Fradista anekdoták: Zágráb igen, Madrid nem

Cudar hidegben utazott a Ferencváros Zágrábba 1940 karácsonyán. Eszkimókra emlékeztető, sokszorosan bebugyolált utasok topogtak a pályaudvaron. A csomagszállí­tó motoros kézikocsik befagytak a minusz 20 fokban. Egyébként az emberek is.

Egy kivétellel. Kucsmás, csizmás atyafi nézegette érdeklődve a cihelődő labdarúgókat. Reszelte a kí­váncsiság, végül odafordult egy pesti úrhoz.

— Hát ezek meg huvá mennek?
— Zágrábba.
— Minek?
— Futballozni.
— He?
— Futballozni!!!
— Mér, már asztalon is lehet?
— Nem asztalon, kint a pályán.
— Há elment ezeknek a jóeszük? Mink otthon két hete ablakot se nyitunk, ezek meg ingbe-gatyába’ kint játszódnak?.

* * *.

Madridba várták 1940 októberében a magyar válogatottat. Igen ám, de a háborús Európában az utazási feltételek nem kedveztek a túráknak. A Ferencváros öltözőjében Kiszely, Polgár, Lázár, Finta, Gyetvai, Pósa és Sárosi doktor, vagyis a spanyol útban érdekelt válogatottak diskurálnak a spanyol meccs esélyeiről. Hallgassunk bele a diskurzusba.

— Megette a fene az egészet, nem könnyű manapság Madridba eljutni.
— Küldjenek elénk vasúti motorkocsit a francia-olasz határra, ha annyira fontos nekik a mérkőzés.
— Nem rossz ötlet, csak kérdés, hogy milyen hadizónákon át vezet a vasútvonal.
— Ha muszáj, legfeljebb repülővel megyünk. Majd a majrés Kiszely itthon marad…
— Nem kell begazolni, ha légitámadás fenyeget, úgysem indí­tják el a járatot.
— Ha ejtőernyős hadgyakorlatra készültök, akkor rám ne számí­tsatok…
— A kapitány úgyis csak úszni tudó játékosokat válogat be, mert a gép tenger felett is száll…

A spanyol meccs elmaradt. A „majrés” Kiszely Lapaj örömére.

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-