2019.IV.6. Ferencváros – Paks: 3-0

3 hozzászólás a(z) 2019.IV.6. Ferencváros – Paks: 3-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2.

    PERC
    FÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+2.

    PERC

    90+2.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+2.

    PERC
    Varga R. kornere Szabóé.

    90+2.

    PERC
    Szerető lő az oldalhálóba az ötös jobb sarka elől. Nem is: Nagy védte nagy bravúrral a félmagasan szállö labdát!

    90.

    PERC
    Kettő perc a ráadás.

    86.

    PERC
    A Ferencváros hazai veretlenségi sorozata immár 34 mérkőzéses, és kétévesre tudta nyújtani a sorozatot, hiszen legutóbb 2017. április 15-én kapott ki NB I-es mérkőzésen a Groupama Arénában (Vasas, 1–2). A következő találkozója pályaválasztóként április 20-án lesz a Mol Vidi FC ellen.

    85.

    PERC
    Már az 1. percben eldőlt… A Fradi még egyetlen bajnoki mérkőzését sem tudta megnyerni ebben az idényben, amikor hátrányba került (igaz, ez ritkán történik meg). A fővárosi zöld-fehérek ötször találták magukat vesztes szituációban, egyszer tudtak pontot menteni, négy mérkőzést elveszí­tettek.

    85.

    PERC
    A Ferencváros hazai mérlege 11 győzelem, 3 döntetlen, a Fradi az egyetlen csapat ebben az idényben, amely otthon még őrzi a veretlenségét. A Paks idegenbeli mutatója 2 győzelem, 6 döntetlen, 6 vereség. EZZEL EGYÜTT.

    83.

    PERC
    Nincs is több csere ma.

    83.

    PERC
    Ez a télen vett szélső első NB I-es meccse.

    83.

    PERC
    Az utolsó hazai csere: Tokmac le, Szerető Krisztofer be.

    81.

    PERC

    79.

    PERC
    BÖDE DÁNIEL EZT MÁR BERÚGJA! De hogyan? Böde fejjel Varga R. elé csúsztat egy jobb oldali beadást, Kővári ment a szélső elől, BÖDE DÁNIEL meg okosan a bal alsóba rúgja jobbal hat méterről a kipattanót, megvárva, hogy elmozduljon jobbra a kapus. 3–0!

    79.

    PERC
    Böde éppen csak nem éri el az ötösön Varga R. balos beadását.

    79.

    PERC
    Szépí­tési lehetőség: Frimpong ment Könyves elől, Szabóhoz, a beadást Remili az ötösről két védő közül a jobb alsó mellé fejeli.

    77.

    PERC
    … Windeckert Egerszegi Tamás váltja. Akinek újpesti múltjáról kedvesen megemlékezik a Fradi-tábor, a jelenlévő kiskorúan épülésére…

    76.

    PERC
    Hahnt Remili Modamed…

    76.

    PERC
    ZICCER! Varga R. jobb oldali szabadrúgását Frimpong az ötösről a jobb felső sarok fölé fejeli!

    73.

    PERC
    PLUSZ EGY? II. A Paks legutóbbi három idegenbeli bajnokiján gólképtelen maradt.

    73.

    PERC
    PLUSZ EGY? A Paks a tétmérkőzéseket tekintve ötmérkőzéses, a bajnokikon négymérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van. A tolnaiak legutóbb február 23-án nyertek bajnokit (a Debrecen ellen), idegenben február 2-án ünnepelhettek (az MTK ellen).

    73.

    PERC
    Mit mondjunk: nem lett éppen gyengébb a Fradi…

    73.

    PERC
    Isaelt meg Varga Roland váltja. A brazil csoda lassan poroszkál le a pályáról, érdekes.

    72.

    PERC
    Szihnjevics le, Böde Dániel be, a közönség örül.

    70.

    PERC

    69.

    PERC
    De ez nem gól, Szihnjevics nem lő a kapuba az ötösről a Blazic indí­totta Tokmac jobbról jövő lapos beadása után, a légiós sportszerűen nem rúgott oda a kivetődő kapus felé.

    67.

    PERC
    Az FTC megnyerte legutóbbi hét hazai bajnoki mérkőzését, a hét találkozón 21 gólt ért el, azaz a gólátlaga kereken hármas. Nem sok kell már…

    67.

    PERC
    Hahn passza után Könyves könnyedén kicselezi Dvalit, kétszer is, de ballal pontatlanul emel vissza Hahnnak, ment előle fejjel Blazic.

    65.

    PERC
    A 2.8 milliós szélsőnek ez a 6. meccse a Fradiban, 0 a kanadai pontjainak a száma.

    63.

    PERC
    Isael Barbosa kap sárga lapot, egy pocsék csel után felrúgja Windeckert.

    63.

    PERC
    Barbosa (
    63.

    PERC
    A Ferencváros hazai veretlenségi sorozata 33 mérkőzéses. Ha a Fradi a Paks ellen sem szenved vereséget, akkor már biztos, hogy kétévesre tudja nyújtani a sorozatot, hiszen legutóbb 2017. április 15-én kapott ki NB I-es mérkőzésen a Groupama Arénában (Vasas, 1–2), következő találkozója pályaválasztóként pedig április 20-án lesz a Mol Vidi FC ellen.

    63.

    PERC
    Könyves lő kapura Zsidai passza után az ötös jobb sarka elől, de jobbal a rövid sarok mellé talál, két érdeklődve figyelő védő közül.

    59.

    PERC
    Higgadtan adogat a Fradi. Blazic emelése után kirúgás.

    56.

    PERC
    Lenzsér le, Szabó János be, szűrő helyett frissiben felépült balbekk.

    55.

    PERC
    Hát akkor ez eldőlt? Alighanem igen.

    55.

    PERC

    52.

    PERC
    SIMON ANDRÁS KIÁLL! A támadó megkapja második sárga lapját Frimpong lekönyökléséért. Légi párharc cí­mén hónaljon könyökölte a védőt.

    52.

    PERC
    Simon (
    52.

    PERC
    Simon András kap sárga lapot, lökést reklamált.

    51.

    PERC

    50.

    PERC
    Windecker labdát veszí­t a jobb oldalon, Isael kőkeményen ütközik ellenfelével, a labdával Bőle az ötös bal sarka elől ballal a túlsó alsóba lőne, de vetődve véd Nagy, a kipattanót NGUEN TOKMAC ballal négy méterről a léc alá vágja. 2–0!

    50.

    PERC
    ITT A MÁSODIK!

    50.

    PERC
    Takács nagyon buzgó, felrúgja Hahn, ellöki Simont. Ma kezd először a Fradiban bajnokin.

    47.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 9673.

    47.

    PERC
    Lenzsér ment Bőle elől, Leandro szép, ballábas, emeléses indí­tása után.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    A paksiak csatára, Hahn János már négyszer betalált a Ferencváros kapujába, ennél csak a Puskás Akadémia ellen eredményesebb az NB I-es csapatok közül. A legutóbbi négy Ferencváros–Paks mérkőzésen háromszor köszönt be.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A PFC szí­neiben meg anno 155 meccsen 40 gól és 16 assziszt a mérlege.

    FÉLIDŐ

    NEM TITKOS FEGYVER. Böde az idényben 8 gólt és 3 gólpasszt adott, a Paks ellen karrierje során 16 meccsen 5 gólt és 7 gólpasszt jegyez.

    FÉLIDŐ

    Bár a Paks csak egyszer tudott győzni a Ferencváros vendégeként NB I-es mérkőzésen, a 12 találkozóból 8 alkalommal pontot tudott szerezni. A Fradi legutóbbi négy hazai bajnokijából egyszer sem bí­rt a tolnaiakkal (1–2, 1–1, 2–2, 1–1). Egyetlen más mindenkori NB I-es csapat sincs, amelyet 2016 óta egyszer sem tudott legyőzni pályaválasztóként a Ferencváros.

    FÉLIDŐ

    A Paks a két csapat legutóbbi nyolc találkozója közül hatszor pontokat vett el a Ferencvárostól (kétszer győzött, négyszer ikszelt a Fradival).

    FÉLIDŐ

    Kemény dió. Egyértelmű hazai siker várható – í­rnánk gyorsan, de a Paks előző négy fellépésén a Groupama Arénában nem kapott ki! Egyszer győzött, háromszor döntetlent ért el, és az esélyek mindegyik mérkőzés előtt a Fradi mellett szóltak, aztán mégis… Ráadásul a Ferencváros nehéz és kudarccal végződő kupameccset játszott szerdán, a Paks készülhetett a bajnokira. Más kérdés, hogy Csertői Aurél csapatából sokan hiányoznak, vagyis tényleg minden a Fradi sikere mellett szól – leszámí­tva, hogy olyan ellenféllel találkozik, amely rendre megkeserí­ti az életét. SOMOGYI Zsolt a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET IS ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    Egy perc a ráadás, elcsendesedett már nagyon a meccs.

    43.

    PERC
    … megbocsátó pacsit.

    43.

    PERC
    és kap egy…

    43.

    PERC
    Hahn visszavág: Leandro elsodorja mellette a labdát, a szélső jobbal nagyot rúg a szűrő hasához véletlenül. Majd nem győz elnézést kérni…

    42.

    PERC
    Leandro Simonba, majd Hahnba is nagyot rúg.

    42.

    PERC
    A góltól eltekintve elégedett lehet a vendégtábor.

    41.

    PERC

    39.

    PERC
    Tokmac passza után Isael nem lő, lesre fut végül.

    39.

    PERC
    Hopp, Kesztyűs balról ballal jobban ad be, Bobál az ötös rövid sarkáról a túlsó alsó mellé fejel.

    37.

    PERC
    Ez első paksi szöglet, Dibusz kiüti Lenzsér beadását, a kipattanót Zsidai távolról a léc fölé vágja ballal, jócskán.

    36.

    PERC
    HELYZET! De Tokmac lapos passzát Szihnjevics jobbal 15-ről laposan feladja Nagynak.

    35.

    PERC
    Petrjak már jobban van, fürgén fut a balon. Lesre, Bőle indí­tását követően.

    33.

    PERC
    Könyves Norbert odalép kőkeményen a felezőnél Petrjak bokájára, villan ismét a sárga lap. Ápolás.

    33.

    PERC
    Kesztyűs eladja, Szihnjevics is, de Könyvest négy hazai bekk fogja a 16-os előtt. Létszámfölény.

    30.

    PERC
    Csertői Aurél gárdája, amely egyébként a legutóbbi négy bajnoki találkozóján mindössze egy pontot gyűjtött, az Üllői úton napra pontosan három éve veretlen. A legutóbbi négy fellépéséből az elsőt megnyerte, a további három döntetlenül végződött. Ősszel 1–1-re végződött a két csapat budapesti mérkőzése, a vezetőség utána menesztette Thomas Dollt (mlsz.hu).

    30.

    PERC
    Szergej Rebrov csapatának pazar az utóbbi időben a hazai bajnoki mérlege, túl azon, hogy amennyiben nem kap ki, biztosan elmondhatja magáról, hogy legalább kétéves bajnoki veretlensége van pályaválasztóként. Az OTP Bank Ligában pályaválasztóként játszott legutóbbi hét meccsén kivétel nélkül győzött, mégpedig úgy, hogy kizárólag a Mezőkövesd ellen kapott gólt. Ám most jön a „de”: a Paks az utóbbi időben mumussá lépett elő a Groupama Arénában játszott meccseket tekintve.

    29.

    PERC
    Fejes cselei után Hahn remekül í­vel balról ballal Simon elé a túlsó sarok elé, a visszafejelt labdát Könyves jobbal a kirepülő Blazic jobb lábába rúgja!

    28.

    PERC
    Petrjak gólhelyzetben Blazic passza után, de ballal nyolcról egy paksi játékosba lő!

    26.

    PERC
    Blazic szabadrúgása kapuscsemege.

    25.

    PERC
    Tokmac lő el méterekkel a bal alsó sarok mellett kissé balról, 16-ról, ballal.

    23.

    PERC
    Isael szabadrúgását pontatlanul fejeli kapura Dvali.

    22.

    PERC
    Tokmac ballal 14-ről kapura lő, de blokkol a bevetődő Fejes. A sokadik hazai szöglet is pontatlan.

    21.

    PERC
    Windecker József kap sárga lapot Tokmac lerántása miatt. A felező körül történt az eset.

    20.

    PERC

    20.

    PERC
    LÉC ÉS HELYZET! Dibusz kijön, a lécen csattan a Kővári zseniális emelését okosan jobbal hét méterről kapura emelő Simon próbálkozása után, Hahné a kipattanó, jobbal hatról Blazicba lő, az újabb kipattanót meg nyolcról a jobb sarok mellé vágja, az ötös bal sarka elől.

    16.

    PERC
    Petrjak kap jó passzt a balon, az ötös bal sarka elől a rövid sarok felé lő ballal, de Nagy vetődve véd. Bőle indí­totta szélsőt egy ajándék passzt követően.

    14.

    PERC
    Barbosa meg Leandrótól kap túl hosszú passzt a jobbon.

    13.

    PERC
    Dibusz lép ki Hahn elé Lenzsér távoli indí­tására.

    10.

    PERC

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    Könyves felugrás közben derékon könyökli Szihnyevicset, ápolás.

    6.

    PERC
    Leandro távolija távolról sem jó.

    5.

    PERC
    Sokkot kapott a Paks, de igen figyelmetlenek a védői, ez a gond ezekben a percekben.

    4.

    PERC
    EZ MEG LÉC! Petrjak villan meg a bal szélen, ballal lágyan középre emel, Szihnjevics meg két lépésről a lécre fejel, az üres kaput elhibázva gyarkolatilag. MI MARADT KI…

    1.

    PERC
    Isael ad középre balról ballal, LASHA DVALI ballal, 22-ről, kissé balról kapura lő, a labda megpattan az ötösön álló LENZSÉR BENCÉN, és a jobb felső sarokban köt ki. Nagy balra el: védhetetlen. ÖNGÓLLAL: 1–0! A játékos mellkasáról került a labda a hálóba, a kapus már nem érhetett vissza.

    01.

    PERC
    ÉS NAGY BAJBAN, VEZET A FRADI!

    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.

    A hivatalos nézőszám: 9673.

    A FERENCVÁROS MÉRLEGE NB I-ES ELLENFELEKKEL SZEMBEN PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT, 2016 ŐSZ–2019

    M GY D V GK P
    Haladás 6 6 – – +11 18
    DVTK 6 5 1 – +20 16
    Mezőkövesd 5 4 1 – +11 13
    Újpest 4 3 1 – +4 10
    Bp. Honvéd 3 3 – – +5 9
    DVSC 4 2 2 – +3 8
    Puskás Akadémia 3 2 1 – +6 7
    Vidi 3 1 2 – +2 5
    MTK Budapest 2 1 1 – +2 4
    Vasas 4 1 1 2 +1 4
    Balmazújváros 1 1 – – +5 3
    Gyirmót 1 1 – – +2 3
    Kisvárda 1 1 – – +2 3
    Paksi FC 4 – 3 1 –1 3

    Egy kis örökmérleg! 23 élvonalbeli mérkőzést játszott eddig a két csapat egymással, az örökmérleg 10–9–4 a Ferencváros javára.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Pakshoz:
    2016, Rácz Gergő, ingyen
    2012, Kulcsár Dávid
    2007, Tököli Attila, ingyen
    2005, Nógrádi Árpád, i.
    A Pakstól a Ferencvároshoz:
    2015, Haraszti Zsolt
    2012, Böde Dániel, 200.000 euró
    2008, Márkus Tibor, ingyen
    2011, Pölöskei Péter, i.

    Eltiltott: a hazai Heister (öt sárga lap).

    A hazaiaktól Szpirovszki, Otigba (lábszárműtét után) és Haratin (orrcsonttörés) sérült, a vendégektől Bartha (lágyéktájiizom-szakadás), Gévay, Kecskés, Fejes, Nagy R., Haraszti, Simon Á. (mindkettő térdműtét után), Szabó J. (bordarepedés) és Kulcsár D. (keresztszalag-szakadás) maródi.

    „Tudjuk, hogy ellenfelünk egy erős csapat, nem véltlenül vezeti a bajnokságot. A Fradinak olyan játékosállománya van, amivel egyértelműen a szombati meccs esélyese, ugyanakkor mi mindent meg szeretnénk tenni, hogy jól szerepeljünk. A hétvégén százszázalékot kell nyújtanunk, de lehet, az sem lesz elég, kellenek a bravúrok” – í­gy rivális kollégája, Csertői Aurél a paksifc.hu-n

    „Sok sérültünk van, mindent megtesz az orvosi stáb, hogy hamar felépüljenek, de akik szombaton pályára lépnek, azok készek lesznek a játékra. Minden meccsen koncentrálnunk kell, mindegy, ki játszik, aki pályára lép, az küzdeni fog a Ferencváros cí­meréért! A kupában már nem harcolhatunk tovább, a bajnokságban mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a meccseinket. Tegnap sajnos elbúcsúztunk a kupától, de a bajnokságban nyolc ponttal megelőzzük a Vidit, és van még egy meccsünk, ahol bizonyí­thatunk ellene. Itthon játszunk, természetes, hogy szeretnénk kiszolgálni a drukkereket, akik fantasztikusak voltak tegnap! Kilencven percig biztattak minket, végig mellettünk álltak, a nehéz helyzetünkben, emberhátrányban is szurkoltak nekünk. Minden ellenféllel szemben határozottnak kell lennünk, szeretnénk gólt, gólokat szerezni, meg kell mutatnunk, hogy kiérdemeljük a szurkolók bizalmát” – tette hozzá már a fradi.hu-n.

    A két csapat legutóbbi egymás elleni bajnokiját 3–0-ra a Ferencváros nyerte meg, ezúttal is Szerhij Rebrov együttese a toronymagas esélyes, és az ukrán szakvezető bí­zik benne, hogy a kupakiesés után bajnoki győzelemmel zárják a hetet.

    „A kiesés után elszántságot láttam a játékosokon, de ez még nem minden – mondta a Fradi vezetőedzője. – A pályán biztosan kiderül, hogyan reagálunk a Magyar Kupa-
    kiesésre. Hazai pályán agresszí­v és gyors futballt várok, nem adhatunk esélyt a Paksnak.”

    Isael 2014 júniusában szerződött a kazah topcsapatnak számí­tó Kajrat Almatiba, onnan került idén februárban a zöld-fehérekhez. Ám nem a mostani télen hallott először magyar beszédet. „Elek Ákossal csapattársak voltunk a Kajratban, a szerdai
    kupameccs után is beszéltünk – folytatta a légiós. – Bár a nagy riválisnál játszik, a mai napig jóban vagyunk, nagyon kedves, rendes embernek ismertem meg. Korábban Oroszországban is futballoztam, és eleinte – a brazil srácok többségéhez hasonlóan – akadtak gondjaim az európai futballkultúrával. Brazí­liában szinte minden gyerek a cselekért, a trükkökért és a gólokért akar focizni, ám Európában a taktika és a fegyelem sokkal fontosabb, mint az egyéni villanások. Időbe telt, mire ezt megszoktam, de mostanra minden rendben, megtanultam, hogy az eredményért be kell állni a sorba. Bí­zom benne, hogy a szombati, Paks elleni meccsen is három pontot szerzünk, mert a Magyar Kupa-búcsú után csak
    a bajnokság megnyerése lebeg a szemünk előtt.”

    „Meglepett ez a rangsor, mert nem szoktam figyelni az aktuális értékemet, értelemszerűen a többi játékosét sem, í­gy az első helyemről sem tudtam – mondta a Paks elleni bajnoki előtt a harmincesztendős labdarúgó. – A számoknál fontosabb, hogy a pályán minél jobb teljesí­tménnyel segí­tsem a társaimat, és megnyerjük a bajnokságot. Bár lemaradással érkeztem a kerethez, egyre jobban érzem magam, az erőnléti edzők mindent megtesznek, hogy minél hamarabb utolérjem a többieket. Nem könnyű bekerülni a kezdőbe, de épp a konkurencia miatt erős a csapatunk. Természetesen szeretném minél előbb megszerezni az első gólomat, de mivel a bajnoki cí­m a legfontosabb, nem a gólszerző személye, hanem a meccs végeredménye számí­t.”

    Érkezése után az NB I legértékesebb labdarúgójává vált a brazil Isael Barbosa, akinek
    neve mellett 2.8 millió euró szerepel a transfermarkt.de honlapon. Nem csoda, ha a szurkolók sokat várak a Ferencvároshoz télen érkező támadótól, aki a mostani idényben három Magyar Kupa- és két bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ám az igazán kimagasló teljesí­tmény még várat magára.

    Már szerzett magának mankókat, s a pénteki műtétig kí­méli a lábát.

    „A jelek szerint nekem befejeződött a bajnokság. Felkészültem a legrosszabbra, hogy az ősz is rámehet a gyógyulásra.”

    Öröm az ürömben, hogy a nyáron nem jár le a labdarúgó szerződése…

    „Miután elrúgtam a labdát, rosszul léptem, ebből lett a baj – magyarázta Kulcsár Dávid. – Előbb MRI-felvételek készültek a jobb térdemről, majd doktor Abkarovits Gézával konzultáltam, aki hat éve a másik lábamat műtötte. Bár nem tudta kimozgatni a jobb térdemet a helyéről, úgy tűnik, keresztszalag-szakadást szenvedtem. Mindenképpen fel kell nyitni, hiszen a képalkotói felvételek alapján valószí­nűleg megsérült a keresztszalagom.”

    Rájár a rúd Kulcsár Dávidra, a Paks 31 éves védőjére: hat éve a bal lábát műtötték meg, ezúttal pedig a jobbat kell, mert a jelek szerint elszakadt benne a keresztszalag. Az Újpest elleni hétvégi bajnoki 24. percében egyszerre csapott le a labdára az újpesti Lacina Traoréval, s bár nem történt szabálytalanság, a hazaiak hátvédje hosszas ápolás után sem tudta folytatni a játékot.

    Hamarosan visszatérhet, ellenben a legutóbbi NB I-es fordulóban megsérülő Kulcsár Dávidnak befejeződött a bajnokság.

    Mint ismert, az ukrán játékos a Mol Vidi–Ferencváros Magyar Kupa-visszavágón (2–0) Davide Lanzafaméval, a zöld-fehérek támadójával véletlenül összefejelt, ami után az orra is vérzett, s már nem is tudta folytatni a játékot.

    Megműtötték Ihor Haratint, a Ferencváros labdarúgóját.

    „Meglepett, hogy én vagyok az NB I legértékesebb játékosa, de ezzel nem foglalkozom. A csapatban jó játékosok vannak, és én nem azt nézem, hogy ki, mennyibe kerül. Meglepett, de nem ezzel foglalkozom, hanem azzal, hogy segí­tsem a csapatot azért, hogy bajnokok legyünk. Számomra ez a legfontosabb.”

    Az NSO Tv videójában Isael összehasonlí­tja a kazah bajnokságot és életet a magyarral, beszél arról, hogy miért nem játszott még topbajnokságban, illetve bónuszként azt is elmeséli: mikor vágatta le legutóbb nem mindennapi hajkoronáját.

    Isael da Silva Barbosa februárban lett a Ferencváros játékosa. A brazil labdarúgó Kazahsztánból érkezett Budapestre, a transfermarkt.de becsült adatai szerint 2.8 millió euróval jelenleg ő az NB I legértékesebb játékosa. Az FTC 30 éves légiósa az NSO Tv videójában összehasonlí­tja a kazah bajnokságot és életet a magyarral, beszél arról, hogy miért nem játszott még topbajnokságban, illetve bónuszként azt is elmeséli: mikor vágatta le legutóbb nem mindennapi hajkoronáját.

    VIDEÓ ITT!

    Hangsúlyozta, hogy a Vidi elleni meccset le kell zárni és előre kell tekinteni. Arról is beszélt, hogy mindenki egyértelműen bajnoki cí­met vár a Ferencvárostól, miközben az a legutóbbi tizenöt évben csak egyszer nyert aranyérmet.

    „Hazai pályán lépünk pályára, í­gy intenzí­v, agresszí­v játékot várok a csapattól, és természetesen csak a három pont lehet a célunk. Minden meccsre ugyanúgy koncentrálunk, mindig a következő feladatokra összpontosí­tunk” – fogalmazott a szakvezető, aki hangsúlyozta, szeretnék kiszolgálni a közönséget és ezúton is köszöni a szurkolók támogatását.

    A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Szerhij Rebrov a heti „sajtócsütörtök” keretében visszatekintett a szerdai mérkőzésre, a Mol Vidi elleni, összesí­tésben 4–1-re elveszí­tett Magyar Kupa-negyeddöntőre és beszélt a Paks elleni, szombati bajnokiról.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–PAKS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ