Az otthon zöld füvén XXI.

Cí­mlap

Rába-parti

Az emlékek néha önmaguktól is képesek megszépülni. Manapság, amikor tényleg konganak a stadionok az ürességtől (kivéve egy-két Fradi mérkőzést), amikor a szurkolók inkább más szórakozást választanak a foci helyett, sokszor szoktuk felemlegetni a múltat, a telt házas mérkőzéseket, a kettős rangadók tömegiszonyát. Pedig azért régen sem volt minden fenékig tejföl, játszottunk mi  is félházak előtt, de egy-egy kedves emlék annyira belénk tud ivódni, hogy azokból pillanat alatt képesek vagyunk megszépí­teni a múltat. Sokunk számára az egyik ilyen emlék az 1982. április 28-i, Rába ETO elleni mérkőzés, mely a bajnoki cí­mről volt hivatott dönteni. Két pont volt csupán a győriek előnye, amit egy győzelemmel lehetett volna egalizálni. Meg is éreztük a “vér szagát”, ráadásul remek előjelekkel vártuk a Rába EDE-t (a Rába gyár tejhatalmú igazgatójáról – Horváth Ede – hí­vtuk őket í­gy). Április közepén a Vasast vertük 4:2-ra, utána a Dózsát küldtük haza egy ötössel (érdekes, hogy ez az 5:0 nem vésődött be úgy az emlékekbe, mint az 1990-s), majd Pogány emlékezetes fejesgóljával Székesfehérvárról is elhoztuk a két pontot.

Persze a Győr sem hibázott, í­gy a 28. fordulótól kezdve két pontos volt a különbség. Ennek kellett volna “eltűnnie” 1982. április 25-én. Emiatt telt meg úgy az Üllői úti stadion, hogy még a lépcsőkön is ültek és a másnapi újságokban csak azért í­rtak 30 ezret, mert többen “hivatalosan” nem lehettünk. Pedig ha jól emlékszem még az eső is esett, de vajon egy bajnoki döntőn kit érdekel az eső? Mi voltunk a cí­mvédők, Novák Dezső Ferencvárosi edzői korszaka bajnoki cí­mmel indult, í­gy joggal reménykedtünk az újabb bajnoki aranyban.

A Rába-parti végeredményt mindenki tudja, í­gy annak “tolmácsolását” inkább az “Otthon zöld füvén” következő fejezetére bí­zom, hiszen egy vereséget, mely ráadásul még a bajnoki cí­mről is döntött, nem szí­vesen idézek fel. Ettől még az emlék megmarad örökre, de nem Rab Tibi kihagyott büntetője és Burcsa bombagólja, hanem “még a csillárokon is lógnak” teltház az Üllői úti stadionban.

Egy fájó vereség is beletartozik labdarúgásunk történelmébe, ezért is ajánlom mindenki figyelmébe a “Rába-partit”, melyet az Üllői út 129. szám alatt rendeztek Verebes József taní­tványai.

 

OZF_210_19820428_268271_FTC-Győr

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ