2015.V.16. Paks – Ferencváros: 0-1

Ferencváros, Újpest: segí­ts magadon, segí­ts rajtam!

Egy góllal nyertek Pakson Böde Dánielék, „meghálálva”, hogy a lila-fehérek megverték az MTK-t.
Gyömbér Gábor első félidei találatával 1–0-ra győzött a Ferencváros a Paks otthonában a labdarúgó NB I huszonnyolcadik fordulójában.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Csertői Aurél: – A Ferencváros az a csapat, amelyik a legkiegyensúlyozottabb teljesí­tményt mutatja a tavaszi szezonban. Remek játékosok, válogatottak alkotják a keretüket, akik éhesek a sikerre, és az ezüstéremre hajtanak. Roppantul motiváltak lesznek ellenünk is. Ebből következik, hogy akárcsak múlt vasárnap, most is nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Ahhoz, hogy sikert tudjunk elérni hasonló jó játékra, és hasonló koncentrációra lesz szükségünk, mint amit a Videoton ellen mutattunk.

Thomas Doll: – Kiváló szezont fut a Paks, múlt héten például a bajnok Videotont is sikerült legyőznie, ezért nehéz mérkőzésre számí­tok. Mindkét együttesnek fontos a találkozó. A paksiak még megszerezhetik az Európa Liga-selejtezőt jelentő negyedik helyet, mí­g mi szeretnénk megtartani a második pozí­ciót. Szerdán szintén komoly találkozó vár ránk a Videoton ellen a Magyar Kupa döntőjében. Nagyon kell a Paks elleni győzelem, hogy megfelelő önbizalommal vághassunk neki a finálénak.

A mérkőzés:

Paks – Ferencváros: 0-1 (0-1)
Paks, 3.287 néző, vezette: Pintér Csaba (dr. Varga, Huszár)

Paks: Molnár – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Báló – Kecskés (Balázs 63.), Kesztyűs (Hahn 78.) – Haraszti, Bertus, Bartha – Könyves
kispad: Csernyánszki, Rodenbücher, Tamási, Vági, Szabó J.
vezetőedző: Csertői Aurél

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa (Batik 8.), Pavlovic, Ramí­rez – Cukic, Gyömbér – Varga R. (Nagy Do. 76.), Böde, Lamah – Ugrai (Nagy Á. 46.)
kispad: Jova, Bönig, Lauth, Haris
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Gyömbér (45+1.)
Sárga lap: Kulcsár D. (78.) illetve Cukic (71., 87.), Nagy Á. (88.), Dilaver (90+1.)
Kiállí­tva: Cukic (87.)

Abban bí­ztak a paksiak, hogy az immáron biztos európai kupaszereplés és a jövő heti Magyar Kupa-döntő miatt nem fog százszázalékos teljesí­tményt nyújtani ellenük a Ferencváros, amelyből ráadásul eltiltás vagy sérülés miatt Busai Attila, Hajnal Tamás, David Mateos és Gera Zoltán is hiányzott. Nyolc percnyi játék térdét fogva Michal Nalepa is lesántikált a gyepről, nem sokkal utána Böde Dániel került helyzetbe, de hat méterről az oldalhálót találta el a Pakson még mindig rendkí­vül népszerű támadó, majd a szünet előtt egy másik hatalmas lehetőséget is elpuskázott. De a hazaiak sem csak védekeztek, volt, hogy egyetlen támadáson belül háromszor is betalálhattak volna, de előbb a védők blokkoltak, majd Dibusz Dénes védte Könyves Norbert próbálkozását. Kissé távolabbról jobban ment a paksi támadónak, ám 17-ről a kapufát találta el. Gyömbér Gábor már jobban célzott, igaz, közelebbről büntetett góllal egy hatalmas védelmi hibát, nem sokkal a szünet előtt, 0–1!

Kisebb vendéghelyzetekkel és kevés izgalmakat rejtő mezőnyjátékkal indult a második játékrész, majd í­gy is folytatódott egészen a hajráig, amikor a Paks eljutott egy lesgólig, Roland Lamah meg egy kapufáig. Csertői Aurél, a hazaiak mestere Balázs Zsolttal és Hahn Jánossal, Thomas Doll Nagy Dominikkal és Nagy Ádámmal  próbált meg lendületet vinni csapata játékába, utóbbi most debütált a felnőttek között az élvonalban. Újabb gól azonban már nem született, hiába vált sokkal mozgalmasabbá a végére a mérkőzés, még Vladan Csukics kiállí­tását sem tudták kihasználni a hazaiak.

Jót tett a Ferencváros a Paks legyőzésével, a lila-fehérek ugyanis beérték pontszámban a tolnaiakat, és az újpestiek is jót tettek a Fradival, mert éppen riválisát, az MTK-t verték meg a paksi bajnoki előtt.

További képek: fradi.hu

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Minden szuper, csak ne kaptunk volna ki. Csak a helyzetkihasználás hibádzott, de emiatt sem tudok senkit hibáztatni. Ha a Ferencváros ellen í­gy tudunk focizni, az mindent elmond, gratulálok a srácoknak, nagyon jól játszottak. Minden benne volt ebben a meccsben, sajnos ez most í­gy alakult” – mondta Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője.

„Az első félidőben túl sok labdát veszí­tettünk el, í­gy nem találtuk meg a saját ritmusunkat és játékunkat. A fiatal Nagy Ádám remek formában van, stabilitást adott a csapatnak. A második gólt megint nem sikerült megszerezni, de a lényeg, hogy ezúttal idegenben is begyűjtöttük a három pontot” – értékelt Thomas Doll, az FTC trénere.

Gyömbér Gábor:

*

A 28. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Dibusz (Ferenváros) 4 – Szélesi (Puskás Akadémia) 4, Litauszki (Újpest) 4, Maréval (Videoton) 4 – Polonkai (Puskás Akadémia) 5, Youla (Bp. Honvéd) 5, Bognár I. (Diósgyőr) 5, Fröhlich (Pécsi MFC) 5 – Radó (Haladás) 6, Balogh N. (DVSC-Teva) 6, Tischler (Puskás Akadémia) 6.
A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (9) (Haladás–Nyí­regyháza) – Ring György, Takács Gábor, Oláh Gábor, Kulcsár Katalin

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ