2015.V.27. LK, Bp. Honvéd – Ferencváros: 1-0

W_honved-ftcA Honvéd most legyőzte a Fradit, de Dollék jutottak a döntőbe

Az egygólos siker kevés volt a kispestieknek, Debrecen–Ferencváros fináléval zár a Ligakupa.
A Budapest Honvéd egy góllal legyőzte a Ferencvárost a Ligakupa elődöntőjének visszavágóján, de í­gy is az első mérkőzésen 3–0-ra nyerő zöld-fehérek jutottak tovább. A finálét Debrecenben rendezik június 3-án, a DVSC vár a Fradira.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Marco Rossi: – Semmilyen jelentősége nincs ennek a mérkőzésnek, ha rajtam múlna le sem játszanánk. A legerősebb csapatunkkal sem lenne esélyünk már a Ferencváros ellen továbbjutni. A hétvégi bajnoki meccsre készülünk, bent akarunk maradni az NB I-ben.

Thomas Doll: – Több fiatal is lehetőséget kap a találkozón. Háromgólos előnyünk birtokában nem lehet más a célunk, mint a döntőbe jutás.

A mérkőzés:

Bp. Honvéd – Ferencváros: 1-0 (0-0)
Bozsik stadion, ~100 néző, vezette: Karakó Ferenc (Demeter, Punyi)

Bp. Honvéd: Horváth A. – Csábi (Bí­ró 83.), Erdős (Elez 69.), Baráth, Morgan – Daud (Constantinescu 75.), Gazdag, Meza – Göblyös, Koszta (Lukács 55.), Prosser (Herjeczki 60.)
kispad: Czuczi, Varga M.
vezetőedző: Marco Rossi

Ferencváros: Jova – Kárász (Zsivoczky P. 39.), Batik, Cukic, Bönig – Haris, Gyömbér – Nagy Dá., Kukuruzovic, Kovács K. – Ugrai
kispad: Kurucz, Lamah, Ramí­rez, Somalia, Havas, Nalepa
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Morgan (77.)
Sárga lap: Elez (86.) illetve Kárász (7.), Cukic (65.), Ugrai (79.), Nagy Dá. (86.)

Kevesen látták esélyét annak, hogy a Honvéd kiegyenlí­tse az első mérkőzésen összegyűjtött háromgólos hátrányát a Ligakupa elődöntőjében, még úgy sem, hogy a Ferencváros – a várakozásoknak és a ligakupás hagyományoknak megfelelően – erősen tartalékosan lépett pályára. Úgy meg különösképpen, hogy a kispestiekre a hétvégén sorsdöntő bajnoki vár, amelyen a további számolgatások elkerülése végett legalább egy pontot kell szerezniük, í­gy Marco Rossi is pihentette legjobbjait.

Rossi egyenesen azt mondta a találkozó előtt, hogy csapata már kiesett – de biztosan nem ezért látogatott ki ennyire kevés néző a stadionba. Szerencsére a játékosok bizonyí­tási alkalomként tekintettek a 90 percre, í­gy aztán jó közepes NB I-es iramban indult a találkozó, és ezt most dicséretként tessék érteni.

Az első két helyzetet a vendégek alakí­tották ki, de Horváth András hárí­totta Ugrai Roland ziccerét, majd Haris Attila távoli lövését is. Az első fél óra elteltével gólhelyzetbe került a Honvéd is, de egy gyönyörű levétel után Prosser Dániel az ötös elől a kapusba lőtt, majd Jesús Meza is Jova Levente lábát találta el a kipattanóval.

A második játékrész kispesti helyzetekkel indult, előbb Jean-Pierre Morgan döngette meg távolról a kapufát, majd Meza beadását közelről a léc fölé vágta Koszta Márk. Lendületben maradt a Honvéd, több kisebb-nagyobb lehetőséget is kidolgoztak Mezáék, de sorra el is puskázták őket. A hajrá előtt megtört a jég: Meza passzát Jean-Pierre Morgan futtából a kapuba vágta, 1–0!

Izgalmasabb lett í­gy a mérkőzés, de mivel ezt követően már jobban védekeztek a vendégek, újabb gól nem született: az egygólos siker kevés volt a kispestieknek, Debrecen–Ferencváros fináléval zár a Ligakupa.

Néhány évre biztosan.

További képek: fradi.hu

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Szenvedés volt végignézni ezt a találkozót – mondta Thomas Doll, majd kifejezte gratulációját a Sport Televí­zió riporterének, hogy a mérkőzés végéig ott maradt. – Olyan játékosok kaptak lehetőséget, akik korábban kevesebbet játszottak, de nem tudtak bizonyí­tani. A fiatalok? Ők sem. Hogy mit lehet levonni következtetésként a mérkőzés kapcsán? Semmit.”

„Arra volt jó a mérkőzés hogy a fiatalok tanulhassák, mennyire kell agresszí­vnak lenniük – mondta Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Ha egy kicsivel többet mutatnak, gólokat lőhettünk volna, í­gy azonban nem sikerült. Most az a fontos, hogy a Lombard Pápa ellen kiharcoljuk a bentmaradást, a jövővel nem szeretnék foglalkozni. Az látszik, hogy a Honvéd akadémiáján több tehetség van, akiket lehet alkalmazni.”

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ