2011.II.25. Ferencváros – Kecskeméti TE: 2-1

A Ferencváros győzelemmel kezdte meg tavaszi szereplését: a fővárosi zöld-fehérek a labdarúgó NB I 17. fordulójában 2–1-re nyertek az Üllői úton a KTE-Ereco ellen. A találkozón a kecskemétiek Tököli Attila szép góljával szereztek vezetést, és előnyüket az 50. percig, Preklet Csaba öngóljáig őrizték is. A hajrában aktí­vabb volt az (egyébként kiegyenlí­tett) mérkőzésen a Ferencváros, és az aktivitás jutalma egy Rósa Dénes által gólra váltott tizenegyes lett – ez három pontot ért.

* * *

Az MLSZ versenybizottsága csütörtöki rendkí­vüli ülésén úgy határozott, hogy elhalasztja a Monicomp Liga 17. fordulóját. Az új játéknap 2011. február 26. Szintén elmaradnak a Magyar Kupa utolsó idei mérkőzései. (2010.12.02.)

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Tomislav Sivic: – A Ferencvárosnak minden körülmények között támadnia kell, erre képes is, hiszen Prukner Lászlónak egy stabil, jó csapata van, sokat kihozott együtteséből – kezdte a KTE mestere. – Mi sem állunk be azonban védekezni, ami előre vetí­ti egy izgalmas, a nézők számára is élvezhető összecsapás kibontakozását. Az eredményt nehéz megjósolni, de annyit í­gérhetek, hogy győzelemre fogunk játszani, ebben mindenki biztos lehet. Tartom azt, amit tavaly mondtam: Nem baj, hogy átrakták tavaszra a mérkőzésünket, mert legalább jó pályán fogjuk megverni a Fradit. Remélem, hogy az idő jó lesz és egy kiváló meccset fogunk játszani.

Prukner László: – Támadó felfogásban játszó csapat a Kecskemét, Tököli, Vujovic vagy éppen Foxi nagyon veszélyes a kapura – kezdte a szakmai igazgatónk. – De elmondató, hogy szinte minden poszton “játszani tudó” futballistákkal rendelkeznek. Tudjuk, hogy a téli alapozás első pillanatától ellenünk készültek, ezt a vezetőedzőjük többször hangoztatta, í­gy minden bizonnyal már kitűnően ismernek minket. Természetesen mi is felkészültünk belőlük, több meccsüket megnéztünk. Ha megfelelően tudjuk kezelni a nálunk kialakult helyzetet, és tiszták lesznek a fejek, akkor nyerhetünk. Küzdelmes, nehéz meccsre számí­tok.

Rósa Dénes: – Azt gondolom, hogy most többet fogunk támadni, de valószí­nűleg a Kecskemét is támadólag lép majd fel, éppen ezért bí­zom benne, hogy egy élvezetes, izgalmas mérkőzés lesz. Az a dolgunk, hogy játékunkkal segí­tsük az egyesületet, maximálisan a feladatra kell koncentrálnunk, nem nyalogathatjuk a sebeinket. Jó hangulatra, sok szurkolóra és persze Fradi győzelemre számí­tok.

Tököli Attila: – Egyelőre nehéz megmondani, hogy melyik együttes az erősebb, ennek ellenére úgy gondolom, hogy mi nyerünk. Jól sikerült a téli felkészülésünk, persze ezt majd a tavaszi szezonban elért jó eredményeinkkel igazolhatjuk. Vujovic érkezésével erősödtünk, kiváló támadónak tartom őt, persze még idő kell, hogy összeszokjunk. Rengeteg nagyszerű élmény köt az Üllői úthoz, abban bí­zom, hogy most is sokan lesznek, és egy jóhangulatú találkozót játszhatunk.

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – Kecskeméti TE: 2-1 (0-1)
Albert stadion, 4.500 néző, vezette: Szabó Zs. (Kispál, Viszokai)

Ferencváros: Ranilovic – Csizmadia, Tutoric, Balog Z. – Rósa, Stanic (Tóth B. 67.), Maróti, Józsi (Abdrezinho 77.) – Heinz – Morales (Miljkovic 85.), Schembri
kispad: Haber, Junior, Abdi, Dragóner
edző: Prukner László

Kecskemét: Rybansky – Gyagya, Radanovic (Preklet 46.), Balogh, Mohl – Savic, Alempijevic, Litsingi (Bertus 76.), Bori – Tököli, Foxi (Vujovics 60.)
kispad: Akovic, Koszó, Farkas, Urbán
edző: Tomislav Sivic

Gól: Preklet (50. – öngól), Rósa (87. – 11-esből) illetve Tököli (37.)
Sárga lap: Tutoric (6.) illetve Alempijevic (6.), Preklet (49.)

Havas esőben, ideálisnak nem mondható körülmények között kezdődött a találkozó az Üllői úton – persze a ferencvárosiaknak lehet, hogy a pályán még mindig könnyebb dolga van, mint azon kí­vül az utóbbi napok eseményeit tekintve. Az első felhördülést az 5. percben némi balhé váltotta ki, a kecskeméti Alempijevics egy kemény belépővel szabadí­totta el az indulatokat. Fáradozásainak egy sárga lap lett a jutalma… A 9. percben a Schembrinek visszacsapó Balogh Béla húzta ki a gyufát a nézőknél, de az első tí­z percben a szabálytalanságokon kí­vül nem történt semmi érdemleges. Egymással és a talajjal is küzdöttek a játékosok, rengeteg hibával. A 13. percben egy védelmi kihagyás után Schembri harcolt ki egy szögletet, a jobb oldali beadást viszont Ribánszki simán lehúzta. Az első lövést Marek Heinz eresztette meg, a KTE kapusa minden nehézség nélkül fogta a megpattant és lelassult labdát – kicsivel aktí­vabb volt a Ferencváros. A zöld-fehér szurkolótábor első „Berki, takarodj!”-kórusára 17. percet kellett várni, a visszatérő vezetőnek cí­mzett rigmustól zengett az Üllői út… A 22. percben a Kecskemét is eljutott lövésig (Ranilovicnak nem emelkedett meg a pulzusa túlzottan), a vendégek feljebb tolták a védekezést, de sok pontatlansággal épí­tették támadásaikat. Az első nagy helyzetet aztán a 27. perc hozta meg: egy szépen kijátszott vendégakció után Litsingi laposan, 12 méterről célozta meg a bal alsót, de Ranilovic gyors vetődéssel mentett, a kipattanót pedig a védők eltakarí­tották. Az FTC ezt nem hagyta szó (és ziccer) nélkül, egy bal oldali beadást Schembri í­velten visszafejelt a hosszú sarok irányába, de a labda a háló tetejére hullott, pedig Ribánszki már verve volt. A kihagyott helyzetet sajnálhatták a hazaiak, mert a 37. percben Litsingi balról nyesett keresztbe a védők felett,Tököli Attila érkezett, és a tökéletes passzt kapásból a hálóba vágta – 0–1! A választ három perc múlva Józsi György postázta kevés hí­ján, a Fradi-középpályás lövése a jobb oldali kapufáról vágódott ki – Ribánszki bravúrral még hozzáért a lövéshez. A félidő utolsó percében még a tizenhatoson belül, Mohl mellett összeeső Schembri reklamált tizenegyest, de nem kapta meg, í­gy dühöngéssel vezette le az indulatait – 0–1-gyel zárult a félidő.

a büntető előtt

… és után

A második 45 percet kecskeméti sortűz vezette be: Litsingi próbálkozott először helyzetből, labdája kipattant a védőkről, jött Alempijevics, aki ismételt távolról, a léc mentett Ranilovic helyett. Az FTC megúszta a helyzetet, és első igazán veszélyes, második félidőbeli akciója után egyenlí­tett, igaz, ehhez a kecskeméti Preklet Csaba kellett. André Schembri húzott el a jobb szélen, élesen középre lőtt labdájára a hosszún érkezett Rósa, de nem volt már rá szükség: a visszafutó vendégjátékos ugyanis a léc alá lőtt két méterről saját kapujába – öngól, 1–1! A szünetben beállt Preklet öt perc alatt kapott egy sárgát és szerzett egy öngólt bemutatkozó mérkőzésén… Tomiszlav Szivics váltott, Foxi helyén a Videotontól megszerzett Vujovics folytatta. A feltűnően bizonytalan Preklet a 61. percben elbámészkodott, Schembri megelőzte, de fejesével nem talált kaput. Fél perccel később Rósa Dénes lapos, erőtlen lövését kellett védenie Ribánszkinak. Prukner László Tóth Bencét dobta harcba a 68. percben, a fiatal játékos Sztanicsot váltotta.Hosszabb helyzet nélküli időszakot követően Ribánszkinak kellett nagyot védeni, a kecskeméti kapus a 74. percben Tóth Bence lövését tolta ki. Egy perccel később Schembri lesről talált a hálóba. Nem maradtak abba a ferencvárosi támadások, Tutorics 12 méteres lövése egy védőről pattant fölé, igaz, ezt a játékvezető nem észlelte – szöglet helyett kirúgás. A Ferencváros aktivitásának a hajrában tizenegyes lett a jutalma: Rósa Dénes esett el Balogh Béla mellett, Szabó Zsolt befújta a büntetőt, amit a kecskemétiek alighanem vitatnak még egy ideig… A 88. percben a büntetőnek a sértett Rósa futott neki, és higgadtan a jobbra induló Ribánszki mellett a kapu bal oldalába helyezett, 2–1.

A Ferencváros pontosan lemásolta első fordulóbeli eredményét: 0–1-ről fordí­tott (akkor a Paks volt az „áldozat”), ez volt a második eset, hogy az FTC hátrányba került egy meccsen a bajnoki szezonban, de három pontot szerzett. A kiegyenlí­tett találkozón a KTE talán megérdemelte volna a döntetlent, de a hajrában a házigazdák aktivitása és Rósa Dénes büntetője döntött.

További képek itt és itt …

* * *

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Prukner László: – Örülünk a győzelemnek, nagyon nehéz és keserves első félidő után született meg. Igyekeztünk a lehető legkevesebbet foglalkozni a pályán kí­vüli eseményekkel, bár megjegyzem, lelki sérülések nélkül nehéz túljutni egy ilyen helyzeten. A második félidőben tudtunk váltani, szerintem a látottak alapján megérdemelten nyertünk. A Kecskemétnek is voltak helyzetei, de nekünk több, úgyhogy rászolgáltunk a győzelemre.

Tomislav Sivic: – Radanovics kiválása a védelemből érzékenyen érintette a csapatot, a fiatal játékos (Preklet Csaba) egyelőre nem tudta őt pótolni, teljesen megváltozott a játékunk. A szünet után a Ferencváros mindent feltett a támadásokra, eközben a mi afrikai támadóinknak egyre kevésbé í­zlett ez a játéktér. Gratulálok a Ferencvárosnak, nincsen semmi baj, megyünk tovább.

Rósa Dénes: – Ez a szí­v és az akaratnak a diadala volt. Jól kezdtünk, azt tettük, amit kell, de utána kicsúszott az irányí­tás a kezünkből. Hátrányba kerültünk, de aztán a félidőben rendeztük a sorokat, a cserék is bejöttek, és a szerencse is mellettünk állt. A 11-esnél nem előre döntöttem, hanem elmozdult a kapus, í­gy ennek függvényében lőttem oda a labdát, ahova. Nagyon kellett ez a győzelem a csapatnak, ez lehet az első lépés a sikeres folytatáshoz – értékelt Rósa a lefújást követően.

(Az nso.hu, a Duna TV, a Ferencváros és a Kecskemét hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ