2012.V.19. Ferencváros – Siófok: 0-1

A labdarúgó NB I 29., utolsó előtti fordulójában a Ferencváros a Siófokot fogadta, és egygólos vereséget szenvedett ellenfelétől.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

„A figyelmem szerteágazó, ami a csapatra vonatkozik, de azt másoktól tudom, hogy a Fradi az Üllői úton kilenc és fél éve nyert legutóbb bajnokin a Siófok ellen – í­gy a találkozó előtt Détári Lajos, a hazaiak szakmai vezetője. – Azon leszünk, hogy megszakadjon a rossz sorozat, olyan játékosokra számí­tok szombaton, akik megalkuvást nem ismerve küzdenek a győzelemért, amellyel talán kárpótolhatjuk szurkolóinkat a két héttel korábbi, Lombardtól elszenvedett vereség miatt. Ez az alapelvárás mindenkivel szemben, és ennek érdekében lehet némi változás a csapatban, de mindenáron nem cserélgetek, hiszen a mérkőzés megnyerésénél nincs fontosabb.”

„Nem vagyunk amatőrök, nincs is miért izgulnunk – mondta Horváth Károly. – Az edzésekkel azért többre megyünk, mint az elmúlt tí­z év szép eredményeinek felemlegetésével. Arra azért büszke vagyok, hogy kétezer-tí­z januárja, vagyis azóta, amióta edzőként is dolgozom Siófokon, az Üllői úton a Magyar Kupa-vereségen kí­vül még nem kapott ki a csapatom. És mielőtt bárki legyintene, hogy a szombati meccs tét nélküli, labdarúgóink győzelem esetén kapják csak meg prémiumukat, nem mellékesen a tizedik hely elérése sem lehetetlen cél.”

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – Siófok: 0-1 (0-0)
Albert stadion, 6.000 néző, vezette: Szilasi Szabolcs (Lémon, Takács G.)

Ferencváros: Jova – Fülöp N., Balog Z. (Lisztes 64.), Klein, Sváb – Jovanovic, Junior, Holman (Beliczky 61.) – Simic (Rósa 78.), Oláh L., Pölöskey
kispad: Gyenes, Batik, Zsivóczky, Gárdos
edző: Détári Lajos

Siófok: Ribánszki – Mogyorósi, Lengyel (Fehér Zs. 56.), Fejes, Nyári – Pál Sz., Egerszegi (Eugene 67.), Kecskés, Kanta Sz. (Sowunmi 76.) – Haraszti, Simon A.
kispad: Heinrich, Melczer, Éles, Kiss Zs.,
edző: ifj. Mihalecz István, Horváth Károly

Gól: Simon A. (86.)
Sárga lap: Jovanovic (41.), Junior (54.), Klein (72.) illetve Haraszti (40.), Egerszegi (48.), Ribánszki (90.)

Két, a bennmaradást már kiharcoló csapat találkozott a Ferencváros–Siófok bajnokin, de egészen különböző úton érkeztek ide: a zöld-fehéreknél finoman szólva sem ez volt a cél, mí­g a vendégek az egész mezőny egyik legszűkösebb, 250 millió forint körüli költségvetéséből hozták ezt az eredményt. Csak a tisztánlátás kedvéért: a vendéglátók költségvetése ennél jó egymilliárddal többre tehető…

Ez utóbbi összegből, pontosabban annak egy részéből, amelyik a Fradi-játékosokat illette volna meg, futotta arra is, hogy pedagógiai célzatból megvendégeljék a labdarúgók a szurkolókat erre az összecsapásra, ám ennek ellenére korántsem volt telt ház.

Kevesen láthatták í­gy a helyszí­nen, hogy a debütáns Holman Dávid az első percben parádésan indí­totta Marko Simicet, majd pedig azt, hogy NB I-es szinten meglehetősen érdekesre sikeredett az első húsz perc: volt kihagyott Fradi-helyzet (Simic és Pölöskey Péter), Siófok-kapufa (Haraszti Zsolt), és mindenekelőtt bátor támadójáték. Ezt követően, mondhatni, menetrendszerűen visszaesett az iram és a szí­nvonal, de a szünet előtt felpörögtek az események, és történt egy-két játékvezetői szempontból érdekes ütközés, szabálytalankodás (vagy éppen műesés) is.

A szünetben a Fradi KEK-győztes kézilabdás lányait köszöntötték, mi pedig abban bí­ztunk, hogy nem ez lesz a találkozó csúcspontja…

Nem túl érdekesen folytatódott a játék, egyedül Martin Klein sárga lap nélkül maradt kezezését emlí­thetjük meg a következő 15 percből (talán hatottak rá a lányok), majd konstatálhattuk, hogy Lisztes Krisztián váltotta Balog Zoltánt, aki helyett az ezek szerint igen sokoldalú Júnior lett az egyik középső védő. A 68. percben hangzott fel először az első kritikus hangvételű lelátói kórus, majd felértékelődött a Klein-eset akkor, amikor a légiós ténylegesen is kapott egy sárgát. A végére nyomott természetesen a hazai csapat, de a csereként beálló Beliczky Gergő hiába adott több jó labdát is, társai rendre elhibázták helyzeteiket. Ahogyan az lenni szokott, a végén jött a feketeleves: a 86. percben a végig igen agilis Haraszti elhúzott a jobb szélen Júnior mellett, középre adását pedig két lépésről Simon Attila a kapu közepébe vágta. 0–1. A gólszerzőt egyébként Klein hagyta szabadon.

Rákosi Gyula és Szűcs Lajos döntésének értelmében Sváb Dániel lett a mérkőzés legjobb hazai játékosa.

A Ferencváros elrontotta szezonja után tehát hazai búcsúját is, a vetélytársát ezzel a három ponttal megelőző Siófok pedig 2002 októbere óta veretlen az Üllői úton.

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Természetesen nem erre számí­tottam, nagyon nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk gólra váltani őket, a Siófok pedig kihasznált egyet. Értetlenül állok az előtt, hogy egy szögletet nem tudunk beadni, és egy szabadrúgás után kapunk gólt, amikor nekünk lett volna lehetőségünk betalálni” – nyilatkozta a Sport Tv-nek Détári Lajos, aki pozití­vumként a fiatal Holman Dávid játékát emelte ki.

Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója széles mosollyal az arcán értékelte a látottakat: „Ilyenkor felszabadul minden gát, végtelenül boldog vagyok, minden dicséret a játékosokat illeti meg. Ez a mérkőzés a motiváción múlt. A játékosaim kellően motiváltak voltak, nem pörögtek túl, higgadtak maradtak, és vártak a lehetőségre, ami eljött a végén, Simon igazolta, hogy miért került hozzánk. Most már ki merem jelenteni, hogy erősödtünk a téli átigazolási időszakban, ennek köszönhetően van ennyi pontunk. A bajnokság elején nem számí­tottunk ennyire, maximum harmincnégyre.”

*

A zöld-fehérek ezt megelőzően az 1952-es és az 1984–85-ös bajnokságban könyveltek el 13 vereséget; csúcsukat még „megjaví­thatják”, hiszen egy forduló még hátra van a 2011–2012-es bajnoki szezonból.

A Fradi 1952-ben – Bp. Kinizsi néven – 26 mérkőzésen kapott ki 13-szor, és a kilencedik helyen zárta a pontvadászatot. 1984–85-ben – már a Nyilasi-, Szokolai-érát követően – 30 meccsből jegyzett a csapat 13 vereséget, és a 13. helyen végzett a táblázaton.

(Az nso.hu, a Sport TV, a Ferencváros és a Siófok hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ