2017.IV.12. Paks – Ferencváros: 3-1

W_paks_ftcValami eltörött a Fradinál? Kikapott Pakson a bajnok

Nem megy a tavaly még brillí­rozó zöld-fehéreknek, a hazai győzelemhez kétség nem férhetett.
Legutóbb a fővárosban, most odahaza nyert a Paks a cí­mvédő Ferencváros ellen, ezúttal a labdarúgó NB I 26. fordulójában rendezett mérkőzésen.

Nyilatkozatok:

Csertői Aurél: – Remélem senkit nem altat el az, hogy szombaton a Fradi döntetlent játszott otthonában, a Groupama Arénában a Diósgyőr ellen. Aki látta, az tudja, hogy a végén akár meg is nyerhették volna a meccset. Rendkí­vül erős, szervezett, és roppant célratörő csapatról van szó. Ugyan mi vagyunk a pályaválasztók, ennek ellenére, ahogy a legutóbbi hazai találkozónkon a Videoton ellen, most sem mi vagyunk a favoritok. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, ahhoz, hogy pontot tudjunk szerezni, mindenkinek a maximumot kell kihozni magából, egészen a lefújásig. Egyetlen egy pillanatra sem lankadhat a koncentrációnk!

Thomas Doll: – Fontos, hogy ne az ellenféllel, hanem saját magunkkal foglalkozzunk. Tudjuk, hogy nem egyszerű a Paks ellen játszani, hiszen az utolsó nyolc meccsükön veretlenek maradtak. Egy nagyon szí­vós, masszí­v csapatuk van. Jobb teljesí­tményt kell nyújtanunk, mint a DVTK elleni bajnokin. Stabilan kell játszanunk, bele kell mennünk a párharcokba, le kell csökkentenünk a hibák számát. Fejben végig erősnek kell lennünk, nem veszí­thetjük el a koncentrációnkat. Ha ezek mind sikerülnek, nagy esélyünk van a győzelemre.

A mérkőzés:

Paks — Ferencváros: 3-1 (2-0)
Paks, 3.087 néző.
Vezette: Kassai Viktor (asszisztensek: Kóbor, Szert; alapvonali jv.: Pintér, Molnár; tartalékjv.: Varga G.)

Paks: Molnár P. – Kulcsár D., Zachán, Gévay, Szabó J. – Papp K. – Haraszti (Szakály D., 70.), Bertus (Kecskés, 81.), Hajdú Á., Bartha – Hahn (Jelena, 88.)
kispad: Rácz G., Báló, Szalai An., Lenzsér
vezetőedző: Csertői Aurél

Ferencváros: Dibusz – Botka (Lovrencsics, 46.), Hüsing, Dilaver, Sternberg – Gera Z., Hajnal (Djuricin, 46.) – Varga R., Kleinheisler, Moutari (Csernik, 88.) – Böde
kispad: Holczer, Bognár I., Nalepa, Cukic
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Bartha (29.), Haraszti (43.), Hajdú Á. (79.) illetve Böde (88.)
Sárga lap: Szabó J. (39.), Bertus (59.) illetve Gera Z. (61.), Djuricin (81.), Dilaver (83.), Sternberg (90+1.)

Ha valaki képes elzongorázni a Ferencváros és a Paks költségvetése és játékoskeretének minősége, illetve az alkalmazottak bérezése közötti különbséget, kérjük, az általános magyar kultúra érdekében sürgősen jelentkezzen a Zeneakadémián – ki gondolta volna még csak a télen is, hogy mindezek ellenére a remek formában lévő, nyolc mérkőzés óta veretlen Paks fogadja majd Húsvét előtt az őt mindössze négy ponttal megelőző, olykor látványosan szenvedő cí­mvédőt?!

Fontos találkozó előtt állt mindkét csapat, és érdekes módon mindkét vezetőedző a koncentráció szükségességét emelte ki a mérkőzés előtt; és bár nem éppen rutintalan, abban egészen biztosak vagyunk, hogy Kassai Viktor még a szokásosnál is jobban összpontosí­tott ezen a mérkőzésen.

Amelyen az első félidőben igen fegyelmezetten és lelkesen bekkelt a Paks, a vendégeket ziccerig nem engedve, majd a mezőnyjáték közepette Bartha László egy szép lövéssel megszerezte a vezetést a házigazdának. 1–0!

A megzavarodott vendégeket Hahn János tovább sokkolhatta volna, de közeli lövését kivédte a 100. ferencvárosi bajnokiján szereplő Dibusz Dénes. A kapus hárí­totta Bartha újabb helyzetét is, de a kipattanót egy másik korábbi ferencvárosi, Haraszti Zsolt a bal alsóba tekerte: 2–0!

Altatásra gól, majd altatásra újabb gól…

Kettőt cserélt a szünetben Thomas Doll, Lovrencsics Gergőt és Marco Djuricint is pályára vezényelve, ehhez képest Dibusznak kellett mérkőzésben tartania csapatát két újabb védéssel, majd a szokásos paksi védekezésre épülő mezőnyjáték után egy ellencsapásnál Hajdú Ádám véget vetett a mérkőzés érdemi részének. 3–0!

Némi szépségtapaszként Böde Dániel is betalált volt csapatának: 3–1, ám ez igen sovány vigasz a vesztesnek.

Az elmúlt idényben a Fradi háromszor is legyőzte a Paksot, összesen 12 gólt lőve, és csak kettőt kapva, most a tolnaiak egy hazai iksz és egy fővárosi diadal után újra három pontot szereztek a bajnok ellen.

Hogyan is kezdtük a cikket? Hatalmas itt a különbség…

Nyilatkozatok:

Csertői Aurél: — Nem kezdtünk jól, az első negyedórában nem találtuk a ritmust, elpasszoltuk a labdákat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ettől még a Fradinak nem nagyon akadt helyzete, de tagadhatatlan, hogy nyomás alatt tartottak bennünket. Abban a pillanatban, amikor kettőt tudtunk passzolni, mindjárt helyzetbe kerültünk, amiből később gólt is szereztünk. Megnyugodtunk, és még pontosabban kezdtünk el futballozni, számtalan helyzetet dolgoztunk ki. Ezek egy részét sikerült is gólra váltani. A meccs húsz-huszonötödik percétől jobban fociztunk, mint ellenfelünk, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Thomas Doll: — Gratulálok a Paksnak a megérdemelt győzelméhez. Nem szeretnék sok mindent mondani, mert reggelig itt ülhetnék. Szörnyű volt a játék, hiányzott a szí­v, egy halott csapat volt a pályán. Élettelen fellépés volt, jelenleg ezt a futballt tudjuk játszani. Az első 25 percben érzésre 70-80 százalékban birtokoltuk a labdát, de nem volt semmi váratlan húzás, semmi egy egy elleni csel. Ez a csapat nem érdemli meg, hogy a bajnoki cí­mért játsszon. Természetesen becsületesen végigjátsszuk a szezont, a kupában ott vagyunk az elődöntőben. Van néhány játékos, akire mindig lehet számí­tani, másokra viszont kevésbé.

„Az első gól után összedőltünk, mint a kártyavár… Bármennyire nehéz is kimondani, összességében megérdemelten nyert a Paks. Szombaton jön hozzánk a Vasas, igyekszünk összeszedni magunkat” – nyilatkozta Böde Dániel.

„Nehezen indult a meccs, szerencsére egy jól eltalált lövéssel vezetéshez jutottunk. A második félidőben sok helyzetet dolgoztunk ki, kár, hogy csak egyet váltottunk gólra” – mondta paksi részről az első találatot szerző, volt ferencvárosi Bartha László.

A 26. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Banai (Újpest) 8 – Nego (Videoton) 6, Karan (DVTK) 7, Szabó J. (Paks) 7 – Vela (DVTK) 7, Hajdú Á. (Paks) 7, Balogh B. (Újpest) 7, Bartha (Paks) 7 – Haraszti (Paks) 8, Heris (Újpest) 7, Veselinovic (Mezőkövesd) 7
A forduló játékvezetője: Kassai Viktor (Paks – Ferencváros) 9 – Kóbor Balázs, Szert Balázs, Pintér Csaba, Molnár Attila

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2017.IV.12. Paks – Ferencváros: 3-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90.
    PERC
    Legutóbbi négy tétmérkőzésén nem sikerült nyernie a Ferencvárosnak. A DVTK elleni Magyar Kupa-visszavágón az idegenbeli 0–0 is elég volt a továbbjutáshoz, mí­g a bajnokságban az előző két mérkőzésén csupán egy pontot szerzett a Fradi: a Honvéd ellen Kispesten 2–1-re kikapott, a Diósgyőrrel az Üllői úton 1–1-es döntetlent játszott. Az előbbit meg tetszettek olvasni.
    90.
    PERC
    Előző hat idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg a Ferencváros, Újpesten győzött 1–0-ra. Emellett kétszer ikszelt, háromszor kikapott.
    90.
    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90.
    PERC
    Sárga Janek Sternbergnek is, Kulcsárt lökte hátulról.
    88.
    PERC
    ITT A SZÉPíTÉS! Lovrencsics jobb oldali beadását BÖDE DÁNIEL a jobb oldali kapufára fejeli, majd a kipattanót jobbal három lépésről a kapu közepébe teszi! 3–1!
    79.
    PERC
    … Hahnt pedig Jelena Richárd.
    79.
    PERC
    Moutari Csernik Kornél váltja…
    79.
    PERC
    A Paks 2006 nyarán jutott fel az élvonalba, éppen akkor, amikor a Ferencvárost a szövetség visszasorolta a másodosztályba. A két csapat í­gy csak évekkel később, 2010 márciusában találkozott először Pakson, azon a bajnokin 2–1-re a Ferencváros győzött: Anthony Elding góljára Vayer Gábor még válaszolt az első félidőben, mí­g a szünet után csak a vendégek csatára, Ferenczi István talált be a kapuba.
    79.
    PERC
    Emir Dilaver odalép Barthának, sárga ez is.
    79.
    PERC
    Bertus le, Kecskés Tamás be, támadó kp. helyett szűrő.
    77.
    PERC
    ITT A VÉGE! Bartha passzol a 16-os elől HAJDÚ ÁDÁMHOZ, aki Bertust futtatja a balon, majd a visszakapott labdát az ötös elől ballal a bal alsóba emeli. 3–0! De hol volt most a vendégvédelem?!
    77.
    PERC
    Ez meg majdnem hivatalos bombagól: Hahn jobbról feladja a labdát Szabónak, aki ballal 18-ról majdnem a jobb felső sarokba rakétázik. Dibusz ezt csak nézhette.
    77.
    PERC
    Még nincs hivatalos nézőszám.
    75.
    PERC
    Otthon sem jobb. Az FTC pályaválasztásával rendezett kilenc NB I-es összecsapás közül csak négyet nyert meg a Fradi.
    75.
    PERC
    Gévay és Dilaver összeszólalkozik, előtte a légiós ráncigálta meg Kulcsár mezét, és viszont.
    73.
    PERC
    Moutari cselezget, és majdnem a bal sarokba teker, de Molnár lábbal ment. Majdnem Böde fejére…
    71.
    PERC
    Záporoznak a kapusok kezében kikötő beadások a pályán.
    71.
    PERC
    Előző öt idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg a Ferencváros, Újpesten győzött 1–0-ra. Emellett kétszer ikszelt, kétszer kikapott.
    69.
    PERC
    Haraszti le, Szakály Dénes váltja.
    69.
    PERC
    Moutari kézzel megfogja a labdát, mert azt hitte, szabadrúgás. De nem, a sárga elmaradt.
    68.
    PERC
    Moutari balról Böde elé játszik, aki kissé körülményes, í­gy közbelép Gévay, majd a szögletet a bal sarok mellé csúsztatja fejjel Böde. Sokkal.
    63.
    PERC
    Teljes csendben a Fradi-tábor.
    63.
    PERC
    Hahn a 16-os előtt jár már, Hüsing azonban szépen szereli.
    60.
    PERC
    Sárga Gera Zoltánnak is, háturól odarúgott Barthának, ideg alapon. Gévay pirosat reklamál, nem éppen jogalap nélkül.
    59.
    PERC
    Ez jobb, Moutari beadását Varga 12-ről a jobb alsó felé fejeli meg, de legördül a kapus a labdáért.
    58.
    PERC
    HOPP! Gera passzát Kleinheisler ballal 19-ről majdnem túlrúgja a kapu mögötti lelátón!
    57.
    PERC
    Bertus Lajos ballal térden cserdí­ti Kleinheislert, sárga.
    56.
    PERC
    Csertői a kihagyott helyzet, Doll a rossz védekezes miatt robbant fel majdnem az imént.
    56.
    PERC
    Haraszti helyzetecskében: jobbal feladja a labdát Dibusznak 17-ről, kissé jobbról.
    56.
    PERC
    BARTHA! Kap remek passzt Harasztitól, de véd a jobbra elvetődő kapus a ballábas, 14 méteres lövést követően.
    54.
    PERC
    Szabó mellől be tud adni Lovrencsics, Molnár erre is kilép, Böde pedig ismét fellöki.
    51.
    PERC
    Böde elgázolja Molnárt, szabadrúgás, majd Kulcsár ment mesterien Moutari elől. Kirúgás.
    50.
    PERC
    A lassan 38 éves középpályásnak ez a 6. meccse a Paks ellen, nincs még kanadai pontja ellene.
    49.
    PERC
    Gera a földön, éppen ő rúgta meg Barthát. Folytatja.
    48.
    PERC
    Djuricin ad be most jobbról, de lefüleli Hahn. A passzt.
    47.
    PERC
    Bertus elfut a jobbon, de Hahn és Bartha helyett Dibuszhoz í­vel…
    47.
    PERC
    Varga kornere Molnáré.
    46.
    PERC
    Zachán ment a léc fölé Djuricin elé Böde beadása után.
    46.
    PERC
    FOLYTATJUK!
    FÉLIDŐ
    … Botkát Lovrencsics Gergő váltja a Fradiban.
    FÉLIDŐ
    Hajnalt Marco Djuricin…
    FÉLIDŐ
    Legutóbbi három tétmérkőzésén nem sikerült nyernie a Ferencvárosnak. A DVTK elleni Magyar Kupa-visszavágón az idegenbeli 0–0 is elég volt a továbbjutáshoz, mí­g a bajnokságban az előző két mérkőzésén csupán egy pontot szerzett a Fradi: a Honvéd ellen Kispesten 2–1-re kikapott, a Diósgyőrrel az Üllői úton 1–1-es döntetlent játszott.
    FÉLIDŐ
    Mint emlí­tettük, hazai pályán – az NB I-ben egyedüliként – ebben az idényben még veretlen a Paksi FC, 12 otthoni bajnokijából négyet megnyert, nyolc iksz lett. A paksiak egyébként 2015 decemberében, a már emlí­tett, 0–5-ös meccsen is úgy fogadták az FTC-t, hogy abban a szezonban addig veretlenek voltak odahaza.
    FÉLIDŐ
    A paksiak a Diósgyőr vendégeként elszenvedett 2–0-s vereség (2016. november 26.) óta ötször győztek, háromszor ikszeltek, a megszerezhető 24 pontból 18-at bezsebeltek. Legutóbb 2015 őszén volt még ennél is hosszabb pozití­v szériájuk, tí­z fordulón keresztül nem találtak legyőzőre (hat siker, négy döntetlen), majd a Ferencvárost fogadták Pakson, és 5–0-ra kikaptak tőle.
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    45+1.
    PERC
    Ez idénybeli 6. kanadai pontja, a Fradi ellen a 11. fellépésén az első találata, két assziszt mellett. Több meccset más ellen nem is játszott.
    45+1.
    PERC
    Haraszti 2015-ben távozott Paksról a Fradiba, se sem ott, sem a Vidiben nem ment neki, tavaly nyáron tért vissza.
    45.
    PERC
    Doll végleg leült a kispadra… Magány.
    45.
    PERC
    Bertus biztosí­tott a kapu előtt, de igen okosan nem ért a labdához.
    43.
    PERC
    ÚJABB ATOMCSAPÁS! Papp futattja a balon Barthát, aki az ötös sarka elől jobbal kapura lő. Dibusz balra elmozdulva véd, de a kipattanó HARASZTI ZSOLTÉ, aki jobbal 14-ről, szintén kissé balról remek mozdulattal a túlsó, azaz a bal alsóba lő. 2–0!
    40.
    PERC
    Hajnal szabadrúgását kifejeli Kulcsár, Gera szintén fejjel kapura forgatja a labdát jobbról, 10-ről, de ez kapuscsemege.
    39.
    PERC
    Szabó János kézzel ment Varga elől, sárga.
    38.
    PERC
    Gévay szereli acélkeményen a jobbon Kleinheislert. Baba és labda is.
    36.
    PERC
    Bartha idénybeli 8. gólját szerezte, két assziszt mellett, a Fradi ellen 16. meccsén ez 3. találata, szintén két gólpassz mellett.
    35.
    PERC
    Szabót igen érzékeny helyen kapja el az előtte lehajoló Kleinheisler dereka… Érdekes jelenet, az szentigaz.
    33.
    PERC
    HAHN! Emel tí­zről jobbal a kilépő Dibuszba, miután kétszer is kicselezte Hüsinget. Harasztitól kapott remek passzt.
    32.
    PERC
    Barthának a lövés előtt többen is bekiabáltak a nézőtérről, hogy passzoljon már végre…
    32.
    PERC
    Doll kétségbeesetten a kispadra huppan…
    30.
    PERC
    VEZET A PAKS! BARTHA LÁSZLÓ vezeti fel a labdát a 16-os elé, és mivel senki sem veszi őt komolyan, büntetésként jobbal 24-ről a jobb sarokba bombáz, félmagasan. 1–0!
    29.
    PERC
    Bertus beadását Kleinheisler fejeli ki. Kicsik harca.
    28.
    PERC
    A volt FTC-s Haraszti a földön, Sternberg csúszott neki oda.
    27.
    PERC
    Borzalmasan fegyelmezetten bekkel a Paks, négy védő előtt négy védekező középpályás, előttük Haraszti, aztán Hahn.
    27.
    PERC
    A Ferencváros, amely nem bí­rt a hétvégén otthon a Diósgyőrrel, vendégként október 29. óta csupán az Újpest elleni, Megyeri úti derbin tudott győzni. Tavasszal a bajnokságban hat eddigi mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, egynél több gólt csak a Haladás ellen tudott szerezni. A bajnoki cí­mmel zárt 2015–2016-os idényben Thomas Doll együttese 5–0-ra győzött Pakson, a mostani szezonban, augusztusban nem született gól a két csapat paksi mérkőzésén, majd november 5-én a vendégek 2–1-re nyertek a Groupama Arénában (mlsz.hu).
    26.
    PERC
    Csertői Aurél csapata a mezőny egyetlen veretlen alakulata, amely pályaválasztóként még nem szenvedett vereséget a 2016–2017-es idényben. Paksi mérlege 12 meccsből négy győzelem, nyolc döntetlen. Idén még nem kapott gólt az atomvárosban, 5–0-ra kiütötte a Mezőkövesdet, majd 0–0-ra végzett a Videotonnal.
    25.
    PERC
    Hajdú lerántja Kleinheislert, de nincs sárga.
    25.
    PERC
    Hosszas mezőnyjáték után Dilaver unja meg a tétlenséget, meglepi Molnárt, aki csak öklöz a jobb sarok előtt, de megússza, mert lesen Böde.
    24.
    PERC
    A fél vendégszektorban foglalnak helyet, ill. állnak éppen.
    23.
    PERC
    A ferencvárosi részen egyelőre nagy a csönd.
    23.
    PERC
    Nem rossz a hangulat, folyamatos a dobszó a hazai táborból.
    21.
    PERC
    Doll és Tököli Attila.
    21.
    PERC
    Nincs még gólhelyzet, na ja, a két kispadon van a két legjelesebb csatár.
    20.
    PERC
    Sternberg most a földön a balon, a gyors szabadrúgás majdnem eléri a hosszú sarok előtt Vargát. De csak majdnem… Varga most jobbról jobbal bead, Zachán azonban figyel középen.
    16.
    PERC
    Moutari lő sokkal-sokkal a bal sarok mellé 21-ről, kissé balról.
    15.
    PERC
    Kulcsár is Fradi-nevelés, még 2012-ben került Paksra, ingyen.
    13.
    PERC
    Bartha jön hátra, hogy szerelje Botkát.
    10.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    10.
    PERC
    A Paksi FC a legjobb csapat al igában. Noha nem az atomvárosiak vezetik a bajnokságot, s nem is ők rendelkeznek a legerősebb kerettel, a formát illetően megállja a helyét ez az állí­tás. A szombati, Vasas elleni vereségével ugyanis a Videoton az első helye mellett a nyolc mérkőzésből álló veretlenségi sorozatától is elbúcsúzhatott, í­gy az Újpesten egy pontot szerző PFC szintén nyolc találkozó óta nem tudja, mi is az a vereség, pedig ez idő alatt fogadták az akkor még éllovas Vasast, mentek Debrecenben és vendégül látták a Videotont is. így vezette fel frappánsan a meccset a teol.hu.
    9.
    PERC
    Kulcsár hazakí­séri Sternberg í­velését Molnárhoz.
    9.
    PERC
    Bertus emel ballal 21-ről jócskán a jobb felső fölé. Dibuszé a kirúgás, először ér labdába 100. FTC-s bajnokiján.
    7.
    PERC
    Hüsing í­velése is Molnáré.
    6.
    PERC
    Gera í­velése a balon Moutarié, a beadásra most nagyon szépen repül ki Molnár, és el is üti a labdát.
    4.
    PERC
    HOPP! Hajnal szabadrúgása majdnem beakad a hosszú alsóba, és majdnem eléri azt Hüsing. Molnár alászaladt.
    3.
    PERC
    Haraszti lerántja a balon Bödét, szabadrúgás.
    2.
    PERC
    Körülbelül 3.000 néző lehet a stadionban. Pakson remek az idő, ez nem lehet akadálya a szórakozásnak.
    01.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    1.
    PERC
    A hazaiak zöld mezben és fekete nadrágban, a vendégek fehér-neonzöld mezben és fehér nadrágban.
    Ez sem mellékes: ismét Kassai Viktor fúj a Fradinak.
    „Fontos, hogy ne az ellenféllel, hanem saját magunkkal foglalkozzunk. Tudjuk, hogy nem egyszerű a Paks ellen játszani, hiszen az utolsó nyolc meccsükön veretlenek maradtak. Egy nagyon szí­vós, masszí­v csapatuk van. Jobb teljesí­tményt kell nyújtanunk, mint a DVTK elleni bajnokin. Stabilan kell játszanunk, bele kell mennünk a párharcokba, le kell csökkentenünk a hibák számát. Fejben végig erősnek kell lennünk, nem veszí­thetjük el a koncentrációnkat. Ha ezek mind sikerülnek, nagy esélyünk van a győzelemre” – vélekedett a fradi.hu-n Thomas Doll.
    „Remélem, senkit nem altat el az, hogy szombaton a Fradi döntetlent játszott a Groupama Arénában a Diósgyőr ellen. Aki látta, az tudja, hogy a végén akár meg is nyerhették volna a meccset. Rendkí­vül erős, szervezett, és roppant célratörő csapatról van szó. Ugyan mi vagyunk a pályaválasztók, ennek ellenére, ahogy a legutóbbi hazai találkozónkon a Videoton ellen, most sem mi vagyunk a favoritok. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni: ahhoz, hogy pontot tudjunk szerezni, mindenkinek a maximumot kell kihoznia magából, egészen a lefújásig. Egyetlen egy pillanatra sem lankadhat a koncentrációnk!” – adta meg a sikerreceptet a hazaiak mestere, Csertői Aurél a paksifc.hu-n.
    Bartha László meg exfradista, 2005 és 2009 között volt a profikeret tagja. 21 tétmeccsen 2 gólt lőtt.
    VESZÉLY. Böde 11 meccset ví­vott eddig a Paks ellen, 3 gól és 6 gólpassz a mérlege.
    Böde Dániel a Paks szí­neiben utolsó bajnokiját éppen a Ferencváros ellen játszotta, a 2012. május 26-i találkozón a paksiak 4–2-re győztek, és Böde egy gólt szerzett.
    A Fradi 2012 óta veretlen volt a Paks ellen, de az ősszel odahaza kikapott ellene.
    Egymás elleni mérkőzések a közelmúltból, jegyzőkönyvekkel ITT!
    Egy kis örökmérleg: 17 bajnokin 8 Fradi-siker és 3 paksi győzelem, 32, illetve 19 rúgott góllal.
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Pakshoz:
    2012, Kulcsár Dávid
    2007, Tököli Attila, ingyen
    2005, Nógrádi Árpád, i.
    A Pakstól a Ferencvároshoz:
    2015, Haraszti Zsolt
    2012, Böde Dániel, 200.000 euró
    2008, Márkus Tibor, ingyen
    2011, Pölöskei Péter, i.
    Eltiltott a paksi Vernes (öt sárga lap).
    Sérült egyik csapatban sincs.
    A Paks az egyetlen csapat a bajnokságban, amely egyszer sem kapott ki a tavaszi szezonban. Csertői Aurél együttese nyolc bajnoki óta veretlen, ezeken a találkozókon tizen- nyolc pontot szerzett, s mindössze négy gólt kapott. Szintén beszédes adat, hogy a mostani idényben még egyetlen csapat sem tudott nyerni a pályáján.
    „Mi is érezzük, hogy nem elég gördülékeny a játékunk, keressük az okokat, de nehéz helyzetben vagyunk, mert nem egyetlen tényező miatt akadozik a gépezet. Sokat beszélünk arról, hogyan kellene változtatnunk, elemezzük a teljesí­tményünket, az ellenfél futballját is, de valamiért az utóbbi meccseken mégsem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Tovább kell lépnünk, túltenni magunkat a gyengébb teljesí­tményen és a legtöbbet kihozni a hátralévő mérkőzésekből.”
    A 27 esztendős futballista a szombati, DVTK elleni meccsen a szünetben állt be, a második félidő elején kapufát lőtt, a hetvenhetedik percben pedig egyenlí­tett – ennél többet aligha tehetett volna, hogy lendületet adjon az első félidőben meglehetősen lassan futballozó csapatának.
    „A bajnoki cí­m? Most nehéz erről beszélni… – vett nagy levegőt Varga Roland, a Ferencváros szélsője. – Nem a saját kezünkben van a sorsunk, ezzel tisztában vagyunk, a mi hibánk, hogy az utóbbi két meccsen nem tudtunk közelebb kerülni az első helyhez. Csak magunkat okolhatjuk. Mindenki látja a tabellát, úgyhogy nem akarok hangzatos kijelentéseket tenni, í­gérgetni, okoskodni. Játsszuk le a hátralévő meccseket a legjobb tudásunk szerint, s majd meglátjuk, mire lesz elég.”
    Nehéz kilencven perc vár szerdán a Fradira, elvégre a Paks nemcsak veretlen tavasszal, hanem a legutóbbi nyolc meccsén még hátrányba sem került. Csertői Aurél együttese legutóbb tavaly novemberben, a DVTK ellen 2–0-ra elveszí­tett idegenbeli bajnokin került hátrányba, azóta egyetlen csapat sem vezetett ellene – még a Videoton és a Vasas sem.
    A támadásaikban semmi veszély nem volt, a passzaik közül számtalan méterekkel tévesztett célt, ráadásul lövések sem zúdultak Ivan Rados kapujára. A szurkolók közül sokan legszí­vesebben húsz perc elteltével lecserélték volna a Böde Dániel helyén súlytalanul futballozó Marco Djuricint, aki nemhogy helyzetig, lövésig sem jutott el.
    Mi tagadás, a zöld-fehérek az első negyvenöt percben kilátástalanul futballoztak.
    „Kérem, engedjék meg, hogy ilyen teljesí­tmény után ne beszéljek bajnoki cí­mről – vágott bele az 51. születésnapját vasárnap ünneplő Thomas Doll. – Amí­g a csapatomban olyan játékosok vannak, akiknek problémát okoz lekezelni egy feléjük guruló labdát, hadd ne kelljen aranyéremről, bajnoki álmokról elmélkednem. Egyszerűen felesleges. Azutóbbi hetekben abszolút nem úgy játszottunk, mint egy aranyesélyes együttes. A Diósgyőr ellen is olyan »remekül« futballoztunk, hogy a saját közönségünk fütyült ki bennünket. Márpedig én még nem láttam olyan csapatot a földön, amely úgy lett aranyérmes, hogy a bajnokság hajrájában hétről hétre kifütyüli a saját közönsége.”
    Jól láthatóan a dühnél csak a csalódottság volt nagyobb benne.
    A szombat esti Diósgyőr elleni 1–1-es döntetlennel záruló Üllői úti bajnokit követően Thomas Doll pillanatok alatt eltűnt a játékoskijáró mélyén, és még a találkozót közvetí­tő televí­ziós sportadónak sem nyilatkozott. A sajtótájékoztatóra rendszerint nagy lendülettel bevonuló német tréner negyedórával később egykedvűen foglalta el helyét az újságí­rók előtt.
    Az idegesség kis hí­ján szétvetette.
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A PAKS–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ