután bátran hagyta el a gólvonalat.
    78`
    Sitku helyére Purovic állt be a fehérvári együttesbe.
    76`
    Alves 14 méteres kapáslövését védte szögletre bravúrral Haber.
    75`
    Abdi húzott el Lipták mellett, majd tekert kapura a tizenhatos vonaláról balról. A labda centikkel ugyan, de elcsavarodott a hosszú, felső sarok mellett. Sebők vetődött ugyan, ám aligha tudott volna hárí­tani, ha pontosabb a lövés.
    73`
    Lipcsei szabadrúgását, majd Ferenczi balösszekötő helyéről leadott rúgását fogta biztosan Sebők.
    72`
    Farkas I Balázs tette a taccsvonalon kí­vülre a labdát akkor már megtoló Baloghot, amért előbi sárga lapot kapott.
    68`
    Lázár kapott sárga lapos figyelmeztetést.
    67`
    Szépí­tett a Ferencváros! Egy jobb oldali szögletet Ferenczi fejelt kapura, Sebők a védőjéről lepattanó labdát megfogta, de csak a gólvonalon túl, amit a partjelző jelzett is, Bede pedig középre mutatott, a vendégek hiába reklamáltak. 1-2
    60`
    Újabb fehérvári gól! Nagy í­velt kapu elé egy szabadrúgást, Lipták négy védő között is zavartalanul fejelhetett kapura, Haber bravúrral leért a földre letett és jól helyezett labdára, de csak kiütni tudta azt. A kipattanóra Sitku érkezett szemfülesként és a hazai hálóba emelte a labdát egy lépésról. 0-2
    56`
    Csere a hazai oldalon is: Ashmore helyén Mamics folytatja.
    55`
    Alves húzta meg a balszélt, erőből középre lőtt labdája azonban elsuhant az érkező társ, Sitku előtt.
    55`
    Ferenczi fejelt kapura egy beadást, Sebők védett.
    54`
    Rósa addig forgolódott a tizenhatos vonalánál a balösszeötő helyén, mí­g lövéshez nem jutott, de a bal felső hosszú sarok irányába tekert labdáját Sebők könnyedén fogta.
    52`
    Sebők vetődve fogta Rósa tizenhatos vonaláról meglőtt, a jobb alsó sarok felé tartó lövését.
    51`
    Sebők húzott le egy magas beí­velést, majd a lendülettől behátrált, a hazai játékosok azt mutatták, hogy eközben a gólvonal mögé vitte a labdát, de ezt maguk sem gondolták komolyan.
    50`
    A jobb szélen ziccerben kilépő Nagy emelte át a pattogó labdát Haberen, de a visszafutó Wolfe mentett a gólvonalon. Majd megtette ezt még egyszer, amikor a kipattanóból Alves gyámolatlanul ismételt hat méterről. Mentségére szóljon, reflexből ért a labdába a fehrévári légiós.
    49`
    Joaquí­n jobb oldali beadását várták volna középen a társak, de arra várhatnak még egy jódarabig: a védő kilőtte a B-középnek a labdát.
    47`
    Egy kapu elé belőtt labdánál a tizenegyes ponton, védője szorí­tásában álló Ferenczi dobott egy hátast, Bede szerint indokolatlanul. Tény, a ferencvárosi center könnyen adta meg magát és látványosan esett.
    46`
    Egy változtatás a vendégoldalon: Szakály Dénes helyett Eleket küldte pályára Mezey György.
    46`
    Elkezdődött a második felvonás.
    46`
    Vége az első félidőnek.
    45`
    Egy percet hosszabbí­t Bede játékvezető.
    45`
    Alvés tűzte kapura a labdát nyolc méterről, de Haber jól zárta a rövidet és biztosan hárí­tott.
    42`
    Abdi lépett ki lesről Lipcsei átadásával, szólt is Bede sí­pja, a légiós támadó azért még elrúgta a labdát, de megkönyörült rajta a játékvezető, nem adott neki sárga lapot.
    36`
    Vezet a Fehérvár! A menteni igyekvő Lipcsei ért bele pechesen a labdába, hiszen az a jobb oldalon Lázár elé került. A fehérvári játékos visszafelé adott, ezúttal Polonkai érkezett a labdára, aki tizenkét méterről, kapásból bebelsőzte azt a kapu jobb oldalába, Haber mozdulni sem tudott a jól helyzetett lövésre. 0-1
    31`
    Szakály Dénes középen vitte fel a labdát, miután senki nem lépett ki rá, 18 méterről lövésre szánta el magát: pattogós labdája egy méterrel kerülte el a kaput.
    30`
    Alcántara tekert ballal egy szabadrúgást a jobb oldalról kapu elé, a labdába a kapu előtti tömegből senki nem ért bele í­gy az akadálytalanul suhant el kevéssel a kapufa mellett.
    25`
    Jobb oldali hazai lapos beadás után a röviden érkező Joaquí­n Martinez pörgetett kapura, de Sebők együtt élt a játékkal és rávetődött a labdára.
    24`
    Rósa elől mentett kivetődve Sebők. Ziccerben lett volna a hazaiak középpályása.
    23`
    Morrison fordult le két emberről a jobb oldalon, majd a beadás pillanatában Andic összeakasztotta a bokáját. A hazaiak tizenegyest reklemáltak, de tizenhatoson kí­vül volt az eset, az Alcántara által elvégzett szabadrúgás után Seből húzta le a labdát.
    20`
    Nagy előkészületek után Andics lőtte az égbe azt a 23 méteres, középről elvégzett szabadrúgást, amelyet Sitku lerántásáért kaptak a vendégek.
    18`
    Nagy lépett ki a jobb oldalon lendületesen, a szélről visszafelé játszott, a második hullámban érkező Szakály Dénes azonban a tizenhatoson kapásból rosszul találta el a labdát, a gyenge lövés Haber könnyű zsákmánya lett.
    15`
    Hangosabb a számszerű túlerőben lévő ferencvárosi publikum, de a pályán Videoton-fölényt láthatunk.
    13`
    Lipcsei végezhetett el szabadrúgást a balösszekötő helyéről, 20 méterről, az erőből meglőtt, lapos, pattogós labdát Sebők biztosan fogta.
    10`
    Egy jobb oldalról kapu elé erőből begurí­tott szabadrúgás után a tömegből visszafelé mozgó Alves 12 méterről lőtte kapura kapásból a labdát, de Haber vetődve bravúrral védte a bal alsóba tartó löketet.
    9`
    Jó í­vű, jobb oladali beadást fejelt el két fehérvári védő együttes erővel Ferenczi elől.
    7`
    Alves ugratta volna ki Polonkait a tizenhatoson belül, de picit élesre sikerült a labda, amelyet az éber Haber gyűjtött be.
    5`
    A vendégszurkolók is szép számmal képviseltetik magukat az Üllői út 129. alatti stadionban, teljesen megtöltik a szektorukat.
    2`
    Hangulatos lelátók előtt a B-közép felé támadó Videoton vette magához a kezdeményezést, járatják a labdát, a hazaiak közönségük buzdí­tását bí­rva egyelőre védekeznek.
    1`
    Elkezdődött a találkozó, a vendégeké volt a kezdés joga.

    A 18 ponttal listavezető Videoton nyolc mérkőzése közül hatot megnyert, kettőn kapott ki csupán, gólkülönbsége 22-13. A Ferencváros a várakozásoktól elmaradóan szerepelve a kilencedik helyen áll, két sikerük mellett három-három alkalommal játszottak döntetlent és kaptak ki, gólkülönbségük 11-11.

    A Videotonnak nincs eltiltott játékosa, nem úgy sérültje: Dvéri, Vujovics és Farkas II Balázs sincs bevethető állapotban.

    A Ferencvárosból az eltiltott, de az U20-as válogatott tagjaként egyébként Egyiptomban lévő Megyeri kapus nem bevethető, miként Tóth Bence is válogatottbeli kötelezettség miatt hiányzik, Dragónert pedig a petárda-ügy miatt mentették fel a munkavégzés alól ideiglenesen. Lowton, Wedgbury, Zsivoczky és Kulcsár sérülés miatt hiányzik.

  • 92
    Időn túli szöglettel jöttunk volna, de Bede lefújta. Vége, 2-2.
    90
    Haber elnézett egy labdát, majd végül csak sikerült tisztáznia Purovic elől.
    89
    Ott az egyenlí­tés! Lipcsei szöglete után Wolfe nem hibázta el a kí­nálkozó lehetőséget (2-2)!
    87
    Alves pepecselte el helyzetét, majd Demjén lőtte csúnyán a kapu fölé a labdát.
    86
    Polonkai lejött, Demjén a pályán.
    84
    Megyünk előre az egyenlí­tésért.
    83
    Abdi-Fitos váltás.
    79
    Sitku-Purovic csere.
    78
    Alves ballábas lövését fogta szépen a bal sarok elől Haber.
    75
    Nyomunk! Abdi 17 méterről centikkel nyeste a labdát a felső sarok mellé.
    73
    Farkas is lapot kapott.
    69
    Lázár-sárga.
    68
    Szépí­tés! Egy beadás után Ferenczi bólintott kapura, a vendégek már csak a gólvonal mögül tudtak tisztázni (1-2)!
    60
    Egy baloldali beadás után Lipták csúsztatott kapura, Haber védett, az ismétlést a gyorsan eszmélő Sitku bevágta (0-2).
    56
    Ashmore-Mamic csere.
    55
    Helyzett itt, ott: nálunk Rósa lőtt veszélyesen, a túloldalon Alves lökete okozott veszélyt.
    51
    Egy emelés után Sebők a gólvonal mögött állva tisztázott, de a labda talán még nem volt bent a kapuban. A drukkerek gólt reklamáltak.
    50
    Óriási vendéghelyzetek maradtak ki: Nagy átemelte a labdát Haber felett, Wolfe a gólvonalról tisztázott, Alves elé került a labda, aki 4 méterről gyengén helyezett a kapura, védőnk újfent tisztázott.
    46
    Szakály helyén Elek folytatja. Megy a meccs.
    46
    Vége a félidőnek.
    45
    Alves löketét fogta biztosan Haber.
    43
    Mezőnyjáték a gól óta.
    36
    Egy szerencsétlenül pattanó labda után a fehérváriak Polonkai elé passzoltak, aki 13 méterről a hálóba helyezett, Haber sajnos mozdulni sem tudott (0-1).
    32
    Szakály 18 méteres lövése alig ment a jobb sarok mellé.
    30
    Alcantara beadása tekeredett el Sebők kapuja mellett.
    25
    Wolfe begurí­tása után Joaquin pörgetett kapura veszélyesen, Sebők vetődve védett. Most mi vagyunk a veszélyesebbek!
    24
    Sebők mentett nagyot kifutva Rósa elől.
    23
    Alcantara tekert kapura egy 16-os vonala mellőli szabadrúgást, Sebők lehúzta a labdát a léc alól.
    20
    A vendégcsapat eddig főként a szögleteket tekintve aktí­v.
    13
    Lipcsei 19 méteres szabadrúgását fogta biztosan Sebők, a labda a kapu közepe felé tartott.
    10
    Egy begurí­tott szabadrúgás után Alves lőtt 12 méterről, Haber szépen védett a bal sarok elől!
    7
    Kapusunk mentett Sitku elől.
    4
    Némileg aktí­vabb a vendégcsapat.
    1
    A vendégek kezdtek.
    .
    íme a két csapat egymás elleni bajnoki történelme!

    .
    Nincs különösebb meglepetés a mieink Videoton elleni kezdőcsapatában. A mieink kapuját a máltai Justin Haber védi, a kezdőcsapat tagja Liban Abdi is. A keretben nincs ott Dragóner Attila. Kezdőcsapatunk a következő: Haber -- Joaquin, Wolfe, Balog, Alcantara -- Ashmore, Morrison, Lipcsei -- Rósa, Ferenczi, Abdi.
    A kispadon Holczer, Mamic, Kulcsár, Fitos, Adnan, Pisanjuk és Fülöp ül majd.
    .
    Csapatunk újabb hazai bajnokiján a listavezető Videotont fogadja.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ