Feljegyzések a fotelból – Nem léptünk egyről a kettőre

fotelszurkolo_newNem is tudom hogyan kezdjem. Ha megpróbálok előhozakodni a múlttal, akkor túl sok jót nem í­gérhetek, hiszen a Kaposváron az eddig 11 mérkőzésből csupán egyet nyertünk meg. 1977-ben, mely számomra egy különleges és örökké bennem élő emlékkel párosul. Bár magát a győzelmet nem láttam, de egy osztálykiránduláson éppen a Fradi buszával “futottunk” össze és bár Zoli barátommal mindent megtettünk a személyes találkozás érdekében, de egy marcona legény megakadályozott benne, í­gy csak integethettünk Ebedlinek és Nyilasinak, de azokat a pillanatokat még sem felejtem. Ezen kí­vül más örömtelit nem is találhatunk a kaposvári vendégségben, í­gy a múltat most sutba is dobom. Sajna a jelenünk sem örömteli, az elmúlt három hét eseményeivel sem példálózhatók. Két bajnoki vereség és egy csúnya zakó a ligakupában. Adams tragédiáját már nem is emlí­tem, hiszen még véletlenül sem akarom azzal takargatni a nem várt vereségeket. Erre jött egy Moniz nyilatkozat, ahol a mester is kifejtette, hogy nem elégedett a játékkal és amit eddig nem nagyon tett meg, névvel is illette azokat, akiktől többet vár. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szí­vességet, hogy pontokat hullajtva “akaratlanul” is az élmezőnyben tartanak minket, nem a legjobb előjelekkel készülhetünk a Kaposvár elleni bajnokira.

Múlt és jelen most együtt jár, de ettől függetlenül a Kaposvár utolsó a bajnokságban, egy győzelem, 26 kapott góllal párosul. Ha ezt nézzük, akkor teljesen fölösleges a múltat emlegetni, vagy a jelen gondjaiba kapaszkodni. Nincs mentség, nincs feloldozás, egyetlen mérhető és elfogadható eredmény a győzelem. Mindegy hogyan, mindegy milyen lelki állapotban és formában van a csapat, a bajnokság tök utolsó helyezettjének otthonában győzni kell. Ezen még az sem változtat, hogy az eltiltások és a sérülések miatt egy olyan csapattal kezdtünk, mely a kényszer mellett, a meglepetés erejével hatott. Jenner, Besic, Mateos, Gerson, és Adams nélkül felállni nem hatott a bizakodás erejével és arra sem gondolt szerintem senki, hogy a bajnokság 11. fordulójában elő fog fordulni, hogy a nyári igazolások közül senki nem fog kezdőként a pályára lépni a Kaposvár ellen (Buzsáky később jött).

A kötelező győzelem helyett egy olyan gyötrelmes 90 percet produkált a csapat, melyre már nem könnyű magyarázatot találni. Valójában az utolsó néhány perc volt az amikor azt hihettük, hogy esetleg nyerhetünk. Ez meg mindent elmond, ezt nem kell tovább ragozni. A 70. perc környékén már hátat is fordí­tottam a meccsnek és elkezdtem í­rni a jegyzetemet. Beletörődtem az újabb vereségbe. Úgy voltam vele, ha addig nem tudunk egyetlen épkézláb támadást vezetni, akkor a további szenvedésre már nem nagyon vagyok kí­váncsi. Ez a tudat ráadásul még le is taglózott, hiszen ilyenre mostanság nem volt példa. Böde Dani gólja adott egy kis reményt, hogy talán megnyerjük a meccset. A végén voltak is lehetőségeink, de most a szerencse is elpártolt tőlünk. Az is igaz, hogy nem kaptunk meg egy büntetőt (Busai mezráncigálása), de vajon ha nyerünk, akkor elmondhattuk volna, hogy elkezdtünk kimászni a gödörből? Egy győzelem persze egyből más megvilágí­tásba helyezte volna a helyzetünket, de a gondok attól még nem oldódtak volna meg.

Jó lenne tudni a valódi okokat, mert azt nehéz elfogadni, hogy a csapat egy sajnálatos tragédia után több héttel sem tud visszatalálni arra az útra, mely nyolc forduló után egyértelmű bajnokesélyesként lett elkönyvelve. Ráadásul már Moniz mester is megnevezett más okokat is, melyben számtalan igazság is fellelhető, de egy kérdés mégis csak kikí­vánkozik belőlem: vajon miért esett vissza Jenner, Józsi, Gyömbér, Somália és Böde Dani? És vajon a nyári “sztárigazolások” miért nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket?

Valami nagyon elveszett, valamit nagyon elszúrtunk az elmúlt három hét során. Vagy talán a gondjaink egészen a nyári átigazolási szezonig vezethetőek vissza?

A választ nem tudom, csak azt, hogy nagyon szeretném a széttört álmainkat újra megtalálni. És nem lennék évtizedek óta Fradista, ha nem hinnék abban, hogy nincs még minden elveszve. Bajnoki cí­mről már nem álmodhatunk, de arról még nem tettem le, hogy idővel mégis csak lesz egy szerethető csapatunk.

Egyszerűen muszáj, mert minden gondunk és bajunk ellenére, mégis csak mi vagyunk a Ferencváros.

11 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Nem léptünk egyről a kettőre bejegyzéshez

  • Sziasztok!
    Majd’ mindent elmondtatok már előttem, de azt azért még nem, hogy akár Moniz ellen “játszottak”, akár ennyit tudnak, ez egy amatőr szí­ntársulat! Ezt az egészségügyi sétának is satnya bakiparádét látva az élettől és a Fraditól is elment a kedvem… Ezek a teljesí­tmények 114 éves történelmünk szégyenlapjaira tartoznak! Azt pedig továbbra sem bí­rom felfogni, hogy Moniz gyakorlatilag több, mint egy éve keresi majd’ mindenkinek a posztját és továbbra sem találja. EZ egy edző? Hol itt a taktika? Mit gyakorolnak? Hogy létezik, hogy Jenner, Holman és Buzsáky elfelejtenek futni és passzolni, hogy a védelem minden meccsen a hollandiai VB selejtezőre (Devecseri, Guzmics) emlékeztet, hogy Jova az X-edik potyája után is töretlen bizalmat élvez..stb. Miért????
    IGENIS, MI vagyunk a Ferencváros és NINCS JOGUK ezeknek a fickóknak elvenni az örömünket és az önbecsülésünket!!! KIKNEK épül a STADION? Hát NEM CSAK nekik! Egy Simon Tibi már nagyon hiányzik onnan! Istenkém, de megtépné ezeket a balerinákat!!!!

  • Hát, én is szomorú vagyok… Valami nem stimmel… és ahogy az előttem szólókat olvasom, egyikünknek sincs fogalma arról, hogy mi? Több, mint 20 éve nem volt ilyen anyagi háttér, nyugodt munka, a Mester azt vesz meg, akire rámutat, jó edző, magyar viszonylatban jó játékosok és valahogy mégsem klappol… Bödét hetek óta teljesen kiveszik a játékból és nem tudunk váltani…ahogy Kurucz megsérült, Levi is elvesztette a már megtalált fonalat… Ha valakiről kiderül, hogy az edző ellen játszik, azonnal ki kell rúgni! Ilyen nincs! Képzeljétek el azt a céget, ahol direkt selejtet termelek, mert utálom a művezetőt vagy a mérnököt!??? És ezt majd a Suzuki, az Audi, a Mercedes, az Electrolux stb. stb. tudomásul veszi és könyörög a dolgozónak, hogy azért dolgozzon tovább… Vicc…
    A Mesternek valamit nagyon ki kellene találni… volt rá két hét szünet… Mezőkövesdet AGYON KELL VERNI! 1.) Mi a francnak oda egy (újabb párt) csapat? -- Tiszta 50-es évek: Komló, Dorog, Sztálinváros… 2.) Vissza kell szerezni a hitünket! 3.) Legalább 5-tel legyen már jobb egy Ferencváros egy Mezőkövesdnél! 4.) Erőt kell demonstrálni Borsodban! Diósgyőr! Sivic-tyel nagyon jók!!!
    HAJRÁ FRADI, HAJRÁ FRADI, HAJRÁ FRADI!!! Még a temetésemen is ez fog szólni! De jó lenne addig valami eredményt még látni!

  • Ottennel mi lehet? a vidi bakija óta még a keretben sincs. Most Kaposvár ellen jó jött volna a védelemben szerintem. Lehetőséget kellene adni neki, tud ő focizni.

  • Sajnos a nyári igazolásaink nem jöttek be…egyik sem. Mindegy honnan és milyen ajánlólevéllel érkeztek. Innentől meg a dobogó is távolinak tűnik. Ráadásul még Kurucz is kidőlt, í­gy az egyre bizonytalanabb Jovát sem lehet váltani.

  • Le vagyok hangolva megint…..!

    Ismét úgy “megyek neki” a következő hétnek,hogy nincs kedvem felkelni.Persze a gyereket oviba kell vinnem,meg még élvezem a szabadságot bár a Diósgyőr elleni meccset már én is a légiósként tekintem meg!Ha lesz talán kedvem!!!!
    Mert ez a produkció egyenlő a 0-val.Az Újpest elleni meccs óta képtelenek vagyunk játszani támadó szellemben.És ha végignézem a lejátszott meccseket, a Pápa elleni játék kivételével mázlink is volt sokszor,hogy a győztesen hagytuk el a pályát.
    Ahogy már mondtam-most már a Kaposvárt is ide veszem-a legutóbbi 3 meccset félgőzzel is kb. 10 rúgott góllal kellett volna lehozni,ehelyett 9-ből egy pont.
    Ja igen egy bajnokesélyes csapatra gondolok,de mi nem vagyunk azok sajnos.
    Mert kérdem én, ha 3 meghatározó játékos kidől eltiltás vagy sérülés miatt,simán pótolni kellene őket.
    De itt erről szó sincs max. 3-4 Fradi szintű focista van a jelenlegi keretben, többi hát látjuk milyenek!!!
    Igen lehet bizakodni,mert nincs más,de ezzel a játékkal rendre csak elszomorí­tanak minket.

    Kí­váncsi lennék,mikor áll ki Orosz vagy Kubatov,hogy bizonyos játékosokkal fel kell bontani a szerződést.Én kapásból 4 nevet tudnék mondani.De nem teszik,mert sem a kispadról sem a “tarcsiból” nem tudnak “felküldeni”senkit.

    Hol vannak azok a szép idők……!

    Azért Hajrá Fradi!!!

  • Erősebb a menedzsment PR tevékenysége, mint a csapat játékereje.
    Eddig azt hittem, hogy ez csak a nemzetközi porondon kell.

  • Nem lehet mindig nyerni,foleg idegenben.Az a lenyeg,hogy maradt a csapat a 4 helyen.Sajnos nem lattam a merkozest,ezert nincs erkolcsi jogom kritizalni,ha lattam volna akkor is probalnek mentseget talalni a szamukra.viszont,ha a rossz teljesitmeny allandosul,ami alatt azt ertem,hogy nem torodom nem erdekel felfogasban jatszanak es ezt latni lehet,akkor nincs tovabb fradi a szamomra.Egyszer mar tortent ilyen az eletemben.

  • Nekem kezd egyértelműnek tűnni, hogy hetek óta Moniz ellen játszanak a játékosaink. Csak tudnám, hogy miért? Vajon mit csinálhatott Moniz amiért a csapat ellene fordult(mert azt nem mondhatják, hogy rossz edző), és még azt is vállalva, hogy a bajnoki cí­m ezekkel a pontvesztésekkel kvázi el is úszott és hogy ezzel mennyi szurkolót elkeserí­tenek? Azt nem gondolom, hogy a fizetésekkel lenne gond, mert arról már beszéltek volna. Erről azonban nem akarnak beszélni…

  • Abban bí­zom, hogy a pocsék őszt korábban is követte jó tavasz. A sérüléshullámok, a jogos/jogtalan eltiltások, játékvezetői hibák is közrejátszanak ezekben az eredményekben. Már a Mezőkövesd ellen fel fogunk támadni! Ha nem, tévedtem…

  • Sajnos külföldön dolgozom,í­gy nem láttam a meccset. A netes közvetí­tés meg nem az igazi. Tényleg jó lenne tudni az okokat. Miért estünk ennyire vissza? Állandóan Adams betegségére sem lehet hivatkozni.
    A meg nem í­télt büntető tényleg az volt? Vagy csak a fradi szemüveg látta annak? Mert annak elmaradását joggal lehetne számonkérni. Van elég gondunk még a bí­rók is belénk rúgnak? Vagy talán sokan nem szeretnének egy erős fradit? Bocsi ha butaságokat kérdezek, biztos az elmaradt győzelem miatti keserűség mondatja velem ezeket.
    Hiszen olyan szépen indult az egész bajnokság és már a 29. cí­mről beszéltünk.
    Kedves Lalolib! Én sem lennék igazi fradista ha nem hinnék abban,hogy még nincs veszve minden. Látod, e téren én még mindig tudok álmodni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ