2023.V.13. Kecskeméti TE – Ferencváros: 2-0

A Kecskemét két góllal legyőzte a Ferencvárost!

A Kecskemét 2–0-ra legyőzte odahaza a már bajnok FTC-t a labdarúgó NB I 31. fordulójának nagy rangadóján.

Nyilatkozatok:

Szabó István: — Érezhető az, hogy a bajnokság utolsó fázisában vagyunk. Az utolsó két mérkőzés nem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna, de ahogy azt korábban is mondtam, itt már minden mérkőzés nagyon éles. Van, aki a bennmaradásért küzd, míg mások mondjuk a dobogóért és a felsőházi tagságért. Tulajdonképpen a Ferencváros az egyetlen, mely kilóg a mezőnyből, amiről szintén sokat beszéltem már korábban is. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak nekik a bajnoki címhez! Több mérkőzésüket is láttam az utóbbi időben, személyesen is meggyőződhettem róla, hogy nagyszerű csapat, nem véletlen jutott el messzire a nemzetközi porondon. Ennek megfelelően készülünk, azzal tisztában kell lenni viszont, hogy a Fradi a mérkőzés esélyese. Tudom, hogy nagyok az elvárások velünk szemben, az is tény, hogy ősszel csodát tudtunk véghez vinni hazai pályán. Most is bízunk ebben, de a realitások talaján kell állnunk, a pontszerzés már mindenképpen bravúr lenne.

Sztanyiszlav Csercseszov: — Örülök, hogy nincs sok sérültünk, a hadra fogható játékosok készen állnak a Kecskemét elleni mérkőzésre. Ami a szombati meccset illeti, úgy vélem, hogy a nyomás ezúttal a Kecskeméten lesz, nem rajtunk, ugyanis mindössze három ponttal előzik meg a Paksot a tabella második helyén, éppen ezért ezt a szituációt tudniuk kell majd kezelni a hazai játékosoknak, mi pedig már bajnokként játszhatunk. Természetesen nekünk nem velük kell foglalkoznunk, a célunk megnyerni a találkozót. Legutóbb ez nem sikerült, ezért szeretnénk visszavágni nekik. Ez nem lesz könnyű, ugyanis a kecskemétiek otthon mindig remekül játszanak. Sok néző előtt remélem, hogy egy jó meccset fogunk látni!

A mérkőzés:

Kecskeméti TE — Ferencváros: 2-0 (1-0)
Kecskemét, 19:30. 4.950 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Buzás, Csatári; Videóbíró: Iványi Zoltán; VAR asszisztens: Király; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Dr. Csonka)

Kecskeméti TE: Varga B. — Szabó I. Alex, Belényesi (Meszhi, 90+2.), Szalai G. — Nagy K., Nikitscher, Vágó (Rjaskó, 90+2.), Banó-Szabó (Katona B., 81.), Zeke (Hadaró, 90+2.) — Tóth B., Horváth K. (Májer, 85.)
kispad: Varga Á., Kersák, Grünvald, Katona M., Bodor, Gréczi, Polyák
vezetőedző: Szabó István

Ferencváros: Bogdán — Botka, Abena, Knoester, Pászka — Baráth P. (Esiti, 46.), Gojak  — Zachariassen (Traoré, 57.), Marquinhos, Kwabena (Lisztes, 57.) — R. Mmaee
kispad: Dibusz, Mercier, Auzqui, Trimboli, Almássy
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: Szalai G. (34.), Tóth B. (86.)
Sárga lap: Belényesi (76.), Nikitscher (90+1.) illetve Esiti (51.), Kwabena (54.), Abena (56., 73.), Lisztes (60.), Knoester (87.), Traoré (90+1.)
Kiállítva: Abena (73.)

A székház előtt a 34-es busz parkolt le. Nem a helyi járatok ilyen számú járgánya tévedt a Széktói Stadionhoz, az immár 34-szeres bajnok Ferencváros cserélte le a 33-ast, miután múlt hét végén biztossá vált újabb aranyérme.

Komoly készülődés előzte meg a városban a Ferencváros vendégjátékát, bő két órával a kezdés előtt rendőrök állták el a Sport utca és a Csabay Géza körút egyes szakaszait, és a stadionhoz közeli hotel parkolóját is lezárták. Telt ház, csaknem ötezer néző fogadta a csapatokat, és negyedóra sem telt el a mérkőzésből, a többség máris felszisszent a lelátón.

Vágó Levente és Baráth Péter olyan csúnyán összefejelt, hogy mindketten mozdulatlanul terültek el a földön, az ütközetet megúszták, a hazaiak középpályása turbánnal a fején volt kénytelen tovább futballozni (Kecskeméten nem ártana mostanában bukósisakot hordaniuk a labdarúgóknak, a szerdai edzésen Szuhodovszki Soma törte el az orrcsontját, nem is tudott pályára lépni az FTC ellen).

A lila-fehérek óriási elánnal vetették magukat a játékba, a hazai futballisták minden megmozdulásán látszott, duzzadnak az önbizalomtól, és minden párharcba teljes erőbedobással mennek bele. Ha nem volt esélyük a labdát megszerezni, akkor is futottak, szaladtak, sokszor méterekről dobták be magukat. Noha az első félidőben a Fradi birtokolta valamivel többet a labdát – 55 százalékban –, a veszélyesebb mégis a KTE volt. A Szabó István edzette csapat négyszer lőtt kapura, abból háromszor el is találta, és a 22 esztendős Szalai Gábor révén a vezetést is megszerezte.

Ahogy az idényben szinte mindig, most is korszerűen futballozott a KTE, a bajnokcsapat mindössze kétszer-háromszor jutott el Varga Bence kapujáig. Berke Balázs játékvezető az első negyvenöt percben egyetlen sárga lapot sem osztott ki, a fordulás után azonban nem győzött a zsebéhez nyúlni.

Ugyanis ahogy telt az idő, úgy vált egyre keményebbé, olykor durvábbá az összecsapás, a futballisták nem kímélték magukat és egymást sem, Myenty Abena két sárgát is begyűjtött, így a hajrában emberhátrányban futballozott a Fradi.

Vérszemet kapott a KTE, a hazaiak feljebb kapcsoltak egy fokozattal, és Tóth Barna szépségdíjas kapásgóljával bebiztosították a győzelmet – sőt! A lefújás előtt a hazaiak a lécet is telibe találták, nem sokon múlott tehát, hogy kiüssék a Ferencvárost.

A zöld-fehérek októberben és most is 2–0-ra kaptak ki a Széktói Stadionban, a jelek szerint a KTE komolyan gondolja, hogy nem szeretné az ezüstéremnél alább adni. Noha szombati győzelmével még nem biztosította be magának a dobogót, ahhoz rendkívül közel került – márpedig újonc csapatként erre legutóbb 2009-ben a Csertői Aurél edzette Haladás volt képes.

A KTE az idényben hét pontot szerzett a bajnok Ferencváros ellen – ez is jól mutatja a lila-fehér klub erejét.

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Ferencváros trénere, Sztanyiszlav Csercseszov így értékelt:

Számomra a legfontosabb, hogy minden évben bajnokok legyünk, nem az, hogyan játszunk épp Kecskeméten. A probléma az volt, hogy nem alakítottunk ki megfelelő helyzeteket. Hátrányból nehezebb játszani, aztán a piros lappal még nehezebb lett. Ezután is szerettünk volna fordítani, de ez ma nem sikerült. Győzni akartunk mi is, de ilyen a foci, talán egy-két százalék hiányzott a játékunkból.”

A Kecskemét vezetőedzője, Szabó István elárulta: egész héten erre készültek.

„Tudtuk, hogy telt ház lesz, tudtuk, hogy a Ferencváros motivációs szintje a bajnoki cím után nem lesz olyan magas, mint a mienk. A mai nap a mi akaratunk érvényesült, azt hoztuk, amit egész héten gyakoroltunk, még úgy is, hogy Szuhodovszki Soma kiesett, ezért kicsit változtatni kellett a taktikán. Próbáltunk nyomást gyakorolni a Ferencvárosra, mi pedig magunkon nem éreztünk nyomást. A játékosok megfeleltek a kihívásnak, végig az történt, amit szerettünk volna, gratulálok a csapatomnak.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a KTE hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.V.13. Kecskeméti TE – Ferencváros: 2-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    Mihajlo Rjasko be, Belényesi le.

    90+3.

    PERC
    Mihajlo Meszhi váltja Vágót.

    90+3.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    90+3.

    PERC
    Hadaró Valentin fut be Zeke helyére.

    90+3.

    PERC
    Katona visszagurítását jobbal Májer 17-ről kapura rúgja, a labda a lécen csattan, nem sokkal elkerülve a bal felső sarkot!

    90+2.

    PERC
    A két főkolomposnak egy-egy sárga lap.

    90+1.

    PERC
    … és Adama Traorének egy-egy sárga lap.

    90+1.

    PERC
    Nikitscher Tamásnak…

    90.

    PERC
    Nagy lökdösődés még a végére.

    88.

    PERC
    A hazai közönség a mestert élteti.

    87.

    PERC
    Mats Knoester felrúgja a mellette elhúzó Nikitshert, sárga lap.

    86.

    PERC

    86.

    PERC
    TÓTH BARNA ELDÖNTI A RANGADÓT, Szalai indítása után Májer elől Knoester éppen elé fejeli a labdát, a hazaiak éke meg a jobb sarokba lő jobbal, félmagasan, kapásból, 18 méterről. Középről. 2–0!

    86.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (2–0) Tóth B.
    85.

    PERC
    Májer Milán váltja Horváthot.

    84.

    PERC
    Gojak kornere Tóthé, Lisztes beadna balról, Tóth testtel odalép neki.

    84.

    PERC
    Zeke menti bevetődve Lisztes jobb oldali, jobblábas beadását.

    83.

    PERC
    Szalai beadását Vágó az ötös előterében egy csapattársába ollózza! Belényesi állt rosszkor rossz helyen.

    83.

    PERC
    Katona B. anno 2 meccsen játszott a Fradiban, egy gólt még lőtt is.

    82.

    PERC
    Lisztes passzol Mmaee elé, de rossz a levétel a 16-os előtt.

    81.

    PERC
    Katona Bálint be, Banó-Szabó le.

    78.

    PERC
    Varga el sem vetődött.

    78.

    PERC
    Mmaee jobbal a jobb felső mellé tekeri a kissé balról, 18.5 méterről járó szabadrúgást.

    77.

    PERC
    Belényesi Csaba kap Marquinhos ellökéséért sárga lapot.

    75.

    PERC
    Zeke ellenfele felé csap, de megússza.

    72.

    PERC
    Azaz piros lap!

    72.

    PERC
    Myenty Abena ellöki a felezőnél az őt kicselező Nikitschert, sárga lap.

    72.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    72.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    71.

    PERC
    Hatéves szünet után a KTE lehet az első csapat, amely egy idényen belül kétszer is le tudja győzni az FTC-t. Ez legutóbb a 2016–1017-es évadban a Paksnak és a Vasasnak sikerült.

    69.

    PERC
    A csere kapus Varga Ádám Fradi-nevelés, az éppen öltözködő Katona Bálin a Fradi játékosa konkrétan ma is. Katona Máté szintén kölcsönben van csak a Kecskemétnél, mint névrokona.

    67.

    PERC
    Banó-Szabót kell ápolni, csere lesz.

    66.

    PERC
    Banó-Szabó passzát nem rúgja el az ötös bal sarkáról Horváth, majd kiszorítja őt Abena.

    65.

    PERC
    A Kecskemét biztosan nem biztosítja be ma magának a dobogót, csak nagyon-nagyon közel került ehhez egy győzelemmel. Ez újoncként eddig csak négy együttesnek sikerült, legutóbb 2009-ben Csertői Auréllal a Haladásnak.

    63.

    PERC
    A február 11-i, kisvárdai 0–0 óta nem végzett döntetlenre idegenben a Ferencváros, onnantól 3 siker és 2 vereség a mérlege, a legutóbbi két találkozóját vendégként megnyerte, mind a kettőt a fővárosban (1–0 a Vasas, majd 3–2 az Újpest ellen). A vendégtabellát 9–2–4-es mutatóval vezeti.

    63.

    PERC
    Botka bal válla fáj, ápolás.

    62.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    62.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    62.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    62.

    PERC
    Vágó szereli szépen a 16-oson Marquinhost.

    62.

    PERC
    Feltámad a szél, a Fradit segítve.

    61.

    PERC
    Traoré indítását nem tudja beadni az elcsúszó Lisztes, majd Belényesi rutinosan eléáll.

    60.

    PERC
    A sértett jobb oldali beadása Bogdáné.

    60.

    PERC
    És a Horváthot kegyetlenül felvágó Lisztes Krisztiánnak is.

    60.

    PERC
    Sárga lap a hazai kispadra.

    57.

    PERC
    Lisztes Krisztián váltja Owusut.

    57.

    PERC
    Adama Traoré be, Zachariassennek nem ment ma.

    56.

    PERC
    Myenty Abena ellöki a bal szélen Banó-Szabót, sárga lap.

    55.

    PERC
    A VAR szerint is elég a sárga lap.

    55.

    PERC
    Videobíró.
    54.

    PERC
    Kwabena Owusu kap sárga lapot Nagy megrúgásért.

    54.

    PERC
    Nagy és Marquinhos is a földön, kettős ápolás.

    53.

    PERC
    Horváth jobbal nagyon gyengén középre rúgja a szabadrúgást, Bogdán magabiztosan fogja a labdát.

    52.

    PERC
    Marquinhos a sorfal mögé fekszik, de Bogdán int: Keljen fel!

    51.

    PERC
    Anderson Esitinek meg sárga lap.

    51.

    PERC
    Nikitsher megindul középen egy remek csellel, fellöki őt Esiti, majd nekinek Knoester is. Szabadrúgás középről, 19 méterről.

    51.

    PERC
    Zeke bal oldali beadásába belelép Esiti, nem volt kéz.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Anderson Esiti váltotta Baráthot, szűrőcsere.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    45 százalékban volt a hazaiaknál a labda ma, 4-szer lőttek kapura, 3-szor a kapu felületére, a másik oldalon ez az arány 3/1.

    FÉLIDŐ

    Visszaesett a KTE hazai produkciója, hiszen az előző három találkozójából kettőt elvesztett a Széktói Stadionban (0–1 a Kövesd, majd 2–3 a Paks ellen) – igaz, közben magabiztosan győzte le a ZTE-t (3–0). Otthoni mutatója (7–6–2) alapján így is a második legjobb az NB I-ben.

    FÉLIDŐ

    Az előző négy NB I-es meccsén az összes lehetséges pontot begyűjtötte az FTC, ezekből a legutóbbi hármat úgy nyerte meg, hogy a szünetben mindig döntetlenre állt.

    FÉLIDŐ

    Egymás után két vereséget szenvedett a Kecskemét, ilyen legutóbb még tavaly februárban, az NB II-ben fordult elő vele, amikor sorozatban három bajnokit bukott el Szabó István együttese.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői:
    Böde Dániel 4
    Francis Litsingi 3
    Ferenczi István 2
    Benjamin Lauth 2
    Nagy Krisztián 2

    FÉLIDŐ

    KECSÓ, A KECSKE a Ferencváros ellen eddig szerencsét hozott. Októberben a Fradi 2–0-s legyőzésekor mutatkozott be a szurkolóknak, és ezúttal is ott lesz a Széktói Stadionban lila-fehér sállal a nyakában. Sok gólt hozó mérkőzést láthat a közönség, amely szerintem döntetlennel ér véget. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    FÉLIDŐ

    Két perc a ráadás.

    45+1.

    PERC
    Zeke odakönyököl Marquinosnak, sárga lap nincs. Járt volna.

    42.

    PERC
    A VAR szerint sem.

    41.

    PERC
    Videobíró.
    41.

    PERC
    Horváth beadása után Vágó ballal ötről a jobb alsó mellé lő, méterekkel, majd elesik a kivetődő Bogdánon. Nem jár 11-es.

    40.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    40.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    39.

    PERC
    Nincs bent! Kapura lő Gojak jobbal, 17-ről, de Varga fogja a labdát, Owusu odarúg a kapusnak, kis tolongás aztán.

    37.

    PERC
    Vágó megrúgja Zachariassent, szabadrúgás a 16-os elől, kissé balról.

    37.

    PERC
    Owusu megindul a bal szélen, odalép elé Nagy.

    34.

    PERC

    34.

    PERC
    VEZET A KECSKEMÉT, Zeke ballábas beadása után Belényesi és Tóth is fejes párbajt nyer, utóbbi csúsztatását Knoestert megelőzve SZALAI GÁBOR a léc alá rúgja. Középről, három lépésről, ballal: 1–0!

    32.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Szalai
    31.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    31.

    PERC
    Kecskeméten hétszer csaptak össze az NB I-ben és a mérleg minimális különbséggel billen a lila-fehérek felé: 3–2–2. A KTE rögtön az első, 2009. októberi találkozójukat (3–1), a 2011. szeptemberit (1–0) és a tavaly októberit (2–0) húzta be

    30.

    PERC

    30.

    PERC
    2006 és 2008 között négyszer találkoztak az NB II-ben, és a fővárosiak azalatt egyszer sem tudtak győzni (1 döntetlen, 3 vereség).

    29.

    PERC
    A Botka indította Owusu 16-ról a bal sarokba lőne, kissé jobbról, jobbal, de Varga nagy vetődéssel leér a labdáért.

    27.

    PERC
    Zeke bal oldali beadását Horváth jobbal Abenába vágja 15-ről, középről.

    27.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    27.

    PERC

    26.

    PERC
    Pászka ballal 28-ról kapura lő, blokkol az előtte álló Vágó.

    23.

    PERC
    Horváth jobbal 22-ről, kissé balról a kapus elé lő.

    23.

    PERC
    Gyors kontra ismét, Mmaee elmegy Nagy mellett, ismét közbelép Zeke, mint pár perccel ezelőtt.

    22.

    PERC
    Horváth balról jobbal kapura lő, a rövid sarok előtt ment az ék, Mmaee. Horváth kornerét a bal sarok mellé fejeli az ötösről Belényesi.

    22.

    PERC
    Botka nagyot rúg Zekébe, sárga lap nincs. Járt volna, a labda egy méterre volt már a hazai játékos előtt.

    17.

    PERC
    Vágónak az összevérzett mezt is ki kell cserélnie.

    17.

    PERC
    A szöglet rossz, Gojak indítása is, az utolsó védő, Zeke szereli a villámgyors Owusut.

    16.

    PERC
    Vágó kap egy turbánt, Zeke megindul, szereli Botka becsúszva.

    16.

    PERC
    A hazaiak mindkét légiósa kispados.

    15.

    PERC
    Luxus: kereken 10 Fradi-légiós maradt a kereten kívül.

    13.

    PERC
    A hazai játékos húzta a rövidebbet a képek alapján.

    13.

    PERC
    Összefejel Baráth és Vágó, ápolás a pályán.

    10.

    PERC
    Mmaee megindul a jobb szélen, laposan középre ad, a visszafutó Nagy ment Owosu elől.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    Gojak bal oldali, jobblábas szöglete Vargáé.

    8.

    PERC
    Mmaee passzát Owusu ballal tízről kapura vágja, blokkol… Belényesi.

    8.

    PERC
    Belényesi rosszul találja el Nagy jobb oldali beadását, Horváth balról középre ad, Belényesi eléri, de ötről hiába fejelne a bal alsóba, vetődve fogja a labdát Bogdán!

    7.

    PERC
    Nagy adhat be jobbról, de sokat vár, belelép a beadásába Pászka. Korner.

    4.

    PERC
    Horváth 28-ról jobbal jócskán a bal sarok mellé lő.

    3.

    PERC
    Botka és Marquinhos is, Zeke pedig… dobhat.

    3.

    PERC
    Mezőnyharccal, kemény párharcokkal. Csercseszov is reklamál.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak tiszta lilában, a vendégek zöld-fehér mezben és fehér nadrágban.

    Fotók: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Egy kis örökmérleg! Bár ebben a bajnokságban az FTC még nyeretlen a KTE ellen (0–2 és 1–1), 14 élvonalbeli találkozó után jelentős a zöld-fehérek fölénye: 7 siker, 4 iksz, 3 vereség. 22, ill. 16 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Kecskeméthez:
    2022, Varga Ádám, kölcsönbe
    2022, Katona Máté, k.
    2022, Katona Bálint, k.
    2021, Katona Bálint, k.
    2020, Kotroczó Péter, ingyen
    2009, Holczer Ádám, i.
    2008, Nagy Sándor
    2008, Nagy József, i.
    2007, Koszó Balázs, i.
    2000, Váczi Zoltán

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Szuhodovszki és Bőle nem bevethető, a vendégektől Besic (térdműtét után), Sigér és Frederiksen (mindkettő térdszalaghúzódás) sérült.

    „Örülök, hogy nincs sok sérültünk, a hadra fogható játékosok készen állnak a Kecskemét elleni mérkőzésre – így a fradi.hu-n Sztanyiszlav Csercseszov. – Ami a szombati meccset illeti, úgy vélem, hogy a nyomás ezúttal a Kecskeméten lesz, nem rajtunk, ugyanis mindössze három ponttal előzik meg a Paksot a tabella második helyén, éppen ezért ezt a szituációt tudniuk kell majd kezelni a hazai játékosoknak, mi pedig már bajnokként játszhatunk. Természetesen nekünk nem velük kell foglalkoznunk, a célunk megnyerni a találkozót. Legutóbb ez nem sikerült, ezért szeretnénk visszavágni nekik. Ez nem lesz könnyű, ugyanis a kecskemétiek otthon mindig remekül játszanak. Sok néző előtt remélem, hogy egy jó meccset fogunk látni!”

    „Pont azért kerültek ide, mert szeretnének játszani. Szorgalmasak kitartóak, a játék szeretete fontos szempont számukra.”

    Szabó István gratulált a Ferencváros bajnoki címéhez, emellett kijelentette, csapata nem fog feltartott kézzel kimenni a pályára a zöld-fehérek ellen.

    „Látszik a két csapat között a tudásbeli különbség, de ebben semmi szégyellni való nincs” – mondta el a Sportrádiónak.

    „Nem gondolom, hogy aki pályára lép, az azt mondaná, hogy a Kecskemét elleni mérkőzés nem fontos neki. Profi labdarúgók, prémiumért játszanak, ma már nem lehet így nézni a játékot.”

    A Kecskemét keretét sok olyan labdarúgó alkotja, akik a lila-fehéreknél játszottak először az élvonalban.

    „Ők a tehetségüknél fogva NB I-es játékosok, de esetleg eddig nem kapták meg a lehetőséget, vagy sérülés hátráltatta őket. Főként feltörekvő fiatalok, akik mostanra értek be” – árulta el róluk Szabó, aki nem tart attól, hogy sokan távoznának az idény végén.

    Szabó István szerint a már bajnok FTC nem fogja fél vállról venni az összecsapást.

    „Nagyon sokat jelentett mindannyiunknak, hogy jó játékkal legyőztük a Kisvárdát – mondta a játékos. – Igaz, hogy a bajnoki cím biztossá vált a mérkőzést megelőző este, de nem akartuk, hogy bárki azt gondolja, a Honvéd nyerte meg nekünk, és minket emiatt már nem is érdekel annyira a saját mérkőzésünk. Ez nem így működik, nyerni akartunk, mint minden mérkőzésen, és ez így volt egy hete, és így lesz szombaton is. Furcsa, de most a megszokotthoz képest fordult a helyzet, a házigazdának van több vesztenivalója, rajta van nagyobb nyomás. Azért is fontos nekünk a meccs, mert ebben az idényben egyik mérkőzésen sem tudtuk legyőzni a KTE-t: Kecskeméten kikaptunk, a Groupama Arénában döntetlen lett, és azt mondatja velünk az »öltözői egónk«, az nem lehet, hogy nem tudjuk megverni őket. Az szinte mellékes, hogy lekerült rólunk a teher, mert megvan a bajnoki cím, ugyanakkor Fradi-futballistaként minden mérkőzésen győzelmi kényszer alatt játszunk, ehhez hozzászokhattunk, az sem befolyásol bennünket, ha van, az sem, ha nincs nyomás. Magunk és a közönségünk miatt is győzni akarunk. Ezzel együtt persze elismerjük a KTE idei kiugró teljesítményét, végig kiegyensúlyozottan, jól, sőt sokszor kifejezetten élvezetesen futballozott – ezért is lehet ez a szombati egy jó mérkőzés.”

    A játékos ma már hatszoros bajnok (2017-ben Kispesten, aztán ötször zöld-fehérben lett aranyérmes), és 21-szeres válogatott. A szombati összecsapásra már úgy érkezik ­Sztanyiszlav Csercseszov együttese, hogy ebben az idényben is az élen végzett, de Botka élénken tiltakozott az ellen, hogy tét nélküli lenne az összecsapás a Fradi számára.

    „Mégpedig Pakson! – vágta rá Botka Endre. – Hogyne emlékeznék… Nyertünk három-kettőre, Bebeto és Balázs Zsolt szerzett még gólt, és az is megvan, hogy Laczkó Zsolt adta a ­gólpasszt, vele pedig manapság a válogatottnál dolgozunk együtt. Régen volt, de jó szívvel emlékezem arra a fél évre – télen aztán a Honvéd visszarendelt.”

    A védőnek értelemszerűen nem a gólszerzés az elsődleges feladata, eddig nyolcszor volt eredményes az élvonalban: hatszor ferencvárosiként, egyszer a Honvéd játékosaként (a DVSC ellen 3–3-ra végződő meccsen) talált be, az első NB I-es gólját pedig kecskemétiként szerezte 2014 októberében.

    „Nagyon jó emlék az az időszak      – mondta lapunk kérdésére a 28 éves védő. – Kispesten nevelkedtem, volt három NB I-es mérkőzésem a Kecskemétre kerülésem előtt, és az a néhány hónap nagy lökést adott a karrieremnek. Mondhatom, itt lettem igazán első osztályú játékos, s bár Kispesten mutatkoztam be, a KTE színeiben kaptam folyamatosan lehetőséget az első osztályban. Nagyon kellett nekem az az időszak. Bekő Balázs volt a vezetőedző, aki bízott bennem, a mai napig tartom vele a kapcsolatot. Az első kecskeméti bajnokin éppen a Ferencvárost fogadtuk, és Böde Dániel három góljával nyert három-egyre a Fradi.”

    Ismerős a környezet – nem titok, Botka Endrének a kecskeméti szereplés mást jelent, mint a többi idegenbeli bajnoki. A védő ugyanis csaknem egy évtizede, 2014 őszén, 19 évesen fél évig a KTE kölcsönjátékosa volt.

    Bajnokként érkezik Kecskemétre a Ferencváros, de nem motiválatlanul – mondta lapunknak Botka Endre.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A KTE–FTC MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ