2012.IX.14. Ferencváros – Haladás: 2-1

A labdarúgó NB I 7. fordulójában a Ferencváros a Haladást fogadta, és nagy csatában otthon tartotta mindhárom pontot.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője: – Roppant fontos volt, hogy a két csalódást keltő bajnoki mérkőzést követően a Ligakupában két győzelmet arattunk. Sem a Honvéd, sem az Eger elleni találkozóra nem lehetünk büszkék, ellenben az MTK és a KTE elleni sikerekből önbizalmat merí­thetünk. Mindenki nagyon koncentrál a Haladás elleni mérkőzésre, hazai pályán játszunk, szeretnénk növelni a győzelmeink számát.

Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője: – A Ferencváros a tavalyi csapatát majdnem teljes egészében kicserélte. Nagyon kevesen maradtak a tavalyi gárdából. Az átigazolási időszak lejárta előtt ráadásul négy külföldi játékost is igazoltak, úgyhogy egy jó brigád ellen fogunk játszani. Az Üllői úton minden egyes labdarúgónknak plusz erőket kell mozgósí­tania, hiszen az ottani atmoszféra mindig feldobja a pályán lévőket. Mindenképpen egy jó mérkőzésre számí­tok, és a három bajnoki pontért utazunk a Fradi otthonába

A mérkőzés:

Ferencváros – Haladás: 2-1 (1-0)
Albert stadion, 4.500 néző, vezette: Farkas Ádám (Albert, Szpisják)

Ferencváros: Jova – Jovanovic, Otten, Gyömbér, Sváb – Cukic, Józsi (Besic 75.) – Somalia, Böde, Orosz M. (Jenner 82.) – Máté (Klein 64.)
kispad: Ranilovic, Peric, Ionescu, Grúz
vezetőedző: Ricardo Moniz

Haladás: Rózsa – Búrány, Guzmics, Fehér, Halmosi – Simon Á., Iszlai (Andorka 77.) – Nagy D. (Ugrai 81.), Rajos (Kulcsár K. 66.), Nagy G. – Kenesei
kispad: Mursits, Korolovszky, Devecseri, Kalász
vezetőedző: Artner Tamás

Gól: Somalia (10.), Cukic (87.) illetve Andorka (90+3.)
Sárga lap: Otten (17.), Cukic (59.), Jovanovic (66.), Klein (71.) illetve Rajos (20.), Halmosi (29.), Simon Á. (38.), Iszlai (58.), Kulcsár K. (87.)

A Ferencváros rendezte sorait a válogatott mérkőzések miatt bajnoki szünetben, és három játékost is igazoltak a fővárosi zöld-fehérek, de az új labdarúgók (az U21-es Európa-bajnok Julian Jenner, Muhamed Besic és Andrei Ionescu) csak a kispadon kaptak helyet a Haladás ellen. A vendégek a mérkőzés előtt azért bosszankodtak, mert Radó András, Tóth Péter és Schimmer Szabolcs is kidőlt soraikból, a mérkőzés első negyedórája táján pedig amiatt kesereghettek, hogy Nagy I Gábor egy, és Kenesei Krisztián három veszélyes kapura lövéséből egyetlen egy sem találta meg az utat a hálóba. Bezzeg Böde Dániel szép passzát Somalia milyen higgadtan gurí­totta be Rózsa Dániel lábai között a Haladás-kapuba. 1–0. Ráadásul két olyan játékos hibázott nagyot a gól előtt, akitől ezt nem várták volna a szombathelyi szurkolók: Bödéről az Olaszországból hazaért Simon Ádám pattant le, a gólszerzőről pedig a sokak által a válogatottba követelt Halmosi Péter maradt le borzalmasan. A Fradi-szurkolók közül talán sokan nem mertek hinni szemüknek ezt követően, mert sorjáztak a veszélyesebbnél veszélyesebb hazai támadások, ám az azokat lezáró lövések rendre pontatlanok és/vagy erőtlenek voltak.

A szünet után pedig mások sem hittek szemüknek, mert az első 20 perc kimondottan unalmasra sikeredett, és ezt a szép sorban pályára lépő cserék sem tudták orvosolni. Ricardo Moniz beküldte Máté János helyére Martin Kleint, Józsi Györgyöt pedig a szűrő Muhamed Besic váltotta, azaz a holland mester a három pont megszerzését mindennél fontosabbnak tartotta. Mégis Kenesei került ajtó-ablak helyzetbe a 74. percben, de ezt is elhibázta, majd egyre elkeseredettebben támadt – immáron három csatárral – a Haladás. Nem is hiába, ám a csereember Ugrai Roland közeli fejesét Jova hatalmas bravúrral védte, majd nem sokra rá egy kontrából Vladan Csukics egy szerencsés lövéssel bebiztosí­totta a Ferencváros-győzelmet. 2-0. Kellett is ez a gól, mert a legvégén a csereként beálló Andorka Péter szépí­teni tudott (2-1), de ekkor már csak másodpercek voltak hátra a mérkőzésből.

További képek ittitt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Eddigi ittlétem alatt a legjobb csapat ellen játszottunk. Nehéz mérkőzés volt. Az első félidő első tizenöt percében az ellenfél, utána mi játszottunk fölényben. Ha ekkor kihasználjuk a helyzeteinket, nagyobb előnyre tehettünk volna szert. A második félidőben az ellenfél játszott jobban. Mindkét csapat vállalta a támadójátékot, ezért volt élvezhető a mérkőzés” – idézte a haladasfc.nyugat.hu Ricardo Monizt, a Ferencváros vezetőedzőjét.

„»Ült« az a játék, amelyet elterveztünk. Igyekeztünk már a középpályán labdát szerezni, és gyorsan támadásba lendülni. Három óriási ziccert dolgozunk ki, ám ellenfelünk első valamirevaló helyzetéből gólt szerzett. Ez kissé megfogta a csapatot, a második félidőben azonban nyomás alatt tartottuk a hazaiakat. Játékosaim számos helyzetet kidolgoztak és jól futballoztak. A játék összképe alapján nem érdemeltünk vereséget, sőt azt kell mondanom, hogy a gólhelyzetek és a látottak alapján nekünk állt a mérkőzés” – összegzett a találkozót követően a Haladás szakvezetője, Artner Tamás.

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján, képgaléria: focinews.com)

2 hozzászólás a(z) 2012.IX.14. Ferencváros – Haladás: 2-1 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

EL: 10.03.18:45 FTC-Tottenhem TV:M4Sport
OLDALAK
10.06.18:00 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ