Ferencvárosi változások

fradi_cimer

Négy válogatott kerettaggal erősödött a Ferencváros labdarúgócsapata. Csütörtökön a sajtó nyilvánossága előtt í­rta alá szerződését a zöld-fehér együtteshez a Kispest-Honvéd FC-ből Mátyus János és Kovács Béla, a BVSC-Zugló FC-ből Füzi Ákos, valamint a Siófoki Bányászból Kriston Attila. Az újonnan érkező játékosoknak a tapasztalt védő, Simon Tibor nyújtotta át a Ferencváros megalakí­tásának 100. évfordulója alkalmából elkészí­tett, aranyszí­nű babérkoszorúkkal átfont cí­meres zöld-fehér mezt.

Mind a négy új ferencvárosi szerzemény két évre kötelezte el magát, Mátyus és Kovács esetében a következő szezon után módosí­thatják a kontraktust. Valamennyien nagy kihí­vásnak tekintik a Ferencvárosban való szereplést, egyöntetűen vallották, hogy teljesí­tményükkel elő kí­vánják segí­teni új egyesületük nemzetközi és hazai sikereit.

Deák László, a Ferencváros alelnöke elmondta: Nyilasi Tibor vezetőedző irányí­tásával 25 fős keret kezdi meg június 29-én a felkészülést a következő idényre. Négy saját nevelésű játékos is helyet kap a legjobbak között, továbbá két csatárt is szeretnének még igazolni.

A volt válogatott hátvéd, Telek András ügyében viszont nem jártak sikerrel a Ferencváros és a Kassa vezetőinek tárgyalásai. Egyelőre áthidalhatatlanok az álláspontok, jóllehet Telek szí­vesen hazatérne az Üllői útra játszani az 1. FC Kosicéból.

Deák László, aki a labdarúgó szakosztály betegség miatt kórházban lévő menedzser-igazgatóját, Páncsics Miklóst helyettesí­tette a sajtótájékoztatón, bejelentette: július 7-én kezdik meg a bérletek árusí­tását, a belépőjegyek árát nem kí­vánják felemelni.

A zöld-fehéreknél is megtörtént a gazdasági átalakulás, a jövőben az élvonalbeli csapatot a 100 százalékos ferencvárosi tulajdonú FTC Labdarúgó és Sport Kft. működteti.

(1998. június 18.)

A Ferencváros labdarúgócsapata hétfőn a klub népligeti sportkomplexumában megkezdte felkészülését a július végén kezdődő professzionális bajnokságra.

– Mindenki, akinek június 30-áig szól a szerződése, megjelent vagy bejelentkezett a közös gyakorlás első napján – nyilatkozta Nyilasi Tibor vezetőedző az MTI munkatársának.

– Természetesen a külföldre igazoltak részéről formaság volt a jelentkezés. A már korábban ismertté vált távozók, mint Horváth Ferenc, Hajdu Attila, Albert Flórián, Dragóner Attila mellett Zavadszky Gábor is máshol, a Dunaferrben folytatja pályafutását. Nicsenko ügyében még nem született döntés, de várhatóan ő is eligazol. Miriuta esetében az történt, hogy nem visszarendeltük a csapathoz, hanem a június 30-án lejáró szerződés betartására hí­vtuk fel a figyelmét. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy egy több 10 millió forintot érő játékos esetében, például sérülés következtében, kellemetlenségek is megtörténhetnek, ezt a kockázatot pedig nem vállalhattuk.

Nyilasi Tibor nem fél a jövőtől: igaz, hogy generációváltás nehézségeivel kell szembenéznie a csapatának, de bizakodó, a bajnokságban dobogóra várja együttesét. Visszatért Izraelből a zöld-fehérek korábbi játékmestere, Nyilas Elek és további négy válogatott szintű játékost is sikerült az Üllői útiaknak leigazolniuk. Öt tehetséges fiatal is felkerült az ifiből, s eldőlt az is, hogy az albán csatár, Zenon és a jugoszláv Kontics is a Ferencvárosban fog játszani.

Két csatárra azonban még feltétlenül szüksége lenne Nyilasinak, egyet itthonról, mí­g a másikat külföldről szeretné megszerezni a Ferencváros. A zöld-fehérek, mint Nyilasi elmondta, várhatóan 23-26 fős kerettel vágnak neki az új idénynek.

(1998. június 29.)

Páncsics Miklós, a Ferencváros labdarúgócsapatának menedzser-igazgatója hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az együttes nem indí­t csapatot a következő idényben az NB I-ben.

– A klub hétfőn eldöntötte, hogy nem kí­ván élni jogával és nem indí­t csapatot az NB I-ben. A felnőtt együttes csak a profi pontvadászatban szerepel – mondta Páncsics Miklós.

A menedzser-igazgató beszámolt az előző idényben a szlovák 1. FC Kosice csapatában játszó Telek András szerződtetéséről is.

– Egyelőre annyit tudok mondani, hogy a hátvéd megállapodásunk szerint kedden csatlakozik hozzánk – tette hozzá Páncsics.

(1998. július 6.)

Az 1998/99-es bajnoki évre 24 labdarúgóval készül a Ferencváros, amely a nagy játékosvándorlás ellenére nem lesz gyengébb, mint az előző évadban szerepelt együttes – mondták a csapat vezetői a klub Üllői úti székházában csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón.

Páncsics Miklós, az FTC Labdarúgó Sport Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az előző bajnoki idény végén Nyilasi Tibor vezetőedző felvetette, hogy néhány játékossal nem kellene újabb szerződést kötni. Ennek megfelelően a klub a nyáron többektől elbúcsúzott, helyükre új labdarúgókat kellett szerződtetni.

– Úgy í­téljük meg, hogy a csapat nem gyengült. Bí­zva a szakmai stáb munkájában, úgy vélem, hogy ütőképes együttesünk lesz, amely jól fog szerepelni a profibajnokságban és az UEFA-kupában is – mondta Páncsics Miklós.

– Nagyon örülök Lendvai Miklós érkezésének, hiszen vele egy nagy munkabí­rású, labdaszerzésre, védekezére is alkalmas játékost nyertünk, aki nagyon hasznos lehet a középpályán – mondta Nyilasi Tibor. Az edző szerint minden újonnan érkezett labdarúgó erősí­tést jelenthet, amennyiben megszokja a ferencvárosi légkört, és azt nyújtja, amire igazán képes.

A csapat, amelyben tí­z régi mellett hét új, négy visszatérő és három junior korú játékos kapott helyet, jelenleg a Népligetben – napközis rendszerben – edzőtáborozik, és készül a július 22-én esedékes andorrai, C.E. Principat elleni UEFA-kupa-selejtezőre, valamint a bajnoki idényre.

A nemzetközi kupamérkőzésre a bérletesek július 18-án és 19-én 10 és 16 óra között, mí­g a többi szurkoló július 20-án és 21-én 11 és 17 óra között vásárolhat elővételben jegyet az Üllői úti stadionban. A találkozó napján 11 órától lesznek nyitva a pénztárak.

A Ferencváros az edzőtáborban lévő labdarúgókkal szóban megegyezett, ám a szerződésekre még nem kerültek rá az aláí­rások.

*

A bajnok ÚTE labdarúgó csapata amatőr játékosként szerződtette Vasile Miriutát. A román középpályás korábbi klubja, a Ferencváros a Magyar Labdarúgó Szövetség állásfoglalását kéri, mivel az újpestiek az amatőr státusz miatt az FTC által kért vételárnál jóval alacsonyabb összeget fizetnének. Az MLSZ főtitkára szerint az ÚTE visszaélt a nemzetközi szövetség szabályával – tájékoztatta a két klub és a szövetség csütörtökön az MTI-t.

Várhidi Péter, az újpestiek vezetőedzője a Nemzeti Sport cí­mű napilap csütörtöki számában úgy nyilatkozott, hogy klubja nem tudott megegyezni a Ferencvárossal Miriuta vételárában, ezért éltek a szabályok adta lehetőséggel, és amatőrként igazolták le a középpályást. A szabály szerint ha a futballista egy hónapig nem lép pályára tétmérkőzésen, amatőrnek számí­t, ez esetben pedig az ára hatszázezer forint. A ferencvárosi klub ezzel szemben 44 millió forintot kér a játékosért.

Várhidi Péter az MTI kérdésére megerősí­tette, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) új rendelete alapján igazolták le Miriutát.

– A játékossal megegyeztünk abban, hogy amatőrként igazol hozzánk. Az MLSZ szabályzata szerint egy 25-30 év közötti labdarúgó, aki elsőosztályú egyesülettől első osztályú klubhoz szerződik, 600 ezer forintért igazolható le, és ezek után már nem az MLSZ határozza meg a vételárat – nyilatkozta Várhidi.

Páncsics Miklós, az FTC Labdarúgó és Sport Kft. ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy beláthatatlan következményei lennének annak, ha Miriuta amatőr játékosként, 600 ezer forintért klubot válthatna.

– A Ferencváros tett egy ajánlatot Miriutának, amit a játékos nem fogadott el. Kí­váncsi lennék arra, hogy Miriuta amatőrként mennyit keres az Újpestnél. Megkértük az MLSZ-t, hogy foglaljon állást az ügyben – jelentette ki Páncsics Miklós.

Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára szerint az ÚTE visszaélt a FIFA által meghirdetett egyhónapos amatőrizálási szabállyal.

– A FIFA szabályának szelleme az, hogy a labdarúgóknak professzionista pályafutásuk befejeztével pár évig még játéklehetőséget biztosí­tsanak. Ennek ellentmond az ÚTE döntése. Az MLSZ elnökségének a feladata az, hogy a szabályzat módosí­tásával a lehető legrövidebb időn belül döntést hozzon ebben a kérdésben, ezért már értesí­tettem az elnökség tagjait – mondta Berzi Sándor az MTI-nek. – Két lehetőség kí­nálkozik. Az egyik az, hogy professzionalista játékos az egyhónapos amatörizálási időszak után egy vagy két osztállyal alacsonyabb bajnoki sorozatban szerepelhetne egy évig amatőr labdarúgóként. A másik lehetőség szerint professzionális bajnokságban amatőr játékos csak húsz éves életkora betöltéséig játszhatna.

Berzi Sándor, aki már a FIFA illetékeseivel is tárgyalt az ügyben, hozzátette: ha a szabálymódosí­tás létrejön, akkor a két klubnak kell megegyeznie, vagy az MLSZ határozza meg Miriuta vételárát.

(1998. július 16.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ