Gera az Európa-Liga döntőjében

Gera Zoltán

Gera Zoltán

Gera Zoltán nem mindennapi sikert ért el a Fulham csapatával. Bejutottak az egyik nagy európai kupa döntőjébe, ahol az Atletico Madrid várja őket. Az alábbiakban azokat a Ferencvárosban is megfordult játékosokat vesszük górcső alá, akik résztvevői voltak valamelyik UEFA szervezte sorozat döntőjének 1955-től napjainkig.

Az első játékos Kubala László volt. Ő az 1955/58 és az 1958/60-as VVK sorozat döntőjébe jutott katalán csapatnak a Barcelonának volt a játékosa. Az első kií­rás döntőiben ugyan nem szerepelt a London XI csapata ellen, de a katalánok nélküle is megnyerték a sorozatot, ahogy tették ezt a következő kií­rásban is. Az 1958/60-as sorozatban már magyar társakat is kapott Kocsis és Czibor személyében.

Az 1960/61-es sorozatban a magyar trióval felálló Barcelona a BEK döntőig menetelt, ahol az ellenfél a Guttmann Béla edzette Benfica volt (a Benfica a negyeddöntőben az Ú. Dózsát búcsúztatta). Kocsis és Czibor is a portugálok hálójába talált, de a trófeát a luzitánok nyerték 3-2-re.

Egy év múlva Kubala már edzőként segí­tette újabb döntőjéhez a Barcát. A VVK döntőjében a Kocsissal felálló katalánok a szintén spanyol, az elődöntőben MTK-t búcsúztató Valenciától szenvedtek vereséget a döntő mérkőzésein (6-2 és 1-1).

A következő 15 év nem volt ferencvárosi játékosokról, hanem a Ferencvárosról (is) szólt.

A Fradi megnyerte a VVK 1964/65-ös kií­rását a Juventus ellen, majd a 1967/68-as szezonban ismét a döntőig jutott, ott azonban a Leeds United jobbnak bizonyult.

Az 1974/75-ös kií­rásban a KEK döntőig meneteltek Nyilasiék, ahol a Blohin fémjelezte csapat állí­totta meg a Dalnoki vezette csikócsapatot.

Az 1977/78-as BEK sorozatban az FC Bruges és a Liverpool játszotta a döntőt. A belgák kezdőcsapatában Kű Lajos is pályára lépett, a Londonban rendezett döntőt az angolok nyerték Dalglish góljával.

Az 1985/86-as KEK döntőben szerepelt Rácz László a Dinamo Kijev soraiban. A Lyonban rendezett mérkőzésen a szovjetek bizonyultak jobbnak 3-0 arányban az Atletico Madridnál. Rácz 1991. nyarán igazolt a Fradiba.

12 év múlva Lisztes Krisztián akkori csapata a VfB Stuttgart jutott el a KEK döntőig. A Stockholmban rendezett mérkőzést a Chelsea nyerte 1-0-ra.

Gera remek játékának és góljainak köszönhetően jutott az angol csapat a döntőbe. Ex-ferencvárosi játékos ötven éve nyert utoljára európai kupát …

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

EL: 10.03.18:45 FTC-Tottenhem TV:M4Sport
OLDALAK
10.06.18:00 M4 Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ