2012.VIII.17. NB II, Nyí­regyháza – Ferencváros II.: 1-0

A két csapat találkozója nyitotta meg a másodosztályú bajnokságot. A hazaiak gólnélküli első félidő után Montvai góljával 1-0 arányban győzték le második csapatunkat a Keleti csoportban.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Brekk János: – A Fradi II., miként az élvonalbeli klubok NB II-es csapatai, amolyan sötét lovak a bajnokságban. Szereplésük kiszámí­thatatlan, hiszen nagyban függ attól, hogy az NB I-es együttesekből kik játszanak vissza. A zöld-fehéreket nem ismerjük, ám információink vannak. Én megnéztem őket Kazincbarcikán egy edzőmeccsen, azokat az információkat megosztottam kollégáimmal, a játékosokkal, elemeztük a mérkőzést, Ez egy dolog, a másik pedig az, hogy nekünk minden mérkőzésen, főként a hazaiakon győzelemre kell játszanunk. Pénteken is ezt fogjuk tenni. A bajnoki rajt mindig fontos, fegyelmezett és lelkes játékkal szeretnénk három ponttal kezdeni a pontvadászatot.

Lipcsei Péter: – Jól ismerem pénteki ellenfelünk edzőjét, Brekk Jánost, mivel együtt végeztünk a Pro-licences tanfolyamon. Tudom, hogy egy nagyon rendes ember, aki egy jó csapatot rakott össze – nélküle már aligha lenne nyí­regyházi labdarúgás. Abból a szempontból sem lesz könnyű dolgunk, hogy olyan NB I-es rutinnal rendelkező labdarúgót szerződtettek a nyí­rségiek, mint például Montvai Tibor. Nem mi vagyunk az esélyesek, de Ferencvárosként csak úgy mehetünk ki a pályára, hogy győzni akarunk.

– A szezon egészére kivetí­tve mik a célok?
– Természetesen a minél jobb szereplés. Persze tudjuk, hogy a bajnokság átszervezése miatt, ha elsők, ha utolsók leszünk, akkor sem folytathatjuk a másodosztályban. A legfontosabb azonban mégis az, hogy minél több saját nevelésű játékos szerezzen rutint, hogy ha szükség van rájuk az első csapatnál, akkor lehessen rájuk számí­tani.

A mérkőzés:

Nyí­regyháza – Ferencváros II.: 1-0 (0-0)
Nyí­regyháza, 1.000 néző, vezette: Szőts Gergely (Kelemen, Bozó)

Nyí­regyháza: Balogh J. – Ur, Ambrusz, Farkas A., Mészáros M. – Szilágyi K., Minczér – Kovács Á. (Simon A. 46.), Petneházi (Reznek 58.), Pákolicz – Montvai
kispad: Sánta, Dajka, Szűcs F., Kristófi, Sipos T.
szakmai igazgató: Brekk János

Ferencváros II: Hermány – Simita, Vattai, Batik, Tóth A.  – Vass, Peszmeg (Nehéz 80.) – Pölöskei II. (Holman 60.), Nyilasi B. (Majzik 72.), Birtalan – Papp M.
kispad: Rigó, Erdei G., Kleizer, Oláh M.
edző: Lipcsei Péter

Gól: Montvai (67.)
Sárga lap: Kovács Á. (7.), Minczér (81.) illetve Vass (71.)

A gól:

’67: Birtalan jobb oldali szögletét fejelte alig fölé a 9-es Papp, majd az ellentámadásból vezetéshez jutottak a hazaiak. Reznek cselezte magát lövő helyzetbe. 12 méterről ballal tekert a jobb sarok felé. Hermány kapufára ütötte a labdát, amely Montvai elé pattant, aki 5 lépésről a léc alá bombázott. 1:0.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Brekk János: – Rém gyenge meccs volt. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet, talán azért jött nekünk össze a siker, mert több helyzetünk volt. A győzelem ellenére csalódott vagyok, mert többet reméltem, de a lényeg, hogy kiszenvedtük a három pontot.

Lipcsei Péter: – Nem játszottunk rosszul, és fiatal garnitúrával is partnerei voltunk a bajnokesélyesnek.

(A Ferencváros és a Nyí­regyháza hivatalos honlapja, a Szabolcs Online, az nso.hu és az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011100ejegyzéshez

  • Tisztelt szurkolòtí rsak

    Két nappal ezelôtt a DUNA-TV közvetìtette a „Fradika“ Szpari elleni mérkôzését.

    Nem igen akad alkalom külföldön megnézni, mit mûvelnek az ifik, azonban egy pí r tehetség mégis feltünt. Ez tetszett.

    Ami nem tetszett az a szpiker hozzí szòlí sai voltak, melyeket egy kicsit – zöld-fehér szempontbòl – sértônek talí ltam. Olyan kérdések, hogy a Fradi ifijei méltòk-e a zöld-fehér meccset felhùzni, arròl ne tessék egy szpikernek itélkednie. Ez nem illik. Ez a Fradi ügye legyen.

    Feltûnt, hogy a Fradinak sem a Fradikí nak, nem szabad X-es meccset, vagyis taktikai meccseket jí tszania. A csapat azonban oda sem bagòzott az ilyen feltételekhez és folytatta egészen 10 perccel a jí tékidô végéig a taktikí s jí tékot. Egy pí rszor azonban felvillant, hogy mí sra is lennének képesek a fiùk és a meccs végére egészen jòl tí madtak.

    A csapat „lelkes“ bélyegzôje ìgy teljesen üzleti célùví  ví lt. Vilí gmegmozdìtò jí ték kellett volna (a bevételekhez) (Balhékkat és lí btöréseket, kií llìtí sokat beleértve).

    Mivel a fradika „csak“ jí tszott nem volt elégedett a szpiker. Valòjí ban mit kellett volna jí tszani a Fradikí nak, hogy elégedett lett volna ? Labdarùgí st ?

    Mellékletesen szaladjon a tulajdon szpiker 30 fok melegben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ