2022.VIII.25. EL-Play-off: Shamrock Rovers – Ferencváros: 1-0

Kikapott Írországban a Ferencváros, de simán továbbjutott

Jobban akarta a győzelmet a Shamrock Rovers, és a hajrában a magyar bajnok fölé kerekedett.
A Ferencváros 1–0-ra kikapott a Shamrock Rovers otthonában a labdarúgó Európa-ligában, de így is a főtáblára jutott, ugyanis 4–1-es összesítéssel megnyerte a playoff-párharcot.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző is megerősítette: elképzelhető, hogy Bogdán ott lesz a kezdőcsapatban. Ezután kitért a sérültek állapotára:

„Samy Mmaee esetében reméltük, hogy a második meccsre már készen állhat, viszont az orvosi stáb javaslatára nem fog játszani. Reméljük, a Honvéd ellen már pályára léphet. Rasmus Thelander már edzett velünk, de nála is hasonló a helyzet.”

Kijelentette: nem foglalkozik azzal, mekkora előnnyel utaznak a visszavágóra:

„Ez egy új meccs lesz az ír bajnok ellen. Hiába van előnyünk, nehéz mérkőzésre számítunk. Nem tudhatjuk, mi történik a pályán, bármi átírhatja a terveinket. Csak erre a meccsre szabad most koncentrálnunk.”

A dublini repülőtér humánerőforrás problémái miatt egy hosszabb buszozás is vár Írországban a csapatra. Csercseszov kijelentette, hogy ez számára egyáltalán nem probléma.

„Repültem én már Oroszországban Vlagyivosztokba is, nyolc óra az időeltolódás úgy, hogy másnap meccs van, ahhoz képest ez egy sétagalopp lesz.

Az is szóba került: megnézte-e Budapestet a szabadnapjai alatt?

„Nem, én meccseket néztem, elemeztem, de azért vártam az augusztus huszadikai ünnepséget, ami aztán nem érkezett meg.”

A mérkőzés:

Európa Liga, Play-off kör, 2. mérkőzés:

Shamrock Rovers — Ferencváros: 1-0 (0-0)
Dublin, 21:00. 7.163 néző.
Vezette: Francois Letexier (asszisztensek: Mugnier, Rahmouni; tartalékjv.: Stinat – franciák)

Shamrock Rovers: Mannus — Gannon, Hoare, Grace — Finn (Lyons, 64.), G. O’Neill, Towell (J. Byrne, 72.), Ferizaj (Tetteh, 72.), Kavanagh (Watts, 72.) — Emakhu (Greene, 64.), Farrugia
kispad: Pohls, Leitis, Cleary, Gaffney
vezetőedző: Stephen Bradley

Ferencváros: Bogdán — Wingo, Knoester, Kovacevic, Civic — Esiti (Vécsei, 59.), Laidouni — Auzqui (Marquinhos, 59.), Nguen (Mercier, 72.), Traoré (Lisztes, 78.) — R. Mmaee (Boli, 72.)
kispad: Mergl, Kovács M., Besic, Botka
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: Lyons (89.)
Sárga lap: Emakhu (34.), Towell (44.) illetve Auzqui (21.), Esiti (55.)

Továbbjutott: a Ferencváros, 4–1-es összesítéssel.

Dublin külvárosa minden, csak nem különleges. A központtól mintegy félórányi autóútra lévő Tallaght Stadiont egyik oldalról dombok, a másikról építkezés veszi körül, az aprócska létesítmény szomszédságában többhektáros park terül el.

A többség mégsem piknikezni érkezett a környékre, a Shamrock Rovers szurkolói megtöltötték az arénát, így a Ferencváros telt ház előtt léphetett pályára.

Az gyorsan kirajzolódott, hogy az első mérkőzésen összeszedett négygólos különbség alapjaiban határozza meg az összecsapás színvonalát, a Ferencváros hiába állt ki erős csapattal, a játékosok nehezen pörögtek fel, a Shamrock Rovers erejéből pedig nem futotta többre. Érdekes volt látni ugyanakkor, hogy míg a keményebb futballt az íreknek kellett volna játszaniuk, ők voltak, akik a párharcokat követően rendre a földön maradtak és a lábukat fogták.

A Dibusz Dénes hiányában a csapatkapitányi karszalagot viselő Tokmac Nguen és társai nemigen találták a rést a hazai védelmen: míg a budapesti összecsapáson tucatnyi helyzetet alakítottak ki, Dublinban az első félidőben a lefújás előtti pillanatokban Ryan Mmaee fejelt veszélyesen kapura, Alan Mannusnak, a hazaiak kapusának nagyot kellett védenie.

Az oldalvonal mellett Sztanyiszlav Csercseszov ettől függetlenül okkal dühöngött, sok hibával játszott az FTC, több hosszú indítás is métereket tévedett, ugyanakkor a Shamrock Rovers is csupán egyetlen távoli lövéssel és egy veszélyesen keresztbe lőtt labdával próbálkozott. A kapuban helyet kapó, korábban éveken át Angliában védő Bogdán Ádámnak az első játékrészben nem volt feladata, a félidő során egyszer vetődött egy kapu fölé, mellé lőtt labdára, amelyet kézzel mindössze egyszer kellett érintenie…

A folytatásban kicsit felpörögtek az események, s ekkor legalább már helyzetek is voltak. Előbb Bogdánnak kellett szabadrúgást követően nagyot védenie, majd Richie Towell lőtte a labdát kapásból centikkel a kapu mellé, végül ismét Ryan Mmaee hagyott ki helyzetet. Negyedóra alatt több minden történt, mint az első félidőben, majd Csercseszov is igyekezett belenyúlni a mérkőzésbe, a középpályára jött Vécsei Bálint, a támadósorba a brazil Marquinhos, a gól azonban sehogy sem akart érkezni.

No de nézzük a mérkőzés jó oldalát, a hajrában bemutatkozott a nemzetközi porondon ifjabb Lisztes Krisztián, de a legfontosabb az volt, hogy az FTC az első mérkőzésen megszerzett négygólos előnyével könnyedén jutott az Európa-liga csoportkörébe, annak ellenére, hogy a meccs végén az írek bevették Bogdán Ádám kapuját: Andy Lyons volt a gólszerző, 1–0.

Ezt a mérkőzést gyorsan el kell felejteni, ennél már fontosabb, hogy péntek délután kiderül, melyik három csapatot sorsolják a Ferencváros mellé.

További képek: fradi.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Nem volt mosolygós kedvében a Shamrock Rovers elleni visszavágót követően Sztanyiszlav Csercseszov. A Ferencváros vezetőedzője csalódott volt az 1–0-s vereség miatt, és nem tagadta, sokkal jobb játékra számított csapatától.

„Ettől függetlenül a lényeg, hogy ott vagyunk az Európa-liga csoportkörében. Természetesen szerettük volna a Shamrock Rovers elleni visszavágót is megnyerni, de nem koncentráltunk száz százalékosan, és ez a vesztünket okozta. Maradjunk annyiban, ki kell elemezni ezt a mérkőzést, és remélhetőleg megtaláljuk az okait a mostani gyengébb játéknak.”

A gyengébb futballt alighanem az okozhatta, hogy a négygólos előny tudatában a ferencvárosi futballisták tudat alatt nem fókuszáltak eléggé.

„El kell ismerni, ilyen helyzetben nem könnyű koncentrálni. Ne feledjük, az ellenfél is a csoportkörbe jutásért küzdött, harcolt, ettől függetlenül jobban kellett volna játszanunk. Persze nem könnyű mentálisan négygólos győzelem után maximálisan felpörögni, de sokkal jobb játékot vártam a csapatomtól. Örömteli, hogy bemutatkozott a nemzetközi porondon ifjabb Lisztes Krisztián, gratuláltam neki az öltözőben.”

Ami az Európa-liga pénteki sorsolását illeti, Csercseszovnak nincs álomellenfele.

„Meglátjuk, kit sodor a szerencse a csoportunkba. Nincs olyan ellenfél, akit szeretnék, ha a mi csoportunkba sorsolnának. A csoportkörben olyan ellenfelekkel lenne jó találkozni, melyek passzolnak a mi játékunkhoz. Az ellenfél az mindig ellenfél, fontos, hogy megmutassuk, milyen jó csapat vagyunk. Nem lesz könnyű, hiszen ott már kőkemény ellenfelek várnak ránk.”

El: „A Shamrock a csatát megnyerte, de a háborút elveszítette” – ír lapszemle

Az ír közszolgálati média, az RTE beszámolója szerint a Ferencváros–Shamrock Rovers párharc visszavágója inkább csak formalitás volt és a Fradi nem pörgött igazán magas fokozaton. Ennek ellenére a hazaiak jól zárták le az selejtezősorozatot, a vendégek pedig megmutatták, milyen mély a keretük és „boldogan folytathatják az Európa-ligában”. A portál megemlíti, hogy az írek készülhetnek az Európa-konferencialiga csoportkörének sorsolására, miután „a Shamrock a csatát megnyerte, de a háborút elveszítette”.

balls.ie tényszerű beszámolót közölt a mérkőzésről, a lapnál kiemelték, hogy nagyon jó volt a hangulat a lelátón, annak ellenére, hogy a Shamrock búcsúzott a második számú európai kupasorozattól.

Andy Lyons késői gólja megmentette a Shamrock büszkeségét” – áll a The Irish Times hasábjain. Az újság beszámolója szerint az írek nem kerültek közel ahhoz, hogy ledolgozzák az első mérkőzésen kialakult hátrányukat. A lap emellett megemlíti, hogy a Shamrock csütörtöki sikerével hibátlanul, négy győzelemmel zárta a hazai meccseit a BL- és az El-selejtezőben.

„Ahhoz nem fér kétség, hogy a Ferencváros meg sem közelítette a párharc eleji teljesítményét, kis téttel bírt a visszavágó” – írja az Independent.ie. A lap beszámolója szerint a Fradi már Budapesten eldöntötte, hogy melyik csapat jut az Európa-liga csoportkörébe, a Shamrock viszont győzelmének köszönhetően vegyes érzelmekkel zárhatta le a párharcot.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Shamrock Rovers hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2022.VIII.25. EL-Play-off: Shamrock Rovers – Ferencváros: 1-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Wingo indít… kirúgás.

    90+3.

    PERC
    Mercier a 16-osról Vécsei elé emel az ötös bal sarka elé, de hosszan picit.

    90.

    PERC
    VEZET A SHAMROCK, egy jobblábas, jobb oldali Byrne-szögletet ANDREWS LYONS az ötösről, középről Bogdán lába között a kapu közepébe fejel. Wingo mellől: 1–0!

    89.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Lyons
    88.

    PERC
    SZÉP VÉDÉS! Bogdánnak kell bravúrral védenie egy ötös bal sarkáról érező jobblábas, lapos Lyons-lövést. Balra elvetődve.

    87.

    PERC
    Négy perc lesz a ráadás.

    86.

    PERC
    Laidouni megindul, Liszteshez passzol, aki ballal egy elvetődő védőbe lő ballal az ötös jobb sarkáról!

    83.

    PERC
    Mercier a 16-oson, keresztpassz Bolinak, de túl erős. Lisztesé a lecsorgó, de közbelép Tetteh.

    81.

    PERC
    A koefficiensek alapján egyébként a Ferencváros mögött van többek közt az FC Zürich, a Sturm Graz és a Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahce is.

    81.

    PERC
    Az FTC koefficiense 15.500, ezzel az említett portál számításai alapján továbbjutás esetén várhatóan a harmadik kalapba kerül többek közt a Real Betis, az Union Berlin és a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg mellé.

    80.

    PERC
    Fotók: Getty Images

    80.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    80.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    80.

    PERC
    A kassiesa.net gyűjtötte össze az El csoportkörbe már bejutott, vagy a rájátszásból magasabban rangsorolt (és várhatóan továbbjutó) csapatokat, melyeket a koefficiens-pontok alapján rangsorolt.

    80.

    PERC
    Ha túljut az ír Shamrock Roversen a Ferencváros (…), minden bizonnyal a harmadik kalapból várhatja a labdarúgó Európa-liga csoportkörének pénteki sorsolását.

    80.

    PERC
    Vécsei emel Marquinhos elé, Mannus elrúgja azonban a szélső elől a labdát, a 16-oson kívül.

    79.

    PERC
    A közönség nagy örömére…

    78.

    PERC
    Lisztes Krisztián fut be Traoré helyére.

    78.

    PERC
    Green lő a léc fölé kissé balról, 14-ről.

    76.

    PERC
    Boli lő kissé jobbról ballal az előtte álló védőbe.

    75.

    PERC
    Szép, Civic bal oldali, ballábas beadását Boli középre fejeli, Traoré hatról a léc fölé ollózza a labdát. Nem is sokkal!

    72.

    PERC
    Jack Byrne be, Towell le.

    72.

    PERC
    Dylan Watts váltja Kavanaght.

    72.

    PERC
    Vécsei az ötös bal sarkáról a bal alsó mellé fejeli Civic bal oldali, ballábas szögletét.

    71.

    PERC
    Gideon Tetteh be, Ferizaj le, középpályás helyett védő.

    71.

    PERC
    Xavier Mercier meg Nguent, karmestercsere.

    71.

    PERC
    Franck Boli váltja Mmaeét.

    70.

    PERC
    Nguen elesik Civic passza után az ötös bal sarka előtt… tovább, nem járt érte 11-es.

    68.

    PERC
    Nem játszhat ma a 30 éves bekk, Roberto Lopes sem. Volt ír U19-es, már Zöld-foki szigeteki válogatott, Stopira csapattársa.

    64.

    PERC
    Aaron Greene váltja Emakhut, ékcsere.

    64.

    PERC
    Andrew Lyons be, Finn le. Jobb oldali futó-csere.

    62.

    PERC
    Ó, Vécsei a jobb oldalról jobbal Marquinhos elé emel, aki egyedül törhetne kapura, de nem tudja levenni a labdát a levegőből…

    61.

    PERC
    Gannon és Marquinhos összekap egy bedobás után.

    61.

    PERC
    Traoré fejesét jobbal ellőné az ötösről, középről Marquinhos, de elesik Hoare értő szorításában… tovább.

    59.

    PERC
    Civic emel jobbról ballal a jobb alsó elé, éppen csak lemarad a labdáról Kovacevic!

    57.

    PERC
    Marquinhos be, Auzqui le, szélsőcsere.

    57.

    PERC
    Vécsei Bálint be, Esiti le, szűrőcsere.

    57.

    PERC
    Az északír-kanadai Mannus 40 éves, 9-szeres válogatott, a Linfield neveltje, játszott a St.-Johnstone-ban is.
    Testvére, a szintén kapus Ian a Glentoranban futballozott.

    57.

    PERC
    Mmaee ezt is elrontja, Traoré passzát kissé jobbról, jobbal, 14 méterről a kapusba pazarolja!

    57.

    PERC
    FÖLÉ, Towell kissé jobbról, 13 méterről jobbal nem sokkal lő kapásból a léc fölé!

    56.

    PERC
    Szabadrúgás középről, 16.5 méterről. Auzqui a sorfal mögött fekszik. Kavanagh ballal a jobb alsóba lőne, Bogdán vetődve véd, a kipattanót majdem eléri fejjel az ötös jobb sarkán Hoare… de csak majdnem, hiába vetődik.

    54.

    PERC
    Sárga lap is.

    54.

    PERC
    Emakhu szereli Laidounit, majd megindul, a 16-os előtt felrúgja őt Anderson Estit.

    54.

    PERC
    Nem, csak szabadrúgás.

    54.

    PERC
    BÜNTETŐ!

    52.

    PERC
    Mai El-eredmények itt!

    51.

    PERC
    Mezőnyjátékkal.

    46.

    PERC
    Fotók: Borbola B.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    54 százalékban a hazaiknál a labda, 3 lövés ott, egy sem ment a kapu felületére, 1/1 ez az arány a magyar oldalon.

    FÉLIDŐ

    Csere nincs.

    FÉLIDŐ

    Négy évvel később ismét a Vasas találkozott ír riválissal, ezúttal a Shelbourne FC-vel, az UEFA-kupa első fordulójában. A párharc első mérkőzését 1–0-ra megnyerte a Vasas a Fáy utcában, majd 1–1-es döntetlent ért el a visszavágón.

    FÉLIDŐ

    Az ír és a magyar együttesek nemzetközi összecsapásainak története egészen a 60-as évekig nyúlik vissza. Az első mérkőzést a Vasas játszotta a Dundalk FC-vel a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) 1967–1968-as kiírásának első körében. Idegenben az angyalföldiek 1:0-s sikert értek el, majd hazai pályán nagyarányú győzelemmel, 8:1-gyel küldték haza ellenfelüket. A magyar–ír párharcok során erre a találkozóra látogattak ki a legtöbben, több mint 74 ezer ember gyűlt össze a Népstadionban.

    FÉLIDŐ

    1973-ban az Újpesti Dózsa is összecsapott a BEK-ben ír gárdával. Az ellenfél a Waterford United volt, amely jelenleg a másodosztályban szerepel. A lila-fehérek 3–2-re nyertek idegenben, majd egy hazai 3–0-val döntötték el a továbbjutás sorsát.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    MICSODA HONVÉD VOLT AZ!

    FÉLIDŐ

    Legutóbb két évvel ezelőtt, 2020 nyarán találkozott magyar csapat ír együttessel az európai kupaporondon. A Mol Fehérvár FC egy mérkőzésen, tizenegyesek után búcsúztatta szintén a Bohemianst az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

    FÉLIDŐ

    A Ferencvárost eddig egyszer sorsolták össze ír vetélytárssal, az UEFA-kupa 1997–1998-as évadának selejtezőjében találkoztak a Bohemian FC-vel. A zöld-fehérek előbb idegenben nyertek 1–0-ra, majd 5–0-ra kiütötték a dubliniakat az Üllői úton.

    FÉLIDŐ

    Hat évvel később ismét a Honvéd került szembe ír klubbal, a BEK első körében a Dundalkon kellett túljutnia Mezey György alakulatának. Az akadályt sikerrel vették a piros-feketék, a Bozsik József Stadionban elért 1–1-es döntetlen után 2–0-ra nyertek idegenben.

    FÉLIDŐ

    A Shamrock Rovers is találkozott már korábban magyar csapattal, a BEK 1985–1986-os idényének első fordulójában. A Ferencváros jelenlegi ellenfele akkor a Budapest Honvéddal mérkőzött meg. Az első meccsen a Honvéd hazai pályán 2–0-ra nyert, majd a visszavágón is győzött. Détári Lajos duplájával 3–1-es diadalt arattak a kispestiek, és bejutottak a következő fordulóba.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    ZICCER, Civic ballábas szabadrúgását az egyedül érkező Mmaee pár lépésről a léc alá fejelné, de középre tart a labda, véd Mannus szép robinzonáddal!

    44.

    PERC
    Richie Towell kap sárga lapot Nguen felrúgásáért.

    43.

    PERC
    Kavanagh emelését az ötös elől ballal a jobb felső felé pöccinti Emakhu, de Bogdán odaér, vetődnie sem kell ehhez.

    43.

    PERC
    MELLÉ, Esiti labdát veszít, Towell jobbra passzol, Emakhu az ötös jobb sarka elől jobbal a kapu túlsó alsó sarka mellé lő. Kellett ehhez Knoester közbelépése is… nagy mentés!

    41.

    PERC
    Majd ellöki őt a 16-oson Emakhu…

    41.

    PERC
    Bogdán elkap a gólvonal előtt egy jobbról jövő, jobblábas Finn-beadást.

    35.

    PERC
    Nem csoda, hogy az FTC toronymagasan a párharc esélyesének számít: a Transfermakt adatai szerint a Ferencváros kerete 39.65 millió eurót ér, míg a Shamrock Rovers játékosainak értéke 3.1 millió euró.

    34.

    PERC
    Aidomo Emakhu odacsap Kovacevicnek, sárga lap.

    33.

    PERC
    Kovacevic kifejel egy bal oldali beadást, Laidouni megindul, a felezőnél lerántja őt Ferizaj.

    32.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    32.

    PERC
    Az Aston Villa neveltje, ott csak 2 meccset játszott, itt 144 mérkőzésen 58 gól és 29 gólpassz a mérlege.

    32.

    PERC
    A 28 éves csatár, Graham Burke sem játszik ma, háromszoros ír válogatott, még gólt is lőtt a címeres mezben.

    27.

    PERC
    Ferizaj lő a 16-os bal sarka és Wingo, valamint Esiti elől jobbal milliméterekkel a bal felső sarok mellé!

    26.

    PERC
    Eközben a Mol Fehérvár kiesett.

    26.

    PERC
    Jó vétel volt?

    Mats Knoester új arc a ferencvárosi védelemben. A száztízezer lakosú Alphen aan den Rijn városában született, gyermekként a helyi klubban kezdett futballozni. Tizenhét esztendősen került a korábbi BEK-győztes Feyenoord utánpótlásához, a rotterdami egyesületben tanulta az alapokat, 2017-ben csatlakozott a felnőttkerethez, igaz, végül nem mutatkozott be a nagyok között. Két évvel később az ugyancsak élvonalbeli Heracles Almelóhoz távozott, amelynél alapemberré vált, a Ferencváros onnan szerezte meg szerződése lejárta után.

    25.

    PERC
    Traoré és Mmaee sem lő a 16-oson belül, felszabadít végül némi tétovázás után Finn.

    23.

    PERC
    Kovacevic fejeli ki Emakhu elől Kavanagh balról a kapu elé szálló szabadrúgását.

    22.

    PERC
    Sárga lap!

    22.

    PERC
    … mert Carlos Auzqui hatalmasat rúg a bal szélen, a felezőnél Kavanagh alá.

    21.

    PERC
    Csercseszov dühöng…

    20.

    PERC
    A távoli szabadrúgást Towell megpróbálja kirúgni a stadionból, és majdnem sikerrel is jár! Kirúgás.

    20.

    PERC
    Most meg Esiti talpalja le csúnyán Emakhu jobb bokájára, de nincs lap.

    19.

    PERC
    Nguen nagyot rúg a felezőnél abszolúte fölöslegesen Towellbe… de nincs sárga lap.

    18.

    PERC
    A hazaiak egyik nagy hiányzója a 35 éves szűrő, Chris McCann. A Coventryben, a Wiganben és a Burnleyben is játszott.

    16.

    PERC
    Rákezdtek a magyar ultrák is.

    15.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    15.

    PERC
    Gannon szereli könnyedén a bal oldalon Mmaeét.

    13.

    PERC
    Kavanagh kavargat a bal oldalon, a ballábas beadását 13-ról, kissé balról jobbal kapura teszi Ferrizaj, de blokkol Esiti.

    12.

    PERC
    Mezőnyjáték a pályán, a hazai B-közép ráerősít.

    10.

    PERC
    Stephen Bradley vezetőedző pedig arról beszélt, hogy nem adják fel a Ferencváros elleni visszavágót sem, ám tisztában vannak az erőviszonyokkal és azzal, hogy Budapesten nyolc gólt is kaphattak volna.

    10.

    PERC
    A helyi újságok a reménykedés helyett inkább arról számoltak be, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jóváhagyta a klub kérelmét, és a Konferencialiga csoportkörének mérkőzéseit a Tallaght Stadionban rendezheti meg. Az ír bajnok csütörtökön a Ferencváros ellen is telt ház előtt léphet pályára, az utolsó száz jegyet a mérkőzés előtti nap délutánján adták el, így csaknem nyolcezren vannak a lelátókon.

    8.

    PERC
    60 százalékban a Fradinál a labda ma.

    8.

    PERC
    Gannon beadása nagyon rossz jobbról, kirúgás.

    7.

    PERC
    Jó 200 magyar drukker a lelátón, főleg itteni írek.

    6.

    PERC
    Mmaee mélyen visszajön labdáért, de így nincs, akit indítson, minden támadón két hazai ember van.

    3.

    PERC
    Auzquit szerelte Grace a bal oldalon, ráadásul kirúgás.

    2.

    PERC
    Mmaee passzol Nguenhez, de szerelik őt, Laidouni Traoréhoz passzol, a szélső az ötös bal sarkán jár már, de szereli Mannus.

    1.

    PERC
    Nguen a Fradi csapatkapitánya ma.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a magyarok aranysárga mezben és fekete nadrágban.

    Fotók: Borbola B.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    A dublini repülőtér humánerőforrás problémái miatt egy hosszabb buszozás is vár Írországban a csapatra. Csercseszov kijelentette, hogy ez számára egyáltalán nem probléma.

    „Repültem én már Oroszországban Vlagyivosztokba is, nyolc óra az időeltolódás úgy, hogy másnap meccs van, ahhoz képest ez egy sétagalopp lesz.”

    Az is szóba került: megnézte-e Budapestet a szabadnapjai alatt?

    „Nem, én meccseket néztem, elemeztem, de azért vártam az augusztus huszadikai ünnepséget, ami aztán nem érkezett meg.”

    Bogdán Ádám a Nemzeti Sport kérdésére elárulta: nagyon úgy tűnik, hogy ő fog kezdeni Dublinban.

    „Jól ismerem a brit futballt, úgyhogy a stílus meglepetést nem fog okozni. Egészséges előnyről indulunk, favoritok vagyunk a továbbjutásra, köszönhetően annak, hogy nagyon jól játszottunk itthon, még több góllal is nyerhettünk volna. De ez nem jelent semmit, hazai pályán nyilván az írek szeretnének sokat mutatni magukból, mert a Groupamában végig mi kezdeményeztünk. Ez egy új meccs lesz, más időjárási körülményekkel. Én mindig a legrosszabbra készülök, aztán reméljük, ez is csöndes meccs lehet kapus szempontból.”

    Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző is megerősítette: elképzelhető, hogy Bogdán ott lesz a kezdőcsapatban. Ezután kitért a sérültek állapotára:

    „Samy Mmaee esetében reméltük, hogy a második meccsre már készen állhat, viszont az orvosi stáb javaslatára nem fog játszani. Reméljük, a Honvéd ellen már pályára léphet. Rasmus Thelander már edzett velünk, de nála is hasonló a helyzet.”

    Kijelentette: nem foglalkozik azzal, mekkora előnnyel utaznak a visszavágóra:

    „Ez egy új meccs lesz az ír bajnok ellen. Hiába van előnyünk, nehéz mérkőzésre számítunk. Nem tudhatjuk, mi történik a pályán, bármi átírhatja a terveinket. Csak erre a meccsre szabad most koncentrálnunk.”

    Elképzelhetetlen, hogy ne jussunk tovább – Vécsei Bálint.

    Pászka Lóránd augusztus 14-én a Mol Fehérvár ellen 4–0-ra megnyert bajnokin a védelem jobb oldalán jutott lehetőséghez, a Shamrock Rovers ellen aztán ismét megszokott helyén, a hátvédsor bal szélén futballozott. Szerinte nincs nagy különbség a két poszt között, annak ellenére sem okozott neki gondot a jobb oldali pozíció, hogy életében először a fehérváriak ellen futballozott ott.

    „A szakmai stábbal már hétfőn elkezdtünk beszélgetni a visszavágóról. Úgy kell nekivágnunk a második felvonásnak, mintha nulla nulla lett volna az első vége. Hátul és elöl is nagyon oda kell figyelnünk. A Shamrock Rovers a hétvégén bajnoki mérkőzést játszott, három nullára győzött, szóval lesz önbizalma.”

    Éppen ezért Sztanyiszlav Csercseszov és stábja többször felhívta a futballisták figyelmét, még véletlenül se hagyjon ki a figyelmük, ne engedjék, hogy kiénekeljék a sajtot a szájukból. A négygólos előny megnyugtató, sőt talán az ír bajnok futballistái is úgy gondolják, a párharc eldőlt – de az ördög nem alszik.

    „Hibáznánk, ha nem koncentrálnánk, és úgy utaznánk Írországba, hogy ez a párharc már eldőlt. A négygólos előny birtokában sem szabad félvállról vennünk a visszavágót, mert ha az ellenfél a meccs elején betalál, lendületbe jöhet.”

    „Ennek megfelelően kell készülnünk” – mondta lapunk érdeklődésére Pászka Lóránd, a Ferencváros 26 éves védője, aki az első mérkőzésen remekül futballozott, felfutásaival többször zavarba hozta a Rovers játékosait, lapunktól hetes osztályzatot kapott.

    Eldőlt-e a párharc? A Ferencváros múlt héten hazai pályán 4–0-ra győzött az Európa-liga-selejtező rájátszásában az ír aranyérmes Shamrock Rovers ellen, tényleg karnyújtásnyira kerülve a csoportkörtől, ám a magyar bajnok játékosai tudják, nem szabad hátradőlniük. Ha a rivális a csütörtökön rendezendő visszavágó első fél órájában beveszi a Fradi kapuját, még erőre kaphat.

    Pászka Lóránd (jobbra) a Shamrock elleni El-párharc viszavágóján is elszántan futballozik majd (Fotó: Árvai Károly)
    Pászka Lóránd és ferencvárosi társai pontosan tudják, a négygólos előny ellenére sem szabad könnyen venniük az írországi visszavágót a Shamrock Rovers ellen az Európa-liga-selejtező rájátszásában.

    EURÓPA-LIGA
    PLAYOFF, 1. MÉRKŐZÉS
    Ferencváros–Shamrock Rovers (ír) 4–0 (2–0)
    Budapest, Groupama Aréna, 15 239 néző. Vezette: Nyberg (svéd)
    FTC: Dibusz – Wingo, Botka, Knoester, Pászka (Civic, 84.) – Besic (Vécsei, 69.), Laidouni – Auzqui (Marquinhos, 63.), Nguen, A. Traoré (Mercier, 84.) – R. Mmaee (Boli, 64.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
    Shamrock: Mannus – Hoare, Cleary, Grace – Gannon (Farrugia, 61.), Watts (Ferizaj, 70.), O’Neill, Kavanagh (Byrne, 61.), Lyons – Gaffney (Towell, 61.), Greene (Tetteh, 79.). Vezetőedző: Stephen Bradley
    Gólszerző: Auzqui (13.), A. Traoré (34., 48.), Civic (90+3.)

    ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

    A balls.ie kellemetlen vereségként értékeli a találkozót, és megemlíti, hogy a hazaiaknak sok helyzetük volt, a negyedik gól előtt többször is betalálhattak volna.

    „Egy osztállyal magasabb szintet képviselnek a kimerült íreket legyőző magyar bajnokok” – áll a The Irish Times hasábjain. A lap szerint reménykedtek a Shamrocknál az Európa-ligába jutásról, de a nem tudtak válaszolni a Ferencváros fenyegető támadásaira. Az újságnál kiemelik, hogy sok volt a hat hiányzó az írek oldalán, valamint a zöld-fehérek jobban bírták a 36 fokos hőséget.

    Az ír Independent már tényként kezeli, hogy az Európa-koncerencialiga csoportköre vár a Shamrockra, miután vereséget szenvedett Budapesten.

    „A Ferencváros bizonyította, hogy túl jó a Shamrockhoz képest” – ezzel a címmel közli tudósítását a Ferencváros–Shamrock Rovers mérkőzésről az ír közszolgálati média, az RTE. Az újságírók szerint a vendégek jól kezdték ugyan a mérkőzést, de már a találkozó elején sem bírtak az FTC támadóinak sebességével.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A SHAMROCK–FTC MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ