Mezei Béla

Mezei Béla

A Ferencváros aranycsapatában kevés alkalommal jutott szóhoz a vékony dongájú ifi-válogatott csatár.

Jó technika és átlagon felüli gyorsaság jellemezte játékát.

– A Fővárosi Autóbuszban kezdtem játszani, 1962-ben. Öt évig rúgtam itt a labdát, amikor megkeresett az FTC. Örömmel mentem, mert úgy éreztem, hogy elérkezett a napom. Az elképzeléseim azonban nem váltak valóra. Olyan együtteshez kerültem, ahol akkor nálam nagyobb tudású labdarúgók voltak. És szerencsém sem volt …

Mosolyogva meséli azt az esetet, amikor az FTC a spanyol Zaragozával játszott a Népstadionban:

– Telt ház előtt kezdődött a találkozó, köd volt, amely egyre sűrűsödött. A 22. perctől kezdve már azt sem láttam, aki közvetlenül mellettem állt. Albert Flórián helyén játszottam, Flóri sérült volt. A játékvezető a 29. percben lefújta a találkozót. A lehetőség elszállt, mint másnapra a köd. Újra játszott a két csapat. De én nem futottam ki a pályára. Albert vállalta a játékot… Ilyen volt az én szerencsém …

Végül 1968-ban három bajnokin jutott játéklehetőséghez a bajnokcsapatban.

Két évet töltött el az Üllői úton, majd az NB II-es Volánhoz igazolt.

1973 tavaszán az MTK szí­neiben játszotta utolsó élvonalbeli mérkőzését.

(Szűcs László interjújának felhasználásával)

2 hozzászólás a(z) Mezei Béla bejegyzéshez

  • ha jól emlékszem, egyszerre tűnt fel két “dublőr, a “kisflóri”, azaz Brani és Mezei Béla, aki “vargazoli” reprodukciójának tűnt. Lehet, hogy maradnia kellett volna, miután Zoli meigrált.

  • Ha jól emlékszem külsöre és mozgásban Varga Zolira emléketetet.Azt godoltuk ,hogy Ő lessz az új Varga Z.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
09.24.17:30 TV: M4Sport
EKL: 11.30.21:00 FTC-FK Csukaricski TV: M4Sport
09.27.20:00 TV:M4Sport
Categories
09.30.17:00 TV:M4Sport
FOTELSZURKOLÓ
EKL: 10.05.21:00 Fiorentina-FTC TV: M4Sport
Novák Dezső
10.08.15:45 TV:M4Sport
EKL playoff: 10.26.21:00 KRC Genk-FTC TV: M4Sport
10.29. M4 Sport
EKL playoff 11.30.21:00 M4 Sport
MK 10.01. M4 Sport
12.06.20:00 TV:M4Sport