Hári László

hari-laszloFerencvárosi gyökerű, saját nevelésű játékosunk az ifjúsági csapat középhátvéd posztjáról került az ekkor ÉDOSZ-nak hí­vott csapat csatársorába.

1950 és 1953 között 41 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 8 gólt szerzett. Legnevezetesebb, egyben sporttörténeti gólja az utolsó volt, ugyanis Hári szerezte az első Fradi gólt a Népstadionban!

Az 1953. szeptember 19-i Bp. Kinizsi – Csepeli Vasas (3-3) mérkőzésen ötvenezer szurkoló ezt láthatta a 13. percben:

A jobb oldalra átkeveredett Csoknyai í­vel kapu elé. Tóth I. nem tudja elcsí­pni a labdát Mátrai elől, a labda a 11-es pont felé gurul, Hári ráfut és 8 méterről nagy erővel a kapuba lövi.

Kertész Tamás, Orosz, Mátrai és Fenyvesi érkezésével kiszorult a csatársorból, és Sós Károly a fedezetsorban szánt neki szerepet. Mivel ott is nagy volt a konkurencia, í­gy kölcsönbe Tatabányára került a korábbi játékostárs Lakat Károly kezei alá. A bányászváros szí­neiben 1959-ig játszott az élvonalban, majd egy porcsérülés vetett véget NB I-es játékos-pályafutásának.

Edzői pályafutását az Ajkai Bányásznál kezdte, majd a Tatai Rákóczinál folytatta. 1967-ben a Tatabánya kispadján mutatkozott be az első osztályban, később Lengyelországban dolgozott, majd hazatérte után a Dorogot juttatta fel a legmagasabb osztályba. Bábolnán fejezte be tréneri feladatait, majd a későbbiekben visszatért Tatabányára és technikai vezetőként tevékenykedett.

– A fiatalságát mindenki külön rekeszben tartja a szí­vében. Az ifjúságát, köztük első szerelmét éppúgy, mint első csapatát. Nekem pedig az első csapatom a Ferencváros volt. Itt szedtem a labdát, itt húztam először futballcipőt, itt lett belőlem élvonalbeli játékos. Így aztán két olyan nap van az évben, amikor a zöld-fehér csapat ellen drukkolok. Akkor, ha ellenünk, a Bányász ellen lépnek pályára.

(Várkonyi Sándor í­rásainak felhasználásával)

1956-ban Tatabányán a Pécsi Dózsa ellen.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Tatabányán sok évig volt még a Vértesi Erőmű SE edzője a 80-as ,90-es években . Rengeteg tabló képen van rajta , nagyszerü edzőnk volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ