2024.III.17. Ferencváros – Puskás Akadémia: 1-1

HIÁBA A MEZŐNYFÖLÉNY, A VÉGÉN A FERENCVÁROS ÖRÜLT AZ EGYENLÍTÉSNEK A PUSKÁS AKADÉMIA ELLEN

Ebben a bajnokságban harmadszor sem tudta legyőzni a jól védekező felcsútiakat a Ferencváros.
A labdarúgó NB I 25. fordulójában a listavezető Ferencváros az ötödik helyen álló Puskás Akadémiát fogadta, és hiába volt jelentős mezőnyfölényben, nem bírt vele. A gól nélküli első félidő után gyorsan vezetést szerzett a felcsúti csapat, és a zöld-fehérek csak vérrel-verítékkel tudtak egyenlíteni (1–1).

Nyilatkozatok:

Dejan Stankovic: Nagyszerű érzés a tabella élén állni. Tudjuk, ehhez kellett a Paks pontvesztése is, de elsősorban magunknak köszönhetjük, hogy ismét elsők vagyunk. Nem dőlhetünk hátra. A kupában fordulatos, izgalmas meccset játszottunk a Puskás Akadémia ellen. Megterhelőek az ilyen jellegű találkozók, de én ezeket imádom. Ezek mutatják meg igazán, hogy mennyire egységesek vagyunk. Szervezetten és agresszívan futballoznak, a türelem lehet a siker kulcsa.

A mérkőzés:

Ferencváros — Puskás Akadémia: 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, 14:45. 12.107 néző.
Vezette: Bogár Gergő (asszisztensek: Kóbor, Belicza; Videóbíró: Oláh Gábor; VAR asszisztens: Georgiou; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Erdős)

Ferencváros: Dibusz — Botka (Makreckis, 46.), Wingo (Sevikyan, 76.), Cissé, Civic — Maiga, Loncar (Ben Romdhane, 63.) — Zachariassen (Kodro, 46.), Abu Fani, Marquinhos — Varga B.
kispad: Varga Á., Besic, Abena, Pászka, Kehinde, Aaneba, Ramírez
vezetőedző: Dejan Stankovic

Puskás Akadémia: Pécsi — Maceiras, Szolnoki, Golla, Nagy Zs. — Komáromi (Batik, 85.), Stronati, Plsek (Soisalo, 90+4.) — Slagveer (Ormonde-Ottewill, 71.), Colley (Nissila, 85.), Levi (Favorov, 71.)
kispad: Markek, Puljic, Bévárdi, Mondovics, Markgráf, Lehoczki, Pál
vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gól: Marquinhos (77.) illetve Colley (46.)
Sárga lap: Botka (30.), Loncar (45+3.), Varga B. (53.), Abu Fani (78.), Nenad Sakic (90+5.) illetve Colley (28.), Nagy Zs. (45+3.), Maceiras (88.), Ormonde-Ottewill (90+5.)

PIROS-FEHÉR-ZÖLD színű lobogók emelkedtek a magasba. Ahol máskor zöld-fehér zászlók lengenek, ott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére ezúttal tucatnyi magyar lobogó himbálózott a levegőben, majd a hazai tábor rázendített: „Kossuth Lajos azt üzente: elfogyott a regimentje…”

Úgy tűnt, a Fradi kíméletlen csapással szeretné kezdeni a csatát.

A vendégek az első öt percben jóformán ki sem jöttek a saját tizenhatosukról, a Ferencváros beszorította őket, érkeztek a beadások jobbról, balról, ám a felcsútiak átvészelték ezt a kritikus időszakot, és „összerakták” a játékukat. Az első félidőben leginkább Stjepan Loncar tizenhatoson belüli eséseit és az azt követő eseményeket lehetett feljegyezni. Bogár Gábor játékvezető az elsőnél előbb – hosszas huzavona után – érvénytelenítette a saját maga által befújt büntetőt, a másodiknál pedig kisebb csatajelenet alakult ki a tizenhatoson belül, még a mindig nyugodt Kristoffer Zachariassen is kijött a sodrából, ha nem futballmérkőzésen lettünk volna, szinte biztosan elcsattant volna egy-két pofon.

A szünetben Dejan Sztankovics kettőt cserélt, érkezett a pályára Kenan Kodro és Cebrail Makreckis, ám Henry Wingo mozdulatával aligha kalkuláltak a hazaiak. Az amerikai belső védő alaposan elmért egy labdát, jókora lyukat rúgott, a lesben álló Lamin Colley pedig köszönte szépen, és higgadtan a bal alsóba lőtt. A Puskás Akadémia 24 (!) másodperccel a középkezdést követően szerezte meg a vezetést, jókora sokk volt ez a zöld-fehérek számára. Henry Wingo arcát a kezeibe és a fűbe temetve bújt volna el legszívesebben a világ elől, de bajtársiasságból Eldar Civic és Habib Maiga is jelesre vizsgázott, a két légiós vigasztalta a földről feltápászkodó védőt. Nem tudni, mennyit kockáztatott volna a Ferencváros nulla nullás eredménynél, ám így muszáj volt mindent egy lapra feltéve támadnia, és a lehető legtöbb helyzetet, lehetőséget kialakítania a vendégek kapuja előtt. Kenan Kodro közel állt hozzá, hogy a téli átigazolása után megszerezze első ferencvárosi gólját, az előrehúzódó Wingo is kis híján kilőtte a kapu bal oldalát, de ahogy teltek a percek, úgy vált – érthetően – egyre türelmetlenebbé a Fradi.

Ám a nyomásnak csak meg lett az eredménye!

Hornyák Zsolt együttese a 78. percig bírta az ellenállást, a brazil Marquinhos révén egyenlített a Ferencváros, és jellemző volt, hogy a hazaiak a labdát a hálóból kikapva siettek a középkezdéshez, hogy minél több idő legyen a győzelmet érő találatot is bevinni. De hátul Dibusz Dénes elképesztő reflexeire is szükség volt a döntetlen megőrzéséhez, a kapusnak észnél kellett lennie a gólvonalon, a találkozó pedig kifejezetten ellenséges hangulattal zárult, a vendégek gólszerzője, Colley lecserélését követően feleslegesen cukkolta a hazai ultrákat, nem volt meglepő, hogy némi sört is kapott a nyakába…

A Fradi nem tudta kihasználni a legfőbb üldöző Paks szombati diósgyőri 2–1-es vereségét, a mumusnak számító Puskás Akadémia alaposan kibabrált vele, és immár sorozatban negyedik, egymás elleni bajnokijukon nem szenvedett vereséget. 1–1

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Puskás Akadémia tréneréről, Hornyák Zsolttól a Nemzeti Sport azt kérdezte: annak tudható-e be a pontszerzésük, hogy alaposan megkeverte a lapokat a kezdőcsapatban?

„A kezdőhöz kényszer miatt is hozzá kellett nyúlnom, de jól dolgozott mindenki a héten, megérdemelték a lehetőséget. A csapatmunkát emelném ki, nagyot küzdöttek a fiúk, jó meccset láttunk magyar szinten. Közel voltunk a győzelemhez, de a hazaiak is, nekik is voltak hozzá helyzeteik, nekünk is. Nem sikerült nyernünk, de itt nem sok csapatnak szokott sikerülni, úgyhogy nagyra értékelem a döntetlent. Újpesten nem éreztem azt a csapatmunkát, amit most igen. Egyetlen nevet szeretnék kiemelni: Pécsi Árminét, aki dicséretet érdemel, mert tizenkilenc évesen hatalmas munkát végzett a kapuban.”

A Ferencváros vezetőedzőjétől, Dejan Sztankovicstól azt kérdeztük, hogy meg lehetett-e volna nyerni az első öt percben a meccset.

„Nagyon jól kezdtünk, felkészültünk az ellenfélre, már az első másodperctől azt láttam, hozzák a fiúk, amire felkészültünk. Az a lehetséges tizenegyes kicsit megtörte a ritmust. Sok párharc és lecsorgó labda volt a pályán, aztán kicsit alábbhagyott a kontroll, de a második félidőben nagyon sok lehetőséget kialakítottunk. A Puskás Akadémia játékában semmi meglepő sem volt, de csalódott sem lehetek, mert ha így játszunk a folytatásban, ahogy ma, akkor semmi félnivalónk sincsen. Sok csapat jön úgy ide, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekezésre, a kontrákra és a pontrúgásokra alapoznak. Az a szellemiség, amit ma mutattunk, semmi kivetnivalót sem hagy maga után. Ha bárki hibázik a pályán, ott vannak a többiek, akik segítenek javítani, úgyhogy nem lehetek csalódott.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Puskás Akadémia hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2024.III.17. Ferencváros – Puskás Akadémia: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5
    VÉGE
    Vége a mérkőzésnek, döntetlennel zárult a találkozó. 1–1

    90+5′
    Sárga lap
    Brandon ugrott rá a meginduló Makreckis hátára. Sárga lap.

    90+3′
    CSERE
    Plsek helyett Soisalo. Volt még egy cseréje a PAFC-nak.

    90+2′
    Marquinhos jó passzára indult meg Kodro, rá is pöccentette, a kimozduló Pécsi mentett.

    89′
    5 perc a hosszabbítás.

    88′
    Sárga lap
    Maceiras kapott sárga lapot, mert feltartotta Marquinhost.

    88′
    Varga csúsztatott, de ma egyelőre nem az igazi az irányzéka, ez a labda is mellészállt.

    86′
    CSERE
    Újabb két vendégcsere, Batik jött Komáromi helyére.

    86′
    CSERE
    Colley is befejezte mára, Nissilä jött a helyére.

    84′
    Colley esett el a ferencvárosi tizenhatoson belül, bár nem bántották. Dibusz segített a vendégek csatárának rendbe jönni.

    81′
    Hűha, kapufa… Szöglettel jöhetett a PAFC a bal oldalról, Varga Barnabás elesett a tizenhatoson belül, fogta a fejét, de ez nem érdekelte a vendégeket, Nagy Zsolt lőtte rá 9 méterről, és egy védőről a bal kapufára pattant a labda, majd a védelem takarított…

    79′
    Komáromi távoli, lapos lövése kijött Dibuszról, de a védője kisegítette a kapust.

    78′
    Sárga lap
    Abu Fani a középkezdés után letarolta Favorovot, ezért kapott sárgát.

    77′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A FERENCVÁROS! A tizenhatos jobb oldalán Abu Fani adott jó passzt Ben Romdannak, aki megindult az alapvonal felé, középre gurított, Varga még lemaradt róla, de a másik oldalon érkezett Marquinhos, és becsúszva, 5 méterről a kapuba lőtt. 1–1

    76′
    CSERE
    Wingo mára befejezte, Szevikjan lett a cseréje.

    75′
    Próbálkozik a Ferencváros, de kevés a lehetősége.

    74′
    Brandon reklamált kezezést, de nem volt az.

    71′
    CSERE
    Kettőt cserélt a PAFC, előbb Slagveer helyett Brandon…

    71′
    CSERE
    Levi helyett pedig Favorov érkezett.

    69′
    Nagy helyzet! Civic elé perdült a labda egy jobb oldali beadás után, 7 méterről rálőtte, Pécsi azonban megfogta a megpattanó labdát.

    67′
    Stronati szabadított fel röviden egy szöglet után, majd Wingo estében, 16 méterről rálőtte, szinte súrolta a labda a kapufát, úgy ment mellé.

    63′
    CSERE
    Loncar helyett Ben Romdan folytatja a Fradiban.

    62′
    Civic bal oldali szögletét Kodro fejelhette kapura 5 méterről, de gyenge volt, Pécsi könnyen fogta a labdát.

    59′
    A Ferencváros hazai mutatója 7–2–2, a legkevesebb gólt kapta, 7-et – igaz, a DVTK elleni találkozóját áprilisra halasztották. Az előző 3 otthoni bajnokiján nem vesztett pontot és egyedül az MTK-s Bognár István talált be a hálójába.

    57′
    Komáromi lőtte el nagy erővel 19 méterről, a labda elzúgott a léc felett.

    56′
    Támad a Ferencváros, de nehezen találja a rést a vendégek védőfalán. Marquinhos próbálkozott egy lapos középre gurítással, Pécsi rávetődött a labdára.

    54′
    Slagveer, majd Komáromi is gólt rúghatott volna két kapitális védelmi hiba miatt, de aztán megúszta a Ferencváros.

    53′
    Sárga lap
    Varga sérelmezte, hogy Loncart felrúgták 17 méterre a vendégek kapujától, sárgát kapott érte.

    46′
    Második félidő
    Elkezdődött a második félidő.

    46′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! VEZET A PUSKÁS AKADÉMIA! Wingo rúghatott volna el egy könnyű labdát, de lyukat rúgott, Colley lecsapott rá, és 15 méterről a bal alsóba tekert. 0–1

    46′
    CSERE
    Botka helyére Makreckis jött a szünetben.

    46′
    CSERE
    Zachariassen sem jött ki a második félidőre, Kodro állt be a helyére.

    45+3′
    Szünet
    Nem volt tizenegyes természetesen, és vége is az első félidőnek, gól nincs. 0–0

    45+3′
    Sárga lap
    És Nagy Zsolt is túl harsány volt.

    45+3′
    Varga óriási labdát adott a tizenhatoson belül feltűnő Loncarnak, aki egyszer csak összeesett Slagveer belépője után.

    45+3′
    Az eset után összeszólalkoztak a játékosok.

    45+3′
    Sárga lap
    Loncar kapott a hepciáskodásért sárgát.

    45′
    Nagy Zsolt csapott le egy kósza labdára, egészen 15 méterig jutott az FTC kapujától, ahonnan a bal alsó mellé lőtt.

    42′
    Maiga indította Zachariassent, aki a tizenhatoson belül visszafejelt Vargának, aki 13 méterről lőtt, de csúnyán fölé.

    40′
    A Puskás Akadémia 3 forduló óta képtelen győzni a bajnokságban és ezalatt mindössze 1 pontot szerzett, Diósgyőrben (1–1). A 17–19. forduló óta a második alkalom ebben a kiírásban, hogy ilyen halvány hármas sorozatot produkált a magyar élvonalban.

    39′
    Levi húzott a kapu felé, nem tudták ketten sem megállítani, hiába húzták-vonták, majd 15 méterről, estében ellőtte, be is ment volna a labda, ha Dibusz nem tolja ki a labdát a léc alól.

    36′
    12 107 néző figyeli a helyszínen az eseményeket.

    32′
    Civic remek beadását két ember között tudta futtában elfejelni Varga, és csak arasznyival ment el a labda a bal alsó mellett.

    30′
    Sárga lap
    Botka is kapott egy sárgát, mert jól felrúgta Colley-t.

    28′
    Sárga lap
    Colley kapott sárgát rúgásért.

    26′
    Jobb oldali FTC-szöglet után Varga tudott fejelni, de egy védőről lepattant a labda. Lehet, hogy a kezéről? Nem, a combjáról.

    23′
    Szabadrúgást kapott a Ferencváros a bal oldalon, 17 méterre az alavponaltól, Abu Fani beadása után Loncar próbálkozott ollózni – sikertelenül.

    21′
    A ferencvárosi tábor a nemzeti ünnep miatt ezúttal magyar zászlókkal is buzdít.

    (Fotó: Nagy-Pál Tamás)

    20′
    Az FTC a legutóbbi 7 bajnoki meccsét megnyerte, az előző hármat ráadásul úgy, hogy közben még gólt sem kapott és parádés, 22–3-as gólkülönbséget hozott össze. Ehhez hasonló hetes győzelmi sorozata legutóbb 2022 nyarán, Sztanyiszlav Csercseszovval volt, amikor a tavaszi szezont egy gyirmóti győzelemmel fejezte be, majd a következőt zsinórban 6 diadallal indította. Egy bajnokságon belül pedig 2020 november-decemberében, Szerhij Rebrovval nyert egymás után 7 NB I-es találkozót.

    19′
    Gyors kontrára indult a PAFC, Komáromi kapott majdnem jó labdát, a távolról becsúszó Civic azonban még elérte, és így lett Dibuszé.

    17′
    Nagy Zsolt lőtt egy sistergőset, a kellemetlen, lapos lövést így is kifogta Dibusz.

    17′
    Amikor a Fradi volt a pályaválasztó, 8-szor született hazai siker, és 4 döntetlen mellett mindössze 2-szer győztek a felcsútiak, mindkétszer 2–1-re: először tavaly márciusban, az FTC két Leverkusen elleni két Európa-liga-meccse között, majd augusztusban, amikor még Máté Csaba volt a vezetőedző. Ha most is a Puskás Akadémia kerekedik felül, akkor az első csapat lesz az NB I-ben, amely vendégként sorozatban három bajnokit tud nyerni a Groupama Arénában.

    16′
    Labdát vesztett a Ferencváros a saját térfelén, jött is a beadás jobbról, Slagveer azonban a tizenhatoson belül lyukat rúgott, így a helyzet füstbe ment.

    14′
    A bíró megnézte a pálya szélén, és a videóján úgy tűnt Golla nem érte el Loncar lábát. Nincs tizenegyes.

    12′
    TIZENEGYES A FRADINAK?

    12′
    Loncar mozdult a tizenhatoson belül egy bal oldali beadásra, amikor mintha belerúgtak volna a lábába.

    10′
    Egy távoli Levi-szabadrúgást Szolnoki fejelt középre, ahol Golla ollózva próbált gólt szerezni, csakhogy a kaput nem találta el.

    9′
    Eddig 27-szer csaptak össze az élvonalban, az örökmérleg 10 ferencvárosi siker, 11 döntetlen, 6 felcsúti diadal. A bajnokikat tekintve az FTC 3-as nyeretlenségi szériában van a felcsútiakkal szemben (1 iksz, 2 vereség), a Magyar Kupában viszont tavaly novemberben emlékezetes nagy csatában, hosszabbítás után 4–3-ra a zöld-fehér gárda győzött.

    8′
    Civic szabálytalankodott egymás után kétszer, előbb Szolnokinak, aztán Komárominak fájt nagyon. Utolsó figyelmeztetést kapott.

    6′
    Március 15. alkalmából a ferencvárosi futballisták melegítőjén kokárda díszelgett.

    (Fotó: Nagy-Pál Tamás)

    5′
    A szöglet után jött egy újabb szöglet, de nem szabadult fel a hazai kapu, Abu Fani éles szögből próbálkozott, Pécsi lábbal védett.

    3′
    Marquinhos jó passzával Varga fordult rá a kapura, ballal jól is lőtt, de egy védő lába közbenyúlt, szöglet.

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat!

    Meccs indítása
    Elkezdődött a találkozó, a Ferencváros zöld-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban, a PAFC tiszta feketében játszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.06.18:00 M4 Sport
OLDALAK
10.20.17::45 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ