2013.X.6. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-2

Kispest, nagy meglepetés: Fradit vert a Honvéd az NB I rangadóján

A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Ferencváros a Honvédot fogadta a Puskás Ferenc Stadionban. A zöld-fehérek hamar vezetést szereztek Gyömbér Gábor okos találatával, de a kispestiek Raffaele Alcibiade és Ayub Daud találatával fordí­tani tudtak.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ricardo Moniz: – A múlt héten kettős sokkhatás érte a csapatot, Adams sajnálatos esete mellett kikaptunk a Puskás Akadémiától. Akeem ügyét még mindig nem emésztették meg a játékosok, de a múlt héthez képest már jobb hangulatban zajlott a közös munka. Hétvégi ellenfelünk, a Honvéd a védelem szempontjából egy nagyon jól szervezett csapat. Az előző szezonban hazai pályán és idegenben is megvertek bennünket. Gólt kell rúgnunk, ha nem í­gy teszünk, vagy egy másodpercre is kihagyunk, akkor a Honvéd megbünteti a figyelmetlenségünket.

Marco Rossi: – A Ferencváros a legjobb csapatok közé sorolandó, de ez az állí­tás igaz a Videotonra, a Debrecenre és a Győrre is. Ha hasonlattal szeretnék élni, akkor azt mondhatom, hogy az FTC a Juventus, mi a Torino vagyunk. Muszáj leszünk többet futni ellenfelünknél, csak í­gy lehetünk sikeresek. Az elmúlt mérkőzéseken rengeteg hibát elkövettünk, ezt most nem szabad megengednünk magunknak.

A mérkőzés:

Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-2 (1-1)
Puskás stadion, 7.433 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor (Viszokai, Albert)

Ferencváros: Jova – Gyömbér, Mateos, Gerson, Bönig – Buzsáky (Somalia 46.), Józsi (Valpoort 61.) – Jenner, Böde, Holman – Diallo (Cukic 46.)
kispad: Kurucz, Jovanovic, Ionescu, Busai
vezetőedző: Ricardo Moniz

Bp. Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Baráth, Alcibiade (Ikenne-King 47.) – Job (Vernes 76.), Godoy (Diarra 65.), Hidi, Nagy G. – Daud, Vécsei
kispad: Czuczi, Testardi, Mancini, Holender
vezetőedző: Marco Rossi

Gól: Gyömbér (11.) illetve Alcibiade (37.), Daud (53.)
Sárga lap: Mateos (41.), Jenner (90+2.) illetve Alcibiade (44.), Baráth (47.), Vécsei (58.)

20131006-honved-buzsakyA Fradi a Juve, mi vagyunk a Torino – vezette fel a Budapest Honvéd olasz mestere, Marco Rossi a Ferencváros elleni rangadót, amely előtt bizony nem sok esélyt adtak a Puskás Ferenc Stadionba érkező kispestieknek. Annyiban hasonlí­tott a budapesti rangadó a torinóiakhoz, hogy itt is főszerepet játszottak a légiósok, a 22 kezdőjátékosból 11 volt magyar, Rossi például bevetette a teljesen „friss” Ayub Daud, Thomas Job, Aní­bal Godoy triót is, mí­g kollégája, Ricardo Moniz a kezdőbe állí­tott Buzsáky Ákost.

A vártnál kevesebb néző tekintette meg a rangadót, és külön érdekesség, hogy a legnépesebb ferencvárosi szurkolói csoport, a Green Monsters egy egyéni akció keretein belül „elkorlátolta” saját magát szektorában, természetesen önként és (ötpercnyi csend után már) dalolva. Csöndesen kezdődött a mérkőzés is, az első helyzet a kilencedik percben Böde Dániel előtt adódott, de célt tévesztett a támadó. Nem úgy pár perc múlva Gyömbér Gábor: egy szöglet után a kispesti védők nem tudtak felszabadí­tani, pedig több alkalmuk is lett volna rá, a ferencvárosi védő pedig Buzsáky remek passza után Kemenes Szabolcs lábai között higgadtan a hálóba lőtt, 1–0! Próbált azonnal egyenlí­teni a Honvéd, de támadásai erőtlenek és esetlegesek voltak, miközben a zöld-fehérek sem tudtak sebességet váltani, Moniz elégedetlen arccal sétálgatott kispadja előtt és sokszor csóválgatta fejét, mint aki nem hisz a szemének. Majdnem fél órát kellett várni az első kispesti gólhelyzetre, ekkor Job várt túl sokat a lövés előtt, í­gy egy bevetődő védőt talált hátba végül. A 37. percben Raffaele Alcibiade viszont már nem kegyelmezett: egy szöglet után teljesen egyedül hagyták, ő pedig három méterről a kapuba fejelt, 1–1! A szünet előtt kihagyott még egy helyzetet mindkét csapat (Holman Dávidé volt a nagyobb), de újabb gól már nem született.

20131006-honved-gyomberA szünetben Moniz kettős cserét hajtott végre, Buzsáky alighanem elfáradt, őt Vladan Csukics váltotta, a gyenge napot kifogó Ulysse Diallót pedig Somália.

Kényszerből változtatott Rossi is pár perc elteltével, gólszerzője helyére Patrick Ikenne-Kinget küldve be. Csukiccsal és Somáliával a fedélzeten sem tudott megújulni a Fradi, sőt, az 53. percben leblokkolt az egész védelem, Gyömbérrel az élen, a panamai Godoy indí­tása után a kameruni Job centerezését a szomáliai Ayub Daud a kapuba bólintotta, 1–2! A fejes Gyömbéren gellert kapva került a kapuba. A fekete levest Hidi Patrik szolgálhatta volna fel a következő kontra során, de lövése centiméterrel elkerülte a jobb felsőt. Moniz nem sokáig várt az újabb cserével, Józsi György helyett Arsenio Valpoort folytatta, és beállt a bal szélre, miközben Gyömbér lett az új szűrő, Somália pedig elfoglalta az ő helyét a védelem jobb oldalán. Ment, ment előre a Fradi a hátralévő időben, senki sem vádolhatja őket azzal, hogy nem tettek meg mindent az egyenlí­tésért, csak éppen pontatlan beadásokkal és lövésekkel nehéz boldogulni, a kispestiek pedig nem tették meg azt a szí­vességet nekik, hogy ismét „nyí­lt napot” tartsanak. Pontosabban Lovric egyszer igen, de rajtaütésszerű hasra esése megzavarta a kapussal szemben álló Bödét is, nem sokra rá aztán jóvátette hibáját a horvát, amikor éppen Bödét szerelte az utolsó pillanatban, szintén az ötösön. Több í­géretes kontrát vezethetett a kinyí­ló hazai csapat ellen a Honvéd, az egyik ilyenből a 83. percben Vernes Richárd végleg eldönthette volna a mérkőzést. Ez is belefért azonban a kispestieknek: zsinórban ötödször sem kaptak ki a Ferencvárostól, sőt, győzelemmel hagyta el a “Torino” a Puskás Ferenc Stadiont!

Akeem Adams szí­vinfarktusa óta nem talál magára a Moniz-legénység.

További képek ittitt, itt, itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

20131006-honved-monizRicardo Moniz: „Meg kell szerezni a második gólt. Egy nullnál volt lehetőségünk a második gólra, hiszen Daninak volt két lehetősége. Egy egynél Holmannak volt gólszerzési lehetősége. Ugyanakkor el kell mondani, hogy hátul ugyanolyan gyengék vagyunk, mint korábban. Ezen javí­tanunk kell. Nagyon fontos, hogy ne veszí­tsük el a fejünket. Elemezni kell a történteket, levonni a következtetéseket. Nincs értelme, hogy egymásnak ugorjunk, bí­zni kell a játékosokban. ez hozhatja meg az eredményt. Továbbra is ott vagyunk a dobogó közelében, pozití­vnak kell lennünk.”

Marco Rossi: „Elégedett vagyok az eredménnyel, a meccs szí­nvonalával, és azzal, ahogy játszottunk, de senki sem felejtheti el, hogy a Ferencvárosnak nagyon nehéz körülmények között kell mostanában játszania amiatt, ami két héttel ezelőtt történt. Nem könnyű nekik most játszaniuk. A csapatom jól játszott ezen a találkozón, megszereztük a három pontot. A Mezőkövesd ellen olyan meccset buktunk el, amelyet normális esetben öt kettőre megnyerünk. Sokat hibáztunk. A Lombard Pápától emberhátrányban kaptunk ki, de az első félidőben jobbak voltunk. Amikor a csapat nem szerez gólt, akkor nincs mit tenni. De fiatal csapatunk van, meccsről meccsre fejlődnünk kell.”

(Az nso.hu, az MTVA, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2013.X.6. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-2 bejegyzéshez

  • Se csapatunk, se játékunk, se futballistánk, se edzőnk….se szurkolónk.
    Ismét magunkat löktük a gödörbe és nem érzem, hogy ez a garnitúra jobb lehetne. Érthetetlen, hogy nem tudnak(akaranak?) futni, nincs egy szép csel, három jó passz, nincs csatár, nincs védelem, Jova 3 (!!!) méterről kap gólt fejesből….Elképesztő és érthetetlen! Felejtsük el a bajnoki cí­met…

  • Mire vártok még Fiuk, tán NEM akartok matadorok lenni,az í­géret TUDJÁTOK….Nagyon sok előnyt adtok az ellenfeleknek ,nem kéne.SZÁMíTOK RÁTOK .HAJRÁ FRADI !!!!!!!!!!!!!

  • Hát, nem tudom, nagyon fáj… eddig bí­ztam a Mesterben is, a csapatban is… most kezd elillanni a hitem…valahogy olyan tompák vagyunk.. az Újpest elleni meccset kivéve, nincs “kiélezve” a csapat… illetve csapat sincs, mert Moniz még mindig “keresi”… De akkor mit csinált(ak) egész július-augusztusban… nekünk még csak a nk. kupákból sem kellett kiesni…El vagyok keseredve, de nagyon… elszórtunk 6 olyan pontot, amit könnyen megszerezhettünk volna… Ezeket nehéz lesz visszaszerezni… Akeemnek gyógyulást, tiszta szí­vből, de nehogy már mindent erre fogjunk… más munkahelyen sem áll le az élet két hétre, ha egy dolgozó infarktust kap…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.06.18:00 M4 Sport
OLDALAK
10.20.17::45 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ