Mátyus János: 45

Egykori válogatott védőnk 1993 őszén, tizenkilenc esztendősen mutatkozott be a magyar élvonalban Kispesten. Két év múlva szerezte első NB I-es gólját. Későbbi csapata, a Ferencváros ellen talált a kapuba…

Közel 100 élvonalbeli és 4 válogatott meccsel a háta mögött igazolt az Üllői útra 1998 nyarán.

Góllal mutatkozott be a nemzetközi kupában és bajnokságban is. 1998 őszén a Haladás, 1999 tavaszán az Újpest ellen is győztes találatot szerzett. A ’98/99 évi bajnoki ezüstérmes gárdában hatszor vette be az ellenfelek kapuját 28 mérkőzésen. Góljait jellemzően közeli fejesekből érte el, de a büntetőket is magabiztosan értékesí­tette.

1999 telén igazolt az ekkor még Bundesliga 2. osztályában szereplő, majd a szezon végén feljutó Energie Cottbusba (11 meccsen 2 gólt ért el). A következő két szezont a Bundesligában futballozta végig, 46 találkozón lépett pályára és háromszor volt eredményes a Miriutát, Horváth Ferencet és Vincze Ottót is soraiban tudó csapatban. A magyar válogatottban lőtt góljait is ebben az időszakban szerezte.

Pályafutását előbb a skót Hibernian csapatában, majd az osztrák Admira Wackerben folytatta. 2005-ben hazatért és a Győri ETO-ba igazolt.

A 2007/08-as másodosztályú idényre visszatért az Üllői útra (26 meccsen ötször volt eredményes), majd a kudarccal végződött esztendő után Tatabányára távozott.

Pályafutása befejezése után edzősködni kezdett. A Pápa kispadján debütált az élvonalban, később a Nyí­regyháza edzője is volt.

2 hozzászólás a(z) Mátyus János: 45 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ