2013.XI.10. Ferencváros – Haladás: 0-3

Halmosi Péter duplájával három Haladás-csapás a Fradinak

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Ferencváros a Haladást fogadta a Puskás Ferenc Stadionban, és a vendégek Halmosi Péter két, valamint Ugrai Roland egy találatával magabiztos győzelmet arattak. Sorozatban harmadszor sem tudott győzni pályaválasztóként a Fradi, tovább menetel a Haladás, ráadásul úgy, hogy a szombathelyiek legutóbbi öt tétmérkőzésüket megnyerték idegenben.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ricardo Moniz: – A múlt héten visszanyertük azt az önbizalmat, amit az Újpest elleni győzelem után elvesztettünk. Azonban óvatosnak kell lenni, nem szabad elbí­znunk magunkat. Még több helyzetet kell kialakí­tani, és a labda hatékonyabb megtartására is oda kell figyelnünk. Ráadásul teljesen más jellegű mérkőzésre kell számí­tanunk, mint az előző héten, amikor is egy nyí­ltabban, támadóbb szellemben futballozó csapattal találkoztunk. A Haladásnak remek védői vannak, és kevésbé játszanak olyan nyí­lt, támadó focit, mint az előző ellenfelünk. Az elmúlt hét a nyugalom jegyében telt el. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy nagyon fontos mérkőzés következik, és ha a hátralévő mérkőzéseinken jó formában tudunk játszani, akkor dobogós helyen köszönhetünk el az őszi szezontól, és magabiztosan kezdhetjük a tavaszit. Fogunk mi még meglepetést okozni az embereknek, de most is azt kell hangsúlyoznom, szükségünk van a szurkolóink támogatására és türelemre is. A siker nem jön egyik napról a másikra. Keményen meg kell dolgoznunk érte.

Artner Tamás: – Nagyon jól játszott Diósgyőrött az FTC, nem kis dolog Miskolcon 4-1-re nyerni. Talán most tudtak a legerősebb csapatukkal kiállni. A masszí­v, fizikálisan erős fővárosiak legnagyobb erőssége a csapategységük, emellett egy sor kiváló játékossal rendelkeznek. Böde, Jenner, Somalia, Holman, Gyömbér, Besic, Józsi – hogy csak néhányukat emlí­tsem. Ráadásul ott áll mögöttük fanatikus szurkolótáboruk. Gyenge pontjuk a védelmük, amelynek összetétele folyamatosan változik, még most sem állt össze. Igaz, el kell ismerni, Diósgyőrben viszont jól teljesí­tett a hátsó alakzatuk. Mi csak akkor lehetünk eredményesek, ha egységesek leszünk és nem ijedünk meg a ferencvárosi drukkerek által keltett hangulattól. Játékosaimat fel kell hogy dobja  az, hogy a Puskás-stadionban léphetnek pályára. Egyébként szerintem az FTC-nek az Üllői út jelentette az igazi hazai pályát, ott közelebb voltak a nézők, nagyobb volt a hangulat. Úgyhogy ebből a szempontból kedvezőbb a helyzetünk. Utolsó négy meccsünkön tí­z pontot gyűjtöttünk, erre lehet alapozni, megfelelő önbizalommal utazhatunk Budapestre. A meccs esélyese a Fradi, nincs veszí­tenivalónk, csak nyerhetünk a találkozón. Mivel mindkét gárda játssza a futballt, biztosan jó meccset láthatnak a szurkolók, abszolút háromesélyes a találkozó.

A mérkőzés:

Ferencváros – Haladás: 0-3 (0-2)
Puskás stadion, 6.758 néző, vezette: Fábián Mihály (Albert, Medovarszki)

Ferencváros: Jova – Gerson (Buzsáky 67.), Mateos, Besic, Bönig (Busai 80.) – Gyömbér, Józsi – Somalia, Holman (Diallo 46.), Jenner – Böde
kispad: Kunsági, Ionescu, Jovanovic, Cukic
vezetőedző: Ricardo Moniz

Haladás: Rózsa – Fehér Z., Guzmics, Devecseri, Bosnjak – Simon Á., Iszlai – Nagy G., Ugrai (Gyurján 87.), Halmosi (Schimmer 75.) – Radó (Németh M. 82.)
kispad: Mursits, Tóth P., Szakály A., Andorka
vezetőedző: Artner Tamás

Gól: Halmosi (10., 65.), Ugrai (22.)
Sárga lap: Besic (55.), Busai (86.) illetve Radó (8.), Guzmics (17.), Iszlai (39.), Németh M. (88.)

Somalia a közelmúltban játszotta ötvenedik NB I-es mérkőzésétBizonyára kevesen gondolták a bajnokság indulásakor, hogy az őszi idény hajrájában a Ferencváros és a Haladás azonos pontszámmal várja majd kettejük párbaját a 14. fordulóban, az viszont nem meglepetés, hogy ami a hazai zöld-fehéreknek egyértelmű csalódás, az a szombathelyieknek bravúros szereplés.

Még rosszabb kedve lett a házigazda zöld-fehéreknek a mérkőzés elején: egyrészt a vártnál jóval kevesebben jöttek ki a mérkőzésre, másrészt Böde Dánielt büntetlenül lökhette fel az ötös előtt az első percben Devecseri Szilárd, és legfőképpen azért, mert Radó András passza után Halmosi Péter nem kis szerencsével megszerezte a vezetést a Halinak a tizedik percben. 0–1! Nem tudta kiheverni a Fradi a kapott gól okozta sokkot, támadott ugyan, de gyámoltalanul, bezzeg egy gyors kontra során Bosnjak Predrag okos középre gurí­tását Ugrai Roland kapásból a jobb alsóba vágta, és máris nagyon kellemetlen helyzetben találták magukat Ricardo Monizék. 0–2! Kétszer ingott meg az első játékrészben a Hali-védelem, de nem követte gól egyiket sem: előbb Devecseri becsúszása hozta gólhelyzetbe Gersont, de Rózsa Dániel jókor volt jó helyen, majd Guzmics Richárd nem ért el fejjel egy beadást, ám Gyömbér Gábor az oldalhálóba lőtt.

Moniz a szünetben Ulysse Diallót küldte be Holman Dávid helyére, és a légiós hamarosan gólhelyzetbe került, közeli fejesét azonban hárí­tani tudta Rózsa. Túlélte a pihenő utáni hazai fellángolást a Haladás, sőt, Nagy I Gábor remek passza után Halmosi Péter a 16-os elől csodásan kanyarintott a kapu közepébe a kivetődő kapus fölött, és ezzel tulajdonképpen el is dőlt a három pont sorsa, már a 64. percben. 0–3! Busai Attila és Buzsáky Ákos beállí­tása sem segí­tett a fővárosiakon,  a másik oldalon Halmosi lesérülése miatt izgulhattak, majd Buzsáky is leballagott a hajrában, combját fájlalva (a hazaiaknak ugyebár elfogyott az összes cserelehetőségük ekkorra). A végén Devecseri még majdnem fejelt egy gólt, de kapusa, Rózsa hatalmas bravúrral védett a bal alsó előtt…

Sorozatban harmadszor sem tudott győzni pályaválasztóként a Fradi, tovább menetel a Haladás, ráadásul úgy, hogy a szombathelyiek legutóbbi öt tétmérkőzésüket megnyerték idegenben.

További képek itt, itt, itt, itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Látszik, hogy kétarcú csapat vagyunk, a múlt héten kreatí­vabbak, frissebbek voltunk. Tudtuk, hogy ha a Haladás ellen hátrányba kerülünk, akkor az halálos lehet, sajnos, ez be is jött. Nem találtuk a megoldást az egy az egy elleni szituációkban, sem Holman, sem Böde révén, az ellenfél tolódással le tudta védekezni a passzokat. Fontos lett volna, hogy egyénileg felülmúljuk ellenfelünket, de ez ma nem sikerült” – értékelte a meccset Ricardo Moniz, a Ferencváros szakmai irányí­tója.

„Egy ilyen győzelem után kell megköszönni a családomnak az eddigi támogatást. Csodálatos szakmai stábom van, csodálatos játékosaim és csodálatos közönségünk. Jól kezdtük a mérkőzést, amit elterveztünk, megvalósí­tottuk. Tudtuk a Fradi hibapontjait, ezt a gyors támadásokkal ki is használtuk, két gyönyörű gólt rúgtunk. A második félidőben tudtuk, hogy feltolják a védekezésüket és két csatárral fognak támadni, í­gy tudtuk, hogy a pálya közepén eggyel többen leszünk, ezt ki is használtuk. A pontrúgásaikra és a felí­velt labdáikra is felkészültünk, azt lehet mondani, hogy taktikailag és az eredmény szempontjából is tökéletes meccs volt” – mondta a meccs után a vendégek edzője, Artner Tamás.

„A csapategység mindig parádés volt, erre lehet épí­teni a jövőben. Remélem, hogy az önkormányzat eljut odáig, hogy a Kondics utcában megcsinálják a műfüves pályát, és akkor a télen is tudunk normálisan készülni. Ez a hetünk nem erről szólt, de a csapatom átérezte a meccs jelentőségét” – tette hozzá a Haladás trénere.

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

5 hozzászólás a(z) 2013.XI.10. Ferencváros – Haladás: 0-3 bejegyzéshez

  • Szégyenletes teljesí­tmény volt a tegnapi,nem tudok magamhoz térni.Keresem az okot és egyben a mentséget,de hiába.Mikor lesz ? folyamatos egységes egy emberként küzdő csapat,addig nálam lekerül a piedesztálról a fradi.

    • Kedves Gabriella (néni), elnézést, nem tudom, hogy szólí­tsam, ne kerüljön le a piedesztálról a FRADI! Az Ön fantasztikus édesapja alatt is voltak gyengébb meccsek, kí­nos vereségek… Nem azért szeretjük a FRADIT, mert mindig nyer, ez nem arab olajsejkek vagy orosz maffiózók klubja … azok is szenvednek kí­nos vereségeket! Isten éltesse Önt és családját…

  • Én sem bí­rok tovább várni, muszáj leí­rnom a mérhetetlen csalódottságot…
    Szomorú, hogy a DVTK ellen -- a jelek szerint -- azért nyertünk, mert a 2. félidő elején nekünk minden összejött, ők meg “elaludtak”…Múlt héten is í­rtam, hogy érthetetlen, miért álltunk vissza a harmadik gól után és váltunk ötlettelenné??
    Most már értem…
    Érthetetlen, hogy egy ilyen nevekből álló védelem hogyan játszhat ennyire gyengén (Gerson a Salzburgból, Mateos Real B, Bőnig a Bundesligából- egyedül Besic emelkedik ki, igaz, ő viszont magasan!!! -- csodálkozom, hogy még van kedve játszani
    Érthetetlen, hogy a középpályán Józsi, Holman és sajnos Somalia is meccsek óta nem mutat semmit! Az, hogy néha Dávid ad egy jó passzt? Ez édes kevés, Soma sokat fut, de nem több -- egyedül Gyömbér játéka hasznos!
    Érthetetlen Jenner abszolút változó játéka, Böde is inkább csak kűzd, Diallo pedig véletlenszerű dolgokat művel…
    Tehát a jelenlegi csapat: Jova (őt én továbbra is jó kapusnak tartom!) -- Besics- Gyömbér- Jenner és Böde…
    A többiek mintha pályán sem lennének, ez pedig kevés, nagyon KEVÉS!!!
    Hajrá Ricardo! Hajrá Fradi!

  • “Sajnos”nem tudtam megvárni a hétről-hétre várt Fotelszurkoló rovatot,mert nem bí­rtam magamban tartani a gondolataimat.
    A haladás olyat szinten lefocizott minket,hogy esélyünk sem volt, max. az 1. percben ,amikor 11-est kellett volna itélni Böde javára.
    Persze ha akkor az …de mindegy nincsen “de” van egy újabb vereség,ami azért fájt,mert megint védelmi hibák tömkellege volt látható és semmi összhang sem volt a posztok között.Majd két tucat kapott gól 14 forduló alatt.!!!???Istenem!!!
    Bár ,ahogy már régebben is í­rtam, az 5-10 helyre “jók” vagyunk.
    Annyi sebből vérzik ez a társaság,sehol sincs összhang ,szóval siralmas.

    Biztos ,hogy 1-2 gondolatot Lalolib cikkében is í­rok,de újat nem, csak azt ,amit eddig .11 játékos egy azonos gyönyörű mezben-Számunkra-,amit nem mindenki érez át a pályán.De semmi más,mert nincs Csapat!!!

    Az átigazolási szezonban kell-ene egy komplett MINŐSÉGi vérfrissétés -5-6 játékos,csak
    arra sajnos meg pénz nincsen.

    Ennek ellenére Hajrá Fradi !!!

    • kedves Pipu, még akár 25-30 éve eszünkbe sem jutott, hogy a Fradi máshonnan is erősí­thetne… Válogatott szintű játékossal erősí­tés ’92 előtt Novák Dezsőn kí­vül nem is jut eszembe…- lehet, hogy tévedek, a lexikon itt van, nem nálam-, mert a FRADI utánpótlás )milyen szép, utánozhatatlan magyar szó ez is!), ontotta a tehetségeket! Tessék mondani, Liszes Krisztián óta hány tehetséget (klasszist) adott fel a Fradi??????????????????? Tessék már utánanézni, az elmúlt 20-30 évben kik voltak a Fradi-utánpótlás edzői, melyik korosztályban, és hány embert adtak feljebb??? Nem személyeskedek, biztos, hogy régi nagy kedvenceim vannak köztük, de … jó, tudom, a mai foci más… Azért az elmúlt 4-6 év legnagyobb csapata, a Barca (én Madridista vagyok- mármint köztük, tehát elfogulatlan) tudott évente 2-3 SAJÁT NEVELÉSŠ° KLASSZIST feljebb adni? Akkor az Üllői út 129. alatt ami 70-80 évig működött, az miért nem? Elnézést a szószátyárságért, csak az elkeseredés…

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ