Kiestünk a kupából, de …

Magyar Kupa

Magyar Kupa

Rövidre sikerült csapatunk szereplése az idei Magyar Kupa kií­rásban. Talán mondanom sem kell, hogy nem ez a jellemző a Fradira, bár nem példátlan.

Először az 1940/41-es szezonban történt meg ez az FTC-vel:

1941-ben szenzáció számba ment, hogy a Gázgyár az Üllői úti pályán 3-2-re legyőzte a Ferencvárost! A mintegy 16.000 néző nem akart a szemének hinni, de tény volt, hogy a kis csapat a Fradit a kupából elbúcsúztatta.
Kemenessy Sándor a Fradi főtitkára: Mentségünkre szolgáljon, hogy a csapat több tagja erre a mérkőzésre guggoló helyzetben érkezett a belgrádi válogatott meccsről Budapestre. Ez azonban mentség, de nem magyarázat. Magyarázat erre a vereségre nincs. A Ferencvárosnak nem szabad kikapnia semmilyen körülmények között sem a Gázgyártól.

A következő alkalommal 1965-ben történt az első mérkőzés utáni búcsú a Zalaegerszegi Épí­tők ellen. Miután június 23-án nyert a csapat Torinóban a Juventus ellen és elhódí­totta a VVK serleget, július elején New York-ba indult egy tornára, í­gy július 7-én a tartalékcsapat szerepelt Zalaegerszegen és kiesett.

1972/73 évi szezonban a Dunaújváros, az 1974/75 évi kií­rásban a Vasas Izzó, 1979/80-ban a Gyöngyösi SE, az 1981/82-es szezonban az MTK-VM, 1997/98-ban Diósgyőr FC és utoljára a 2001/02-es kií­rásban az Újpest jelentette a végállomást.

Ezek a szomorú tények. De mint, tudjuk: “minden rosszban van valami jó”. Megvizsgálva ezeket a bajnoki szezonokat, két érdekességre is bukkanhatunk: az egyik, hogy ezekben az években a kupamérkőzés utáni bajnoki mérkőzéseinket -egy kivétellel- megnyertük (8 mérkőzés / 7 győzelem), a másik, hogy a kupából való azonnali kiesés után a csapat -egy kivétellel- a dobogón végzett, és öt alkalommal is ezüstérmes lett. így már csak egy kérdés marad: Folytatjuk a sorozatot vagy gyarapí­tjuk a kivételek számát? Vasárnap fél 8 magasságában választ kapunk.

Horváth Károly

3 hozzászólás a(z) Kiestünk a kupából, de … bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ