2021.VII.31. Ferencváros – Kisvárda: 1-2

Óriási meglepetés, a Ferencváros kikapott odahaza a Kisvárdától!

Óriási meglepetésre a címvédő Ferencváros 2–1-re kikapott odahaza a Kisvárdától a labdarúgó NB I 1. fordulójában.


Nyilatkozatok:

Peter Stöger: — Önbizalmat adott a játékosoknak, hogy az eddigi mérkőzéseinket megnyertük a nemzetközi porondon, így jó formában várjuk a szezon első bajnokiját. Nem csak én, de mindenki tele van motivációval, hiszen a csapat az elmúlt három idényben rendre aranyéremmel zárta a bajnoki kiírást, és most megtehetjük az első lépést, hogy sorozatban a negyedik elsőség is meglegyen. Magunkra, a saját játékunkra kell koncentrálunk és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk. A selejtezők alatt megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Azt a támadófutballt akarjuk kivinni a pályára a Kisvárda ellen, amit az eddig lejátszott találkozóinkon mutattunk.

Joao Janeiro: — Egyrészt a Ferencváros felvette a tétmeccsek ritmusát, ráadásul a Bajnokok Ligáját jelentő magas szinten játszhattak négy komoly mérkőzést. Ráadásul hazai pályán játszhatnak, ami szintén mellettük szól. Ugyanakkor az is igaz, az eddig játszott meccseiken láthattuk az esetleges gyengébb pontjaikat, illetve az erősségeiket, nyilván ez utóbbiból van több. Úgy gondolom, készen állunk arra, hogy fellépjünk a Groupama Arénában. Bárki is legyen az ellenfél, mindig győzelemre törekedünk majd. Persze minden meccsnek megvan a maga története, amely alakulhat úgy, hogy a végén elégedettek leszünk a döntetlennel. A stábnak és a játékoskeretnek sem olyan a mentalitása, hogy döntetlenre törekedne. Megpróbálunk nyerni, aztán meglátjuk, mi lesz.

A mérkőzés:

Ferencváros — Kisvárda Master Good: 1-2 (0-0)
Groupama Aréna, 17:45. 6.139 néző.
Vezette: Káprály Mihály (asszisztensek: Márkus, Horváth R.; Videóbíró: Iványi Zoltán; VAR asszisztens: Albert; VAR operátor: Hanyecz; tartalékjv.: Berke)

Ferencváros: Bogdán — Wingo, Blazic, S. Mmaee, Csontos — Laidouni (Loncar, 62.), Vécsei — Zubkov (R. Mmaee, 73.), Nguen (Zachariassen, 46.), Mak (Uzuni, 46.) — Boli
kispad: Dibusz, Haratin, Kovacevic, Botka, Baturina, Cabraja, Katona M.
vezetőedző: Peter Stöger

Kisvárda Master Good: Dombó — Hej, Kravcsenko, Prenga (Cirkovic, 51.), Leoni — Melnyik, Simovic — Navrátil (Asani, 70.), Ötvös (Camaj, 70.), Bumba — Mesanovic (Nagy M. K., 81.)
kispad: Odincov, Zlicic, Karabeljov, Gosztonyi, Jelena, Rubus, Czérna
vezetőedző: Joao Janeiro

Gól: R. Mmaee (80. – 11-esből) illetve Leoni (46.), Navrátil (64.)
Sárga lap: Zubkov (20.), Mak (42.), Boli (87.) illetve Bumba (32.), Kravcsenko (79.), Camaj (84.), Melnyik (90+3.)

Program volt bőven. A családi szektorban a Buborék együttes muzsikált, a stadion bejáratainál arcfestő hölgyek tartóztatták fel a szurkolókat, míg odabent a lelátón zöld-fehér pólókat lőttek ki a legjobban nyújtózkodó drukkereknek. Újraindult az élet a Groupama Arénában, Peter Stöger bajnoki bemutatkozó mérkőzésére a nyári szünet közepette tekintélyes létszámban voltak kíváncsiak az FTC-drukkerek. Az osztrák vezetőedző NB I-es debütálására némi meglepetést is tartogatott, a kapuban Bogdán Ádám kezdett, a csapat néhány kulcsembere már a Slavia Praha elleni, szerda esti BL-meccsre pihenhetett, a kezdés előtt Somália a lelátón beszélgetett, a cserének jelölt Ihor Haratin vagy éppen Myrto Uzuni a kispad előtt dekázgatott.

Uzuni nem sokáig lazíthatott, a szünetben már intenzíven melegített, Kristoffer Zachariassennel együtt a szakmai stáb csatasorba állította.

Nem véletlenül.

Hiába az első félidei magas – 71 százalékos – labdabirtoklás, az FTC kevés helyzetet alakított ki, Dombó Dávidnak az első félidőben gyakorlatilag egyetlen védeni valója sem volt. Lassan, körülményesen formálódtak a hazai akciók, a vendég várdaiak pedig megpróbáltak jól sáfárkodni a hozzájuk kerülő labdákkal és a lehető legkevesebb passzból eljutni az ellenfél kapujáig.

A kisvárdai Joao Janeiro is életében először dirigált magyar élvonalbeli találkozón, ám a taktikán, a csapaton nem látszott, hogy bunkerfocira érkezett volna a Groupama Arénába. S hogy megérte a támadásra játszani, azt bizonyította, hogy röviddel a fordulás után a brazil Matheus Leoni mesteri technikával nyeste el a labdát a kapu bal oldalába. A 29 esztendős védő ott folytatta a bajnokságban, ahol az utolsó fordulóban abbahagyta, a Paksnak lőtt első NB I-es gólját a Groupama Arénában követte az újabb fontos találat.

A kisvárdaiak – ahogy mondani szokás – megérezték a vérszagot.

A zöld-fehérek ugyan mentek előre – Zachariassen a kapu torkában állva rúgott lyukat –, ám minden helyzet kimaradt, s az egyenlítés helyett jött a hideg zuhany, a vendégek megduplázták előnyüket.

A Ferencváros rákapcsolt, Peter Stöger csereként pályára küldte a gólfelelős Ryan Mmaeet, aki rögtön összehozott egy büntetőt – ezzel a videóbírós rendszer az Üllői úton is bemutatkozott, a visszajátszásokból derült ki, hogy a ferencvárosi bokáját találta el az ellenfél. A VAR-ítélet által megítélt büntetőt Ryan Mmaee magabiztosan értékesítette – a 23 esztendős játékos az eddigi öt ferencvárosi tétmérkőzésén négy gólt szerzett és két gólpasszt adott.

Az 1. forduló legnagyobb meglepetését azonban ő sem tudta megakadályozni, a Kisvárda kibekkelte a hátralévő időt, sőt, Driton Camaj a felső lécet is telibe találta, a piros mezesek a lefújást követően ünnepeltek – óriási bravúrral kezdték az idényt: legyőzték a bajnokcsapatot.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője ebben látta a vereség okait:

„Csalódott vagyok, de nem elsősorban az eredmény miatt. A fociban benne van a vereség. Az nem tetszett, amilyen stílusban játszottunk, szenvedély nélkül, nem ezt a játékot várom el a csapattól. Mondhatjuk, hogy a gólokat egyéni hibák után kaptuk, de nem ez volt a legfőbb baj. Az első perctől kezdve gond volt a hozzáállással, nem játszottunk jól, nem vettük elég komolyan. Hibák belecsúszhatnak a játékba, de ma nem törekedtünk arra, hogy ezeket kijavítsuk. Kicsit arrogánsan játszottunk.”

Az NSO Tv érdeklődésére elmondta, hogy az elmúlt hetekben lejátszott mérkőzéseken bár megmutatták a kvalitásaikat is, sok esetben a szerencse is az ő pártjukat fogta. Mindenképpen át kell beszélniük a Kisvárda ellen történeteket, a játékosoknak át kell érezniük, hogy az NB I legerősebb csapatát képviselik. Arra is kitért, hogy a Slavia Praha elleni BL-selejtezőre minden téren javulniuk kell, fel kell nőniük a feladathoz. A Kisvárda ellen mutatott támadójáték biztosan nem lesz eredményes a kiváló cseh csapat ellen.

Joao Janeiro, a Kisvárda vezetőedzője a következőket mondta.

„Hatalmas győzelmet arattunk, sikerült megvalósítani azt a stratégiát, amit kitaláltunk. Külön öröm, hogy történetünk során először, klubunk századik NB I-es mérkőzésén győztük le a Ferencvárost.”

A Nemzeti Sport újságírójának érdeklődésére elárulta, valóban tervben volt a második gól előtt a találatot szerző Navrátil lecserélése, amit maga a játékos kért. 

„Vicces, de külön kértem tőle, hogy maradjon még a pályán. Egészen jól sült el” – tette hozzá.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Kisvárda hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.VII.31. Ferencváros – Kisvárda: 1-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+6.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    Szimovics begörcsöl.

    90+4.

    PERC
    Blazic felívelését S. Mmaee a jobb alsó mellé fejeli nyolcról. Szögletet reklamál, testvére arcán látszik: reménytelen.

    90+3.

    PERC
    Bohdan Melnik kap sárga lapot, felrúgta a felezőnél meginduló Uzunit.

    90+3.

    PERC
    Hej dob, Szimovics elrontja, Melnik kirúgja a labdát a stadionból.

    90+3.

    PERC
    Kisszöglet, nagy időhúzás.

    90+2.

    PERC
    Nagy lő jobbal egy védőbe, Camaj volt helyzetben előtte, de nem mert a kapu felé fordulni.

    90+1.

    PERC
    Újabb szöglet, rossz, majd Uzuni beadása kapuscsemege.

    90+1.

    PERC
    S. Mmaee hatról a léc alá fejelne Uzuni jobb oldali szögletéből, de véd Dombó.

    90+1.

    PERC
    Öt perc a ráadás. Janeiro tombol.

    90.

    PERC
    Camaj szereli szépen a jobbon meginduló Wingót.

    90.

    PERC
    R. Mmaee csak felfejeli a levegőbe Csontos beadását hétről, jön Dombó, a csatár meg megrúgja. Szabadrúgás kifelé.

    87.

    PERC
    Franck Boli kap sárga lapot Melnik felrúgásáért, utólag.

    87.

    PERC
    MAJDNEM ELDŐLT, LÉC! Leoni passzát Camaj jobbal a lécre vágja kissé balról, 23 méterről.

    84.

    PERC
    Driton Camaj kap sárga lapot, felrúgta a jobb oldalon R. Mmaee-t.

    83.

    PERC
    Nagy bedob egy szép cselt a balon, beadása Csontosé.

    82.

    PERC
    Fennállása 100. NB I-es mérkőzését játssza a Kisvárda szombaton a Ferencváros otthonában. A nyírségiek eddig évről évre több pontot (38, 42, 46) gyűjtöttek, az összesített mérlegük 34 győzelem, 24 döntetlen és 41 vereség, 108–127-es gólkülönbség.

    82.

    PERC
    Legutóbb a Várda házon kívül 7–4–6-os mérleget hozott össze, ezzel vendégként a harmadik legjobb csapat volt a 2020-2021-es pontvadászatban, és a 17 meccsen csak 22 gólt kapott, ami a negyedik legkevesebb volt a mezőnyben.

    81.

    PERC
    Ékcsere, Nagy a nyáron érkezett Ajkáról, volt honvédos is.

    80.

    PERC
    Mesanovic lesétál a pályáról, Nagy Mihály váltja.

    80.

    PERC
    R. M.: 5 meccs, 4 gól, 2 gólpassz. 264 perc alatt…

    79.

    PERC
    RYAN MMAEE jobbal a jobb alsóba lő gyengén, de nagyon pontosan, Dombó balra el. 1–2!

    79.

    PERC
    Anton Kravcsenko sárga lapot is kap.

    78.

    PERC
    ÉS BÜNTETŐ!

    78.

    PERC
    Azaz, a védő a jobb lábával rálépett az ék jobb bokájára. De direkt-e? Alighanem igen.

    78.

    PERC
    Megnézi Káprály is, az ilyenből általában 11-es lesz…

    77.

    PERC
    Zötyög a VAR máris, nézzük, mit dob ki magából?

    77.

    PERC
    Blazic ad be jobbról szépen, középen Kravcsenko picit löki R. Mmaee-t, aki elesik…

    77.

    PERC
    R. Mmaee 4 eddig ferencvárosi meccsén 5 kanadai pontot termelt, összesen 258 perc alatt. Mindet a nemzetközi kupákban, már megérte leigazolni.

    76.

    PERC
    Camaj lő jobbal kapura balról, 14-ről, blokkol Wingo, takarít Loncar.

    75.

    PERC
    Zachariassen nem lő ballal 10-ről, jobbal sem, inkább középre passzol… Kravcsenkónak. Zúg a tömeg.

    74.

    PERC
    Loncar passzát Vécsei a léc fölé vágja jobbal 22-ről, kissé balról.

    73.

    PERC
    Zubkovot a nagy fogásként induló Ryan Mmaee váltja, szélső helyett középcsatár.

    72.

    PERC
    A ferencvárosiak a Groupama Arénában kiemelkedően teljesítettek az előző bajnokságban, hiszen 13–2–1 volt a hazai mérlegük. Mindössze három csapat tudott ponttal távozni az Üllői útról, az egyik éppen a Kisvárda volt. Házigazdaként a legutóbbi vereségüket január 20-án a Diósgyőrtől (0–1) szenvedték el, azóta 6 győzelem és 2 döntetlen a mutatójuk.

    72.

    PERC
    DUPLA MEGLEPETÉS. Az NB I előző kiírásában a szabolcsi csapat szerezte a legkevesebb gólt, 33 mérkőzésen mindössze 30-at, tehát még a meccsenkénti 1.00-es átlag sem jött össze.

    71.

    PERC
    A Ferencváros fölényesen, 78 ponttal nyerte meg a május elején véget ért bajnokságot, ez rekord a 12 csapatos, 33 fordulós bajnokság bevezetése óta. A Kisvárda a harmadik élvonalbeli szezonjában eddigi legjobb teljesítményét nyújtva 46 ponttal ötödikként zárt.

    70.

    PERC
    Navrátilt az új igazolás, Jasir Asani.

    70.

    PERC
    Ötvöst Driton Camaj váltja.

    70.

    PERC
    Ivószünet.

    69.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadását Loncar ballal feladja Dombónak, kapásból, 14-ről.

    67.

    PERC
    Zubkov távolról vagy 14 méterrel lő a jobb felső mellé, fütty harsan a lelátókon.

    64.

    PERC
    KETTŐVEL VEZET A VÁRDA, labdaszerzés a 16-os előtt Mmaee pocsék indítása után, Melnik szereli Loncart, Ötvöshöz passzol, ő JAROSLAV NAVRÁTILHOZ, aki Mmaee és az ötös jobb sarka elől jobbal a kapu túlsó, azaz jobb alsó sarkába lő. 0–2!

    62.

    PERC
    Laidouni elfáradt, a friss igazolás Stefan Loncar váltja.

    61.

    PERC
    Ó, MI MARADT KI?! Wingo jobb oldali beadása után Zachariassen jobbal nem találja el a labdát két lépésre a kaputól, középen. Elképesztő hiba, az év ziccere maradt ki…

    59.

    PERC
    A Magyar Kupában voltak eddig eredményesebbek a várdaiak az FTC ellen: 2017 októberében NB II-es csapatként elütötték a továbbjutástól a fővárosiakat (1–0), a 2019-es kétmeccses párharcban pedig a budapesti 0–2 után hazai pályán 1–1-et játszottak.

    58.

    PERC
    2005 óta nem kapott ki a Fradi az idénynyitón!

    58.

    PERC
    Bumba jobbal 15-ről a léc fölé lő, Blazic blokkolt, háttal. Szöglet, Bumba kikocog jobbra, a beadását Leoni kapura fejeli 11-ről, de lökött.

    55.

    PERC
    Csontos bal oldali, ballábas beadása magas középen Bolinak.

    55.

    PERC
    Tehát az egyik titkos fegyver beállt, a másik még nem.

    54.

    PERC
    Bajnokin a Ferencváros pályaválasztása mellett háromszor a hazaiak győztek, míg legutóbb, idén januárban 1–1-re végeztek. Jelena Richárd fejes gólja után Myrto Uzuni egyenlített.

    53.

    PERC
    Zubkov megindul a jobbon, de szereli Ötvös.

    51.

    PERC
    Lazar Csirkovics váltja.

    51.

    PERC
    Prenga lesérül, csere lesz.

    49.

    PERC
    Hej megbukik a jobbon labdakezelésből, dobhat a Fradi. Ezen még Wingo is elcsodálkozott, mintha nem látta volna Hej a vonalat.

    48.

    PERC
    Uzuni fejeli középre Blazic ívelését, de jő Dombó.

    46.

    PERC
    Ötvös perdítését Leoni a bal felsőbe tekeri bal külsővel az ötös bal sarka előteréből, 15 méterről. Ötvös előbb mérgelődött, hogy nem kapta vissza a labdát, de aztán rohant a közben gólt szerző légióshoz. 0–1!

    46.

    PERC
    Ó, AKI BRAZIL IS MEG MATHEUS IS: BOMBAGÓLLAL VEZET A KISVÁRDA!

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    Maknak sem ment ma, Myrto Uzuni váltja.

    FÉLIDŐ

    Nguen le, Kristoffer Zachariassen be a Fradiban, karmestercsere.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    64 százalékban a hazaiaké volt eddig a labda. 5-5 lövés itt és ott, 1-1 a kapu felületére.

    FÉLIDŐ

    Ne feledjük, Leandro a várdai Lucas Marcolini unokatestvére.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői: Davide Lanzafame, Leandro és Isael 2-2.

    FÉLIDŐ

    Fotók: Borbola B.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    ALAKUL A FRADI. A zöld-fehérek Peter Stögerrel is meggyőzően menetelnek a nemzetközi porondon – következik a Slavia Praha –, a bajnokcsapat játéka a látottak alapján tovább gyorsult. A Kisvárda nem okozhat problémát, az Üllői úton jól tudják, legalább olyan fontos a sikeres bajnoki szereplés, mint a BL-menetelés. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    Nguen bedob egy rossz cselt a balon, kirúgás.

    45.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    44.

    PERC
    Marco Rossi a negyedik sorban a kisvárdai kispad fölött – jelentik a helyszínről.

    43.

    PERC
    Zubkov a balon ballal cselez, jobbal meg Leoni mellől 22-ről a léc fölé lő.

    42.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 6139.

    41.

    PERC
    Dobtak egy lapát szenet a VAR-ra, az eredmény: egy sárga lap.

    41.

    PERC
    Hej lökött elsőre, Róbert Mak visszarúgott neki.

    41.

    PERC
    Mak és Hej összecsap, utóbbi húzza a rövidebbet.

    40.

    PERC
    Helyzet, de Laidouni emeléséből Wingo bevetődve rosszul találja el a labdát az ötös jobb sarkánál.

    38.

    PERC
    Blazic ível a saját térfeléről Boli fejére, a 15 méteres csúsztatás azonban kapuscsemege.

    37.

    PERC
    Végre látszott, miért is háromszoros román válogatott Bumba.

    36.

    PERC
    Hazai előnyszabály, de szereli Wingót a becsúszó Bumba, várdai dobás. A közönség nem érti, pedig jó játékvezetői döntés volt!

    34.

    PERC
    Csontos keresztpasszát követően Prengához fejel az ötös jobb sarka elől Zubkov, akinek jobb oldali beadását nem sokra rá kifejeli szögletre csukamozdulattal Kravcsenko.

    33.

    PERC
    Kravcsenko még mindig reklamál a sárga lap miatt.

    33.

    PERC
    Mak jobb oldali beadásából Mak az ötös elől, hét méterről jócskán a jobb sarok mellé fejel! HELYZET!

    32.

    PERC
    Claudiu Bumba kap sárga lapot, mert elesett mellette Wingo.

    30.

    PERC
    Dacin Daviannal, Petru Costeával, Liviu Opreával és a legendás Szergej Petraniccsal a fedélzeten.

    29.

    PERC
    És Nyírbátort.

    29.

    PERC
    Ne feledjük, 2011-ben még a megyei I-ben játszott a Kisvárda, pokolian nagy csatában lett bajnok, megelőzve Nagyhalászt.

    27.

    PERC
    Ötvös nem mer lőni 13-ról, Bumbának magas Leoni bal oldali beadása.

    27.

    PERC
    Hopp, Navrátil lő ballal kapura kissé balról, 12-ről, Bogdán vetődve eléri azonban a labdát a bal felső sarok előtt, gyönyörű mozdulattal.

    26.

    PERC
    Hej a Goverla neveltje, még 2016-ban került Kisvárdára.

    25.

    PERC
    Mak jobb oldali kornere nyomán középre üti ki a labdát Dombó, Leoni tisztáz. Nguen keresztpassza jó Bolinak, de les, egyébként is szerelte az ötös bal sarka előtt csodás becsúszással Hej.

    23.

    PERC
    Nguen szereli a balon Hejt, de fennakad a 16-oson a 19-esen, azaz Prengán.

    23.

    PERC
    Nguen lerántja a balon Melniket, nincs könnyű dolga a Várdának.

    22.

    PERC
    Zubkov ballal 24-ről jócskán a léc fölé trafál.

    22.

    PERC
    Zubkov nagyot esik Hes derekán, szabadrúgás a 16-os jobb sarka elől.

    20.

    PERC
    Olekszandr Zubkov kap sárga lapot Hej felrúgásáért. Kontrázott volna az ukrán származású vendégvédő, felrúgta őt a hazai szélső.

    20.

    PERC
    Aki már ötszörös tunéziai válogatott, talán inkább Aissza Lajduniként kellene akkor írni őt?

    18.

    PERC
    Leoni vállát megfejeli ütközés közben Laidouni, szabadrúgás.

    18.

    PERC
    Rossi és neje, jobbkeze és az ő neje is nézi a mérkőzést. Sok magyart egyelőre nem monitorozhat.

    17.

    PERC
    A felezőnél megáll mostanában a hazaiak tudománya. Prenga indít, közbelép Blazic, bedobás.

    16.

    PERC
    Leoni, majd Navrátil lő távolról kapura, de távolról sem veszélyesen.

    16.

    PERC
    A Ferencváros hétközben a BL harmadik selejtezőkörébe jutott a Zalgiris legyőzésével. A zöld-fehérek eddig mind a négy nemzetközi meccsüket sikerrel vették. A Kisvárda tavasszal az ötödik helyen zárta a bajnokságot. A Fradi ellen eddig nem sok szerencséje volt, 2018-as feljutása egyszer sem tudta legyőzni a bajnokságban. Csak a kupában ért el sikert ellene még 2017-ben.
    Ferencváros–Kisvárda 2018–2019: 2–0, 1–0, 2–0, kupa: 2–0, 1–1, 2019–2020: 1–0, 1–0, 2–1, 2020–2021: 1–1, 0–0, 2–0

    13.

    PERC
    A rózsaszín mezes Bogdán végzi el.

    13.

    PERC
    Melnik szerez labdát Csontostól, jobbról jobbal középre passzol, Bumba ballal 23-ról nagyon a léc fölé lő. Kirúgás.

    12.

    PERC
    A prágaiak mindhárom gólját egyik nyári igazolásuk, a szlovák Ivan Schranz szerezte. Az egy gólt fejelő, kettőt lövő Schranz mellett a libériai Oscar Dorley volt a meccs másik kulcsembere a maga két gólpasszával.

    12.

    PERC
    Második mérkőzését is megnyerte a Slavia Praha a cseh labdarúgó-bajnokság 2021–2022-es kiírásában: az FTC BL-selejtezőbeli ellenfele 3–1-re győzött a Teplice vendégeként péntek este.

    12.

    PERC
    Csontos passzol vissza okosan és szerencsésen Nguenhez, aki ballal balról 10-ről kapura lő, ledőlve fogja a labdát a jobb alsó előtt Dombó.

    10.

    PERC
    Egy jobb oldali szögletet rosszul ér el fejjel középen Boli. A másik oldalról Zubkov adja be, ballal, ment fejjel Ötvös.

    6.

    PERC
    Kravcsenko hatalmas lyukat rúg a jobbon.

    6.

    PERC
    Boli passzol jobbra a várdai kapuskirúgás és Laidouni rossz fejese után, de szereli a meginduló Zubkovot a becsúszó Leoni!

    4.

    PERC
    Nagy repüléssel debütál az NB I-ben a bosnyák légiós, ápolás a pályán.

    3.

    PERC
    S. Mmaee felrúgja becsúszva a jobbon Mesinovicot.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta pirosban.

    Uzuni kap egy díjat, a szurkolók szerint ő lett az előző idény legjobb játékosa.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Az MLSZ tájékoztatása alapján a VAR négy típusú, a mérkőzést befolyásoló döntés meghozatalában segíti a játékvezetőket az NB I-ben: gólok, büntetők, közvetlen piros lapok, valamint hibás azonosítás esetén. A lesek esetében, vagy amikor nem egyértelmű, hogy egy szabálytalanság a büntetőterületen belül vagy kívül történt-e, közvetlenül a VAR tesz javaslatot a játékvezetőnek, ilyen esetekben nem lesz szükség a játékvezető újabb felülvizsgálatára. A mérkőzésekre kilátogató szurkolók a következő időszakban a következő videóval találkoznak majd a stadionokban.

    A hazai élvonalban is bemutatkozik a videobíró, vagyis a VAR-rendszer.

    Egy kis örökmérleg! Összesen kilencszer csaptak össze, az NB I előző három idényében. Az első hét alkalommal a zöld-fehérek nyertek, de úgy, hogy két gólnál többet egyszer sem tudtak szerezni. A legutóbbi két találkozójuk döntetlennel zárult, a Fradi 12 gólt lőtt, 2-t kapott.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Kisvárdához:
    2017, Kovácsréti Márk, ingyen
    2015, Tarczy Pál, i.
    2015, Csilus Tamás, kölcsönbe
    2010, Fodor András, ingyen
    A Kisvárdától a Ferencvároshoz:

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Botka (térdszalaghúzódás), Sigér D. (térdműtét előtt) és Somália (Achilles-ín-húzódás) maródi, Civic sincs a keretben, a vendégektől Lucas (hasfalizom-húzódás) maródi.

    Vécsei Bálint már a Lugano játékosaként a svájci bajnokságban megtapasztalta, hogyan működik a videobíró, a mostani idénytől az NB I-ben is bevezették a technológiát. „Amikor Svájcban játszottam, ott már használták a videobírós rendszert. Akkor remekül működött, nem tapasztaltam semmiféle problémát, nem volt számottevő játékmegszakítás. Bízom benne, hogy itthon is zökkenőmentesen megy majd, és megfelelően segíti a játékvezetők munkáját.”

    A középpályás a Fradi mind a négy BL-mérkőzésén csereként lépett pályára, elmondása szerint társaival önbizalomtól duzzadva várják a Kisvárdát. „Nem lesz könnyű meccs. Biztos vagyok benne, hogy a Kisvárda mindent megtesz, hogy új edzőjével jól kezdje az idényt. A Ferencvárosnak azonban sohasem lehet más a célja, mint a győzelem, ráadásul a siker nagy lendületet adna a Slavia Praha elleni mérkőzésre. Egy szó, mint száz: nem lebecsülve, ám kellő önbizalommal várjuk a Kisvárda elleni összecsapást.”

    „A BL-selejtező meccsek után nem jelent problémát átállítani a figyelmünket az NB I-re – nyilatkozta lapunknak a 28 éves Vécsei Bálint. – A Bajnokok Ligája selejtezőjében már négy mérkőzést lejátszottunk, ez mindenképpen előnyt jelent azokkal a csapatokkal szemben, amelyek a hétvégi bajnoki találkozóval kezdik az idényt. Ráadásul sikeres nemzetközi meccsek vannak mögöttünk, így remekül ráhangolódtunk a bajnoki rajtra.”

    A Ferencváros a Slavia Praha elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a Kisvárdát fogadja a Groupama Arénában, Vécsei Bálint nehéz mérkőzésre számít szombaton. A SLAVIA PRAHA ELLENI Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzése előtt megkezdi az OTP Bank Liga 2021–2022-es idényét a Ferencváros. A zöld-fehéreknek nem lehet
    más a céljuk, mint a bajnoki címvédés, ehhez első lépésként a Kisvárdát kell legyőzni a fővárosiaknak. Az FTC-re a közeljövőben sok mérkőzés vár, ráadásul a középpályáról hiányzik a sérült Sigér Dávid és Somália is, így Vécsei Bálint a kezdőcsapatban találhatta magát szombaton.

    Jelen van Marco Rossi is a stadionban.

    „Önbizalmat adott a játékosoknak, hogy az eddigi mérkőzéseinket megnyertük a nemzetközi porondon, így jó formában várjuk a szezon első bajnokiját. Nem csak én, de mindenki tele van motivációval, hiszen a csapat az elmúlt három idényben rendre aranyéremmel zárta a bajnoki kiírást, és most megtehetjük az első lépést, hogy sorozatban a negyedik elsőség is meglegyen. Magunkra, a saját játékunkra kell koncentrálunk és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk. A selejtezők alatt megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Azt a támadófutballt akarjuk kivinni a pályára a Kisvárda ellen, amit az eddig lejátszott találkozóinkon mutattunk” – nyilatkozta Peter Stöger a fradi.hu-nak.

    „Már voltam ott, igaz csak vendégként. Nagyon szép stadion, ahol valóban felemelő az atmoszféra. Azt is bevallom, a kisvárdaihoz hasonló kis stadionokat jobban szeretem, azoknak is megvan a hangulata. A játékosoknak inkább az lesz a szokatlan, hogy a pandémia után most újra szép számú és zajos közönség előtt szerepelhetnek. De ettől nagyobb bajunk ne legyen, alig vártuk, hogy ez újra itt legyen.”

    „Először is megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek az az edző, aki a kisvárdai futball történetének századik meccsén a kispadon ül ­– nyilatkozta Joao Janeiro a kisvardafc.hu-nak. – Nagy naphoz érkezett a klub, a századik NB I-es meccs különös mérföldkövet jelent. Nagyon boldog vagyok, remélem, a játékosok is hasonlóképpen éreznek. A Ferencváros felvette a tétmeccsek ritmusát, ráadásul a Bajnokok Ligáját jelentő magas szinten játszhattak négy komoly mérkőzést. Ráadásul hazai pályán játszhatnak, ami szintén mellettük szól. Ugyanakkor az is igaz, az eddig játszott meccseiken láthattuk az esetleges gyengébb pontjaikat, illetve az erősségeiket, nyilván ez utóbbiból van több. Úgy gondolom, készen állunk arra, hogy fellépjünk a Groupama Arénában.”

    Ne feledjük, ez a Várda 100. NB I-es meccse!

    YÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
    Érkezők: Jasir Asani (albán-északmacedón, FK Partizani – Albánia, szabadon igazolhatóként), Jasmin Mesanovic (bosnyák, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Nagy Krisztián (FC Ajka), Németh Márk (Újpest FC), Ötvös Bence (Nyíregyháza Spartacus, kölcsön után végleg)
    Kölcsönbe érkezők: –
    Kölcsönből visszatérők: –
    Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Czérna Erik
    Kiszemeltek:
    Távozók: Cornel Ene (román, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Horváth Zoltán (Diósgyőri VTK), Kovácsréti Márk (MTK Budapest), Mihai Minca (román), Sassá (brazil, szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Újpest FC)

    A kelet-magyarországi csapat ausztriai edzőtáborában izraeli, orosz és román ellenféllel, itthon pedig a Nemzeti Bajnokság alsóbb osztályaiban szereplő klubokkal mérkőzött meg. Összesen hét meccsen lépett pályára a Kisvárda, ebből négyet megnyert, kétszer ikszelt és csak az NB II-es DVTK-tól szenvedett vereséget. Miközben a legyőzött csapatok között orosz és izraeli élvonalbeli együttes is volt.

    Magyar és külföldi játékosok is jöttek-mentek a nyáron a rétközieknél, illetve Fernando Viana és Sassá személyében az előző években meghatározónak mondható futballisták is távoztak. Az érkezők két csoportra oszthatóak: magyar fiatalokra és rutinos külföldiekre – utóbbiakból a középpályára jött erősítés az albán-északmacedón Jasir Asani és a bosnyák Jasmin Mesanovic személyében

    A Kisvárda új vezetőedzővel, Supka Attilával kezdte meg az előző idényt, és a klub a rutinos szakember irányításával történelmének legjobb idényét futotta az élvonalban – ennek ellenére június végén nem hosszabbították meg az 58 éves tréner szerződését, hanem helyére új szakvezetőt, a legutóbb az NB II-es szegednél dolgozó portugál Joao Janeirót nevezték ki.

    NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
    Érkezők: Stjepan Loncar (bosnyák, HNK Rijeka – Horvátország), Ryan Mmaee (belga-marokkói, AEL Limassol – Ciprus), Kristoffer Zachariassen (norvég, Rosenborg – Norvégia)
    Kölcsönbe érkezők: Marijan Cabraja (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
    Kölcsönből visszatérők: Csernik Kornél (Soroksár)?, Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Ammar Ramadan (szír, Soroksár), Szánthó Regő (ZTE FC), Szécsi Gergő (Soroksár), Szerető Krisztofer (Soroksár)?, Takács Zsombor (Soroksár)?, Varga Ádám (Soroksár)
    Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szücs Adrián
    Kiszemeltek: –
    Távozók: Derekas Zoltán (soroksári kölcsön után Mezőkövesd), Gróf Dávid (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Marcel Heister (horvát-német, Mol Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Isael (brazil, Umm Szalal – Katar, szabadon igazolhatóként), Lovrencsics Gergő (Hajduk Split – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
    Kölcsönbe távozók: Gera Dániel (Puskás Akadémia FC), Csonka András (Gyirmót), Iyinbor Patrick (Vasas)

    Stöger a nyári meccseken sem játékrendszerben, sem játékfelfogásban nem nagyon tért el attól, ami Rebrovnál is jellemezte a Fradit, és a meghatározó játékosok is maradtak. Ez azzal együtt is igaz, hogy a csapatkapitány Lovrencsics Gergő, valamint a már említett Marcel Heister és Isael távozott. A nyári eredmények azt mutatják, továbbra is jó úton jár a csapat, sőt az elmúlt hetekben érkezett új játékosok révén alighanem még erősebb is lehet.

    A helyére az Austria Wientől érkezett, korábban a német élvonalbeli 1. FC Kölnnél és a Borussia Dortmundnál is dolgozó osztrák Peter Stöger rögtön székfoglalójában leszögezte, nem szeretne letérni arról a sikeres útról, amelyen a csapat járt az elmúlt években. Az NB I-re rendkívül támadószellemben futballozó csapatot ígér, míg a nemzetközi kupára egy olyan csapatot, amely adott esetben képes alkalmazkodni az erősebb ellenfelek játékához.

    A Ferencváros labdarúgócsapatánál a legfontosabb nyári változás természetesen az volt, hogy közel három év után távozott a csapat ukrán vezetőedzője, az együttest BL- és EL-csoportkörbe, valamint háromszor is bajnoki aranyéremre vezérlő ukrán sikeredző, Szerhij Rebrov.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–KISVÁRDA NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

EL: 10.03.18:45 FTC-Tottenhem TV:M4Sport
OLDALAK
10.06.18:00 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ