2022.X.13. EL-csoportkör: Ferencváros – Crvena zvezda: 2-1

Már látszik a cél: a Ferencváros megverte a Crvena zvezdát!

Zachariassen és Samy Mmaee is betalált, de kellett egy nagy bravúr Dibusz Dénestől a 96. percben.
A Ferencváros hazai pályán 2–1-re megverte a Crvena zvezdát a labdarúgó Európa-liga H-csoportjának 4. fordulójában, ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé.

Nyilatkozatok:

Az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov elárulta: lesznek hiányzók sérülések miatt, de konkrét neveket nem mondott (Tokmac Nguen, Aissa Laidouni és Henry Wingo sérülés miatt maradt ki a DVSC elleni vasárnapi keretből).

A Nemzeti Sport felvetette a trénernek, hogy a belgrádi találkozó után néhány játékos úgy érezte, nem jobb csapat a Ferencvárosnál a Crvena zvezda.

„Ha a mutatott játékot nézzük, igenis jobb volt, hiszen négy-egyre megvert minket. Az biztos, hogy nem tettünk meg mindent, amit a meccs előtt megbeszéltünk, és ami szükséges lett volna a jó eredményhez, így jogos volt a vereség. Holnap lehetőségünk lesz mindent kijavítani. A Zvezda nagyon jó csapat, évek óta remekül teljesít nemzetközi szinten is. Egy előnyünk viszont biztosan lesz: a szurkolók ott lesznek mögöttünk hazai pályán.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte a Crvena zvezda vezetőedzőjét, Milos Milojevicset, hogy felkészült-e a ferencvárosi szurkolók teremtette hangulatra?

„Megszoktuk már, hogy ilyen szurkolók előtt játszunk, nemcsak otthon, hanem sokszor idegenben is. Ez csak jót tesz nekünk, úgyhogy reméljük, holnap is remek hangulat vár ránk.”

Arra is kíváncsiak voltunk, mit tart az FTC legnagyobb erősségének.

„Gyorsak, kreatívak a játékosai. Gyorsan mennek át védekezésből támadásba, erre kell figyelnünk. Jobban kell játszanunk, mint a múlt héten, mert minden a nulláról kezdődik.”

Honfitársai arról faggatták: aláírná-e előre a döntetlent.

„Nem, soha, ez nem a mi hozzáállásunk. Mindig nyerni akarunk, előre semmit sem fogadunk el. Tiszteljük a Ferencvárost, nagyon felkészültünk, nyerni szeretnénk. Ha a fiammal focizok, akkor is győzni akarok.”

Azt is elárulta, hogy jelenleg mindenki egészséges a keretben, így édes terhe van: posztonként 2-3 játékosból kell kiválasztania a legjobbat.

„Szerintem az ellenfél edzője próbál majd meglepni minket valamivel. Nekik is minőségi a keretük, több játékosuk van minden posztra. Arra számítok, hogy a Fradi lesz az agresszívabb, mert Belgrádban talán a döntetlennel is megelégedett volna, de itt majd nyerni akar.”

A mérkőzés:

Európa Liga, H-csoport, 4. forduló:

Ferencváros — Crvena zvezda: 2-1 (1-0)
Groupama Aréna, 21:00. 20.675 néző.
Vezette: Daniel Stefanski (asszisztensek: Golis, Obukowicz; tartalékjv.: Sylwestrzak; VAR: Kwiatkowski – lengyelek; VAR asszisztens: de Burgos – spanyol)

Ferencváros: Dibusz — Botka, S. Mmaee, Knoester, Pászka — Vécsei, Besic (Esiti, 81.) — Zachariassen, Gojak (Nguen, 66.), Traoré — R. Mmaee (Boli, 90+4.)
kispad: Bogdán, Mergl, Mercier, Marquinhos, Lisztes
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Crvena zvezda: Borjan — Gobeljic, Erakovic, Dragovic (Milunovic, 82.), Rodic — G. Kanga (Mijatovic, 82.), S. Sanogo (Kangwa, 27.) — S. Mitrovic, Ivanic, Katai (Bukari, 61.) — Pesic
kispad: Popovic, Pankov, Motika, Mustapha, Ben Nabouhane, Stankovic, Lekovic, Srnic
vezetőedző: Milos Milojevic

Gól: Zachariassen (23.), S. Mmaee (61.) illetve S. Mitrovic (55.)
Sárga lap: Knoester (28.), Botka (51.), Traoré (62.), Bogdán (85.), Nguen (90+1.) illetve Erakovic (21.)

Egy héttel ezelőtt Belgrádban 50 méterenként gépfegyveres katonák posztoltak a stadionnál, az aréna környékén tankot is láttunk, s Budapesten is nagy volt a készültség: rohamrendőr, lovasrendőr ügyelt a rendre. A mérkőzés előtt a stadion környékén könnygáztól volt nehéz a levegő, és bár a vendégszektor felőli Albert Flórián utat a gyalogosok elől is lezárták, az Üllői út irányából többtucatnyi szerb huligán is bejutott az aréna környékére, és néhány pofon is elcsattant. Pedig vendégszurkoló közel sem érkezett annyi, mint amennyi ferencvárosi drukker ment Belgrádba… A stadionban mindenesetre már remek volt a hangulat: a magyarok diktálták a tempót, amint a szerbek megszólaltak saját szektorukban, nyomban hangos füttyszóval halkították el őket. A kezdő sípszó előtt szektort betöltő élőképpel rukkolt elő a hazai tábor, a kapu mögött óriási – kólára utaló képen – a Fradi felirat jelent meg, alatta a következővel: maximum erő, zéró félelem…

Kellett is a bátorság!

Sztanyiszlav Csercseszovnak nem kevés gondja volt a kezdőcsapat összeállításakor, a sérüléssel bajlódó Aissa Laidouni, Henry Wingo és Tokmac Nguen sem lehetett ott a pályán, s a mérkőzés napján a hiányzókhoz csatlakozott a szintén alapembernek mondható Eldar Civic is, a védelemből így nemcsak a jobb, a bal oldalon is pótolni kellett a kieső futballistát. Ha már így alakult, a Ferencváros négy magyarral a kezdőcsapatban futott ki a gyepre, ilyesmire legutóbb 2020 novemberében a Juventus elleni, hazai pályán 4–1-re elveszített BL-mérkőzésen volt példa.

Percek alatt kiderült, senki sem unatkozhat majd a meccsen.

A találkozó elején a Crvena zvezda, két perccel később a magyar csapat szerezhetett volna gólt, s minden labdaérintésnél látszott, más ez a tempó, mint amihez a labdarúgók az NB I-ben szoktak. Ezúttal nemcsak a szerbek, a Ferencváros játékosai is agresszíven vetették magukat harcba, kemény összecsapásokból és szabálytalanságokból sem volt hiány. Nyomban feltűnt, hogy a szerbek a múlt heti győzelmet követően nem a döntetlenre rendezkedtek be, ha a zöld-fehéreknél volt a labda, erőszakosan letámadtak, többször is nehéz helyzetbe hozva ezzel Knoesteréket.

Mégis jött az FTC-gól!

Az addig is aktívan futballozó Gojak bal oldali akciója után Kristoffer Zachariassen vágta közelről a szerbek kapujába a labdát, a norvég középpályás a belgrádi mérkőzést követően Budapesten is a kapuba talált. A játékos kapcsán ismét ki kell emelni, a pálya szinte minden szegletében feltűnt, nem először láttuk tőle, hogy csúcsékeket megszégyenítő módon ő ér oda a kapu elé a befejezésekre. Több szempontból is fontos gól volt ez, némileg elbizonytalaníthatta az addig magabiztosnak tűnő vendégeket, másfelől rohannia sem kellett a Ferencvárosnak. Csercseszov kézmozdulatai is ezt jelezték, az orosz vezetőedző az oldalvonal mellett intette nyugalomra játékosait, mutatva, felesleges rohanásba ne menjenek bele, használják a fejüket (is). Sürgősebb innentől a Crvena zvezdának volt, és ez látszott is egy-egy mozdulatukból: a pályáról kiguruló labdák után sprintben szaladtak, hogy minél hamarabb elvégezhessék a bedobást, de igazán komoly helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Dibusznak néhány beadást le kellett húznia, egy-két kapu elé érkező labdát kiöklöznie, de bravúrt (addig) nem kellett bemutatnia.

Átlag feletti tempóban futballoztak a csapatok, a ferencvárosiak hozzáállására pedig jellemző volt, hogy a belső védő, Samy Mmaee kapu előtti tisztázásnál még saját csapattársát, Adama Traorét is megrúgta.

A második félidő elején megfagyott a levegő a Groupama Arénában. A fordulás után 35 másodperccel máris gólt szerzett a Crvena zvezda, a szerb futballisták egymást ölelgetve ünnepeltek, ám Dibusz a kapujából kirontva jelezte, az ellenfél kézzel ért a labdához, s azután lőtte a labdát a lapuba. Fél percig nem lehetett tudni, a szerb csapat valóban egyenlített, vagy sem, a VAR végül (jogosan) érvénytelenítette a találatot.

Örülni azonban így sem sokáig lehetett.

Nem sokkal később Sztefan Mitrovics góljával egyenlített a szerb együttes, és rövid ideig úgy tűnt, pokolian nehéz harmincöt perc vár a Ferencvárosra, ám a csapat bizonyította, nehéz megroppantani, és Pászka szögletét követően az előrehúzódó Samy Mmaee fejelte a labdát a kapuba. A hátvédet még a lelátókon gyújtott görögtüzek füstfelhője sem zavarta meg, a lelátókon pedig több tucat ultra félmeztelenre vetkőzve ünnepelte a találatot.

A szerbek mindent egy lapra feltéve mentek előre, a magyar csapat pedig foggal-körömmel védekezett, és a megszerzett labdákból próbált gyors ellentámadásokat vezetni. Lett is volna lehetőség bevinni a kegyelemdöfést, ám Traoré, Zachariassen és a közben csereként beálló Nguen is elpuskázott egy-egy nagy lehetőséget, így az utolsó negyedórának úgy futott neki a Ferencváros, hogy az eredmény tartására kellett berendezkednie. A koncentráció egy pillanatra sem hagyhatott ki, ha a szerbek közül bárki is kicsit is szabadon maradt, nyomban a kapu felé indult, és a vendégek ekkor már távolabbról is próbálkoztak lövésekkel. Az FTC labdarúgóinak gladiátorként kellett küzdeni és a kapujukat őrizni, és néhány esetben a szerb támadóknak is megköszönhették, hogy nem esett gól.

A magyar csapat nem akármilyen győzelmet aratott – Dibusz Dénesnek az utolsó pillanatban bravúrral kellett védenie a szerbek közeli szabadrúgása után –, ezért a három pontért vért kellett izzadni – a Ferencváros visszavágott a múlt heti, belgrádi 4–1-es vereségért.

A Ferencváros négy fordulót követően 9 ponttal a csoportja élén áll, csakhogy továbbra sem lehet kijelenteni, hogy a tavasszal is biztosan ott lesz a nemzetközi kupaporondon, hiszen a csoportban mindegyik csapat versenyben van a továbbjutásért.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 4 3 1 7–7 0 9
2. Trabzonspor 4 2 2 9–7 +2 6
3. Monaco 4 2 2 4–6 -2 6
4. Crvena zvezda 4 1 3 6–6 0 3

A csoport másik mérkőzésén: Trabzonspor (török)–Monaco (francia) 4–0

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszovot először is azzal szembesítettük a sajtótájékoztatón, mennyi rekordot ért el, írt át ezen a meccsen a csapattal. 2020 óta először kezdett négy magyar játékos a Ferencvárosban nemzetközi kupameccsen, először nyert magyar csapat három meccset csoportkörben és került nagyon közel a továbbjutáshoz.

A magyar futball számára lehet, hogy ezek rekordok, de a Dinamo Moszkvával hat meccset is nyertem már a csoportkörben. Játékosként és edzőként is sok mindent elértem. De én nem tudom különválasztani magam a csapattól. Mindent együtt érünk el, és nem tudunk a rekordokkal foglalkozni. Az előttünk álló két nehéz meccsről kell beszélnünk” – tekintett előre a meccs utáni értékelésében Sztanyiszlav Csercseszov, de azért elárulta, min múlt a mostani győzelem.

Nem csak fociznunk kellett. Olyan mentalitással kellett játszanunk, ami ezt az eredményt kihozza. Szerencsétlen gólt kaptunk, de csapatként fel tudtunk ebből állni és reagálni, ez volt a mai meccs kulcsa. Dibusz Dénes nagyon jól végezte a dolgát, ezért tartjuk ők. Az más lett volna, ha gólt is lő, de így „csak” a munkáját végezte” – fogalmazott viccesen Csercseszov Dibusz utolsó pillanatban bemutatott nagy védése kapcsán.

A szakember kifejtette, a csapat egyik ereje abban áll, hogy mindig tudják pótolni a hiányzókat is, mert mindig van, akit be tud vetni akkor is, ha valaki kényszerből kiesik.

Nem lepett meg a Ferencváros. A saját játékát játszotta reaktív módon, a védekezésből gyors támadásokra váltva, amire számítottunk is. Azért kaptunk két gólt, mert nem koncentráltunk eléggé, elaludtunk. Tizenkét méterről nem szabad fejes gólt kapni, a hibáinkból tanulni kell” – értékelt a Crvena zvezda vezetőedzője, Milos Milojevics. A szakember kiemelte, nagyszerű hangulatban játszottak, de ennek nem szabadott volna kihatnia csapata játékára. Milojevics a folytatásra is kitért.

Az esélyeink még megvannak a továbbjutást illetően, de már nem csak a mi kezünkben van a sorsunk. Jobban kell játszanunk a folytatásban, több tiszta helyzetet kell kialakítanunk.”

Samy Mmaee:

El: „Mitrovics villanása kevés volt”; „Egyre távolabb az európai tavasz” – szerb lapszemle

„Mitrovics villanása kevés volt” – írja a címoldalon a Szportszki zsurnal. A sportnapilap szerint a budapesti vereség miatt a Crvena zvezda igencsak eltávolodott a továbbjutástól, vagyis nehezen szerezheti meg a csoport második helyét. A Zvezda gólszerzője, Sztefan Mitrovics szerint nem érdemeltek vereséget: a gólszerző szerint úgy kezdték a találkozót, ahogy megbeszélték, de akkor jött Zachariassen gólja

„A második félidőben jól játszottunk, egyenlítettünk, voltak helyzeteink is, nem érdemeltünk vereséget” 
– mondta Mitrovics, aki szerint ilyen a futball, ha valamelyik csapat nem használja ki a lehetőségeit, akkor így jár. A fiatal játékos úgy véli, a Zvezdának nincs más lehetősége, mindent egy lapra kell feltennie, és a következő két mérkőzésén a mindent vagy semmit jelszóval kell pályára lépnie.

„A nagyon gyenge Zvezda veszített Magyarországon, egyre távolabb az európai tavasz”
 – ezzel a címmel jelent meg a mérkőzésről szóló tudósítás a Nova hírportálon. A beszámoló szerint a Crvena zvezda semmit nem mutatott abból a játékból, amelyet egy héttel ezelőtt láthattak a szurkolók a belgrádi meccsen. A portál szerint a vereség után nemcsak a második, de még az Európa-konferencialiga szereplést érő harmadik hely megszerzése is nehéz feladat lesz, mivel a belgrádi csapatnak csak három pontja van, és egyszer még idegenben is pályára kell lépnie.

„A Ferencváros visszavágott a belgrádi vereségért, és a csoport élére állt, egyre nehezebb helyzetben a szerb bajnok” – írja az N1 Televízió honlapja, melynek tudósítása arra is kitért, hogy a Trabzonspor fölényes, 4–0-s győzelme a Monaco ellen a Zvezda kezére játszott, ugyanis a belgrádiak, ha megnyerik a hátralévő két meccsüket, akkor megszerezhetik a csoport második helyét. De ez nem lesz könnyű az egyre jobb formában lévő török csapat ellen, valamint a Monaco stadionjában.

„Habár nem villogott, a Ferencváros megérdemelte a győzelmet, Európában a hibákat azonnal büntetik” – áll a tudósítás összegzésében.

„Emberek, minden a Zvezda kezében van: két győzelemmel meglenne az európai tavasz, az első hely sincs nagyon messze” – olvasható a Blic honlapján a túlzott optimizmussal megírt cikk, amely úgy folytatódik, hogy „ha összehasonlítjuk a belgrádi és a budapesti mérkőzést, úgy tűnhet, hogy a Zvezda egy egészen másik csapattal állt ki a magyar fővárosban. Ennek ellenére a piros-fehéreknek szolid esélyük van arra, hogy átteleljenek, és a sorsuk a saját kezükben van, legalábbis ami a második helyet illeti. De még az első helyet is meg lehetne csípni egy kis matematikázással.”

Ahhoz, hogy a Zvezda első legyen, az kell, hogy mindkét mérkőzését megnyerje, a Ferencváros pedig egy pontot se szerezzen a Trabzonspor és a Monaco ellen. Ha ez így megvalósulna, akkor a 6. forduló után mind a négy csapatnak kilenc pontja lenne…

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és az Crvena zvezda hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2022.X.13. EL-csoportkör: Ferencváros – Crvena zvezda: 2-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+15.

    PERC
    Nagy öröm. Himnusz.

    90+9.

    PERC
    Most már jöhetnek a görögtüzek. Örömtüzek.

    90+8.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+8.

    PERC
    Kangwa jobbal a jobb alsóba lőne, középről, 17-ről, de hatalmasat véd Dibusz vetődve.

    90+7.

    PERC
    Na nézzük…

    90+7.

    PERC
    Jár a sárga egy segítőnek.

    90+7.

    PERC
    Rendrakás előtte a hazai kispadon…

    90+6.

    PERC
    Előrejön Borjan is…

    90+6.

    PERC
    Szabadrúgás a hazai 16-os elől, középről, S. Mmaee ugyanis ellökte Milunovicsot. Jogos a szabadrúgás.

    90+5.

    PERC
    Franck Boli be, R. Mmaee le.

    90+3.

    PERC
    Dibusz középre üti ki Kangwa bal oldali beadását, Bukari Mijatovics elé passzol, aki ballal nem sokkal lő a bal alsó sarok mellé…

    90+2.

    PERC
    Tokmac Nguennek sárga lap a balon meginduló Ivanics lerántásáért.

    90+2.

    PERC
    Traoré labdát szerez, de rosszul kapja vissza azt R. Mmaeétől a 16-osra befutva.

    90+2.

    PERC
    Öt perc a ráadás!

    90+1.

    PERC
    Erre jön még egy. EZ SEM KELLETT VOLNA ÉPPEN.

    90+1.

    PERC
    Ivanics megindul, de szereli a visszafutó Esiti. Görögtűz a hazai 16-oson belül… Nem kell.

    90.

    PERC
    Esiti indít ismét, Borjan messze kifutva a kapujából elfejeli a labdát Nguen elől, csukamozdulattal!

    89.

    PERC
    Helyzet – de Borjan jobb lábbal becsúszva szereli a 16-os bal sarkára betörő R. Mmaeét!

    88.

    PERC
    NINCS BENT! Egy kósza előreadást elengednek a védők Borjannak, aki nagyon lassú, Nguen elviszi előle jobbra a labdát, de hosszan szökteti magát, és a kapufa után éri csak el. Pedig ment utána önfeláldozóan.

    86.

    PERC
    Bogdán Ádámnak sárga lap reklamálásért.

    85.

    PERC
    Pászka távoli lövése a kapusé. A kirúgás meg Csercseszové…

    85.

    PERC
    És még csak 17 éves. Saját nevelésű.

    82.

    PERC
    Jovan Mijatovics váltja Kangát, karmester helyett jónevű ék.

    82.

    PERC
    Nemanja Milunovics váltja Dragovicot, védőcsere.

    81.

    PERC
    Anderson Esiti be, Besic le.

    81.

    PERC
    Borjan újabb kirúgása után Nguen nem elég gyorsan reagál. Visszapattan a kapushoz a labda, a 16-oson belülre.

    80.

    PERC
    Fotó: TÖRÖK ATTILA

    80.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    79.

    PERC
    Dibusz kiöklöz a kapuja elől egy Kangwa-kornert, Gobeljics 25-ről jobbal nagyon a bal felső mellé-fölé lő kapásból.

    78.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    77.

    PERC
    Ivanics balról az ötösre emel ballal, Knoester és S. Mmaee közül ballal a jobb felső mellé lő Pesics…

    76.

    PERC
    HŰHA, Kanga jobb oldali beadását Ivanics az ötösről, középről nem sokkal fejeli a jobb sarok mellé… Dibusz biztosított, vetődnie sem kellett ehhez.

    75.

    PERC
    Kanga lő jobbal a jobb sarok felé a 16-os jobb sarka elől, Knoester az ötös előtt jobb lábbal blokkol. Kangwa beadása után nem figyel a védelem, Mitrovics jobbal a jobb felső sarok fölé lő kissé balról, 21 méterről!

    74.

    PERC
    Fotók: ÁRVAI KÁROLY

    74.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    73.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    73.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    72.

    PERC
    Mitrovics ismét megindul a balon, de szereli őt a jobb sarok előtt S. Mmaee.

    72.

    PERC
    Zachariassen passzát Nguentől elveszik a 16-oson, nem passzolt, noha a balján üresen ment Traoré.

    71.

    PERC
    Nguen: 19 meccs az idényben, 5 kanadai ponttal.

    70.

    PERC
    Borjan kapus Gobeljics hazaadását jobbal az ötös bal sarkán álló Traoré fejére rúgja, a labda a léc fölé pattan onnan…

    67.

    PERC
    Tokmac Nguen be, Gojak le.

    67.

    PERC
    Érdekesség, hogy a második gól előtt Zachariassen levágódó lövésénél Traoré még dühöngött egy sort a társakkal, hogy nem kapta vissza a labdát – aztán a szöglet és a gól után már ő is ment ünnepelni.

    65.

    PERC
    A csoport másik mérkőzésén… Nagyon vezet a Trabzon.

    65.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    64.

    PERC
    Bukari sokkal gyorsabb, mint a saját térfeléről előnyből kapura törő Zachariassen, szereli is.

    63.

    PERC
    Adama Traoré kap sárga lapot, odacsúszott Gobeljicsnek a jobb szélen.

    62.

    PERC
    Osman Bukari be, Katai le, ékcsere a szerbeknél.

    61.

    PERC
    PÁSZKA JAVÍT: jobból ballal remekül emel az ötös bal sarka elé, SAMY MMAEE pedig gyönyörűen, nagy erővel a kapu bal felső sarkába fejeli a labdát! 2–1!

    61.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (2–1) Mmaee
    60.

    PERC
    Gojak passzát Zachariassen kissé jobbról, tízről a bal, azaz a rövid felsőbe küldené, de hatalmasat véd a kanadai válogatott kapus, Borjan!

    59.

    PERC
    Botka jobbról jobbal bead, Traoré balról, 12-ről ballal gyengén lő kapura, blokkol Erakovics az ötös bal sarka előtt még.

    57.

    PERC
    Dibusz lép ki a 16-osra Ivanics indítására Katai elé.

    56.

    PERC
    Botka behátrált középre, Kangwa elé, mert azt hitte, Pászka utoléri a szerbet, tízméteres hátrányból. De nem így történt.

    56.

    PERC
    Gojak jobb oldali szöglete után Pászka jobbról jobbal rosszul ad be, Kanga indítja SZTEFAN MITROVICSOT, aki az oldalvonal mentén végigrobog a pályán, majd a sprint végén befelé kanyarodva az ötös bal sarkáról jobbal nagyon okosan a bal, azaz a túlsó alsóba gurít. A labda a kapufáról pattan a túlsó sarokba… 1–1!

    55.

    PERC
    LEVENTEGÓL…

    55.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–1) Sztefan Mitrovics
    53.

    PERC
    KAPUFA! R. Mmaee kígyózó mozgással megindul, egy csel után ballal a jobb oldali kapufára lő, 14-ről, kissé jobbról, a labda a bevetődő Dragovicról pattant oda. Aztán keresztbe el a kapu előtt a kapufáról.

    51.

    PERC
    Botka Endrének Katai felrúgásáért sárga lap. Jogos.

    51.

    PERC
    A vendégek találatánál felugró “kolléga” szomorúan konstatálta később, hogy érvénytelenítették a Zvezda gólját.

    50.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    47.

    PERC
    Megúszta a Fradi az álmos kezdést, Pesics meg a nagy füst leple alatt indult meg…

    47.

    PERC
    Ó, áldott VAR!

    47.

    PERC
    És kézzel vette le a labdát Knoester mellett, és tényleg!

    47.

    PERC
    Nem, Pesics ballal a jobb felsőbe lőtt ugyan kissé balról, 22-ről, de lesről indult.

    46.

    PERC
    Ó, EGYENLÍT A CZ.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    NS-SZAKÉRTŐ: MÁTYUS János, az FTC korábbi 34-szeres válogatott játékosa, a Budafok vezetőedzője
    Fontos mérkőzés vár a Ferencvárosra, ezt talán mondani sem kell. Mindenki tudja, mit jelenthet a győzelem, a tavaszig is elrepítheti a csapatot, éppen ezért nincsenek kétségeim afelől, hogy a Fradi futballistáit szétveti a győzni akarás. Őszintén el kell ismerni, ezzel volt egy kis probléma Belgrádban: a korábbi nagyszerű eredmények, a Trabzonspor ellen tíz emberrel kicsikart győzelem és a Monaco elleni idegenbeli bravúr mintha túlságosan is nagy nyugalmat kölcsönzött volna a futballistáknak. Budapesten a közönség támogatása mellett más hőfokon harcol majd a Ferencváros, ebben biztos vagyok. A Rajko Mitics Stadion közönsége a Crvena zvezdát doppingolta odakint, de most fordítva lesz, a külső körülmények reményeim szerint a magyar bajnoknak kedveznek. Vissza kell találni a korábban sokszor látott elszántsághoz − a kinti eredmény dacára szerintem nincs nagy különbség játékerőben a két csapat között. A Ferencváros meg tudja nyerni a csütörtöki mérkőzést. Rajtam nem múlik semmi, mindkét fiammal a helyszínen szorítunk a csapatért!

    FÉLIDŐ

    Fotó: P. K.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Piros-fehér-zöld tüzek a Fradi-táborban.

    FÉLIDŐ

    De míg a Fradi 76 százalékos pontossággal passzol, a Cz 86-tal. 137 passz itt, 146 passz ott.

    FÉLIDŐ

    52 százalékban volt a labda a Fradinál, 7 lövéséből 2 ment kapura, a másik oldalon ez az arány 6/1.

    FÉLIDŐ

    Viszont ha a Trabzon és a Fradi nyer ma, akkor akár még az az extrém helyzet is előállhat a csoportkör végén, hogy mind a négy csapat 9 ponttal zár, amire talán még sosem volt példa a nemzetközi kupák csoportkörében – számolgat tovább Pór kolléga.

    FÉLIDŐ

    Fotó: TÖRÖK ATTILA

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Fotók: ÁRVAI KÁROLY

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Ha a Fradi nyer, és a Trabzon nem, akkor a kupatavasz már biztos!

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+4.

    PERC
    Kanga távoli szabadrúgása elsuhan a bal sarok mellett… és a befutó Rodics, Pesics páros között.

    45+3.

    PERC
    Katai bedob két cselt, Traoré (!) szereli őt az ötös bal sarkánál!

    45+2.

    PERC
    Kanga beadását Erakovics jobbal 13-ról kapura teszi, S. Mmaee közbelép, megpattan rajta a labda… amelyet elkap a jobb felső előtt Dibusz.

    45.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Akkor most per pillanat nem továbbjutó a Fradi. “Érdemes” volt leírni az előbbi megjegyzésünket… – jelentik a helyszínről.

    45.

    PERC
    Gól.

    43.

    PERC
    A csoport másik mérkőzésén…

    43.

    PERC
    Ha így marad a mai meccsek végére, vagy legalábbis nyer a Fradi és nem nyer a Trabzon, az FTC biztosan folytathatja a szereplését tavasszal is a nemzetközi porondon. Ha nem az El-ben, akkor az Ekl-ben, mert harmadik helynél hátrébb akkor már nem végezhetne.

    41.

    PERC
    Gobeljics felrúgja a 16-os bal sarka előtt Vécseit.

    41.

    PERC
    Botka felrúgja a balon meginduló Rodicsot, a ma is nagyon aktív balhátvédet. A beadás Besicé, magyar támadás indul… de nagyon lassú.

    40.

    PERC
    Vécsei jobbal fejen rúgja magát a 16-oson belül egy bal oldali Rodics-beadást követően, nem ért 11-est az eset.

    39.

    PERC
    Gojak kósza emelését elhalássza a 16-oson R. Mmaee elől a keresztbe futó Erakovics. Kontra, de közbelép Vécsei, majd Knoester rúgja szögletre Katai elől Kanga indítását. Kanga beadását kifejeli R. Mmaee, de középre, a 12 méteres Rodics-emelés Dibuszé.

    36.

    PERC
    A szerb újságírók nem fogják vissza magukat, bekapcsolódtak a vendégtáborba és ők is énekelnek olykor – jelenti Borbola Bence.

    36.

    PERC
    R. Mmaee: 13 meccs az idényben, 3 góllal.

    35.

    PERC
    Traoré: 19 meccs az idényben, 17 kanadai ponttal, de szeptember 9-én szerezte az eddigi utolsót.

    34.

    PERC
    Traoré jobbról R. Mmaee elé passzol… de kint volt a labda.

    33.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    33.

    PERC
    Mezőnyharccal folytatódik a mérkőzés.

    30.

    PERC
    Zachariassen Belgrádban is betalált, előző 4 NB I-es meccsén 5 kanadai pontot termelt.

    28.

    PERC
    Mats Knoesternek sárga lap a jobb szélen meginduló Pesics felvágásáért. Eltiltás…

    27.

    PERC
    Kings Kangwa be, Sanogo nem tudja folytatni. Nagyon furcsa sérülés volt!

    24.

    PERC
    Fotó: TÖRÖK ATTILA

    24.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    24.

    PERC
    GÓLVIDEÓ ITT!

    23.

    PERC
    Gojak ad be balról egy csel után most ballal, a labda megpattan Gobeljicsen, éppen így jó KRISTOFFER ZACHARIASSENNEK, aki ballal a jobb alsóba lőne középről, 8 méterről, vetődve véd Borjan, a kipattanóra a norvég rajtol egyedül, és az ötös bal sarkáról jobbal a jobb, azaz a rövid felsőbe lő. 1–0!

    23.

    PERC
    VEZET A FRADI!

    23.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Zachariassen
    22.

    PERC
    Sanogót kell ápolni a pályán. Vécsei lő ballal kapura 22-ről, középről, és Sanogo jobb térddel blokkolt a 16-os előtt… ebbe sérült bele!

    21.

    PERC
    A szerb tábor pedig közben jól kivehetően azt énekli: “UEFA-maffia…”

    21.

    PERC
    A Green Monsters a meccs előtt a Facebookon kérte a tábor tagjait, hogy egész meccsen folyamatosan lengjenek a zászlók. Hát lengnek is becsülettel. Fotó: P. K.

    21.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    21.

    PERC
    Sztrahinja Erakovics kap sárga lapot, ellökte a bal szélre kihúzódó R. Mmaeét.

    14.

    PERC
    Traoré balról sokkal jobban ad középre ballal… de Erakovics kifejeli a labdát az ötösről. R. Mmaee nagyon egyedül van középen.

    14.

    PERC
    Közben kiderült, nemcsak a vendégszektorban, hanem közvetlenül amellett is szép számmal foglalnak helyet szerb drukkerek, így mostanra akár hét-nyolcszázan is lehetnek.

    14.

    PERC
    Traoré vált a balon Gojakkal, aki jobbal fifikásan ad középre… de nagyon pontatlanul.

    14.

    PERC
    Ez igen, Knoesterbe nagyot rúg a felfutó Rodics… és ápolást kér, elterült ugyanis fájdalmas arccal.

    14.

    PERC
    Egy érdekes statisztika Pór Károlytól: legutóbb négy magyar a Ferencváros kezdőcsapatában nemzetközi kupameccsen a Juventus elleni hazai (4–1-re elveszített) BL-meccsen játszott. Akkor Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Botka Endre, Sigér Dávid. Most Dibusz, Botka, Pászka Lóránd és Vécsei Bálint. Legalább három magyar legutóbb a Shamrock Rovers elleni (4–0-ra megnyert) El-selejtezőn került nemzetközi meccsen a Fradi kezdőjébe.

    14.

    PERC
    Feltűnik sok, már visszavonult szerb játékos is a lelátókon, Szasa Sztevanovics, Ivan Rados, Goran Kopunovics is a Groupama Arénában.

    10.

    PERC
    Rodics megy el a bal szélen, Botka odalép, korner… Kanga beadása elsuhan a bal felső sarok mellett, biztonságos távolságban, de nem sokkal maradt le a labdáról az ötösön Pesics.

    10.

    PERC
    Gobeljics, majd Ivanics beadása sem jó, jobbról, ill. balról.

    10.

    PERC
    Mitrovics megindul középen, Vécsei és R. Mmaee egyszerre löki. Csapatmunka.

    10.

    PERC
    A csoport másik mérkőzésén…

    6.

    PERC
    Egyszerre ketten csúsztak, inkább Erakovics jobb combján pattant meg ez a labda.

    6.

    PERC
    Besic indítása után Gojak bedob egy szép cselt, és kissé jobbról, tízről az elé vetődő Sanogóba lő!

    1.

    PERC
    Besic okos passzát Traoré középre teszi, Dragovic ment az ötösön R. Mmaee elől.

    1.

    PERC
    Gojak beadása egy védőről Besic elé pattan, aki ballal jócskán a jobb felső mellé lő 19-ről, kissé jobbról.

    1.

    PERC
    Kanga jobb oldali szögletét az ötös jobb sarkáról középre csúsztatja Erakovics… de ismét tisztáz S. Mmaee!

    1.

    PERC
    Gobeljics jobb oldali beadását a bal sarok és Ivanics elől szögletre tisztázza S. Mmaee.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A magyar csapat zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta kékben.

    Videó: B. B.

    “Maximum erő zéró félelem” – a tábor üzenete a legendás kólás logót idéző élőképpel. A B-közép elénekelte a Himnuszt is, kezdődhet a meccs! – jelentik a helyszínről.

    Fotók: ÁRVAI KÁROLY

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Fotók: P. K.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Fotók: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Fotó: P. K.

    Nincs elérhető leírás.

    Meglepő, milyen kevesen vannak a vendégszektorban. Mintegy két-háromszáz drukker érkezett csak Belgrádból.

    Nagy a rendőri készültség a stadion előtt, bent pedig már megtelt a B-közép.

    Fotók: Pór Károly

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Daniel Stefanski vezeti csütörtökön az Üllői úton a Ferencváros–Crvena zvezda Európa-liga-csoportmérkőzést. A lengyel bíró 2013 óta dirigál nemzetközi meccseken, és csak egyszer, kilenc évvel ezelőtt kapott feladatot magyar érdekeltségű találkozón, a Magyarország–Andorra vb-selejtezőn (2–0). A magyar klubcsapatok közül először a Ferencváros mérkőzésén fújja a sípot. A lengyel bajnokságban 13 éve dolgozik, 2015-ben ő vezette a Lengyel Kupa-döntőt. Legutóbb a Lech Poznan–Radomiak bajnokin bíráskodott, amelyen hét sárga lapot adott. Szigorú játékvezetőnek számít, az idényben eddigi 13 tétmérkőzésén hetvenszer mutatta fel a sárga lapot, s egyszer a pirosat.

    El: Nem jobb csapat a Crvena zvezda! – Botka Endre.

    El: ezekkel a képekkel hangol egy szerb lap a Cz budapesti mérkőzésére.

    Lehetőségből valóság – Thury Gábor jegyzete.

    Azt is elárulta, hogy jelenleg mindenki egészséges a keretben, így édes terhe van: posztonként 2-3 játékosból kell kiválasztania a legjobbat.

    „Szerintem az ellenfél edzője próbál majd meglepni minket valamivel. Nekik is minőségi a keretük, több játékosuk van minden posztra. Arra számítok, hogy a Fradi lesz az agresszívabb, mert Belgrádban talán a döntetlennel is megelégedett volna, de itt majd nyerni akar.”

    Honfitársai arról faggatták: aláírná-e előre a döntetlent.

    „Nem, soha, ez nem a mi hozzáállásunk. Mindig nyerni akarunk, előre semmit sem fogadunk el. Tiszteljük a Ferencvárost, nagyon felkészültünk, nyerni szeretnénk. Ha a fiammal focizok, akkor is győzni akarok.”

    A Nemzeti Sport arról kérdezte a Crvena zvezda vezetőedzőjét, Milos Milojevicset, hogy felkészült-e a ferencvárosi szurkolók teremtette hangulatra?

    „Megszoktuk már, hogy ilyen szurkolók előtt játszunk, nemcsak otthon, hanem sokszor idegenben is. Ez csak jót tesz nekünk, úgyhogy reméljük, holnap is remek hangulat vár ránk.”

    Arra is kíváncsiak voltunk, mit tart az FTC legnagyobb erősségének.

    „Gyorsak, kreatívak a játékosai. Gyorsan mennek át védekezésből támadásba, erre kell figyelnünk. Jobban kell játszanunk, mint a múlt héten, mert minden a nulláról kezdődik.”

    Az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov elárulta: lesznek hiányzók sérülések miatt, de konkrét neveket nem mondott (Tokmac Nguen, Aissa Laidouni és Henry Wingo sérülés miatt maradt ki a DVSC elleni vasárnapi keretből).

    A Nemzeti Sport felvetette a trénernek, hogy a belgrádi találkozó után néhány játékos úgy érezte, nem jobb csapat a Ferencvárosnál a Crvena zvezda.

    „Ha a mutatott játékot nézzük, igenis jobb volt, hiszen négy-egyre megvert minket. Az biztos, hogy nem tettünk meg mindent, amit a meccs előtt megbeszéltünk, és ami szükséges lett volna a jó eredményhez, így jogos volt a vereség. Holnap lehetőségünk lesz mindent kijavítani. A Zvezda nagyon jó csapat, évek óta remekül teljesít nemzetközi szinten is. Egy előnyünk viszont biztosan lesz: a szurkolók ott lesznek mögöttünk hazai pályán.”

    „A szív, amit kiviszünk a pályára. A vezetőedzővel együtt szeretnénk a klubot egy új szintre emelni. Az elmúlt négy évben sikerült valamennyire letenni nemzetközileg a névjegyünket, de szeretnénk ennél is feljebb lépni. Bár nem vagyok magyar, látom, mennyire buzdítanak minket a szurkolók, és tudom, hogy ez mekkora előnyt jelent számunkra.”

    A Ferencváros játékosa, Anderson Esiti azzal kezdte: a Debrecen elleni, vasárnapi győztes meccsen a szívüket-lelküket otthagyták a pályán.

    „Nagyon fontos, hogy egy ilyen győzelemből energiát merítsünk a folytatásra. Nehéz előre megmondani, mi fog történni holnap, de láttuk a belgrádi meccsen, mi ment jól és mik voltak a hibáink. Ezt az edzőnk is megmutatta, rávilágított arra, miben kell jobban teljesítenünk.”

    A Nemzeti Sport arról kérdezte: hogyan látja a saját helyzetét, hiszen az elmúlt időszakban nem mindig volt a kezdőcsapat tagja.

    „Jó a viszonyom a vezetőedzővel, az ő döntése, hogy ki kerül a pályára. Ha nem én játszom a posztomon, akkor is minőségi labdarúgókkal van tele a keretünk.”

    Csercseszov bízik a szurkolók erejében (Fotó: Árvai Károly)
    „Az akkori keretből csak Dibusz Dénes van itt. Amikor Angliába szerződtem, jó irányba indult el a klub, emlékszem, akkoriban még a dobogóért küzdöttünk, az volt a cél. Most meg csak a bajnoki cím jöhet szóba. Örülök, hogy részese lehetek ennek a sikertörténetnek, és hogy visszatértem a Ferencvároshoz. A legnagyobb különbség az akkori és a mostani Fradi között a mentalitás. Akkor még csak bontogatta a szárnyait a csapat, most pedig mindent elsöprő lendülettel vágunk neki a mérkőzéseknek. Ez a győztes mentalitás nagyon közel áll hozzám.”

    A középpályás Berlinben született bosnyák szülők gyermekeként, akik a délszláv háború elől menekülve hagyták el a Balkánt. Németországban kezdett el futballozni, a hamburgi időszakot követően került Magyarországra és lett a Ferencváros futballistája. Ennek már több mint nyolc éve…

    „Sohasem a góljaimról voltam híres, pályafutásom során kevésszer találtam a kapuba. Nem ilyen típusú futballista vagyok, nekem a pályán más feladatokat kell megoldanom, harcolnom, ütköznöm, labdát szereznem, indítanom kell. A gólszerzésre ott vannak elöl a többiek. Persze nem bánnám, ha a közeljövőben gólt lőnék, de még véletlenül sem fordul meg a fejemben, hogy önző legyek, ha valamelyik társam jobb helyzetben van.”

    Muhamed Besic ebben az idényben pályára lépett az NB I-ben, a BL-selejtezőben és az El csoportkörében is, gólt még nem szerzett. Ez azonban védekező középpályásként nem zavarja.

    „A franciáknál szerepel talán a legtöbb jó futballista, ez az, ami kiemeli a négyesből. De nagy különbséget nem érzek a három együttes között, nagyjából hasonló játék­erőt képviselnek. Mindegyik ellen nehéz futballozni, de hazai pályán a Crvena zvezdát igenis legyőzhetjük.”

    Három El-forduló után a magyar bajnoknak hat pontja van, ez még a legutóbbi vereség után is sokkal több annál, mint amire előzetesen számítani lehetett. A zöld-fehérek túl vannak az összes csoportellenféllel szemben egy-egy találkozón, ezek alapján Muhamed Besic a Crvena zvezda, Trabzonspor, Monaco trióból utóbbit tartja a legerősebbnek.

    „Szinte biztos vagyok benne, hogy védekezőbb stílusban játszanak a szerbek. A legnagyobb kérdés mégiscsak az: mi milyen napot fogunk ki? Ha úgy játszunk, ahogyan tudunk, és kihozzuk magunkból a maximumot, nem lehet probléma, legyőzzük a Crvena zvezdát. Csak rajtunk múlik a három pont megszerzése.”

    „Semmi sem sikerült. Előfordul ilyen egy csapat életében. A szerbek első góljáig nem volt gond a játékunkkal, az ellenfél semmivel sem futballozott jobban. Az első gólja után egy kicsit megtörtünk, belgrádiak pedig lendületet kaptak. Nem is emlékszem, mikor játszottunk előtte ennyire visszafogottan. A meccs legnagyobb tanulsága, hogy sokkal jobban kell koncentrálnunk, a figyelmünk egyetlen pillanatra sem hagyhat ki, hatékonyabban kell kisegítenünk egymást a nehéz helyzetekben. Úgy, ahogy a korábbi mérkőzéseinken látták tőlünk.”

    A Ferencvárosnak fontos volt a hétvégi, Debrecen ellen 2–0-ra megnyert bajnoki, hiszen a csapat így újra jó hangulatban készülhetett az újabb Európa-liga-összecsapásra. A középpályás elmondta, bírják a terhelést, a keret tele van jó futballistával, a heti két mérkőzés nem okoz problémát. A múlt heti, belgrádi vereségnek volt tanulsága, a gyengébb eredmény oka mégis leginkább az volt, hogy az egész idényben a Zvezda otthonában játszottak a legrosszabbul.

    „Szeretek telt ház előtt futballozni, de a belgrádi hangulat annyira azért nem fogott meg      – mondta lapunk érdeklődésére az FTC 47-szeres bosnyák válogatott középpályása. – Most az a fontos, hogy mi futballozunk hazai pályán, a szurkolók mellettünk állnak. Szerencsés vagyok, hiszen pályafutásom során sok szép stadionban játszhattam, Angliában a Liverpool stadionja, az Anfield, valamint a manchesteri Old Trafford volt rám a legnagyobb hatással, ott ellenfélként is élmény pályára lépni. A bosnyák válogatott tagjaként pedig ott voltam a kétezertizennégyes brazíliai világbajnokságon, Argentína ellen a Maracanában hetvenötezren voltak a lelátón.”

    Belgrádban csaknem negyvenezer drukker hajtotta győzelembe (4–1) a hazaiakat, Muhamed Besicet azonban nem befolyásolja különösebben a felfokozott hangulat.

    Muhamed Besic 2014 és 2021 között az angol Everton labdarúgója volt, közben kölcsönben szerepelt a Middlesbrough és a Sheffield United együttesében, így aztán ha a ferencvárosi keretből valaki hozzá van szokva a telt házas, magas színvonalú európai futballhoz, az ő. A harmincéves bosnyák játékos az előző idényben tért vissza Magyarországra, az utóbbi időben egyre inkább meghatározó tagja a zöld-fehéreknek, egy hete, a Crvena zvezda otthonában a kezdőcsapat tagja volt.

    Játszott telt ház előtt a manchesteri Old Traffordon, a londoni Stamford Bridge-en, őrületes hangulatban a liverpooli Anfielden.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–CZ MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ