Feljegyzések a fotelból – “Best of” vagy helyettesí­tés?

fotelszurkolo-29-296x300_vöröskeresztA legjobb műsorszámokból, beszélgetésekből összeválogatott ismétléseket előszeretettel használják a reggeli rádiós műsorok, ha a műsorvezetők szabadságon vannak, vagy más irányú elfoglaltságaik miatt nem tudják hétköznap vezetni az adást. A mi esetünkben ennek az alkalmazása több sebből is vérezne, lévén még is csak egy Fradi-meccs, ami ugye ünnepnap. Ráadásul az eredmény ismerete nélkül kellene legalább két (három) féle hangulatú jegyzet-részlet összeállí­tás, ami nem is okozhatna nagy gondot, hisz az elmúlt évek hullámvasútján ülve nincs az az eredmény, amire nem találnánk már az előző “Feljegyzésekben” korholó, dicsérő, stb. gondolatokat.

A helyettesí­tés, jelen esetben pedig a sorozat öngyilkossága lenne, legalább is a szerkesztőségünk hadra fogható személyeinek kvalitása miatt. Hiszen egy klasszikus átirat szerint szerkesztőségünk csapatából az egyik í­rni, a másik számolni tud, nem is akármilyen szinten és én vagyok a harmadik, a hadra fogható!

Természetesen van véleményem a ma látottakról, ritkán hangot is szoktam adni ennek, de ez az én értékrendemben csak is a hsz-ek között fordulhat elő.

Egy dolog viszont mindig is érdekelt a hsz-ek olvasása közben:

Lalolib megint jól összefoglalta. (Pisti)

Minden elismerésem Lalolibé, aki a látott hatalmas nullát képes volt higgadtan körülí­rni!!! (Csupor István)

Én csak gratulálni tudok. Nem a csapatnak, hanem Lalolibnek. Fantasztikusan összefoglalta a nagy semmit. (Pisti)

Úgy vártam ennek az évnek utolsó fotelszurkoló rovatát, mint a csodát (Pipu)

Mi lenne, ha egyszer megfordí­tanánk:

Sajnos majdnem mindenki elmondta előttem az érzéseimet. (Csávojszky Vince)

Aludva (?) kettőt a történtekre, azt hiszem, az előttem szólók mindent elmondtak. (Lacimadár)

Mondjátok el Ti az OLVASÓINK, Ti a SZURKOLÓK, hogy mit láttatok ma!

Legyetek ma Ti a FOTELSZURKOLÓK!

17 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – “Best of” vagy helyettesí­tés? bejegyzéshez

  • Kedves Lalolib! Először is jobbulást. A meccset én sem láttam, mert külföldön voltam. Ahogyan a Budafok ellenit sem. Az eredmény tudatában valamint amit í­rtak róla csak annyit, hogy belőlem most pozitivizmus árad. Ha szarul játszva is és szerencsésen is, de győztünk. Minden nagy csapatnak van gyenge napja amikor semmi sem jön be, de legalább győz. Ez az ami hiányzott eddig. Valamint az, hogy ha tudunk rúgni 8 gólt, miért elégszünk meg 1-gyel vagy kettővel? Legalább most úgy alakult, ahogy szeretnénk. Csak lássuk a folytatást is! Valamint szeretném látni Dolltól, hogy egy NB3-as csapata ellen a 8-0-s első meccs utáni visszavágón ki mer próbálni 3-4-5 fiatalt is akár, és nem a nyugdí­jas brigádot játszatja.

  • Véletlen vagy nem, hogy a bécsi Rapidosok is hasonlò problémí kkal küzdenek jelenleg ?

    Majdnem ugyan azt a labdabìrtoklí sra irí nyulò jí tékot lí tok ní luk is, és az ellenfelek meg az egyszerû, kontrí kra épülô és a 10 emberel valò védelmet mûvelik, mint a Gyirmòt is megpròbí lta a meccsen.

    Kellô taktikai felkészülésel egy gyengébb csapat is ki tudja venni a szelet egy olyan csapat vitorlí ibòl, mint épp a Fradi is, akinek jelenleg a gépezetében több kavics és elég homok van, ùgy hogy sùrolòdik.

    Ezt a sùrlolòdí st hallom de lí tom is.

    Lassan Doll mesterrôl is azt lehetne mondani, hogy ô mint a csapat “ennyit tud, többet nem” ?

    Arrogí ns lenne tôlem, ha ezt el akarní m itélni.

    Azonban mí r csòví ltuk a fejünket mí r a mùlt években is, és a taktikí ja késôbb mégis beví lt.

    Benyomí som, hogy Doll nem tudja elfogadni a Magyar labdarùgí s adottsí gait.

    Azt az épületet (csapatot), amelyet ô épìteni akar, azt ô nem egyforma magassí gù kövekbôl épìteni akarja, hanem magassabb kövek mellett kisebb köveket rak és a szintkülönbséget meg doldozza, foltozza.

    A kiegyensùlyozottsí g helyett a védelem botladozik, a középpí lya tùl nehéz és Gera-val és Hajnal-al toronymagas fölényben egy tùl tapasztalattalan csatí rsor mellett.

    Mi történik ? A középpí lyí t í tjí tssza az ellenfél és ott ahol az ellenfélt ví rtí k ott nem, hanem mí sütt marsìroz be.

    Zavar, hogy nem tekinti a Magyar jí tékosokat és tehetségeket egyenrangùaknak a Légiòsokkal.

    Ez Hüsing esetében meg mí r több mint kérdôjelezendô.

    Ha Doll toví bbra is “ìgy” épìti a hí zat, akkor az nem sokí ra be fog dôlni, mert a tartò falak le fognak szakadozni.

    De lehet, hogy egészen mí sképp fog történni és Doll maga elkedvtelenìti sají t magí t.

    “Ezekkel a Magyarokkal nem lehet semmit kezdeni”.

    Lehet, csak komolyan kell venni az utí npòtlí st is.

  • Végre meg tudtam nézni az ismétlést. Nem is játszottak olyan rosszul, bár ennél sokkal jobban is tudnak. Valahol megcsuklott az önbizalmuk. Viszont Holczer megtalálta a régi “11-es ölő” önmagát.
    A hazaiak mindkét gólja mázlista, a szél is segí­tette. Ilyen ritkán esik meg. Az elsőnél az ellenszél lenyomta, a másodiknál a hátszél megtoldotta a sebességét.

  • Nagyon köszönöm az aggódást, ha az orvosok is úgy gondolják, akkor holnap már otthon lehetek. Nem akartam “rátelepedni” a Gyirmót-i kalandra, de a Fradi család újfent bizonyí­totta az összetartásuk erejét. Mindörökké Ferencváros!

  • A meccset az interneten végigszenvedtem. A szél mindkét csapatnak egyformán fújt, arra nem lehet hivatkozni. Nekünk már a kölyökben taní­tották, hogy erős szélben laposan kell játszani… A csapatot a 38 éves Gera Zoli mentette meg az újabb kudarctól. Volt olyan játékosunk, aki az egész meccsen még ezer métert sem futott (nem akarom bántani, ezért nem nevezem meg). Az összeállí­tást és a cseréket megint nem értettem. Valószí­nűleg nem értek a focihoz, csak a szám jár. Ezen a meccsen kitűnően érvényesülhetett volna Bognár, nyugodtan be lehetett volna állí­tani egy-két fiatalt (Csonka, Csernik, Kundrák…). Mikor bizonyí­tsanak, ha nem a tök utolsó ellen? Hatalmas mázlink volt, hogy végül nem hagytunk pontokat Gyirmóton. Ennyit tudunk jelenleg, sajnos. Minőségi probléma van, nem csak a játékosok szintjén. Mindezek ellenére, Hajrá Fradi! A Budafokot talán elegendő különbséggel legyőzzük a hazai pályán.

  • A meccsről egyelőre nem tudok érdemben í­rni. Ugyanis a „sztrí­m” jóvoltából mindössze az első gólunk ismétlését láttam, és a tizenegyesünket hallottam élőben. A többi néma csend és sötétség. Inkább a jelenlegi megoldásról í­rok.
    Megértve, hogy Lalolibnak ezúttal nem volt módja frissen megí­rni az esedékes folytatást, akkor is nagyon rossz ötletnek tartom. . Ezt a Fotelszurkoló lejáratásának érzem. Éppen az hiányzik belőle, ami a sorozatot az átlag fölé emeli: Laci szenvedélyességében is visszafogott értékelése, egyéni humora, irodalmi és történelmi műveltsége. Inkább marad volna el, és olvashattuk volna napokkal később.

    • Kedves Imre bátyám! Nem akartuk nagy dobra verni, de a választ í­rva egy mobilról a kórházi ágyon pihengetek, remélem már csak néhány napig, í­gy a meccset sem láttam. Én kértem meg szerkesztőtársamat, hogy í­rjon néhány mondatot fotelszurkoló helyett, ha már az a nyavalyáival van elfoglalva, azért, hogy a vélemények a “szokott” helyre kerüljenek. Hidd el, mikor reggel megnéztem és elolvastam, fél gyógyulást jelentett a számomra.

  • A meccs előtt már í­rtam az előbbi fotelszurkoló rovatban ,hogy majd most a Gyirmót biztosan felzárkózik…Majdnem bejött.Mint ahogyan már csak kí­nomban mosolyogtam,amikor bele-bele pillantottam,az “állásba” és láttam,hogy 1:0 ,de 2:3 után átfutottam a cikket, megnéztem,hogy kik játszottak.
    Doll teljesen szétesett,de tudja,hogy mindent lehet neki,akkor meg miért ne barmolja szét a sz…r gárdát is.Néztem a kispadot,miért nem Radó ,Bognár,Botka Csernik és 1-2 fiatal játszik a dilettáns Dilaver,Hüsing ,Sternberg Drujicin helyett.Még jó ,hogy Nalepa eltiltott volt.
    Ezek a barmok mind az Ő szerzeményei.
    Óriási mázlink volt,de nem ér semmit…
    Pénzkidobás 3 edzőt,tolmácsot meg ennyi ingyenélőt futtatni.Ha már nem lesz nb 3-as gárda,zavarják el ezeket a mocskokat és jöjjön helyette a komplett második vonal.Keller-Lipcsei-Szűcs Misi vezérletével.
    Persze számomra ,mint gondolom sokak egyetértenének vele, Drága Simi lenne az egyik legmarkánsabb edző,de Ő sajnos már 15 éve ,hogy az égi Fradiban játszik. 2002.04.23.

  • Amit ma láttunk, az semmi egyéb nem volt, mint Gera Zoli egyik utolsó klasszis estéje, ahol felvállalva a vezér szerepet, eldöntött egy “kiesési rangadót”. Nem véletlenül í­rom ezt, mert az a “futball”, amit az idei Fradi elővezet, szinte egyetlen csapat ellen sem elég, még ebben a borzalmasan alacsony szí­nvonalú ligában sem. Taktika semmi, Varga Roli gyorsaságára és beadásaira épí­tettünk ezúttal, Moutari és Kleini össze-vissza rohangálva futottak ámokot, középpályás védekezésünk semmi, a második félidőben a széleket sem sikerült zárni, minden hazai akcióból veszélyes beadások érkeztek, Hüsing és Sternberg totális tévedés, hibázásban versenyeztek leginkább…Szóval..Annyi történt, hogy a Gyirmót rosszul rúgott büntetője révén eszkábáltunk össze 3 pontot. Kí­nlódva. Hajtottunk, de -Gerzson kivételével- nem fociztunk. Önbizalmunk semmi, taktikánk nincs és ütőképes csapatunk sem. Jövőre épí­thetjük fel az új Fradit, ha sikerül

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ